Észak-Magyarország, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-01 / 152. szám
tf*?gMeaaa ESZAK-MÄGYARORSZÄG 6 1979. július 1,, vasárnap Móricz Zsigmond: * & Részietek AflOGY AZ ORSZÁGÚT végigfolyik a községen, a falu két végén, mielőtt to_ vább menne, kanyarodót tesz, itt jobbról fut be, ott balról megy tovább. Mindkét helyen adódik egy-egy kis telek, mely így háromszög formában szembe kerül a í'őutra, s ha a falor- nyos templom ott nem állana a kis falu közepén, szemezhetnének is egymással. Mind a két telket egy- egy sikátor még külön önállóvá határolja, s a kis családi ház, mely a többi parasztháztól nemigen különbözik. így valósággal zá- rókő-szérűen ékelődik. Vagy boldog szigetül. Ez a két ház már kisdiák koromban feltűnt nekem különös fekvésével, s a debreceni kollégiumban megindított diákfantáziával és szépen fejlődő egocentrikus világrendépítéssel, kivételes szerepet szántam nekik. A két ház ugyanis a szüleim háza. Az egyik az apám, a Móricz Bálint öröksége volt, a másik az édesanyámé, a Pallaghy Erzsébeté. Két pólus, mondtam már nagyon régen, s ebből a poláris helyzetből következtettem ki az egész házasságot szüleim között. A két pólus között szikra pattant, s lettem én. Csupa szimbólum. Anyám háza a keleti: ez a fészek, az eredet, az ex Oriente lux. Apámé a nyugati, a jö vő, a kultúra iránya ... S mennyire meghatott, hogy mikor később visszakerültem a faluba, ahonnan hatéves még nem voltam, mikor elvittek, mint nagyobbacska diák, meglelkesül. ten vettem tudomásul, hogy az apám elhagyott házából lett a község iskolája, s az édesanyámékéból a községháza. Őseim két hajléka aköz- .ség szolgálatában. Két pólus volt ez a két ház, lakóinak eredete és természeti alkata szerint is. A Móriczok a mélységből emelkedtek fel odáig, hogy a napnyugati portán a falu irányadó szintjéig, feljuthattak. A Pallaghyak a magasból ereszkedtek egyre jobban le, míg végre odáig süllyedtek, hogy nívójuk már beleolvadni látszott a keleti telken, a falu szürkeségébe. S akkor jött a két pólus közötti érintkezés, mely az apám energiáját arra használta, hogy felrobbantsa a Pallaghy- csoportot, s a szélrózsa minden irányába dobja szét őket, hogy aztán az a fertőzés, amit viszont ő kapott a Pallaghy-pólustól. az ő falubeli életét is megszüntesse, s explodált a Móricz-sors is. hogy kirepüljön a család a világba. Hogy a kis falu tovább élhesse zavartalan, mozdíthatatlan örökös parasztéletét. * DÉDAPÁM, Nagyváradi Nyilas József, a csécsi pap, akinek minden baja abból származott, hogy feleségének anyja, nagyanyja bárókisasszony volt — két gyereket felejtett itt a lps faluban. Mint a vízbe hullott kő, egyre mélyebbre süllyedt, úgy látszott, valami fizikai törvény parancsolja, hogy az ő ivadékai így hanyatlanak egyre alább. Ö maga bizonyos emelkedő ívet írt le, mert ha Csécse mégolyán kicsi falu is, az ő p p apja, még ennél is kisebb helyen fun. gált. Rakacaszend a Blikkben lévitaság volt. Tehetséges fiatalembernek kellett lennie, hogy káplán- ságból azonnal a megye legnagyobb falusi papságába, a porcsalmaiba választották be. Szép, szokatlanul magas, legalább öles magas férfi volt, sportember, s á környék egyik legtekintélyesebb, ezerholdas földbirtokos családjában. egy árva lányra vetette szemét. akit harcok után feleségül is vett, s aki miatt kellett elmennie nemsokára Csécsére. Ennek a feleségnek, Kis- doboronyi Isaák Erzsébetnek két gyermeké maradt itt. Az idősebbik Katalin, a kisebb István. S ekkor, a szülők halála után, István paraszt, ha a falu legnagyobb gazdája is és Katalin egy árva özvegy papné, akinek a lányát egy ötholdas kis legény választotta ki párul. Így szegeződött szembe a két pólus. Így kell érteni, hogy a Móriczok az ismeretien magyar néptenger mélyéből emelkedtek felfelé, míg a papné ivadékai az ismeretlen magyar feudális magasságokból hullottak egyre lejjebb, mint a meteortörmelék. E pillanatban a falu volt az olvasztókemence. Az alföldi kis magyar falu, mely a jobbágyság törvényes sorsából kiszabadulva, ma a jelentkező új korszellemben úgy halad még, mint a bolygó, megszabott pályáján, de éppen ez a két, egymástól oly rendkívüli távolságból szembe került különös, parányi és elcsillanó kis lény azt a roppant és megrendítő má- gyar sorsot képviselte, amely a jövő generációkban az egész magyarság sorsát mutatja. OTT A KIS LEGÉNY, aki termetre a legkisebb a faluban, s indulatra és ambícióra a legnagyobb. Ott a kislány, aki oly tehetetlen, mint egy pihés galamb és semmit se akar, semmire sem vár. S míg az árva legény úgy él, nő és cselekszik, mintha ő volna a fajtájának egyetlen képviselője, mit sem tudva múltukról, elődökről, ősökről, addig a .kislánynak a báró Bánhidy, báró Bánffy anyáiról szól minden emlék és várton várja a maga királyfiát. Aki megérkezik a falu túlsó végéről a parasztlegény képében. S ez nem is olyan egyszerű dolog, ahogy ma már az ember, a tények után elfogadja. Közben van ugyanis a nagy szűrő, az olvasztó, a nivelláló falu. A falu élete döbbenetesen megszabott síneken halad. Az egyenlő telkek, az egyenlő munka, az egyenlő életmód teljesen és végzetesen, s megváltoztathatatlanul egyenlővé teszi az életeket. A falusi ember köteles azzá válni, amivé a falu lelke pt eredetileg elrendeli. Akinek öt holdja van, az ötholdas marad örökre, s viszonya az ötvenholdas- sál életük egész folyamán nem változik. Tegeződnek, de István bátyám, Áron bátyám, s mindenki pontosan tudja: hol az ő helye, s hogy mit .keli neki enni. Az utolsó lépésig meg van neki szabva, sokkal jobban, mint a spanyol etikettben, hogy mi a sorrend a falu emberei között, s egészen pontosan, grammra le van mérve a közerkölcs által, hogy kinek mit, menynyit s milyet szabad, sőt kell, fogyasztania. Mikor a gazdalegény fagyos szalonnát vág a padláson, a zsellérfiú főtt kukoricát eszik marékből. A falu életének energiakészlete elsősorban arra fordítódik, hogy a bolygók egymás között a távolságot pontosan betartsák. S úgy van eleve elrendelve, hogy senki soha többre ne vihesse, s lehetőleg senki le ne szállítsa azt a pályaívet, amit örökölt, s mindenki megtartsa az apai pályát. A napszámos bére nem az elvégzett munka, nem az elért haszon szerint van megszabva, hanem aszerint, hogy csak éppen nívón, tehát életben maradjon a munkás is, meg a munkaadó is. ★ AZ APÄM, mint fiatal legény, egyáltalán semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy ebbe a faluközösségbe beleilleszkedjék, s ennek a falu parancsnak alávesse magát. A Tapolcai-medence „Ara- rát-hegye” a Csobánc. A dűlőül, mely fölfelé kapaszkodik, a csönddel biztat: aki a várhoz jön, kilép a huszadik századból. Valóban, a diszeli úton futó gépjárművek hangja ma- dársurrogásként ér ide. Lent, fönt huszadik század. Égig érő huszadik szá- , zad. A hegyen meg időtlenség : Csobánc! A vár fenn ül a hegytetőn és őrzi tetteit, legendär it. Egy magaslaton fatábla jelzi mind a turistautat, mind a történelmi utat. Azt írja: „A várt a Rátét nemzetség Gyulafi ága emeltette 1250 körül. 1 (ülőben itt szolgált Béri Balogh Ádám ...” Kapaszkodjunk fel a hegyi ösvényén, hogy a várrom kövei -a történelembe kalauzoljanak. A maradékról is látni, a vár nem volt nagy. De küzdelmeiben sokak fölé nőtt. Krónikák őrzik az 1554-es török ostrom emlékeit. Nevezetesen a Gyulaffy család legendás törökverő vezérének, Gyulafl'y Lászlónak a tettét, személyes példáját, midőn lóháton vívott párbajt a hegyesdi vár török kapitányával. A „Tapolca és környéke” című útikalauz a Rákóczi vezette szabadságharc cso- bánci küzdelmeiről így ír: „Vak Bottyán, dunántúli hadjáratainak idején, Csobánc várában játszódik le a kuruc világ egyik legszebb fejezete. Rabutin császári tábornok Tapolca felé haladó seregrészét Csobánc maroknyi- őrsége állítja meg”. Az ellenséges hadak a nagy zsákmány reményében, mivel tábornokuk szabad prédául kínálja a várbeli kincseket, veszettül támadnak. A védők többszöri ostromukat verik vissza: „A rohamozok a falaknak vetik ostromlétráikat, s Kreutz (a var bevételére kijelölt tábornok) — személyesen, karddal hajszolta a várfalához támasztott láblókra katonáit. Minden hiába, Csobánc védői valóban hősökké nőnek a kétségbeesett küzdelemben. A császári csapatok vezére, Kreutz tábornok, valamint ötven tiszt és négyszáz labanc esik el a vár ostromában, de elfoglalni nem tudják”. A tábornok elestélől megijedt, hanyatt-homlok menekülő sereg után kövekkel megrakott szekereket gördítenek, kőzáport zúdítanak a védők, így „sod- ratták, törették őket”. A szatmári békekötés után, bosszúból, leromboltatták a várat az osztrákok. Aztán az évszázadok pusztítottak. A „várvédők” immár csak a felszabadulás utáni évtized végén, 1954-ben jelentek meg. A várárkot kitisztították, a maradék útiakat megerősítették. A ciszternából sok érdekes történelmi emlék került elő. faragott, ablak- és ajtúbél- leleket találtak. Csobánc tehát históriai és építészeti -szépségeivel érdemes az utókor emlékezetére. No. meg pazar természeti látképet nyújt :a hegy magasa,, mind a ..Rar latonra, mind a Tapolcai'- medencére. Balogh Ödön »ondja, Mátyás bácsi, | szavazott maga valaha képviselőre? — Igenis, kéremalássan, mikor még adót fizettem. De hogy a szőlő kipusztult, most már nem fizetek adót, hát nem szavazok. Nemcsak én vagyok így. sokan, — Hát mondja, azért, hogy a maga szőlője kipusztult, maga nem tudna éppenúgy szavazni, mint azelőtt? — Hogyne tudnék, kéremalássan, írni, olvasni tudok, ahhoz mi kell más? — Hát aztán, ha maga írni, olvasni nem tudna, akkor nem tudna szavazni? — Akkor is tudnék, akkor is meg tudnám mondani, kit akarok képviselőnek. :— Osztán kit akarna?. — Hát, azt mont nem tud. nám hamarosan megmondani ... — Kire szavazott maga először? —• Legelőször is Áts Ká- rolra szavaztam. Ügy hiszem öa-ben, vagy 6‘6-ban vöt. — Milyen párti vöt az? Deákpárti? — Azt mán nem tudom. — Hát mér szavazott arra? — Hogy jót akar .nekünk. — Hogy akar jót? Milyen jót akar? — Hogy ő lesz a megváltónk, például az országnak. — Osztán megváltotta az országot, mondja? — A Jézus tudja, mit csináltak ők, milyen jóért harcoltak.: azóta se láttam, se nem hallottam hírit. Az öreg felnéz végre, mert ezt mind. lesütött szemmel gondolkodva mondta, de most mintha érezné, hogy most jelentette ki az igazságot. — De nézze csak, vöt akkor más jelölt is? — Vöt: Kállay. — Hát az nem akart olyan jót? — A megint másképp beszélt. Megint másképp olvasta az ő elveit. — És az nem tetszett magának? — Nekem tetszhetett, mi. kor én nem értettem, abba az üdőbe. — No, de szavazott, hogy melyik tetszik! — Na igen, ahova a többiek. de hogy miért, minek, arról nem vótam fölvilágosítva. S az öregecske fölpittyesz- ti fogatlan száját.,' „nem volt fölvilágosítva”, mintha valami sóvárgás volna ebben a tudás után. — Hallott maga arról valamit. hogy most olyan szavazást akarnak, hogy mindenkinek lehessen szavazni, titkosan: akár szegény, akár gazdag; jó lesz az? — Nem vóna rossz. A nem vóna rossz. — Miért nem vóna rossz? — Nem vön rossz — mondja óvatosan az öreg. — Szegény, gazdag egyformán szólhat bele az ország dolgába — segítettem neki. — Ha értenek! — emeli fel az izomficamos ujját az creg. Azután újra csak any- nyit mond: — Nem vóna rossz biza. ■ — Mégpedig titkosan: tudja? — Tudom... A nem vóna rossz! Mert kéremalássan, én annyit izélek, hogy úgy vóna, mint egy egyesület, hogy egy akaraton vannak, mer addig, azelőtt, ha rác vót, másképp értette, ha német vót, másképp értette, ha magyar vót, másképp értette: mért ne szavazzunk, ha e többet fizet. Az ördög elviszi: mink meg itt maradunk... Ohó, kisiklottunk az eredeti, szép, elméleti fejtegetés talajáról: itt a gyakorlati valóság. — Magának mit fizettek, mikor szavazott? Kapott pénzt? ' — Én nem, soha egy krajcárt se, én nem! — Miért nem? Maga mért nem vette el, ha fizettek? — De bele is buktak, aki elvette, mert fölvették á oénzt, azután meginten dupla adó kellett fizetni. Érteni kell ahhoz, kéremalássan; én értek a szőlőmíveléshez, meg a mezei munkál, oz eccóval: de arról nem vagyok felvilágosítva, hogy az urak mit akarnak egymással. Itt a szegény ember filozófiája a politika felől. — Mondja csak. ki maguknál a polgármester? — Hogy is híjják ... azt most hamarosan nem tudnám megmondani... — Hát a rendőrkapitány? — Asse. Újak ezek, nem tudom én ükét. minden hivatalba csupa új nép van benne. Nem vagyok kíváncsi rájuk. — Hiszen maguk választják őket! A nép választja. Nem?. — Nem. Ölt választják egymást. Folyton oda lyukad ki, bármiről szólunk, az a gondolkozásának alapja. Üj kérdést vetek föl. — Hát azt tudja, miért van a háború? Elgondolkodik. — így hamarjában nem tudnám megmondani... Nem egyeztek... a nem egyezés, úgy vélem ... — Nem hallott róla semmit? — Még idáig nem. — De azt tudja, hogy há_ ború van? — Azt ;gen. de hogy mér van, hogy mér küzdenek, azt nem. Vajon Lloyd George, ha őszinte akar lenni, tudna jobb feleletet adni? — Maga emlékszik negy- vennvócrá ? — Hogyne emlékeznék, de nagyon is jó! — Mire emlékszik? — Arra emlékszem, mikor édesapámmal lementünk Budára gyalog, láttam, mikor viíték a Lam- bergnak a fejéi pikán. — Hol vitték? — A hídon ... Az egy vezér vót, Lamberg vezér, rosszul vezetett, hát lefejezték.
