Észak-Magyarország, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-15 / 111. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1979. május 15., kccícf Befejezte munkáját az FKP kongresszusa A Varsói Szerződés évfordsléja A Francia Kommunista Párt 23. kongresszusa vasárnap délelőtt megválasztotta a párt új, 145 tagú központi bizottságát. A délelőtti ülésen a küldöttek egyhangúlag — egy tartózkodás mellett —, elfogadták az új szervezeti szabályzatot, amelynek előadója Paul Laurent, a Politikai Bizottság tagja volt. Ugyancsak egyhangúlag fogadta el a kongresszus a párt felhívását a közöspiaci parlament június 10-i választására — ennek előadója Gustave Ansart volt. A jelölő bizottság beszámolóját és javaslatát az új Központi Bizottság tagjaira vonatkozóan Gaston Plisson- nier, a PB tagja terjesztette elő és ugyancsak ő ismertette a szavazás eredményét. A kongresszus újságpapírokból gyártott konfettiesővel, és vastapssal üdvözölte az új Központi Bizottság megválasztását. Az új KB-ban a 121 tagú korábbi Központi Bizottság 109 tagja foglal helyet. A Francia Kommunista Párt újonnan megválasztott Központi Bizottsága vasárnap délben megtartotta első ülését és megválasztotta vezető szerveit, a 21 tagú PoA Francia Kommunista Párt 23. kongresszusa vasárnap befejezte munkáját. Képünkön: Georges Marchais, akit ismét főtitkárnak választottak. litikai Bizottságot és a 7 tagú titkárságot. A párt főtitkárává Georges Marchais-t választották újjá. A PB-nek 5, a titkárságnak 2 új tagja van. A kongresszus utolsó napjának délutáni ülésén Georges Marchais mondott záróbeszédet. Újabb teherűrhajó az űrben Vasárnap reggel óta újabb teherűrhajó van úton a Szal- jut—8. űrállomás felé. A Progressz—6. teherűrhajót möszkvai idő szerint röviddel vasárnap reggel negyed nyolc után indították el a bajkonuri űrrepülőtérről. Rakományában üzemanyag és számos más. az űrállomás utánpótlásához szükséges hasznos teher szerepel. A teherűrhajó a többi között élelmiszert, felszerelési cikkeket, tartalék alkatrészeket visz magával Vlagyimir Ljahovnak és Valerij Rjumin- nak, akik már február vége óta dolgoznak a Szál jut űrállomáson. A Progressz—6. útja során ugyanakkor tovább kísérleteznek a korszerű automatikus irányítási és összekapcsoló berendezésekkel is. A Progressz—G. kirakodása több napos feladatot jelent majd Ljahov és Rjumin számára. Az .űrállomás készleteinek feltűnésével lehetővé válik a nagy fontosságú kísérletsorozat folytatása. Forint-csekket válthatnak a ifire utazók A külföldre utazó magyar állampolgárok március 1-től — mint ismeretes — összesen 200 forintot vihetnek magukkal, 50 forintnál nem nagyobb címletekben. A rendelkezés bevezetése óta több ■ panasz hangzott el, hogy sok esetben ez az összeg kevés, a hazautazáskor belföldön felmerülő költségek fedezetére. Annak érdekében, hogy a 200 forinton felüli költségekre is elegendő pénzük legyen a hazaérkezőknek, az OTP kizárólag belföldön bevált, ható csekket hoz forgalomba. Május 15-től Budapesten minden kerületi OTP-fiók- ban, vidéken az OTP megyei igazgatóságainál legfeljebb 1000 forint értékig 100, 200 és 500 forint címletű csekk vásárolható az útlevél bemutatásával. A csekkeket a visszaérkezést követően, ugyancsak az útlevél bemutatásával, bármely OTP-fióknál vagy az utazási irodák valutavásárlással foglalkozó fiókjainál és kirendeltségeinél lehet be. váltani forintra a kiállítás keltétől számított hat hónapon belül. A Miskolci Kertészeti Vállalat azonnali belépéssel felvesz megfelelő szakképzettséggel és gyakorlattal rendelkező A'ÁLLALATÍ jogtanácsost valamint — építési gyakorlattal rendelkező organizálort, — építésztechnikust, — garázsmestert. Jelentkezés: a vállalat igazgatójánál, ill. a vállalat főmérnökénél. Miskolc, Szentpéleri kapu 103. Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese hétfőn Moszkvába utazott. Marjai József, a Miniszter- tanács ' elnökhelyettese, hazánk állandó képviselője a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában. hétfőn Moszkvába érkezett. hogy részt vegyen a KGST V. B. kedden kezdődő 90. ülésén. A kormány elnökhelyettesét a repülőtéren Nyikolaj Faggyejev, a KGST főtitkára és más hivatalos személyiségek köszöntötték. Jelen volt dr. Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete. Kliomeifií a halálos ítéletek ellen Az iráni forradalom vezetője. Khomeini ajatollah vasárnap este elrendelte, hogy a jövőben senki nem végezhető ki Iránban, aki nem vétkes emberek meggyilkolásában. A PARS hírügynökség által nyilvánosságra hozott utasításában a síita főpap azonban hangoztatta: a forradalmi bíróságok halálra ítélhetik továbbá azokat is, akik gyilkosságokra bújtattak, avagy bebizonyosodott róluk, hogy embereket halálra kínoztak. Ugyanakkor egyetlen bíróságnak sincs joga ahhoz, hogy halálos ítéletet hozzon bárki ellen is az említett bűnök elkövetése nélkül — szögezte le Khomeini. Végezetül a közlemény rámutatott: a rendelet megszegése „bűncselekménynek" minősül, s az iszlám jog szerint, megtorlást v.on maga után. Iránban további négy személyt végeztek ki hétfőn, néhány órával azt követően, hogy Khomeini ajatollah körlevélben korlátozta az iszlám bíróságok korlátlan ítélkezési jogát. A most agyonlőtt szémélyekel, a sah rendszerének tisztségviselőit, köztük egy volt városi kormányzót, azonban gyilkosságokban és kínzásban találták bűnösnek. Ezért nem vonatkozik rájuk Khomeini rendeleté. Az iráni politikai élet másik fő kérdése változatlanul a nemzeti kisebbségek követelte autonómia. A több milliós kurd kisebbség vezetője, Ezzedin Husszeini ajatollah hétfőn Teheránban kijelentette. hogy „a kormány még mindig nem adott végleges és egyértelmű választ... „Mégis bízom abban — fűzte hozzá —, hogy tárgyalások útján sikerül majd kielégíteni a kurdok követeléseit.” Carter a SALT ratifikálásáért (Folytatás az 1. oldalról.) Szovjetunióval való jó viszonyunkra, valamint arra a képességünkre, hogy hatékonyan 'udjuk szabályozni kapcsolatainkat szövetségeseinkkel és olyan intézkedéseket tudjunk hozni, amelyek az egész világon ellenőrzés alá vonnák a nukleáris fegyvereket és a nukleáris robbanószereket. Az egyezmény megkötését célzó tárgyalások három amerikai i elnök hivatali ideje alatt folytak — mondta Carter —, mi a legapróbb részleteket js kidolgoztuk: ez a legkonkrétabb, legésszerűbb egyezmény mindazok közül, amelyeket erről a kérdésről valaha megkötöttek, ideértve az atomfegyver-kísérletek korlátozásáról szóló egyezményt. az első SALT-megállapodást, és a rakétaeihárító rendszerek korlátozásáról szóló szerződést. A tárgyalások nehezek voltak. Mindkét lel szilárdan kitartott álláspontja mellett, de sem a szovjet, sem az amerikai fél nem csupán arra törekedett, hogy ragaszkodjon a saját véleményéhez. hanem az igazságosságra is. Az a véleményem, hogy ez az egyezmény nekünk is és a Szovjetuniónak is nagy előnyöket jelent. Ha elvetnénk ezt az egyezményt, . akkor ez országunk, sőt az egész világ békéje szempontjából végzetes következményekkel járna — J hangsúlyozta az elnök. Ez je- j lentős mértékben megrontaná a köztünk és a Szovjetunió közölt már kialakult munkakapcsolatokat. üj bolt Hernádszentaiffirason A közelmúltban adták át Hernádszentandrás községben azt a vegyesboltot, amelyet a Halmaj és Vidéke Áfész építtetett. A létesítményre már nagy szükség volt, hiszen a régi bolt alig-alig tudta kielégíteni a község lakóinak igényét. A 450 ezer forint költséggel épült vegyesbolt kivitelezéséhez nagymértékben hozzájárult a helyi szövetkezeti tagság is. A régi boltot sem bontják el: a megmaradt épületrészt raktárként hasznosítják. A Varsói Szerződéshez tartozó országok május 14-én, hétfőn ünnepelték a szervezet megalakulásának 24. évfordulóját. Az azóta eltelt évek megmutatták, hogy a szervezet óriási szerepet töltött és tölt be a szocializmus vívmányainak védelmében, és a testvéri országok békepohtikájának megbízható eszközéül szolgai. A Varsói Szerződés „a hidegháború” csúcspontján született, amelyet Winston Churchill 194G-ban Fulton amerikai városban elhangzott beszédében próbált megokolni. Tőle származik a nyugat-európai országok tömbjének létrehozásával kapcsolatos elképzelés is — e tömb életre hívása „a keleti kommunizmus” elleni harcot szolgálta, s 1949-ben az észak-atlanti szerződésben realizálódott. A tömb tagjai nem leplezték a NATO szocializmusellenes irányvonalát. Ezt bizonyítja az is, hogy a Nyugat makacsul elutasította a szocialista országokkal az európai kollektív biztonság megteremtését, a külföldön levő katonai támaszpontok felszámolását és a katonai tömbök létrehozásának elítélését szorgalmazó javaslatait. Ezen túlmenően 1952-ben megkötötték a bonni szerződést, amely lényegében revízió alá vette a háború utáni európai helyzetet, majd 1955-ben létrejött a párizsi szerződés, amely kitárta a NATO kapuját Nyugat-Németország előtt. A szocialista országok ilyen helyzetben nem nézhették közömbösen, hogyan készül az imperializmus nyíltan új háborúra a szocializmus ellen, számukra nem volt, más megoldás, mint hogy megfelelő válaszintézkedéseket'tegyenek, amelyek megbízhatóan szavatolhatják a dolgozók vívmányainak biztonságát. Éppen ezért ugyanez év május 11—14-e között Varsóban összehívták nyolc európai szocialista ország értekezletét, és ennek eredményeképpen barátsági, együttműködési, kölcsönös segítségnyújtási szerződést írtak alá. A kölcsönös érdeklődésre számottartó nemzetközi kérdések megvitatására létrehozták a politikai tanácskozó testületet, majd 1976-ban ennek kisegítő szerveit, a külügyminiszterek bizottságát és az egyesített titkárságot. A Varsói Szerződés születésének évfordulóján a világ haladó közvéleménye és békeszerető népei a Varsói Szerződés szervezetében olyan államok szövetségét látják, amely következetes békepolitikát folytat, minden erejét a világháború veszélyének elhárítására fordítja. Carrington első nyilatkozata Lord Carrington brit külügyminiszter a kinevezése óta tartott első sajtóértekezletén üdvözölte a szovjet — amerikai hadászati fegyverzet- korlátozási tárgyalások eredményét. és hangoztatta, hogy Nagy-Britanniát a következő sorozat, a SALT—III. fogja igazán közvetlenül érinteni. A kormánynak alapo.s megfontolással kell majd eldöntenie," hogy békápcsolődjék-e és milyen pozícióval azokba a tárgyalásokba — mondotta. A sajtóértekezletet egyebekben a nagyfokú tartózkodás és óvatosság jellemezte. Az enyhülési politikát illetően megismételte a Tha- tcher-kormány negatív és a Szovjetuniót vádoló álláspontját, anélkül, hogy bármi részletbe bocsátkozott volna. NATG-kaűűgymiiiiszterek ülése A NATO úgynevezett Euro- csoportja, amelyben Franciaországot és Izlandot kivéve az európai NATO-tagálla- mok hadügyminiszterei vesznek részt, hétfőn egv nappal a katonai tervező bizottság X. ülésszaka előtt egész napos megbeszélést tartott a brüsszeli főhadiszálláson. (A katonai tervező bizottság tagja minden NATO-hadügy- miniszter, a franciát és a görögöt kivéve.) MintazEuro- csoport tanácskozásának befejezése után az elnöklő Ne- set Akmandor török hadügyminiszter elmondotta. a technikai jellegű teljes ülés után a miniszterek zárt ajtók mögött folytattak tárgyalást. A tárgyalás témájáról azonban semmit sem volt hajlandó elárulni. Az európai katonai helyzetről szólva az ülésről kiadott kommüniké hangoztatja. hogy „a miniszterek üdvözölték -az Egyesült Államok nyilatkozatát, amely szerint befejezték a lényegi tárgyalásokat a SALT—II. ügyében, és előkészületek történtek Carter, valamint Brezsnyev elnök találkozójára. Az idézett rész azéi't figyelemre méltó, mert a SALT—II. ügyében létrejön elvi megegyezés utáni napokban a NATO főhadiszállásáról olyan értesülések szivárogtak ki, hogy itt fanyalogva fogadták a megegyezés hírét. Sok vagy kevés? Ismét a 400 milliliteres véradásról Lapunk egy • korábbi számában cikket közöltünk a 400 milliliteres véradásról. A cikk nagy visszhangra talált olvasóink között. Miért kedvezőbb. ha 400 milliliter vért ad egy véradó? Erre a kérdésre dr. Mády János főorvos, az Országos Vértranszfúziós Szolgálat megyei állomásának vezetője adott felvilágosítást. — Először is, az arra rászorulók kevesebb véradótól kapnak így vért.. Ez azért kedvező, mert így a beteg szervezete a számára részben. idegen tulajdonsággal rendelkező vér, illetve annak alkotórészei ellen kevesebb ellenanyagot termel, ami — többszöri vérátömlesztés esetén — lényeges. A többszöri vérátömlesztés ugyanis betegséget okozhat, hiszen a többfajta vér — még ha az. teljesen egészséges embertől is származik — többféle kórokozót, vírusokat tartalmazhat. A fentiekből tehát nyilvánvaló, hogy kisebb a veszélye a megbetegedéseknek akkor, ha valaki kevesebb véradótól kapja meg a számára szükséges vérmennyiséget. — A fő vércsoportok 1901, az RH szerint pozitív és negatív vércsoport-rendszerek pedig 1937 óta ismertek. Az orvostudomány azóta finomabb részleteiben, szinte egyfolytában tanulmányozza, vizsgálja, mikor, mennyi vért lehet a véradóktól levenni, s mennyi vért adhatunk az arra rászorulóknak. Az elmúlt harminc év hazai és külföldi kutatásai alapján ma már elérte az orvostudomány, hogy teljes biztonsággal és felelősséggel kimondja: a 400 milliliter vér levétele semmiféle káros hatást nem idéz elő a szervezetben, sőt, nem is hiányzik, mert a vérraktárakban, mint a máj, a lép, a hasi zsigerek — állandóan van 500 milliliter vértartalék, amiből a szervezet azonnal pótolja a hiányzó vérmennyiséget. Kísérletképpen végeztek már 700 milliliteres vérlevélelt is — minden káros .következmény nélkül. Akkor pedig, amikor érvényben volt a térítéses véradás, szinte versengtek a véradók, hogy 400. sőt, ettől is több milliliteres mennyiséget vegyenek le tőlük... Ez régen volt, de napjainkban is vannak, akik évente négy-öt alkalommal adnak le 480—500 milliliteres vérmennyiséget. Ezeknél az embereknél sem tapasztaltunk soha károsodást. — A tapasztalatok bővülése után a közeljövőben mi is átállunk a 400 milliliteres vérvételre. Ez persze korántsem jelenti az-t, hogy minden véradótól ilyen mennyiséget veszünk le. Az előzetes orvosi vizsgálattól, a jelentkezők testsúlyától, magasságától, laboratóriumi eredményeitől függ, hogy kitől milyen mennyiségű vért veszünk. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ezt a véradók egészségének legmesszebbmenő szem előtt tartásával végezzük á jövőben is... Kóródy János többszörös véradó