Észak-Magyarország, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-18 / 65. szám

ÉSZAK-MAGYAR0R3ZÁG 6

1979. március 18., vasárnap

— Születtem Tárd községben ezernyolcszázkilencvennyolc hetedik hó tizenharmadikán, summás szülök gyerekeként. Kilencen voltunk testvérek. A nevem Béres Lajos. Mintha csak apám cselédsorsának, summássorsának, béressorsának példázata lenne a nevem. Hatéves koromban már gulyásbojtár voltam, tizenegy éves koromban már summásgyerek az emberek nyomában. Csak öt iskolát járhattam, azt is csak télen, amikor nem kellett loholni a kenyér után. Az édesanyám hároméves koromban hagyott el minket örökre, ment a föld alá. A mostohaanyám tarisznyát varrt nekem, amiben nem volt más, csak egy palatábla, egy palavessző, egy könyv és egy darab kenyér. Az iskolában akkor azt tanultuk: „A legelső magyar ember a király ... !

A ház, amihez hozzá van ragasztva a kis helyiség, ahol a több mint nyolcvan esztendős Béres Lajos bácsival beszélgetünk, új is, szép is. A kis konyha, amelyben most az öreg él, olyan, mint fecskefészek a házgyári bérházak eresze alatt, ha egyáltalán van a házgyári házaknak eresze és, ha egyáltalán fészkelnek oda fecskék. A viaszos vászonnal letakart asztal két oldalán szemben ülünk egymással, az öreg egy hokedlin, én a vendégnek kijáró karoslócán, szemben velem öreg kredenc támasztja a falat, vagy a fal a kredencet, a sarokban dikó hever, ágyneműje tisztességesen és tisztán bevetve, a hideg asztali tűzhely alatt pattogva pihen — szárad a tűzifa, a falon a gyerekek, az unokák, dédunokák fényképeinek sora és a legmagasabb magyar kitüntetések bekeretezve.

Béres Lajos folytatta ősei kényszerű sorsát, a sum- másságot nyáron, télen munkát vállalt a Szerencsi Cukorgyárban, vagy a borsodi szénmedence bányáiban. A háború, az első hamar megtalálta, már 1919- ban. És a bakasorssal együtt gyakorlatban tanulta meg a sok nemzetiségű monarchia hadseregében az egymásrautaltságon keresztül az internacionalizmust. Még az esztendő vége felé fenyítették meg, amikor a két front közötti krumpliföldre ment ennivalóért és a forráshoz vízért, ahol az úgynevezett ellenséggel találkozott, barátkozott, bratyizott. De aztán átkerült a front másik oldalára

azon egyszerű oknál fogva, hogy egy bekerítés során hadifogságba esett. Nem messze Moszkvától nagybirtokon dolgoztatták őket. A summássors, a bakasors után megismerkedett a hadifogoly-sorssal is. 1917- ben a szocialista forradalom a szabadságot jelentette számukra. A magyar hadifoglyok döntő többsége Nohor-volinszki-ban belépett a vörös gárdába, egy kisebb részük pedig tagja lett a bolsevik pártnak, mint Béres Lajos is. Ma is jól emlékszik a két lapból álló párttagsági igazolványra, amelyet még Magyarországra is sikerült hazahoznia, de később, a zaklatásoktól félve, az anyósa más okmányokkal elégetett. Harcolva jutottak el Moszkváig, a kozákokkal vívott csatározásokban — Tudja, milyen világ az? — néz rám az öreg —, amikor magyar katona nadrág, orosz gimnasztor- ka, magyar katonasapka van rajtam piros kokárdával, az eső, a szél, a hideg ellen bokáig érő orosz katonaköpeny véd, melynek a zsebében napraforgó magot és puskatöltényt találok. Elgondolkoztam én akkor azon, hogy vajon kié lehetett ez a katonaköpeny. Él-e, hal-e az az ember?..

r

Emlékezete szerint 191(1 tavaszan, valószínűleg május elsején Moszkvában, a Vörös téren rengeteg ember gyűlt.össze egy nagygyűlésre. Azt mondták. Lenin fog beszélni. Ük, a magyar internacionalisták ott voltak az emelvény közelében. És most szó szerint idézem, amit erről mond:

— Többen jöttek, meg egy olyan kisforma ember. Mi már akkor értettünk oroszul. Kezet fogott velünk, érdeklődött, kérdezősködött, hogy vagyunk, mint vagyunk. Nem nagyon figyeltünk rá, inkább Kun Bélára, aki szintén ott volt, mert őt ismertük. Csak akkor csodálkoztunk és lepődtünk meg, amikor bejelentették, hogy most Lenin elvtárs beszél, és akkor ez a kis ember állt az emelvény szélére. Nagyon gyorsan megnéztem a tenyerem, mert már akkor mesék, meg dalok szóltak Leninről, és mi is sokat hallottunk róla. És én csak néztem a tenyeremet, hogy mit szól hozzá, hogy ő találkozott vele, a fejem meg nem

__

E

mlékezete szerint ezen a nagygyűlésen Kun Béla is felszólalt. Tulajdonképpen parancsot adott nekünk arra, magyar internacionalistáknak, hogy készüljünk fel a hazajövetelre, mert itthon is forradalom lesz és akkor nekünk irgalmatlanul sok feladatunk lesz. Lett is ...

A Tanácsköztársaság idején Béres Lajos az elsők között lépett be a Magyar Vörös Hadseregbe. Eperjesig űzte a cseh intervenciósokat és az elsők között káromkodott, amikor le kellett tenni a fegyvert, felső parancsra. Mert nem értették. És ha Béres Lajos nem értette, akkor a Béres Lajosoknak igazuk volt. Aztán hazajött Tard- ra. A saját falujában bujkált a szőlőhegyeken. Aztán az apósának a padlásán. De nem sokáig bírta. Fel is fedezték és ő önként

feladta magát a jegyzőnek. Román fogságba került. De onnan megszökött. Cselédsors megint, a summássors, a bakasors, a hadifogoly-sors. a forradalmár sors után. Megbüntetve és megbélyegezve. Csendőrök által félig agyonverve. De Béres Lajos, mint ebben az országban a többi Béres Lajosok, ismét talpra állt. 1931-ben megalakította a szociáldemokrata pártot, mert a kommunista párta, nem lehetett. Tizenöt évig volt a szociáldemokrata \ párt, majd a felszabadulást követően tizennégy esztendeig a Magyar Kommunista Párt helyi titkára, a földosztó bizottság elnöke, a nemzeti bizottság elnöke egy darabig, és egy teljes napig, az 1950-ben bizonyos kényszerrel meg- | alakított termelőszövetkezet elnöke is. 195(5-ban keresték. Halálra keresték. De a falu lakossága — még a plébános is — megvédte. Azért tisztelik, mert mindig népe, szőkébb közössége igazságáért küzdött.

— Az órának az a dolga, hogy ketyegjék, a búzának, az, hogy kenyér legyék, a fának, az, hogy nevelkedjék, a sebnek az, hogy ki- vérezzék, a varrásnak az, hogy kifeseljék, a templomnak az, hogy hideg legyék, a kapcának az, hogy megnedvesedjék, a perselynek az, hogy üres legyék, a késnek az, hogy éles legyék, az embernek pedig az a sorsa-dolga, hogy igazságos legyék, hogy Ember legyék ...

Ezt mondta mielőtt elbúcsúztunk volna. És én néztem az anatómiai tanulmánynak beillő homlokát, amelyen pontosan kirajzolódnak a bőr alatt a csontok, az erek, de még a varratok is. És az jutott az eszembe, hogy ennek az embernek a homlokán, .az, arcán pontosán látszik, hogy mi forog az agyában. Mint a különleges, finom papírok vízjelein, úgy ütnek át igazságérzetről, tiszteletről, hűségről szóban szűkén szabott gondolata'

Szöveg: Oravecz János Kép: Szabados György

Furcsa szerzet az ember, A használati tárgyai kö-| zott is van kedves és dé- deigátéit tárgy, .meg oiya-| nők is, amit épphogy meg tűr. Használja, mert mu szály, de nem szeretil Kosztolányi írt erről valahol, kedves töltőtollának elvesztését siratva. Ez ma reggel jutott eszembe, öltözködés közben. A drapp öltönyöm nadrágját vettem épp magamra, s a tél jótékony félhomálya után az| első tavaszi napsugár lep-| lezte le siralmas állapotát! Mi tagadás, az egykori ,.gá-J la”-öltönyöm, amelyet év Írig csak ünnepi alkalmak kor használtam, igencsal megkopott. Ügy döntölter ebben a hónapban m hordom, aztán végleg le' vetem, kiteszem a kukára, Beledobni sajnálon, olyan| hűséges volt, nem érdé melné meg.

Mert ez az öltöny tizen kilenc évig szolgált. Tu dom, sokan hitetlenkedv csóválják a fejüket, de íg; van. Ezt azért tudom olya pontosan, mert ez az els öltöny, amit saját kerese temből csináltattam. It(| fontos az is, hogy saját ke-l reset, de az is, hogy csi-S náltattam, mert persze nerr í dicsekszem vele, de azótsj is csak konfekciót hordok,!

Ezt az egészet anyám találta ki, ő gyűjtötte össze a fizetésemből az árát, nem restellt velem eljönni a szabóhoz, intézkedett, részt vett a próbán, s mikor elkészült a pompás öltöny, engedélyt kért tőlem! hogy a pénzemből borravalót adhasson a szabónak.

Príma angol szövet, mondta anyám, igazán szép vagy benne. Ez is fontos, mert ezt se mondta azóta senki nekem. De hát eltelt tizenkilenc év, mosta nában úgy mentettem meg a szanálástól, hogy „munkába járni még jó!”. De hát már arra se jó.

Anyám már régen nem él, s ahogy nézegetem a kopott öltönyt, arra gondolok, hogy nem is csináltatok többet ruhát, ha úgy se mondja senki: igazán szép vagy benne, kisfiam!

(szatmári)

Eljegyzések hava

A horoszkópban ne is keressük, nem szerepel ilyen. De mint a természetben a vándormadarak érkezése, tavaszt jelez az ifjak s lányok készülődése. Az eljegyzések, esküvők holtbiztos előjelei közt előkelő helyet foglal el a szabószámla megugrása, a kelengyét árusító boltok felszökő forgalma. Igaz, nem oly fennköltek e jelek, mint amilyeneket a tavasz- szal, a virágzással, az érzések bontakozásával szokás emlegetni, — ám bizonyos praktikus okokból elkerülhetetlenek.

Aminthogy hozzátartozik a nemes készülődéshez az is: az ifjú vőlegényjelölt és szíve választottja — tetszés szerint bővíthető örömapával, örömanyával, leendő anyóssal, apóssal —, felkerekedik, hogy megvásárolja kapcsolatuk szimbólumát, a jegygyűrűt. Ám nemcsak így, tavasztájt, az év minden szakában bizonyos napokhoz kötött e „beruházás”.

Nevezetesen azokhoz a napokhoz, amikor az óra- és ékszerboltokba aranyáru érkezik. Ilyenkor aztán, mint ama hadnép, hosszú, tömött sorban állnak a boltajtó előtt, kiegészülve azok tömegével, akik már túlvannak az eljegyzés örömteli eseményén, s fülbevalót, nyakláncot, más férylő aranyat vásárolnának. A bolti eladók tapasztaljak. Tudják, hogy ilyenkor, húsvét előtt még nagyobb a forgalom, több a vágyakozó ara, s a reményteli vőlegény. E napokban is „állták a sarat”, el is kelt Miskolcon vagy nyolcszáz csillogó karika. Az idei divat? Továbbra is a széles, sima fazonú jegygyűrű, de akik a hagyományos, szolidat kedvelik, választhattak olyat is. Gyűrű miatt hát nem késik egyetlen eljepvzés sem. Kívánunk minden jót a jegyeseknek! És nagy-nagy türelmet. A bolton kívül é: bévül is.

(mm)

A hektikás utazó kiköhögte magát, aztán visszafordult Lalikéhoz:

— Hát hol volt nekem egy ötszázasom? Mikor kifizettem a vacsorámat a Pannóniában, negyven pengő maradhatott a zsebemben cakk-pakk.

— Akkor, hogy mate meghívni még is a nőt, Lázár bácsi ?

— Hogy mertem, hogy mertem, jó vicc! Nékem senki se adja a bankot. Éjfél után szépen bekopogott a szobámba, akármilyen nagy reklámot csinált magának. Persze, akkor még én sem ilyen görbére sikerült metélt tészta voltam, tudja, Lali- ka. Beállhatott volna hozzám inasnak!

A kamasz előbbre húzódott, amennyire combig gipszelt lábszára engedte.

— És aztán?

— Reggel kérte az ötszázast. Mondom neki: — Várj, angyalom, míg a boltok kinyitnak. — Hogyhogy a boltok? — aszongya. — Hát ötszázast csak ott kapni, nem?

— Mi az, hogy ott kapni? — Hát égőt — bökött a mennyezeti lámpára Lázár —, csak abban van ötszázas, nem?

Kipukkadt a röhögés.

Most szólalt meg az öreg Torma. Reszelősen, érdesen:

— Nem szégyellik magukat, itt viháncolnak, mikor ... — a mérnök ágyára bökött.

Hirtelen csönd lett, szégyenlős némaság, mintha ezzel visszahívhatnák a vastag nevetéseket.

— Annak ' szegénynek' már úgy is mindegy... — legyintett Lázár.

— Reggel még rágyújtott ...

— Az... — bólogatott a mérnök túlsó szomszédja. Torma homlokán keresztbe futott két ránc. Ijedten a mérnök éjjeliszekrényére pillantott, de már nem látta ott a pakli cigarettát.

A nővér nyitott be, hogy kiossza a vacsorájukat.

— Már megint sárgaborsó ... — húzta el a száját Lalika.

— Adja át kézcsókomat a

szakácsnőnek, Gizi — hárította el a tányért az utazó.

A mérnöknek már nem is hozott semmit a nővér. Megállt az ágyánál, fölé hajolt, figyelte egy kicsit.

Torma kezében megállt a kanál:

— Nagyon rosszul van?

De az ápolónő semmit se

szólt, elfolyt az arca, megvonta a vállát és kiment.

Két perc múlva ott volt az ügyeletes orvos. Szösz- mötölt valamit az eszméletlen beteg mellett, aztán behozatta a spanyolfalat.

Kedélytelen hideg ült a kórtermen. Lázár bele sem fogott, most nem akadt volna hallgatója. A tálcán az elszedett tányérok. Torma bácsié csaknem érintetlen.

Kilenckor eloltották a lámpát, csak a takarók, párnák sustorogtak, egy- egy ágyreccsenés, amint álomhoz fészkelődtek a betegek. Még Lalika se pusmogott, nem kellett rászólni.

— Jó éjszakát — dör- mögte Torma.

Éberebb volt a hangja, mint kora reggel. Kínlódva

gyúrogatta bajuszát. A cigarettára gondolt.

Tegnapelőtt látogatáskor hozta az asszony a két pakli Kossuthot. Elég lett volna neki vasárnapig. De tegnap a mérnök kölcsönkérte az egyiket. És most ott az ágya előtt a spanyolfal.

Rendes ember volt a mérnök. És mindjárt vele lett a legjobba. Nem is csoda, az ilyen vizesnyol- casok meg agyafúrt vigé- cek közt, akiknek folyton azon jár az eszük, kit hogyan lehet becsapni. Mint ez a Lázár az ötszázasával! Ilyenekkel dicsekszik.

Az utcai lámpák beszűrődő fényében lebegni látszottak az ágyak. Egyazon hajó vitorlái, röpítik őket éjszakák és nappalok mély vizén. Csak nem ugyanabban a kikötőben lépnek majd partra az utasok. Meghunyorgott. Mintha szédülne.

Nyugtalanul megfordult, fölemelkedett kicsit hallgatózni. A spanyolfal mögül szerette volna elcsípni egyetlen vékony lélegzetnyi neszt. Valaki fűrészelve horkolt. Az is lehet, hogy

Béres Lajos 70 esztendővel ezelőtt az édesapjával ...