Észak-Magyarország, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-03 / 128. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6

1979. június 3., vasárnap

'„ahogy a kohóban vas lesz az ércből, acél lesz a sokféle nyersanyag, formálja úgy kemény tömbbé az embert, a népeket a fényes öntudat!’

(Benjámin László: Ózdi kohók)

Mit is tudok róözdí

kohászokról? Mit őrzök emlékezetemben? Arcokat, mozdulatokat, mondatokban megfogalmazott gondolatokat, szavuk és- kézfogásuk súlyát, szófukarságukat és védőkesztyűs kezüket, nehezen barátkozó természetüket, a már „megízlelt és jóízűnek” talált ember felé kinyíló szívüket, egyforma munkás- és védőruhájukat, a munka ritmusa által egyformára szeletelt idejüket-életüket, egyforma üzemi ebédjeiket, majdnem egyforma saját früstökjeiket, vacsoráikat, egymásra hasonlító otthonaikat, lakásaikat; mégis, szinte mindegyikükben la- - kozó és megnyilvánuló eredeti egyéniségüket.

Ez a művészi fotó olyan, mintha fekete palatáblára írták volna fel fehér palavesszővel. Koi’ombéliek még vélekszenek erre az iskolai taneszközre, amelyről spon- gyával könnyen le lehetett törölni áko'mbákomjainkat. A palatáblának fából készült kerete volt, a spon- gyát. de sokszor a palavesz- szőt is spárgával kötötték hozzá, hogy el ne veszítsük.

Elveszítettük. El a palatáblát, a hozzája való spon- gvát és a vesszőt is. El. Mindörökre. A régi világgal együtt. Az emlékezet azonban még őrzi. És ez egyáltalán nem baj...

— Valamikor, régen,5: itt minden az értéé volt — mondotta idős ismerősöm. — A házak, az utak, a disznó- és a kecskeólak, a kamrák, a templom, a kocsma. a tűzoltószertár, a bolt és az emberek is. A munkásnak csak a munka jutott. meg időnként munka- nélküliség. Mindkettő baj, ha több van belőle, mint kellene. Kolóniákban éltünk. a nemzedékek egymásnak adták át nemcsak a munkahelyet a gyárban, banem a hokedlit otthon, a kanalat az asztalon, a tűzhelyet a kiskonyha sarkában. Elődeink úgy éltek, hogy igazán soha nem is öregedtek meg, mert nem öregedhettek meg. Egy település akkor kezd igazán életképessé válni, éppen a

sors szeszélye folytán, amikor első halottja, halottjai tisztességes „eltakarítása” ürügyén ki kell jelölni a ják háromlábú műszereik- temető helyét...

Földmérők, geodéták járják háromlábú műszereikkel a völgyet, melynek ölében ott van a gyár. A völgyben épül az új város, a völgy ölében megifjodik az- öreg gyár. Mindenütt építők serénykednek. A leglátványosabb, ahogy a szerelők összerakják a házgyári elemeket. Ha egy-egy új lakóház elkészül, akkor jönnek az új lakók, örülnek. Az új bútorral már gyerekkocsit is vesznek, berendezkednek. felgyújtanak minden villanyégőt, bekapcsolják a tévét, a rádiót, a lemezjátszót, a magnót, megnyitják az összes vízcsapot — a meleget, a hideget egyaránt — megrántják a W. C. vízöblítőjét, a gáztűzhely minden „rózsája” zsíros ételt „terem”, a dugóhúzót sokáig keresik, de addig legalább meg lehet csinálni a „műszódát” a szifonban. Szóval, örülnek. Nemcsak mert megkapták az új lakást, hanem mert tudják, hogy meg is érdemlik.

Szinte egész életében hengerész volt. Most nyugdíjas. Róla leginkább ez maradt emlékezetemben: \ „Édesanyám cseléd volt, apámat nem ismerem. Már gyermekkoromban stikkes voltam a kohónál, ami azt jelenti, hogy golyókat gyúrtam masszából, amivel elzárták a csapolónyílást. Egyszer mentem dolgozni, amikor az utcán egy idegen emben-e lettem figyelmes. Pontosan olyan volt, amilyennek édesanyám mondta az apámat. Mentem utána és éreztem, hogy ez az ember az apám. Soha nem találkoztam vele. Akkor sem szólítottam meg. A mi városunkban kevés a galamb. Akkor, munka után hazafelé menet egy galambot láttam az út szélén. Fehér volt, s ahogy sütött rá a nap. szikráztak a tollai, az árnyék pedig, amit az útszéli homokra vetett, fekete volt. Azóta tudom, hogy a fehér galamb is sötét árnyékot vet, ha rásüt a nap.

Ha fény van, árnyéknak is kell lenni.

— Csakhogy — mondja egyszer vezető beosztású ismerősöm — nem mindegy, hogy mivel, milyen fényerővel világítunk és hová helyezzük a fényforrást. Az asztalra tett petróleumlámpától még igencsak sötét marad az asztal lápja alatt.

Ö csak tudja. Attól a petróvilágtól jutott el a kohászszakma minden ga- rádicsán fellépkedve jelenlegi beosztásáig és a tudományos fokozatig. De azt is tudja, hogy ha egy bizonyos napon nem kelt volna fel a Nap Keleten, akkor nemigen takarodott volna el az „asztal alatti” sötétség.

A galambősz hajú csöpp ember pontosan emlékezett első munkanapjára:

— Ezerkilencszázhuszon- kettő augusztus 26-án, szombaton este tíz órakor álltam először munkába a kohónál az elegytéren. Szokatlan volt a nagy zaj, a sok fény. Nehéz volt a háromkerekű csillével dolgozni, a betyáros hadaróját! De azért azt csak észrevettem, amikor a sötét égről legurult egy csillag...

Barátom kisfia rendszeres látogatója az ózdi csillagvizsgálónak. Megszállot- ja lett az égitesteknek, legyenek azok természetesek, vagy mesterségesek, és így kénytelen-kelletlen megszállottja a betűnek is. Alig tízegynéhány éves, de igazi kemény, férfias beszélgetéseket, vitákat folytatunk. Egyszer azt kérdezte:

— Ha a távcsővel a világűrt kutatjuk, vajon hová tekintünk? A múltba, vagy a jövőbe?

Megvontam a

rémlett, hogy a hozzáértők szerint ilyenkor egyszerre látjuk a múltat és a jövőt ...

Szöveg: Oravcc János Fotó: Mizerák István

Lélektani ! pillanat

E-y traktorossal történt az alábbi eset, a szövetkezeti irodában.

— Elnök elvtárs — szólt — én többet nem megyek ki közútra ezzel a Zetorral. Rossz a világítása, fékje,; lyukas a kipufogója, csü- hög mint egy gőzgép ... Ne! is tessék haragudni elnök: elvtárs, nem megyek ki ve_> le többet a gazdaságból.' Nem és nem! Ha kirúgnak,i akkor sem.

— Hát jó — szólt az elnök. — A gépet eladjuk. Vagy a MÉH-nek, vagy el.? mérjük kilóra... Többet nem fizetünk a javításáért, így is annyiba került már,; mint egy új.

Feszült csend lett a szobában.- majd néhány pilla, nat múlva, alig hallhatóan; újra megszólalt az imént" még erélyes férfi:

— És velem mi lesz? Elnök elvtárs! Én csak traktorvezetéshez értek, és..<

— Ejnye, .jóember, mi ez a gyerekes viselkedés? —íj mondta természetes hangon, az elnök. — Veszünk egy; új traktort magának.

(takács)

Révész Napsugár rajza

Emberek állnak a parton. Csáklyával, könnyűbúvárfelszereléssel. Pár méterre a víz csendesen hullámzik a kora esti napsütésben. A búvárok öltözködnek. Lát. szik, hogy megszokták már ezt a feladatot, amit megszokni sosem lehet; merülnének már keresni, pedig talán ettől félnek a legjobban. És állnak még emberek a parton. Ismerősök, hozzátartozók, idegenek, kíváncsiskodók. Vagy éppen azok, akik ott voltak akkor, amikor valakit elnyelt a víz, és ezzel a súlyos hírrel nem mernek hazatérni, nem mernek hírvivők lenni.

• Emberek állnak a parton, miközben a kora esti kánikulában megcsillámlik a vízfelület. Lent a mélyben valahol egy srác van, aki még élhetett volna ... Fiatal volt, s amikor délután elindult ide a tóhoz, sem ö, sem barátai, sem . szülei nem gondoltak semmi rosszra. Miért is gondoltak volna, hiszen máskor is járt már ott, nem történt semmi különös, és akkor is volt hőség, még ennél a májusi 30 fokosnál is nagyobb.

Hideg a víz, csalogatja az embert.

És elindul egy csónak, 1 rajta búvárok. Két csáklyás is van velük. Néha le-le. nyúlnak a mélybe. Hátha megtalálják, akit keresnek. Beesteledik lassan, de a búvárok is hiába szállnak le. Pedig meglesz. Ugyan, úgy, ahogy az elmúlt héten és hét végén is meglett mindegyikük. A rakacai víztározóban ketten, a Mu- hinál levő tavaknál egy. a Sajó holtágában pedig ugyancsak egy ember vesztette életét.'

Kánikula van. Hét vége. Péntek, szombat, vasárnap — a legveszélyesebb napok. .Tó lenne hírül adni kedden: Borsodban az eltelt hét végén nem követelt ál. dozatot egyetlen folyó, sem tó. Jó lenne ezt hírül adni, s nem másról tudósítani az olvasót...

— pusztafalvi —

Iszlai

Zloltán:

Irmuska imádta a vi- ^ rágokat. Nem kedvelte, szerette, nem gyönyörködött bennük, hanem imádta őket. Reggel, felkelés után rögtön az állványához sietett és elnézte imádata tárgyait. Simogatta a levélkéket, leporolt, spriccelt, öntözött, alátöl- tött, permetezett.

Kláritól, sokfogú kolléganőjétől hallotta: ha sörrel mossák a leveleket, jugoszláv importsörrel, akkor egy bizonyos idő után fényleni kezdtek.

— A virágokra kell. Állítólag jót tesz nekik — magyarázkodott a harmadik alkalommal az ismerős közértben. — Fényt kapnak tőle a levelek.

Magányos nő, ha gyakran vásárol italt, könnyen pletykák kereszttüzébe kerülhet. Irmuska pedig büszkén viselte a „megrögzött antialkoholista” kitüntető címet.

Még a professzor születésnapján sem ivott egyetlen kortyintást se.

— Rosszat tesz az arcbőrnek, a mellizmoknak és

a léleknek — ismételgette türelmesen kolléganői előtt az aranyigazságot; persze hasztalan.

A sör valóban csodát telt. A zöldfényű, bőrszerű levélkék reggeli látványa elfeledtette és megbocsátotta kocsmaszagukat.

Irmuska elégedetten sóhajtott. Jól kezdődik ez a nap.

Keveset tornázott a nyitott ablak előtt, utána langyos-hideg fürdőt vett. A Triumph bőrápoló tej még derekasan kitartott majdnem félig volt a tubusban.

Űjdivatú, a tavalyinál szűkebb. barna-zöld kockás, puha szoknyát vett magára, bézs színű pulóverrel Csizmájával a kezében, hosszan eltűnődött. Kétségtelenül csinos, jól megy a széles sávú barna kordbúrsóny kabátkához. de igazában már kissé meleg. Mégis úgy döntött: felveszi. Táskája, sapkája, sálja és kesztyűje garnitúrákban, színek szerint várt sorára a szekrényben, ráér. ha reggeli után választ közülük megfelelőt.

Természetes narancslevet, lágytojást, pirítóst. szilvabefőttet reggelizett. Gondosan bezárta az ajtót. Ebben

mindig számíthatott magára. Elnézően mosolygott a szomszédain, amikor látla, hogy a folyósóról, a kaputól, sőt, még a buszmegállótól is visszafordulnak megnézni, hogy vajon bezárták-e a lakásuk ajtaját.

— Egy kicsit hamvasít- hatja, Nusika — mosolygott a molett fodrásznőre kedvesen. — Ma nagyon szép fejet kérek, édeském. Itt elöl hagyjuk most kivételesen hosszabbra a frufrut. Jó? Ma van a születésnapom.

Jó ez az előre bejelentő rendszer, fokozódott Irmus- kában tovább a reggeli kellemes közérzete. így egy óra alatt végeznek a fodrásznál az ember fejével. Hajában a csavarokkal még bement egy arcmasszázsra is, a kozmetikába.

A barna virágcserepet már egy hónapja kinézte magának. Elsétált az üzletig, hátha megjött már az újabb szállítmány. Az öblös,