Észak-Magyarország, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-03 / 128. szám
1979. Junius 3., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 A sorompó mellett Már csak pár lépés a határ, ahol a sorompók közt várakozó autók átzsilipelnek egyik országból a másikba. Innen és túl a várakozók lassan fogyatkozó, hosszú sora: a hőségben szélesre tárt ajtajú kocsik: innen felülről, mint valami aszfalthoz ragadt, szárnyas csodabogarak rostokolnak. A tornyosnémeti Határ bisztró teraszán átforrósodott, műanyag kertiszékeket fakít a forró, kánikulai nap, az asztalokon itt-ott félig kiivott, üdítős poharak körül darazsak dézsmálkod- nak. A terasz előtti, csöppnyi kert sokszínű, apró díszletei is — megannyi apró virág —, meghajolnak a forróság előtt. Most indult a hétvégi forgalom és a nyárias, jó időt úgy látszik, sokan szeretnék hazájuk határain túl tölteni. Lehet, hogy ez csak előleg a későbbi kánikulából, de az is lehet, hogy csak ez a néhány napfényes hét lesz, amire az ősz élőn szívesen emlékezünk majd. Ha nem is lel aranyat, aki korán kelt, de legalább messzire juthat, mire utoléri az este. Sokan gondolhatták így azok közül, akik most itt araszolnak lépésről lépésre, mozdulataikban a távoli cél türelmetlenségével. A Határ presszó teraszán lengyel, szlovák, magyar és német szavak egymásba mosódó zsivajában a zsebrádiók neszeznek a legjobban. A vendégek mutatósán csomagolt whiskysüvegek mellett sört és üdítőt isznak. — Amióta az új rendelet életbe lépett, sokan itt költik el a maradék utolsó századokat. Ilyesmiből fogy a legtöbb — mutat Török Im- réné a csokoládéhegyelae, a teli italospolcokra. Mások meg megisszák a határ átlépése előtt az utolsó, szívdobogtató magyar feketét. Lengyel család érkezik a kocsisor végére, az épület felé tartanak. A családfő pironkodva keresi a szavakat, majd a vízcsapra mutat, a gyerek vizet kér. Törökné nyomban lengyelül válaszol, ahogy meghallja az apa regulázó szavait, hogy ebben a melegben egyelőre kevés is elég a hideg vízből! Közben meglódul a kocsisor, elfogynak a hűsítő kortyok az asztalról. Mindenki lép néhányat és újabb szünet. Ezekben a szünetekben mintha felerősödne a forróság is. — Tizennégy év alatt nagyon sok utazótípust ismertem meg — mondja egy szusszanásnyi szünetben Törökné. — Égy idős lengyel idegenvezető olyannyira ismerősünkké lett, hogy ha meglátjuk, már készítjük a kávét kólával, mindent az ízlése szerint. A sok találkozás után, szinte ismerjük a környezetét is, ahol él. Nem mindenki ilyen, vannak dohogó, morcos utazók is, akikről azt hinné az ember, sehol sem találja meg, amit keres. Nyaranta a lányom is segít. Negyedéves egyetemista és jól beszél angolul. Az elmúlt tizennégy év alatt három nyelvet tanultam meg önszorgalomból sok fáradsággal, hogy a munkámat minél jobban elláthassam. Egy pohár üdítőt kér valaki a pult előtt, látszik, hogy nem siet. — Két hete váltottam ki a két évig érvényes, több utazásra is felhasználható útlevelet — mondja Lutián Gyula, aki Hernádvécséről Szinára igyekszik a rokonokhoz, egy rövid, hétvégi látogatásra. Az aszfaltút sokszínű karavánja hol megnyúlik, hol pedig rövidebbre szűkül, de déltájban már csendesebb az átkelő. Ez azonban csak rövid ideig tart. Péntek déután van, és kilométerekkel a hátár előtt kempingfelszereléssel magasra ra. kottan egymást sürgető konvojok róják az utal Nagy József V irágerdőt varázsol ilyenkor a diákok hálája és a szülők figyelmessége a katedrákra. A pedagógusok — a szülői és a gyermeki köszönet apró figyelmességeit kapják sűrítve, együvé vonva. S ez a szerető figyelem, bármi megszokott is egy-egy dolgos nevelői élet ritmusában — az egyik legszebb jutalom évi fáradságukért, áldozatos munkájukért. A nevelők türelmes és sokat dolgozó tagjai a társadalomnak. Sokszor szinte erejüket meghaladó munkát végeznek, hiába szabályozta munkaköri kötelességüket figyelemre méltó sza k. szervezeti—minisztériumi ajánlás. És nem egy hétig, egy hónapig vállalják az élet feszítettebb tempóját, hanem esztendőkön, évtizedeken át. Ezrével dolgoznak az iskolákban, s más intézményekben. Legtöbbjük mentes a közönytől, vállalkozik az újra, idejét és energiáját méretlenül adja. Nincs felnőtt, aki valahol, az emlékezet mélyén ne őrizne legalább egy maradandó, kedves és kicsit nosztalgikus emlékképet tanulmányainak, iskolájának egyik vagy másik pedagógus egyéniségéről. Lehet az emlékkép az első tanítóhoz fűződő, lehet későbbi esztendők nagy tudású, európai hírű professzorának szavaihoz igazodó. Egy bizonyos. A felnőtté, a tisztességes emberré válás, a nevelés útján — nevelőink egyénisége áll. Jóké és még jobbaké; másutt középszerűeké vagy éppen kicsiny képes- ségűeké és etnberségűeké— kinek mit adott a szerencséje vagy kevésbé jó sorsa. Nevelnek és alakítanak bennünket, sokszor egészen az ifjúkor múltáig. Aki avatott ismerője, felkent tudója a nevelésnek, érti legjobban: örök adósságokat, visszakaphatatlan kamatokat gyűjt ez a munka. Pedagógusnak — óvónőnek, tanítónak, tanárnak lenni ma sem tartozik a legiri- gyeltebb foglalkozások közé. S aki távolról pillant csupán e pályára, kevéssé tudja, még kevésbé érti, mi kölcsönzi mégis az új nemzedékek számára a toborzó varázsát katedrának, a nevelésnek. Talán — az emberformálás öröme. Amit megsejt már a főiskolás, a képzős, s amit sejtjeiben hordoz élete utolsó órájáig az igazi nevelő. Tanévet zár nemsokára, alig két hét múlva valamennyi iskolánk. Nem könnyű tanévet. S ha felidézzük a korábbi esztendők köszöntőinek sorát, ez a „nem könnyű” kifejezés vissza-visszacseng mindegyikből. Az okok többré- tűek. Feltétlenül közéjük sorolandó az az ismeretanyag-módosulás és meny- nyiségi gyarapodás, amely már esztendőkkel korábban a tantervi és tananyagkorszerűsítés folyamatának gyorsítására késztette az oktatáspolitika irányító szakembereit. De változásokat sürgetett a módszerek korszerűbbé tételének szükségessége, az oktatás gyakorlatibbá tétele, a korhoz történő igazodás megannyi parancsa. Mindez gondokkal, újabb és újabb pedagógiai feladatok megoldásával jár és járt egvütt Részben máris alkalmazzák iskoláinkban az újabb és korszerűbb tanterveket. Ebben a tanévben kezdték meg a bevezetését, folyamatosan az általános iskolákban, szeptemberben már a gimnáziumok kerülnek sorra. Megkezdték működésüket. — ugyancsak ebben a tanévben — a szakmunkás- képzési célú szakközépiskolák, mely nagy lépést jelent a középfokú oktatás korszerűsítésében. Ez a tanév volt a „vizsgája” a 11 ♦ napos munkarend bevezetésének az általános iskolákban, s a további út kijelölésének. Ami korántsem az utolsó helyre kívánkoznék: a most záruló tanévben jelentkezett első, már komolyabban figyelmeztető hatásaival az alakuló de- *► mográfiai hullámhegy is — az iskolai diáklétszám gyarapodásával, a váltás, az iskolák „népességi” gondjaival. Utóbbi mindjárt jelzés arra, hogy szeptembertől sem várható könnyebbség közös iskolai dolgaink végzésében. Nem lesz kevesebb a pedagógusok tennivalója, és nem lesznek érezhetően jobbak — legalábbis a nagyobb településeken — a tanítás körülményei sem. Tanteremépítési erőfeszítéseink csak lassan enyhítenek a — szerencsénkre és örömünkre — növekvő gyermeklétszám teremtette gondokon. Az új tanterv életbe lépése és begyakorlása is sok-sok újabb teendő forrása. Kísérletező kedvet és feszítettebb munkatempót, több önállóságot, ugyanakkor a tananyag elvégeztetésével összefüggően még több felelősséget is igényel a pedagógusoktól. Lassan beköszönt a vakáció, megint csak több ezer nevelő segíti majd a szülők munkáját A napközis táborokban, a nyári gyermeknyaral tatásoknál, sok-sok kellemes és hasznos szünidei foglalkoztatottság szervezésénél változatlanul nélkülözhetetlen a jelenlétük. S ók — a több, mint százezer nevelő —• szívesen adják pihenőidejük egy részét is a gyermekeknek. Nemcsak kötelességéből, hanem a hivatástudat nemes indításábóL Hiszen az életük a diákközösségeké is. A gyermekeké. akik az igazi pedagógusnak mindig és mindenkor az élet igazi értelmét, a hivatás kiteljesedését, a pálya szüntelen örömét jelentik. Amit értük tesznek: megháláni és megköszönni sohasem tudjuk teljesen ... V. M. alul keskenyedő, sötétbarna peremű, tejeskávészínű cserepet Irmuska csodaszépnek találta. Általában vévé szerette a szép tárgyakat: környezetében és a kirakatokban egyaránt. Az üzlet még nem nyitott ki. A kis létszámú intézetben, ahol Irmuska dolgozott, még mindig teljes volt a nyugalom. A professzor külföldön tartózkodott. Ilyenkor cincogtak az egerek: mindenki késett, széledt. ahogy csak tudott. Irmuska kitárta a régimódi, fehérkeretes, rézkilincses ablakokat. Kitámasztotta őket a nehéz, többször átfestett vaskampókkal. Aztán az ajtóhoz lépett és egy kicsi, kulccsal kinyitotta az ajtóra illesztett levél- szekrényt. Elővette a napi postát. A professzorét félretette. Kezében a többi levéllel elmosolyodott. Még szebb lenne ez a mai nap. ha itt lenne, közöttük volna az öreg. Irmuska felkuncogott. Megszokta, hogy öregnek emlegesse. Pedig az egész ember még csak ötvennyolc éves. „Irmuska, drágám. Nagyon boldog -születésnapot. Majd gondolok magára Barcelonában.” Hosszasan megszorította a kezét és a szemébe nézett. Irmuskát a melegség most is elborítja. Józsai profesz- szor a közhit szerint is feltűnően jóképű férfi. A haja dús, fiúsra nyírott, acélszürke. A szeme ferde vágású és zöld. Arisztokratikusan karcsú alakja ábrándozásra készteteti a női munkatársakat. Teniszezik is. Irmuska esténként, olvasás közben egyre hosszabban gondol Józsaira. Egy éve dolgoznak együtt. Józsai eleinte tisztelt kolleginának szólította, pedig neki csak bölcsészdoktorátusa van. Tehát nem illeti meg a kol. legina címe. Aztán egyre jobban ösz- szemelegedtek. Bár a professzor angolul, németül, és franciául tökéletesen beszél, az olasznál mind gyakrabban vette igénybe Irmuska segítségét. „Hogy maga milyen csinos mindig” — nézett rá a múlt hétfőn is őszinte elismeréssel, amikor átnyújtotta az új olasz tanulmánykötetből készített bőséges ösz- szefoglalót. ö is tudta: a türkiz kötött ruha jól áll a frizurájához. Csak azon csodálkozott, hogy Józsai nem találja az arcát egy kicsit fáradtnak. Szerencsére erősebb sminket rakott fel reggel, hogy palástolja a karikákat a szeme alatt. Hajnali háromig gépelte a fordítást, hogy elkészüljön vele, egy nappal korábban, megl epetésként. Először véletlenül került erre sor. Még meleg nyár volt, amikor Irmuska megemlítette, hogy milyen bolondul virágzik egy cinia- bokra, kinn az erkélyén. „De szép is lehet” — mondta Józsai elábrándozva. Másnap öt szálat tett a professzor szobájában örökké üresen porosodó vázába. „Köszönöm Magának” — mondotta Józsai dél felé, amikor először, találkoztak aznap. „Rögtön tudtam, hogy csak Maga hozhatta, Irmuska, drága.” Akkor szólította így legelőször. Azóta is úgy mondja: „Irmuska, drága.” Lerakta a postát, és átment az előjegyzési naptárért a titkárnői szobába. Igen, jól emlékezett. Józsai augusztusban megy szabadságra. Akkor mégis a jugoszláviai utat fizeti be magának a Budapest Tourist- nál. A turnus augusztus 11- től 23-ig tart. Kettőig dolgozott, senki egy pisszenéssel se zavarta. Munka . után átment a szomszéd irodaház ebédlőjébe, de előtte fölvett egy poliészter munkaköpenyt. A köpenyt, mint műfajt általában nem kedvelte. Munka közben például soha föl nem vette volna. Az ebédezéshez azonban hasznos ruhadarabnak bizonyult, így nem itatta át ruháját a zsírszag. Ebérde rakott kel volt. Elég sok tejfölell. Jó étvággyal ette, de utána rögtön bevett két Cotazyn Forte emésztési tablettát. Három óra körül kivilla- mosozott a Farkasréti temetőbe. Halottai örök csendben feküdtek, már jó néhány esztendeje. Kicsipegette a három-négynapos zsenge gyomocskákat. megújított egy mécsest, elnézegette az alig látható kis lángot, a langyos délutánban. Rácsodálkozott egy szénfekete, sárga csőrű rigóra. A madár egy karcsú vörösmárvány sírkövön csit- tegett, semmibe véve a zsongó csöndet. A sírok felett egy-két ráncos képű öregasszony haj. ladozott. Más öregasszonyok kövérek, szétfolyó képűek csak üldögéltek. Előre nyújtották magas cipőbe bújtatott. dagadt bokájú lábukat A busz az iskola előtt tette le Irmuskát. Spanyol ty elv tanfolyamra Iratkozott Hét hónap alatt sokra haladt. A kurzuson, persze már egyre kevesebben vannak. A tanáruk beletörődve ingatta a fejét — Hiába, mindig így van. Negyvenen kezdjük, aztán eltelik két-három hónap, és csak a kitartóak maradnak, öten, hatan. Irmuska könnyedén, elegánsan fordította a szövegeket. Jelest kapott, mint legtöbbször. Vacsoráról nem kellett j külön gondoskodnia Tegnap — vasárnap lévén — | szombatról főtt étel maradt. Késő este meg úgyis- csak tejet iszik. Saját levélszekrényében két távirat várta. „Tisztelettel és szeretettel köszöntjük születésnapján. Dr. Józsai Loránd és munkatársai.” „Drága Irmám. Ne búsulj, én is 70 éves vagyok, ölel barátnőd, Zsóka.” Meglocsolt arctepel © egy darab vattát és az arcát erélyesen e- dörgölte. Langyos vízzel lezuhanyozott fehérneműiét Optinolban öblítette Megitta a pohárnyi ánoen c'ak átlangyosított tejet. arcát vékonyan bekrémezte, a haját hajhálóval leszorította. Tudta hogy rossz szokás, de az ágyban kislány kora óta szeretett olvasni. A spanyol nyelvtankönyvet éette elő. Könyvjelzőnek Józsai táviratát helyezte bele.
