Észak-Magyarország, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-13 / 110. szám

T979. május Í3,, rasőmap

ES ZAJT - MAGYARORSZÁG 5

A vállalat névjegye:

A vé

A lexikon meghatározása szerint a védjegy „olyan megjelölés (ábra, szó, szám, jellegzetes csomagolási mód stb.), amely valamely árut más árutól a nem hozzáértő számára is szembetűnően és megjegyezhetően megkülönböztet. Célja, az áru származásának és minőségének jelzése, az előállító szavatosságának igazolása... A védjegy utánzása büntetendő cselekmény.”

Két, egymásba fonódó, karikába írt három betű: BVK... Ez a Borsodi Vegyikombinát emblémája, amely nemcsak hazánkban, de határainkon túl is jól ismert. A gyár által termelt termékek ennek az emblémának a védelmében „kelnek útra”,' a kereskedelem, az értékesítés útjain a világ minden tájára.

Vas Géza, a gyár budapesti kereskedelmi és propagandairodájának a vezetője, a vállalat védjegypolitikájával kapcsolatban elmondta:

— A védjegypolitika elengedhetetlen eszköze a kereskedelmi célkitűzések megvalósításának. A BVK olyan időpontban — az első ötéves terv időszakában — alakult és fejlődött, amikor még szükségtelennek tűnt a termékeknek védjeggyel történő megkülönböztetése. A gyár kereskedelmi tevékenységében azóta megnőtt a védjegyek jelentősége. A BVK jelenleg közel 20 érvényesen bejegyzett védjegy tulajdonosa. Két. védjegynél — licencia alapján — csak magyar- országi használatra van a vállalatnak engedélye. Szerelném hangsúlyozni: védjegyeink zöme egy-egy termékcsaládra terjednek ki, így a védjegyekkel forgalmazott termékek száma megközelíti a kétszázat. Három védjegy pedig — az Ongrovil, az Ong- rolit és az Ongrostab — 31 országban élvez védelmet.

Mint az a kereskedelmi Iroda vezetőjének szavaiból kitűnik, a vállalat védjegypolitikája korántsem tekinthető problémamentesnek.

— A vállalat nevét örököltük — hangsúlyozza — és büszkén valljuk magunkénak, mert az összeforrott a szocialista magyar vegyipar megteremtésével, szinte azzal egyidős. Vállalati emblémánknak — amelyet 1907. november .10-én védelemre bejelentettünk — jól ismert az üzleti életben. Keletkezésének időszakában — amely a bejegyzést jóval megelőzte —. még nem énült fel a Tiszai Ve- gvilcombinát, s ugyanakkor a BVK is még Fővárosi Közlekedési Vállalat néven üzemelt.

A leggyakrabban ezekkel a cégekkel tévesztik össze a Borsodi Vegyikombinátot Gvakran előfordul, hogy a BVK leveleit Leninvárosba, a TVK leveleit pedig Kazincbarcikára címezik a feladók. Ennél is gyakoribbak a BVK betűinek felcseréléséből származó sajtóhibák.

— Ismert tény, hogy nemzetközileg is, de hazánkban is a vegvioar, azon belül oé- dig a gyógyszeripar, a festékipar és a műanyagipar a legnagyobb védjegytulajdonos — mondja Vas Géza. — A védjegyalkotás nehézségeit — elsősorban a hasonlóság elkerülését — még csak növelte az a körülmény, hogy a magyar műanyagipar későn fejlődött ki, akkor, amikor a szakma sajátságos kifejlesztéseinek rövidítései, fantázia- megjelölései kimerítették a még rövid, jó hangzású idegen nyelveken is jól kiejthető, ugyanakkor a termékre és a származásra is asszociáló szókészletet, szóösszetételeket.

Tudvalevő, hogy a BVK- ban a pvc tőkés piaci exportja mai árakon számolva 1980- ban várhatóan eléri a 30 millió, dollárt. Nem szorul tehát •bizonygatásra a gyár termékeinek védjeggyel való ellátásának a jelentősége. Az eddigi tapasztalatok azt tanúsítják, hogy a vállalat védjegyei jól reklámozhatók és viszonylag rövid idő alatt elsajátíthatók. Nem lehet közömbös, a BVK számára sem, hogy védjegyzett alapanyagainkat általában magasabb áron tudják értékesíteni, mint az ugyanolyan minőségű és csomagolású, de „névtelen” konkurrens termékeket.

A védjegyalkotás tehát nehéz feladat, noha látszatra egyszerűnek tűnik. A BVK védjegyei között egyetlen magyar szó vagy szóöszetételú védjegy nem található. Ezzel kapcsolatban Vas Géza a következőket mondja:

— A vegyipar és azon belül is a műanyagipar olyan új és rohamosan fejlődő iparág, amelyben a szaknyelv nemzetközivé vált. A szóvédjegyek pedig ebben az iparágban világszerte az idegen hangzású kifejezésekre épülnek. Ehhez tartozik a véd- j egy politika egy, másik fontos, területe: az ábraalkotás. Az ábrás védjegy egyszerre ösztönöz vásárlásra és tölt be közízlést nevelő hatást. A BVK ilyen védjegyei sok hazai és külföldi szemlén váltották már ki elismerést és dicséretet.

A vállalat védjegypolitikája tehát igen széles körű, kiterjedt tevékenység. És még- inkább azzá válik az elkövetkezendő években, hiszen a gyár még több új termékkel jelenik meg a világpiacon, amelyeknek védjeggyel való védelme elsőrendű feladat.

A Borsodi Vegyikombinát magas színvonalú védjegypo- 1 itikúja szerves része a gazdasági munkának is. A beruházási javak és a fogyasztá- si cikkek piacán egyre nagyobb a választék, típusban, minőségben és árban egyaránt. A védjegyek mindenkit segítenek a tájékozódásban, növelik az áru iránti bizalmat. és emelik a vásárlási kultúra színvonalát. Erről soha nem feledkeznek meg a Borsodi Vegyikombinátban, ennek jegyében és szellemében dolgozva igyekeznek értékesíteni termékeiket a piacon.

Tóth Ferenc

A brigád támogatásával

Tanulmányi kirándulás

A Saj ószent péteri Üveggyár Egyetértés szocialista brigádja már hosszabb ideje patronálja a helyi II. sz. Általános Iskola egyik osztályát, a 4. b.-t. É patronáló tevékenységhez kapcsolódik, hogy a brigád az Ismerd meg hazádat mozgalomba — a maga tagjain kívül — az iskolásokat is bekapcsolja, s ennek jegyében a közelmúlt napokban saját, illetve üzemi autóbuszával az említett iskola 4. b. osztályos tanulóit tanulmányi kirándulásra vitte a szomszéd Heves megye székvárosába, Egerbe, valamint a csodás fekvésű Szilvásváradra.

A tanulmányi kirándulás, a történelmi és építészeti emlékekben oly gazdag Eger, nemkülönben a nyugati Bükk meseszép települése, Szil vásv á ra d megi smerése

maradandó élményt adott az iskolásoknak, s a szülői munkaközösség hálásan köszöni a segítséget az Egyetértés brigádnak, valamint a Sajó- szentpétéri Üveggyár kollektívájának.

Keserű Jánosné:

r

S

A környezetünket, közérzetünket formáló

használati tárgyak jelentős részét a könnyűipar adja, amely egyben gazdája számos szolgáltató tevékenységnek is. Az ágazat ez évijén elérendő mintegy 130 milliárd forint értékű termelésének csaknem fele tovább feldolgozandó anyag, például fonal, szövet, továbbá szolgáltatás, míg másik l'ele kész gyárt- mányként jut el a hazai vagy külföldi vásárlókhoz. E végtermékek választékának, minőségének alakulását e helyen most nem kívánom részletezni, hiszen azzal nap mint nap találkozik a vásárló, viseli, használja — maga alkotja meg róla véleményét •— s remélhetőleg mindinkább kedvére való az, amit magáénak tudhat, illetve amivel az üzletek kínálatában találkozik.

E cikkben néhány olyan tennivalóról szólnék, amivel az ipar vezetői és a termelők szembe találják magukat, aminek megoldása ránk vár, de úgy vélem, gondjainkat meg kell osztanunk az olvasókkal, hogy mint „beavatottak”, jobban megértsék adott esetben támogassák feladataink eddiginél eredményesebb végrehajtását, hisz az az egész lakosság javára szolgál.

Mi jellemzi ma a kőny- nyűipart? Nyolc év alatt Budapesten több mint harmincezerrel csőikként a dolgozók létszáma, a vidéki üzemekben mintegy 15 ezer fővel nőtt. Szinte valamennyi megyében létesültek újabb üzemek. Részben önállóak, részben pedig' központtal rendelkező vállalatok, szövetkezetek gyáregysége, telephelyeként. Mint például a Budapesti Finomkötöttárugyár mátészalkai gyáregysége, az Űjpesti Gyapjúszövő újfehértói, a Magyar Posztógyár nagyhal] ói telepe. De eközben terebélyesedtek, tekintélyes nagyvállalatokká váltak, olyan középüzemek is, mint a székesfehérvári, a Zala, a Kanizsa, a Szatmár Bútorgyár, a szombathelyi Styl, a komlói Carbon, a salgótarjáni ruházati vállalat, vagy a Hegyalja Ruházati Szövetkezet. Ez az átcsoportosulás, bár látványos, szép eredményeket hozott, nem volt mindenütt zökkenőmentes. Nagy munkaerőmozgás közepette zajlott le ez a folyamat, ugyanis egybeesett azzal, amikor az iparunkban dolgozó kismamák nagy számban vették igénybe a gyermekgondozási segélyt. Ebben az időszakban végrehajtott rekonstrukciók, a korszerűbb gépek, berendezések megkövetelték a dolgozók nagyobb hozzáértését, szaktudását, az új technika befogadását és alkalmazását Ahhoz, hogy a követelményekkel lépést tarthassunk, csupán a felügyeleti vállalatoknál — amelyek az ágazatban dolgozók mintegy 55 százalékát foglalkoztatják — csaknem tizenkétezren vesznek részt műszakiszakmai továbbképzésben, a szakmunkástanulók száma 5 ezer, ezenkívül évente közel kétezer dolgozó tesz szakmunkásvizsgát, és kétszáz fiatal kerül iparunkba a főiskolákról, egyetemekről. A felnőttoktatás keretében az általános és a középiskolákban tanulók száma is meghaladja a ti zennégyezret.

Nagy jelentőséget tulajdonítunk mind a szervezett oktatásnak, mind annak a készségnek, ahogyan az üzemeinkben dolgozók az új technikát igyekeznek elsajátítani.

Az elmúlt években bekövetkezett létszámcsökkenést számos vállalat szinte „sorscsapásnak” vélte, s nem tudta kellőképpen ellensúlyozni a termelékenyebb gépekkel, a meglevő műszaki adottságok jobb kihasználásával, a szervezettség megújításával, holott e területeken nemcsak saját lehetőségeinkhez képest, hanem nemzetközi összehasonlításban is messze elmaradunk.

A termelékenység növelése azért is elengedhetetlen, mert reálisabban kell számolni a rendelkezésre álló munkaerővel, többele között azzal is, hogy a kismamák jó része egy időre kiesik a munkából, de remélhetőleg csak egy időre, mert számukra legjobban meglelelő munkabeosztással, ahol lehet kismamaszalagok, műszakok szervezésével fogadják a visz- szatérőket — ennek már sok jó gyakorlatával találkozhatunk.

Vidéken, az iparban nagyobb hagyományokkal még nem rendelkező kisvárosokban, falvakban is igyekeztek a vállalatok, szövetkezetek üzemeket, telepeket létrehozni a még fellelhető munkaerő bevonása, a termelés növelése érdekében. A ruházati iparban nem nélkülözhetők a divat változásaihoz gyorsan alkalmazkodó kis. és középüzemek, de találkozunk túlzott szétaprózottsággal is. Ez különösen ott okoz gondot, ahol nem tudjálc biztosítani a megfelelő munkakörül menyeket. Ezen az érdekelt vállalatoknak feltétlenül változtatniuk kell, a gazdasági-műszaki vezetőknek többet kell törődniük azzal, hogy milyenek a termékek korszerűségére, minőségére nagy mértékben ható munkakörülmények, milyen a dolgozók közérzete.

A közelmúltban több vállalat, gyáregység fiataljaival volt alkalmam találkozni, s a megbeszéléseken nyíltan elmondták, most indulnak az életbe, érthető, hogy foglalkoztatja őket: mi lesz a könnyűiparral? Az aggodalom alaptalan akkor, ha valaki az iparág létét, jövőjét kérdőjelezi meg, de minden kérdésfeltevés jogos, ami iparágaink, vállalataink, szövetkezeteink jobb munkáját szorgalmazza.

Mi határozza meg a könnyűipar perspektíváját ? Jobban, szebben, kényelmesebben, divatosabban szerelnénk lakni, öltözni, szebb kivitelű nyomda- és papíripari termékekre tartunk igényt. Joggal várhatjuk el, hogy a Patyolat vagy a szolgáltatóipar más agai kellő kapacitással rendelkezzenek, hogy rövid idő alatt megelégedésünkre szolgáló minőségű munkát végezzenek. Mindezekről változatlanul túlnyomó- részt a hazai iparnak kell gondoskodni még akkor is, ha ma mar egyes termék- csoportokban, mint például a kötöttáruk körében, nem elhanyagolható az import. Még több külföldi áru forgalomba hozatala pedig több más tényező mellett attól függ, milyen mértékben tudjuk növelni saját termékeink kivitelét, s milyen árat tudunk azokért elérni. Könnyűiparunk perspektíváját a hazai kereslet magasabb színvonalú kielégítésén kívül az export mértéke, aránya szabja meg. Jelenleg a ruházati ipar — amibe beletartozik a textilméterárun kívül a kötszövő. a konfekció, a bőr-, cipőipar is — késztermékeinek csaknem felét exportra gyártja. Az eddigi fejlesztések túlnyomó részénél is a fő cél: a hazai ellátás javítása és az exportképesség fokozása.

Mi a helyzet ma az export piacokkal? Bár korszerűbb gyártmányokkal tudunk jelentkezni külföldön, nehezebb helytállni a nemzetközi mezőnyben. Nagy szükség van a versenyképesség fokozására. Mindemellett a jövőben is számíthatunk a szocialista országokkal folytatott árucsere bővülésére, a Szovjetunióba irányuló, részben számunkra fontos alapanyagokat ellentételező exportra. Úgyszintén változatlanul szüksége van népgazdaságunknak gazdaságos exportcikkeink nem rubel elszámolású kivitelére. A termékszerkezet további átalakítását, a ráfordítások csökkentését e célok érdekében kell folytatnunk.

Ma már, részben az importált termékek révén, részben, pedig külföldi tapasztalatai alapján a lakosság könnyen összehasonlíthatja a hazai és más országok termékeit. Érthető, hogy tőlünk is azt kérik, amit a magasabb nemzeti jövedelmű, legfejlettebb technikát alkalmazó országok ipara nyújt választékban, minőségben. Néhány termékcsoportnál versenyképesek vagyunk, a külfölddel azonos színvonalú árut bocsátanak ki gy a rai nk, s zövetkeze tei n k,

mások viszont nem minden tekintetben ütik meg a kívánt mértéket. Ennek számos oka lehet. A leggyakoribb azonban az, hogy a technika, és divat- vájtás lassú, a vállalatok egy része nem elég gyorsan reagál a piac kívánalmaira. Sokszor fékezik a haladást gazdasági körülményeink, a szabályozás-4.it ■;

és árrendszerbeli kötöttségek is, aminek a változtatásán szintén dolgozunk.

Néhány példával próbálom közelebb hozni ezt a bonyolult közgazdasági kérdést. Emelkednek a nyers- anyagárak, s az árkülönbözetet az állami költségvetés csak részben tudja kiegyenlíteni, s az iparvezetésnek dönteni kell abban, hogy átháríthatók-e a többletköltségek a vevőre, vagy abból a termékből kevesebbet gyártsunk. Ha nélkülözhetetlen, közhasználatú cikkről van szó, gyakran a költségvetésből dotáltuk a terméket, de ennek lehetőségei is végesek. Másokat a vállalatok veszteségesen értékesítenek, de tartósan ez sem elviselhető. Más oldalról közelítve ez úgy is jelentkezik, hogy a termelő kínálja a kiállításon bemutatott, közönségsikert aratott terméket, de a kereskedő azt nem veszi át, mert magasabb az ára, noha esetleg a vevők egy része megfizetné a szebb kivitelt, divatos formát, fazont. A kereskedelem esetleg csak egyébként magas költséggel járó kis szériára tart igényt, s hogy az iparnak mégis érdemes tegyen gyártani az árut, ex. portra is felkínálják, s a kezdeményezés akkor jár sikerrel, ha az export megrendelés létrejön. Ahhoz csatlakozhat a belkereskedelem.

Másik példa: a csecsemők ruházatánál lényeges a javulás. Bár erre valóban büszkék lehetnek iparunk dogozói, mégis akad tennivaló. A belkereskedelemmel együtt kiválasztottunk már évekkel ezelőtt néhány olyan alapvető terméket, amire a gyermekeknek szükségük van, s köteleztük a, gyárakat, hogy ezeket változatlan áron és minőségben, meghatározott mennyiségben gyártsák. A szülők egyrésze azonban nehezményezi, hogy miért nem kínálunk régi áron korszerűbb termékeket. Mi is törekszünk erre, de a szigorú számok, a termelési költségek időnként gátat szabnak a szándéknak, illetve az igények teljesítésének. A forgalomba hozott gyermekruhák árát így \ is átlagosan 30 százalékkal támogatja, kiegészíti az állam.

Az iparnak az a feladata, hogy a vásárlók különböző igényét az eddiginél differenciáltabban elégítse ki. Egymás mellett ott kell lenniük az olcsóbb, de megbízható minőségű, a közepes és a drága áruknak is. A vevőre kell bíznunk, hogy eldöntse, melyiket választja.

I

A könnyűipar az eddig végrehajtott és a tovább folytatódó korszerűsítésekkel egyre alkalmasabb arra, hogy ennek a feladatának jobban megfeleljen. Ehhez azonban szükség van a vállalatokon belül a vezető, szervező munka javítására, a technológiai fegyelemre csakúgy, mint a vállalatok jobb együttműködésére. Ezért, ösztönzünk az export' és a hazai ellátási feladataik jobb megoldására irányuló közös érdekeltségű társulások létrehozására. A köny- nyűiparban csakúgy, mint iparunk más területein, még sok a tennivaló, nagy erőfeszítéseket kíván az V. ötéves tervben megjelölt célok, tervfeladatok teljesítése, vágj’ megközelítése. Bizonyos vagj’ok azonban abban, hogy ágazatunk dolgozói készek, képesek a rájuk váró megnövekedett feladatok végrehajtására is.