Észak-Magyarország, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-02 / 51. szám

Költöznek a lakók Rendbehozták a kiégett ózdi lakásokat Elsőként Lénárt Gyula az ŐKÜ dolgozója költözött vissza a nyol­cadik emeleti lakásába. Fotó: Farkas László Mint arról annak idején tá­jékoztattuk olvasóinkat, az elmúlt év októberében lakás­tűz pusztított Ózdon, mely­nek következtében 10 csalá­di otthon hosszabb időre lak­hatatlanná vált. A lakások felújítását, az elégett berendezések pótlá­sát december első napjaiban kezdte meg a Borsodi Álla­mi Építőipari Vállalat, vala­mint az Özdi Építő-, Szere­lő- és Asztalosipari Szövet­kezet. A munkálatok során új bútorokat, ajtókat, ablako­kat, gépészeti berendezése­ket építettek be a sérültek helyére, s kicserélték a ta­pétákat, parkettákat is. A tervezők és kivitelezők felhasználták a felújítást a lakások tűzbiztonságának fo­kozására is. A tűz terjedését elősegítő szellőzőcsatornát több órás hőterhelésnek el­lenálló cementkötésű mű­anyaglappal burkolták, s lángálló réteget fektettek a födémekre is. A tervezettnél egy hónap­pal korábban befejezett mun­kálatok összköltsége több mint kétmillió forint volt, amelyet — a számlák be­nyújtása után — a biztosító térít majd meg a lakásszö­vetkezetnek. A felújítás február 20-án befejeződött, s 23-án meg­történt a lakások műszaki átadása is. A teljesen újjá­varázsolt otthonokba a lakók már az elmúlt hét végén megkezdték a visszaköltözést. Rendőrségi hír Köteteiéit, verekedett Kis Kálmán, Miskolc, Me­linda utcai lakos többször került már összeütközésbe törvényeinkkel. Utoljára a múlt év októberében követett el törvénysértő tettet a fia­talember. 13-án, a délutáni órákban a Melinda utcában két fiatalkorú lányba kötött bele. G. Rozália és L. Hona hazafelé tartott, amikor Kis beléjük kötött. A férfi úgy akarta kifejezni rokonszen- vét, hogy a lányok kezét te­kergette. Egy nőt, aki a lá­nyok segítségére sietett, Kis Kálmán megpofozott. A hangoskodásra a Melinda ut­ca 13. számú ház udvarára kiszaladt M. István, akit Kis Kálmán úgy megütött, hogy a férfi 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A kötekedő férfit az elkö­vetett szabálysértés tárgyi súlyára, annak halmazati el­követésére való tekintettel 25 nap elzárásra ítélték. — pusztafalvi — Kikeltek az idei első napos kacsák a Palotási Állami Gazdaság baromfitelepén. A palotási kacsatenyésztési rendszer gazdaságai­ban ebben az évben hárommillió hibridkacsát nevelnek fel. A Miskolci Pamutfonóban ezekben a napokban kezdődik el a gyár területén megépült hatemeletes leányszállóba a lakók költözködése. Képünkön már az áj lakók láthatók, amint birtokukba vették a szobát. Fotó: Szabados György TELEX MEGKÖZELÍTETTE A JUPITERT A Voyager—1 jelzésű amerikai mesterséges boly­gó szerdán 3 millió mér­földre közelítette meg a Ju­pitert, a naprendszer ötö­dik legnagyobb tagját. A mesterséges bolygó 400 mil­lió mérföld távolságból olyan képeket küldött a Földre, amelyek megváltoz­tatják az eddigi elképzelé­seket a Jupiter felszínéről. Filmszerűen mutatják, ho­gyan gyűrűzik, háborog az óriásbolygó nyugodtnak hitf sűrű felhőtakarója. BÖRTÖNBE KERÜLT Mario Tanassí, volt olasz hadügyminisztert kétévi és négyhónapi börtönbünte­tésre ítélte Rómában az olasz alkotmánybíróság. A Szociáldemokrata Párt volt vezetőjéről, aki hatszor volt tagja az olasz kormánynak, bebizonyosodott, hogy a Locheed amerikai repülő- gépgyártól hatalmas vesz­tegetési összeget fogadott e). Még másik vádlottat is bör­tönbüntetésre ítéltek. INTERKOZMOSZ—19 A Szovjetunióban a szo­cialista országok békés cé­lú űrkutatási együttműkö­dési program keretében fel­bocsátották az Interkoz- mosz—19 jelzésű műholdat. Fedélzetén az ionoszféra kutatására alkalmas beren­dezéseket helyeztek el. RÁCS MÖGÖTT A BETÖRÖBANDA Héttagú betörőbanda ügyében hozott csütörtökön ítéletet a Szegedi Megyei Bíróság. 1977-ben és 1978- ban alig egy év alatt két­százezer forintnyi kárt okoz­tak elsősorban Csongrád, Békés és Borsod megyei áfészeknek. Általában kül­területi italboltokat foszto­gattak. Betöréseik során ki­lenc helyről loptak el kész­pénzt, valamint italt, kon- zervet és édességeket. A Szegedi Megyei Bíróság, amely fellebbezés miatt má­sodfokon tárgyalta az ügyet, Marsovszki Béla fábiánse- bestyéni lakost hatévi sza­badságvesztésre ítélte, ame­lyet fegyházban kell letöl­tenie. Molnár Imre nagytő­kéi lakost négyévi, Fülöp Lajos nagytőkéi lakost öt­évi, Fülöp Ibolya nagytőkéi lakost négyévi szigorított börtönben letöltendő sza­badságvesztésre ítélték. A három további vádlottra szintén több hónapos sza­badságvesztést szabott ki a bíróság. Miskolc város Tanácsa a nem tanácsi szervekkel való együttműködés továbbfej­lesztése érdekében a 4/1978. sz. rendeletével módosította a szervezeti és működési sza­bászatát. A rendelet — mely március 1-én lépett ha­tályba — részletesen tartal­mazza a .társadalmi és tö­megszervezetekkel, a gazda­sági, tudományos szervekkel fennálló kapcsolatok, a gaz­dasági együttműködésed bályait. A kultúra házairól Hajlékai legyenek valójá­ban és nemcsak nevükben a szellemi épülésnek a műve­lődési otthonok. A népi el­lenőrök vizsgálták munkáju­kat. Felmérték, értékelték, vajon miként válik valóra a kultúra házaiban a közmű­velődésről szóló törvény. Sok eredményt tudtak felmutat­ni. Fény derült arra, hogy némely művelődési otthonok munkatervei sem a lakosság igényeit, sem a művelődés- politika céljait nem tükrö­zik megfelelően, főleg a ki­sebb településeken. A ren­dezvények kimerülnek az ünnepségek megszervezésé­vel. Mind vonzóbbak azon­ban az ifjúsági klubok, a né­pi hagyományt ápoló pá­vakörök. Egyre több helyen gondoskodnak a gyes-en le­vők foglalkoztatásáról. IlíllŰZ pusztított Eger határában 30 hektár­nyi területen avartűz pusztí­tott. Novaj község határában háromhektárnyi fiatal feny­veserdőt károsított meg az erdőtűz. Mindez az elmúlt napokban történt és majd­nem minden esetben gondat­lan tűzrakás okozta a bajt. A tavaszi erdőtüzek megelő­zése érdekében március 1-től a Mátra' és a Bükk erdeiben a kirándulóhelyeken további intézkedésig még a kijelölt helyeken sem szabad tüzet rakni. Ugyancsak tilos tüzet gyújtani a mezőgazdasági te­rületek és legelők olyan pont­jain, amelyek 200 méternyire fekszenek valamelyik erdő­höz. A Bánfi-hajszesz miatt min­den bizonnyal jó néhány ember­nek kihullik a haja. No, nem akarunk a hitelrontás bűnébe esni: szívből reméljük, hogy az új szer sok-sok ember lelki egyensúlyát állítja majd helyre, nem lesz a jövőben tar magyar. De Januar 21-tőJ jó néhány ember­nek pokollá váii az élete. Annak a sok száz, sok ezer reménykedő­nek például, aki napjait átkok­tól, szitkoktól hangos sorbanál- lók gyülekezetében kénytelen el­tölteni. Es azoknak, akik busás felárral vásárolják a csodaszert és azoknak, akiket emiatt a le­bukás veszélye fenyeget. Es azoknak a rendőröknek, akik a gyógynövény-szaküzletek előtt a tömegverekedéstől óvják az em­bereket.. Es akkor még nem be­széltünk azokról a szegény bolt­vezetőkről, akiknek állniuk kell a sarat. »A miskolci Herbaria- szaküzlet vezetője pillanatnyilag betegszabadságon van, az orvos súlyos iüegkimerültségre kezeli. Történt mindez azért, mert le­tépték a bőrkabátját, mert zárás után. a késő esti órákban sem hagyták nyugton. Amíg a bolt­vezető beteg, addig Miskolcon nem lehet Bánfi-hajszeszt kap­ni. A Herbaria Vállalat budapes­ti központjában Zsidó János kereskedelmi osztályvezetőt kér­deztük: gondoskodnak-e a mis­kolci boltvezető helyettesítéséről. A válasz nemleges. Nem tudják megoldani — mondta. —, mert alihoz leltározni- kellene, leltároz­ni pedig nem lehet a boltvezető távollétében. Bár nem kértünk erre engedélyt a Borsodi Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vállalat­Az idén az ország általá­nos iskoláinak nappali tago­zatán 118 ezer nyolcadikos fejezi be tanulmányait, és tói, mégis megkockáztattunk egy javaslatot: szállítson a Herbaria Bánfi-hajszeszt a miskolci dro­gériákba, illatszerboltokba. A ke­reskedelmi osztályvezető válasza az, hogy nem tehetnek kivételt a borsodiakkal, mert, ha meg­tudnák ezt a többi megyében, akkor ott is hasonló kívánal­makkal állnának elő. A Bánfi- hajszeszt a Herbaria gyártja, ra­gaszkodik az értékesítés kizáró­lagos jogához is. Ez érthető, hi­szen jól jövedelmező cikkről van szó. Am mint a miskolci példa is igazolja, a vállalat tu­catnyi szaküzlete képtelen za­varmentesen lebonyolítani a for­galmat. A kereskedelmi Osztály- vezető elmondta, nem számítot­tak ekkora keresletre. Ügy gon­dolták, hogy a hajszesz sem szá­míthat nagyobb érdeklődésre, mint a nemrégiben megjelent Béres-cseppek. amelyet pedig ugyancsak felcsigázva vártak a reménykedők. Sajnos, tévedtek a kereskedők. A hajszesz indokolatlan tömeg- hisztériát váltott ki. Azért indo­kolatlan a nyugtalanság, mert — mint az osztályvezető elmondta — a vállalat két üzeme fo­lyamatosan gyártja a szeri. Alapanyag is van bőven,egyszó­val semmi akadálya nincs a fo­lyamatos ellátásnak. Mi, mis­kolciak pedig egyet tehetünk: mi­előbbi gyógyulást kívánunk a szaküzlet vezetőiének, aztán egy kicsit türelmesebben, kultúrál­tabban próbáljuk beszerezni ha­junk. vagy nem létező hajunk or­vosságát. túlnyomó többsége továbbta­nul. A továbbtanulási jelent­kezési lapok továbbításának határideje március 20-a. — lévny — na myoBcatSikos Gázturbinás mozdony Hosszú története ellenére a vasút ma is meghatározó sze­repet játszik mind a személy-, mind az áruszállításban. Meg­bízhatóságának az az oka, hogy a közlekedési eszközök közül leginkább a vasút füg­getlen az időjárástól. Aránylag kis vontatási költségét a kis menetellenállás biztosítja: acél­kerekei acélsíneken gördülnek. Hátránya a pályához való kö­töttség és a viszonylag nagy beruházási költsége. Fasint már a XVI. századi európai bányákban is használ­tak amelyeken emberi erővel továbbították a csilléket, de a XVITI. században ezeket felvál­tották a vassínek. A fejlődő ipari termelés, maid a gőzgép feltalálása nagy lendületet adott a vasút fejlődésének. A világ első teljesen gőzüzemre beren­dezett vasútja 1830-ban nyílt meg Liverpool—Manchester kö­zött. Világszerte megindult a nagy vasútépítés és a XIX. század végére az egész világot, átfogó közlekedési eszközzé vált. Fejlődésének következő fejezete a villamos vontatás bevezetése volt: az első villa­mos vontatású vasút az Ame­rikai Egyesült Államokban lé­tesült 1895-ben. A n. világhá­ború után a kisebb beruhá­zást igénylő Diesel-vontatás lé­pett előtérbe. (Érdekes, hogy n villany vontatás fejesztésében Kandó Kálmán, a Diesel-vonta­tásban Jendrassik György mun­kája jelentős előrelépést je­lentett.) A Föld vasúthálóza­tának a hossza kb. 1 300 000 ki­lométerre tehető. A személyszállítás további fejlesztése főként a sebesség fokozására irányul. Gyakran jelennek meg hírek az újsá­gokban, amelyek egyes orszá­gokban rövidebb-hosszabb kí­sérleti pályán elért rekordse- bességekröl adnak számot. A francia államvasutak — többek között — a gázturbinás sze­relvények üzémbe állításával kísérletezik. A TGV—001 jel­zésű kísérleti szerelvényt pél­dául a Bordeux—Morceux kö­zötti próbaszakaszon „vizsgáz­tatják” a szakemberek. Az el­ső próbafutások során órán­ként 307 kilométeres sebessé­get ért el a gázturbinás sze­relvény. A gázturbina előnye, hogy a Diesel-motorokénál jó- vai gyengébb minőségű üzem­anyaggal is megelégszik, to­vábbá nincs szüksége vízhűtés­re, tehát a mozdony kisebb súlyú, de mégis nagyobb tel­jesítményű lehet. A dugattyúk elmaradása és a csapágyak kisebb száma miatt • az olaj­szükséglete sem nagy. A ké­pen: a múlt év végén rendes forgalomba került a francia államvasutak különlegesen gyors szerelvénye a Párizs— Lyon vonalon. Végsebessége 260 kilométer óránként. A két város közötti 460 kilométeres távot két óra alatt teszi meg. ÉSZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. — 3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351 Telefonok: Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon- 36-131 Hirdetésfelvétel' Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál, és a hírlap- kézbesítőknél Az előfizetés dija egy hónapra: 30 Ft, negyedévre: 90 Ft, egy évre: 360 Ft. Index: 25655. ISSN: 0133—0357. Készült: a Borsodi Nyomdában. F. vezető: KILIAN BÉLA. / Hatályba lápéit Harc a hajért

Next

/
Oldalképek
Tartalom