Észak-Magyarország, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-13 / 110. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1979. május 13., vasárnap ■xriMomíK*-» Ha ez az ^“JgS nyos férfi tudomására jutna, akkor remélem, tudja mit kell tennie ... A történet 1945-ben egy vonaton kezdődött, mely hadifoglyokkal robogott a francia föld felé. Fáradtak, de boldogok voltak a vonat utasai. Végre viszontláthatják családjukat, hazájukat. Legtöbbjük emlékezetében az asszony arca tükröződött. Az egyik szakasz sarkában nagydarab, szikár fér, fi ült. Szenvedélyes arc- kifejezése és villogó szeme inkább spanyolnak, mint franciának mutatta. Re- naud Leymarie-nak hívták, és a Périgord megyei Char- deuil-ből származott. Amint Chardeuil polgár- mestere a hivatalos jelentést megkapta, miszerint Renaud Leymarie augusztus 20-án érkezik, elhatározta, hogy maga viszi az örömhírt Renaud feleségének. Az asszonyt a kertben találta, munka közben. — Mindenki szereti itt, madame, és én örülök, hogy elsőként közölhetem az örömhírt férje hazatéréséről. Gondolom, kedves fogadtatást készít elő ... — Igen, polgármester úr, Renaud-nak szép fogadtatást csinálok. Húszadikát mondott? Mit gondol, milyen időpontban lesz itt? — Dél körül legkorábban. — Elhiheti polgármester úr, szépen fogom fogadni. Köszönöm a látogatást. Húszadikán Heléne Leymarie kora reggel felkelt. Le sem hunyta szemét egész éjjel. Előző nap az egész házat kitakarította. Felsikálta a kőpadlót, csillogóra fényezte a parkettát, kimosta a függönyöket. „Milyen ruhát vegyek? — tűnődött. — Amit Renaud legjobban kedvelt, a kék-fehér mintásat”. Amint felpróbálta, bánatosan állapította meg, hogy derékban túl bő. Egy sötét ruhát vett fel, és színes gallérral, széles övvel csinosította. Délután fodrászhoz ment. Éjszaka neccet viselt, hogy a következő reggel a haja ne legyen zilált. Mielőtt a reggelit elkészítette, arra gondolt, amit a férje szeretett. Szerencsére friss tojása volt. Szokta is mondogatni a férje, hogy az omlettet senki nála jobban nem csinálja. Leymarie szerette a marhahúst és a sültburgonyát. Marhahúst nem lehetett kapni. Tegnapelőtt levágott egy csirkét. Csokoládédesszertet is tett az asztalra, mert azt nagyon kedvelte a férje. Az asszony vidám , volt és izgatott. Asztalt terített. A piros, fehér kockás térítőt, amit az új házban, az első étkezéskor használtak, a rózsaszínű tányérokat a tájképekkel, egy üveg jó bort, és mindenekelőtt néhány szál virágot. „Mindig szerette a virágokat, és mondogatta, hogy szebben rendezem, mint bárki más.” Egy bokrétát csinált a trikolór színeiből: fehér margarétából, égővörös pipacsból, kék búzavirágból. Mindent előkészített, hogy már csak főzni kelljen, ha hazajött. A faluba ment. Mielőtt elindult, biciklijéhez támaszkodva betekintett a szobába. „Igen, jól néz ki minden. Renaud meglepődik majd, és el lesz ragadtatva, hogy házát és feleségét ily változatlanul találja.” Leymarie-ék háza a falu végén állt. Odább a többi háztól. Egy órával az asz- szony távozása után a szomszédasszony vette észre, amint a katona a kertbe surrant. Egy pillanatra megállt napfénytől kápráz- va, örömtől ittasultan. Aztán kiáltott: — Heléne! Ijedten lépett a csendben közelebb. Ekkor látta meg az ablakon keresztül a terített asztalt, a virágokat, a bort. Mintha halálosan megsebesült volna, a falhoz tántorodott. — Ó istenem, gondolhattam, hogy nincs egyedül! Mikor Heléne nem sokkal később hazaérkezett, a szomszédasszony átkiáltott hozzá: — Láttam Renaud-ját! Lefelé rohant az utcán. Utána kiáltottam, de nem akart visszajönni. — Elrohant? Hová? Heléne a polgármester házához szaladt, de az nem tudott semmiről. Heléne egész nap az asztalnál ült, amelyen a virágok már meghervadtak. F.ltnnlt egy nap> el" uiiiimi telt egy hét> egy hónap. A tragikus nap óta sok év tovaszállt. És az asszony semmit sem hallott férjéről. Fordította: Koleszár Gábor i. a — Kovács .I A mondat többi részét nem lehetett hallani. Sötétedett már. Az utat kellett figyelni, a reflektor előtti fényes útháromszöget, ami a sebességtől „énekelve” csak csúszik-csúszik szakadatlan az első kerék alá. — Kovács ... Hiába. A hátul ülő hangját elhordja a huzat. Fékezett hirtelen, s letette a lábát. — Igen, főnök? — Énekeljen, Kovács! Miért nem énekel, Kovács? Énekeljen, az istenit, magának szép hangja van! — Igen, főnök. — Indíts, Kovács! „Nehéz a boldogságtól búcsúul venni ...” Érti ? Na, gyerünk. A nagy, húsos tenyeret érezte a hátán, amint veri a taktust. A motor bőgött megint, mintha fájna neki a combja dühös szorítása. Az énekfoszlányokat, akár a fénypászmáit túl feltünedező fákat, házsorokat, hátrahordta a szél. ~"1 1 *1 14 i íj i ít „Nehéz a boldogságtól .. Dühösen hátrakapta a fejét. Szerette volna az öklével szétcsapni a gúnyos vigyort. Mióta híre járt, hogy új művezetőt kapnak, gyakran felzümmögött körülötte ez az utálatos sláger. Nem énekelték, nem. Csak fütyülték, sziszegve, a háta mögött. A művezető aztán valahogy maradt. És maradt a fütty is. Rászoktak időközben. — Kovács! Pattant, hátrafordult. — Igen, főnök. Belepirult a másik elégedett mosolyába. Ezek a füttyögések mostanában idegessé tették, kiszakították a biztos talajt a talpa alól. — Jöjjön, járunk egyet. Ez már kellemesebben hangzott. A gúnyos vigyo- rok emlékét most elfeledtette az irigy savanyúpofák felidézett képe. Tróge- rok! „Kovács, a főnök kedvence.” Igen. Megszakadhatnak, őt már nem tudja senki kipottyantani a nyeregből. A régi fennsőbbség jólesően áramlott szét benne. Csak brahizzatok! Míg güriztek, mi elegánsan tesszük magunkat a főnökkel valamelyik presszóban. Piás gyerek a főnök, mi? Másikat hoznak a helyébe, mi? Befellegzett a kedvencnek, mi? — Darabban van a meló, főnök. — Hagyja csak, majd én elboronálom. Hivatalos úton leszünk, érti, Kovács? Átveszi más a munkát addig. • Fékez a motorral a házuk előtt. — Megérkeztünk, Kovács? Rohadt helyzet, hogy olyan kevés pénze van. De itthon még kell lennie egy félüveg pálinkának. Máskor soha nem hordta haza a főnököt. Az anyjáékhoz mentek mindig; ahol van szőlő, bor is akad. Utána: irány a presszó, a szomszéd faluban. De máma valahogy beleesett a szomjúság ebbe az emberbe, vagy mi- afene, mintha megvadult volna. Mintha a vesztüket éreznék, csak tépnek egész nap, egyik helyről a másikra. A piával nincs baj, amíg csak inni kell. Rettenetesen bírja a feje az italt, talán ezért is kedvelte meg három éve pont őt a főnök. ;— Kovács! Összerezzent. — Töltsön már, az istenit, üx-es a poharam! # „NeMz a boldogságtól . A zenekar rázendített. Hogy az úristenbe kellett pont ide hozni ezt a részeg disznót? A haverok csak nekik játszottak. Egy nyáron át itt püfölte ő is a dobot esténként. Jó kis buli volt, szépen lehetett keresni vele. Kis hülye volt még, önérzetes kedett, otthagyta a társulatot, mielőtt megmelegedhetett .volna az étteremben. Belepirult, amikor az a nagyhasú szivar odacsapta a százast a dobverők közé. „Nehéz a boldogságtól . ..” Már ordít a főnök. Mit kornyikál ez itt, leégeti teljesen a haverok előtt. Felvágott a finom muksóval, hogy micsoda pártfogója van neki; csak egy szavába kerül, és van pénz, vagy jutalom, van minden __ — Kovács! Gépiesen felelt: — Igen, főnök. — Énekeljen! Miért nem énekel ? Csend volt és sötétség. Nem hallotta a közeledő lépteket, egyszerre itt áll ez az asszony fölé hajol, és valami érthetetlen iszonyat ül az arcán. Fénycsóva tépett a szemébe, fájdalmasan. A feje mellett valakinek a cipője, megfoghatná, de csak a szavakba markol — „ ... valamit ordítottak mindketten, a motor keresztbe vágódott az úton, felborultak ... Valamit énekeltek a motoron, nem tudom ...” Nem látta az utat, de már nem is akarta látni. 1 Csak szabadulni! Szabadulni végre a vigyorgó pofáktól, a lármától, a kabátján doboló kéztől. Ellökte magától a kormányt, és kiemelkedett a nyeregből. Repülni, repülni a csendes, puha sötétben . .. Már nem fájt a fény. Már nem hallott semmit. Végre csend volt, s végre körülfonta a békítő sötétség. ő : r..v"- V- V..-■ ■ ■ ,-iGyermeknap. Gyermekév. Vajon ha elmúlnak az ünnepnapok, marad-e az a boldog hangulat, ami általában az ünnepeket jellemzi? Azok számára, akik családjuktól távol élnek — éppen a családjuk miatt — fokozottabban ünnepi minden olyan óra és nap, ami az ő örömüket akarja. Az alsózsolcai nevelőotthonban élő gyermekek számára minden látogató, felnőtt egy kicsit a családot idézi, jelenti. Bár az új szervezeti formájuk, a túlkoros gyerekek otthona, közülük már sokan a munkát is kóstolgatják, játéknak, versnek ugyanúgy örülnek, mint minden más gyerek. A Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat miskolci üzemegysége 1973 óta folyamatosan patronálja a gyerekeket, és nemcsak az ünnepnapokat színesítik meg számukra, hétköznapjaik apró-nagyobb problémáit is igyekeznek megoldani. A patronáló brigádok meg-meglátogatják a gyerekeket, közös ünnepeiken részt vesznek, együtt örültek és örülnek a ballagókkal, akik éppen átlépik az első „mérföldkövet”. A korábbi években az otthon lakói nyári munkát is vállaltak a TIGÁZ-nál, mivel most az új szervezeti forma lépett életbe a nevelőotthonban, ez az akció megszűnt. A vállalat azonban szívesen vállalná egy gázszerelő tanuló pat- ronálását, munkába állítását, most, hogy a legtöbb ott tanuló fiú és lány munkát vállal, pályát választ. A patronálási szerződés megkötése óta minden évben kirándulni ' viszik a gyerekeket, és egy üzemlátogatáson ismertetik meg velük munkájukat. Májusban, a gyermeknapon ünnepibb a szeretete mindenkinek. Ez a nap mégiscsak teljesen a gyerekeké. Azoknak a gyerekeknek, akik távol élnek családjuktól, mégis van éltük is dolgozó felnőtt barátjuk, barátaik. Ez a vállalat egy a sok közül. A gyerekek iránti szeretetük, törődésük mégis több, mint egy egyszerű gyermeknapi köszöntő. K. E. 1/ Éppen kétszáz esz- tendeje, hogy 1779- (|1P ben Rát Mátyás, ez a külföldi egyetemet végzett, kitűnően képzett evangélikus lelkész és Patzkó Ferenc Ágoston pozsonyi nyomdász engedélyért „esedezett” Mária Teréziához egy magyar nyelvű újság kiadására. És miután ezt megkapták, a „Felséges Tsászárné és Apostoli Király Asszonyunknak különös engedelmével” Pozsonyban megjelent — címlapján a római istenvilág szárnyas hírnökével, Mer- curiusszal — az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó. Ezt megelőzően hazánkban csak latin és német nyelvű sajtóról beszélhetünk. Az elsőt a Rákóczi- szabadságharc idején, 1705 és 1710 között jelentették meg a külföld tájékoztatására Mercurius Hungarians, majd Mercurius Ve- ridicus ex Hungária címmel. Néhány évtizeddel később ismét latin, aztán Budán és Pozsonyban német nyelven szerkesztettek újságokat, s ezeket már a hazai közönségnek szánták. A Magyar Hírmondót — műfaját tekintve — nem lapnak, .nem is újságnak nevezte Rát Mátyás, hanem „levél” felirattal látKétszáz éves hírcsokor az első magyar újságból ta el. Hetenként kétszer, a postajáratok indulásakor: szerdán és szombaton jelent meg 8 oldalon, nyolcadról alakban, tehát kis méreténél fogva valóban hasonlított egy nyomtatott levélhez. Ára 2 garas, a félévi előfizetési díja helybelieknek 3, vidékieknek 4 forint volt. Bizony nagyon kevesen, az ország nyolcmillió lakosa közül mindössze 318-an fizettek elő a Magyar Hírmondóra. Panaszkodik is az első „levél” beköszöntőjében a szerkesztő, hogy hazánk nemességét csak az evés-ivás, vadászat, agarászat érdekli, közömbösek a haza és a világ dolgai iránt, úgy élnek, mint „féreg a dióban ...” Ezzel magyarázható, hogy a kis terjedelmű lapnak szinte a háromnegyedét külföldi hírekkel töltötte meg Rát Mátyás. De bizo-
