Észak-Magyarország, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
f 1979. április í., rosámop ; ESZAK-MAGYARORSZAG 5 Segítőkész orvosok - lelkes lakosok Tsz-'akételep Mezőkövesden, május elseje utón megkezdődik annak a Harminckét, kétszintes lakásnak a műszaki átadása, amelyeket a Matyó Tsz fiatal dolgozói, tagjai a tsz támogatósával építettek az Egri út mellett. A lakók rövidesen birtokukba vehetik új otthonukat, oz építkezés azonban ezzel nem fejeződik be. Az elkészült lakások mellett már épül újabb tizenhat lakás. Fotó: Laczó József Női blúzok — exportra A falu közepén, a tanács- huza előtt már nagy a sürgés-forgás. Asszonyok és férfiak — jórészt idősebbek — jönnek-mennek. A ház előtt vöröskeresztes jelzéssel mikrobusz várakozik. A gyanútlan arra járó rosszat sejtve gondolhat valamire. A tisza- ladányiak és a tardosiak azonban jól tudják, miért áll itt a megyei kórház autója. Ezen a napon is, mint máskor, problémákkal jönnek az itt lakók a tanácsra. Az orvoslást viszont jelen esetben valóban orvosoktól kapják. A községi tanács elnökének, titkárának irodája ' rendelővé alakul át. Kezdeményezésről van szó, az országban mindössze négy helyen alkalmazzák. A KISZ K.B 1978. november 13-i ülésén — többek között — elfogadták az értelmiségi fiatalokat tömörítő KlSZ-szerve- zetek 1979/80. évi akcióprogramját, amelyben az egészségügyi ellátás javítása érdekében hasznos javaslat is szerepelt. Lényege: egy általános szűrővizsgálattal tovább javítani az alapellátás jelenlegi helyzetén, fejleszteni, korszerűsíteni a betegellátást. (Ennek érdekében az országban négy modellközpontot hoztak létre, ahol behatárolt terület lakóit .,szűrnek” meg. A négy modellközpont kökül az egyik: a Borsod megyei Kórház és Rendelőinté- *et KISZ-bizottsága. A modellközpont egyik helyi szervezője dr. Stefán János. — Ezen a napon szemészeti , és belgyógyászati szűrést végzőink, továbbá néhány »ras nőgyógyászati szakrendelést — mondja a fiatal orvos. — Délután pedig megkezdjük a tüdőszűrést. Most a harmadik alkalommal vizsgáljuk a tiszaladányi és atar- dpsi embereket. Nagy segítség, hogy a lakosok kezdettől lelkesen fogadták e most még kísérleti jellegű vizsgálat, hírét, bizalommal és szép számmal keresnek meg bennünket. Munkánkat messzemenően támogatják a község vezetői is. Az elmúlt év novemberében összehívták a la- dányjakal és tardosiakat, ahol ismertettük a szűrővizsgálat célját, jellegét és módját. Az első szűrésen, az úgynevezett haemacult vizsgálaton mintegy kétszáz-kétszázötvenen jelentek meg. A gyomor- és bélbántalmakat, rendellenességeket vizsgáltuk. Sok, addig egészségesnek hitt embert szűrtünk ki, akiknek gyógyítása már megtörtént. A második vizsgálat kétnapos volt. január végén. Ekkor belgyógyászati szűrést végeztünk. Több mint háromszázan jöttek el. Hasonlóan alakul, a jelentkezők száma a mai vizsgálaton is. A látottak, hallottak önmagukért beszélnek. Bár az egy évig tarló vizsgálatról végső összegzést még nem mondhatunk, annyi bizonyos, hogy a kezdeményezés nem volt hiábavaló. Ez a véleménye a helybeli körzeti orvosnak is. aki ezeken a napokon aktívan együttműködik kollégáival. Névről ismer mindenkit, tudja, ki milyen egészségügyi problémákkal küszködik. A szűrővizsgálat előtt jó előre figyelmeztette betegeit, jöjjenek, nézessék meg magukat. Nemcsak a betegeknek, a látszólag egészségeseknek is szólt. Nem árt az ellenőrzés senkinek sem. S hogy mi a véleményük e vizsgálatról a ladányiaknak, arról beszéljenek ők maguk: — Éreztem, hogy esténként kicsit gyengébben látok, de nem gondoltam semmi rosz- azat, — mondja egy idős bá- esika, aki éppen a szemész- orvostól jött ki. — Szerencsém van, mert ha akkor megyek orvoshoz, amikor már fáj a szemem, talán késő... — Nagyszerű dolog, hogy helyben történnek a vizsgálatok — veszi át a szót egy nagykendös nénike, aki még a várakozók között van. — Rengeteg időt takarítunk meg így. Meg aztán távol van innen a kórház, és az ember úgy van vele, ha fáj is valamije, vonakodik az utazástól. Miskolcra kell mennünk, ami nem kevés idő, nem beszélve az ottani várakozásról. Szerencsések vagyunk, hogy ránk esett az orvosok választása e felmérésnél. Valóban így van, s ezt azok tudják a legjobban, akiknek sikerült időben megakadályozni egy esetleges komoly betegség kialakulását. A mindkét oldalról tapasztalt lelkesedés minden bizonnyal meghozza a kívánt eredményt . Monos Márta Hetedik ositendejo örömei Cserépfalu községben a Budapesti Fehérnemű Szövetkezet helyi telepe, vagy ahogy az itteniek nevezik a „varroda”. Kérdésünkre Kiss Istvánná részlegvezető elmondta, hogy az özem két műszakban negyvenöt helybeli lánynak, asszonynak biztosit munkaalkalmat Havonta átlagosan 8 ezer női blúz hagyja el a cserépfalui varrodát, ezek zöme NSZK-exportra kerüL Alkoholos történetek ' Bár ki tudja, alkoholosak-e! Valami közük mégis van hozzá. Az italhoz. És máshoz is. *Miskolci, Győri kapui szuperéit boM, A pénztárak előtt hosszú sorok. Mész- foltos munkaruhában, — kabátja madzaggal átkötve — lépeget előre az egyik férfiú. Szemlátomást valamely munkahelyről keveredett ide, hogy néhány üveg sörrel távozzon. Méltatlankodva és dó 'hangosan hátraszól a sor végére álló, ugyancsak munkaruhás, két társának, kik szintén italfélékkel sorakoznak: — Gyertek már ide! Mit gondoltok, miért tartom én itt a helyet? Sietni kell, gyertek, csak gyertek előre! Azok teszik, mit élelmes társuk parancsol. Halk morgolódás támad a sorokban, a megelőzöttek részéről, de csak halk. Egy magas férfiú mégis megkockáztatja: — Letelik a munkaidő ugye? Kénytelenek lesznek túlórában inni! Ezt már csak nem kívánhatjuk! A madzagos kabátú olyan szúrósan néz rá, hogy a magas férfiú nem folytatja. Talán jobb is, a békesség kedvéért. A legfőbb ügyész nemrégiben megtartott sajtótájékoztatójáról való a következő eset. A Metró Vállalat, egyik gépházában a kompresszorkezelő munkahelyén ellenőrzés híján az egész műszak kártyázással, italozással múlt el. Este tízkor egyikük közölte; lejárt s munkaideje, tovább nem hajlandó kártyázni. A többiek ezt tisztességtelen eljárásnak tartották, vita kerekedett, majd a munkaidő betartásához ragaszkodó férfiú hasbaszúrta a játékot erőltető partnerét. Hogy a Győri kapus boltban megszólaló, magas férfi ismerte-e, vagy sem a történetet, nem tudni. Mindenesetre helyes, ha nem froclizzuk a dolgozókat, kik söreikkel igyekeznek elfelé. 1*' Panaszkodik a fiú és méltatlankodik. Nem érti, hogy’ van, s mint van ez! Miskolc egyik vendéglátó egységében megkérte őt a felszolgáló hölgy: ugyan írna már be valami jót róla az e célra rendszeresített könyvecskébe! Hiszen magának ez semmibe sem telik, nekem meg ugye csak jól jönne, amikor a főnökök elolvassák! Tudja, hogy van ez... A fiú ugyan akart valami olyasmit mondani, hogy éppen magát dicsérjem, amikor éppen maga az, aki, stb, de mégsem mondta. A hölgy megtermett, erős testalkatú, a fiú pedig alacsony. A dicséret bekerült a könyvecskébe. Amint illik a hitelesítéshez: a bejegyző lakáscímével együtt. És íme! Két-három nap elteltével levél érkezett lakására, melyben az egység központja köszöni az észrevételt, kérik, máskor is, stb. Idő múlásával ugyanez egységben a fiú ellenkező előjellel jegyezgelett bele a könyvecskébe. Sérelmezte • kiszolgálást. És most azt nem érti: erre a bejegyzésre vajon miért nem kapott azóta 6cm választ? A kis naiv... I* A pincér azonnal odajön, abroszt cserél, látva az ételek kiválasztása körüli bizonytalanságot, ajánlja ezt, vagy azt. Pacal! Hű, de jó lenne! De csak pörkölt van. Rántva nem lehetne? Egy kis türelmet, megnézi. Visszajön: lehet! Akkor ez maradjon? Rögtön elkészülés hozza. Mindez valami könnyedséggel, magától értetődő segítőkészséggel. Távoztá- val gyanakodva nézünk össze. Nem téveszt ez össze bennünket valakikkel? Akiket mondjuk éppen ide várnak, bejelentett főnökök, vagy ilyesmik. Nem szokás ez így, mégsem! De a pincér már jön is, hozza az ételt, kenyeret, fűszereket rak az asztalra, eligazít mindent, hogy kéz alatt legyen, kérdi, mit tehet még értünk, megint csak valami könnyed eleganciával, természetességgel. Ismét összenézünk. Nem lesz ennek jó vége! Jobb lesz minél előbb eltűnni innen, amíg ki nem derül, hogy csak egyszerű vendégként tértünk be. Más társaság érkezik, erősen figyelünk. Azokkal is ugyanígy jár el! Kezdünk megkönnyebbülni. Ismerősünk érkezik. Közöljük vele tapasztalatainkat és félelmünket. Megnyugtat bennünket, ö maga többször jár ide, ez a pincér mindig igy szolgál ki mindenkit. Eleinte őt is — ismerősünket — idegesítette, gyanakvóvá teile, de most már megszokta. Ez a pincér ilyen. Szóval pincér. Eztr él - egy családban Szenzáció? A mi életünkben? Ugyan, mi lenne? Ügy élünk, dolgozunk, mint ezer és ezer más szocialista brigád. Minden napnak megvan a maga terhe, hordaléka. Lassan peregnek, hullanak az évek, hol kevesebb, hol több munkával, küzdelemmel, sikerekkel, kudarcokkal, mikor. hogy. A fiatalok élete a középkorúba hajlik, s a középkorúak elköszönnek, nyugdíjba mennek, fiatalok lépnek az idősebbek nyomába, több tudással, nagyobb vágyakkal. Van, aki kezdettől fogva beilleszkedik a kö- sösségbe, van, aki eleinte ide, oda kacsingat, hátha másutt több a lehetőség, néha-néha kirúg a hámból, aztán lehiggad, s a neveltből nevelő lesz. Van egy magának való témám ... Elmondom, akár le is írhatja, de hagyja ki a brigád és a vállalat nevét. Ez se szokatlan eset, de hát akit érint, az neheztelne rám, meg aztán minek is teregessem ki a gondjait, aminek feloldásához még soksok évre van szükség. Jó húsz éve dolgozik velünk egy cigányember. A fiúk eleinte húzódoztak tőle; no, ezzel se iszunk meg négy kanna víznél többet. Szerencsére tévedtek, mert az akkor új ember bizonyítani akart. Nem válogatott a munkában, amit rábíztunk, azt holtbiztosán elvégezte. Amikor megalakítottuk a brigádot, természetesen ő is a tagja lett. Merem mondani, hogy mindegyikünknél többet haladt előre. Könnyebb volt nekem elvégezni a technikumot, mint neki megtanulni a betűvetést, az írást, olvasást. Nem volt nála boldogabb ember, mint amikor bérfizetéskor először a keresztek helyett,, igaz, hogy ákom-bákom betűkkel, de leírta a saját nevét. Emberünk nagyon szeret olvasni, Szinte falja a betűket. Könyvet, könyv után vásárolj érdekli a politika, amit mond, annak tartalma van. Társadalmi munka? Az elsők között vesz részt benne, így van a kommunista műszakkal is. Kirándulás nincs nélküle. Az tűnt fel, hogy sohase hozza magával kirándulásra a családját, s ha a miértről faggattuk, zárkózott lett. Kellemes, szép bariton hangja van, szívesen énekelt, dalolt velünk. A fiúk eleinte kérdezgették; nem tudja-e nyekergetni a száraz fát, erre ő szelíd mosollyal mondta: a kezem és a lelkem is elszakadt az ősi tölgytől. Ejnye, no, térjek a lényegre: egyszer munkatársunk, aki — egy perc nem sok, annyit se késett — beteg lett. Ketten, úgy ahogy illik ebben a brigádcsaládban, munkaidő után kis ajándékkal bekopogtunk a lakására. Olyan kép fogadott, amit nehéz leírni. Csupa kosz, rendetlenség. A bérházi lakás belülről úgy nézett ki, mint a cigányputri. Koszos rongyok szőnyeg helyett, mosat- lan edények, s olyan szag, hogy most. napok múlva is az orromban érzem. — Mit akarnak? — kérdezte tőlünk egy fiatal, de öltözéke után öregnek látszó asszony, aki láthatólag nem kedvelte a szappant és a vizet. Mondtuk neki, hogy kit keresünk. — Várjanak! Szólok neki. összenéztünk: mi akar ez lenni? Az asszonyról lefosz- lott a cigányos hányavetiség, kopogott, s szinte alázatosan belépett a szobába, amelynek ajtaján jókora lakat tanúsította, hogy gazdája, ha nincs otthon, mindenkit kizár. Az asszony intett, lépjünk be. Ekkor ért a meglepetés. A szobában vastag, tiszta, süp- pedékeny szőnyeg, elegáns szekrénysor, rekamié, fotelek, jókora könyvespolc, híres magyar írók: Jókai, Mikszáth, Móricz könyveivel. Emberünk a határtalan öröm, s a roppant szégyenkezés határán zavartan rebegte. — Köszönöm ... köszönöm, hogy eljöttetek. Hellyel kínált, beszélgettünk, de engem és társam ez a furcsa állapot rémségesen zavart. Kerülgettem a szót, mint a forró kását, a kérdés többször már ott volt a nyelvem hegyén, de lenyeltem, ö szomorkás mosollyal előzött meg bennünket. — Ugye meglepett benneteket, amit láttok. Ilyen az élet. Én munkássá lettem, úgy gondolkozom, érzek mint ti. Kitörtem, de fajtám ősi megs?okottsága úgy húz visz- sza, mint a hínár. Mindent megpróbáltam. Nem megy. Szeretnék olyan kulturált körülmények között élni, mint bármely más ember. Gyönyörűen berendeztem a lakásom. Láthattátok mi lett belőle ... Az após a pipából a szotykot a szőnyegre verte ki, az anyós bagós köpése szinte beleégett a szőnyegbe. Törtek, zúztak, mocskoltak mindent. Próbáltam nevelni az asszonyt, nem megy. Nem, se szépen, se csúnyán. Néhányszor meg is raktam, fo- gadkozott, de másnap az is olyan szotykos volt, mint előtte. Ott tartunk, hogy csak úgy jöhet be hozzám ó. s akármelyik gyerek is, ha előbb megfürdik. — Nekem — mondja némi hallgatás után — kell * kultúra, a mai élet. Olyan akarok lenni, mint bárki más... Valamit még mondana, de lenyeli férfi könnyeivel együtt, amely kibuggyan sötét, mélytüzű szeméből. Elfogott a restellkedés. Itt van egy ember, aki kitör ezerévnyi megszokottságból, de a család, a környezet visz- szahúzza. Nem segítettünk neki. De hát mit is tehetnénk, hogyan segíthetnénk? Könnyebb felépíteni egy varost, tíz üzemet, mint helyrehozni azt, amit sok száz év elrontott, s amit a butaság gyökere tart fogva. Kibuggyant belőlem. — Azt mondod munkástestvérem, hogy olyan akarsz lenni, mint bárki más ... Rábólint, s pillantásából látom, félve várja a választ. — ... olyan — leheli. — Különb vagy!... különb ... Nem tudok többet mondani, csak szorongatom a kezét, amelybe a szakma, a sok éves njunka belevéste a maga jegyeit. Megölelem, izmos kezeivel keményen húz magához. Fejemmel játékosan megbököm a mellét. — Ej, cimbora! Most ismertelek és szerettelek meg igazán. A fene beléd, hamarább is szólhattál volna, hátha közösen többet tudnánk elérni. No, betűvető elvtárs, elmondtam a magamét. Azóta is fő a kobakom, hogyan lehetne gyorsan száműzni a mély gyökerű megszokottsá- got, s Eltüntetni egy családban az ezerévnyi különbséget. Csorba Barnabás Tavaszi muni Iüéécíi A tibolddaróci Rákóczi Termelőszövetkezetben, lopkodva a jó időt, elvetették a 220 hektárra tervezett tavaszi árpa több mint S0 százalékát. Ha az időjárás engedné, ezzel a munkával néhány nap múlva végeznének, i utána megkezdődhetne a 30 hektárnyi lucerna vetése. A gazdaság fő növényének, a szőlőnek metszése mái- befejeződött, de az ültetvények ezekben a napokban is munkát adnak a zömében asszonyokból álló brigádoknak, akik a kordonkarók lekötését végzik.
