Észak-Magyarország, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-29 / 256. szám
/ ESZAK-MAGYARORSZAG 6 ÍS7Q. október 29., vasárnap Fotó: Laczó József A múzeumi kiállítások látogatója igen sokszor észreveszi, hogy a tárlat nemcsak új ismereteket adó tárgyakat, értékeket mutat be számára, hanem elrendezése, „tálalása” is megkapó. Bármily furcsa, a múzeumok értékei is másképpen hatnak megfelelő elrendezéssel, jobban felhívják magukra a figyelmet, inkább szemébe tűnnek a látogatónak, és meg is ragadnak jobban emlékezetében. Miskolcon, illetve Borsod megyében évente átlag 50 kiállítás készül a múzeum szervezésében, vagy segítségével, és e bemutatók- rendezésének gyakorlati részé elsősorban két ember munkája: Kamarás Jenőnek hívják az egyiket, Valent Edének a másikat. Több mint egy évtizede dolgoznak együtt, jóllehet nem a múzeum kötelékében, bár Kamarás Jenőnek már lassan tízéves a múzeumi szolgálata is, a Herman. Ottó Múzeumnál pedig ói esztendős. Sokoldalú munkáját, amelyet az elmúlt öt évben mintegy 200 kiállítás igazolt, a közelmúltban, a múzeumi hónap kezdetén a kulturális miniszter Kiváló dolgozó kitüntetéssel honorálta. Veié kezdtünk beszélgetni a kiállítás rendező munkájáról, Valent Ede csak később kapcsolódott a beszélgetésbe, de tulajdonképpen mintha mindvégig jelen lett volna. Kamarás ugyanis minden munkáról úgy beszélt, mint kettejük közös dolgáról, közös kísérletekről, közös töprengésekről, s úgy tűnik — ezt a múzeum vezetői is megerősítik — szinte szétv.á- laszlhatatlan ez a páros, még akkor is, ha Valent korábban külső munkatársként dolgozott. — Tanult szakmám kirakatrendező, grafikus és fotózással is foglalkoztam — mondja magáról Kamarás Jenő. — 1969-ben vállaltam állást a Diósgyőri Várban, restaurátor szerettem volna lenni. De elsősorban a kiállítások rendezésében jutott feladatom. Diósgyőrön kívül a Miskolci Galériában és a Képtárban is. Antikon 1974 januárjával a Herman Ottó Múzeumhoz csatolták Diósgyőrt, akkor kerültem be a múzeum központjába, és nagyjából ebben az időben indult igen nagy fejlődésnek a múzeum kiállítási élete. Mint a kiállítások előkészítésében jártas ember, itt is ebbe kapcsolódtam be. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez közös munka, ez nem megy egyedül. Mindent. Valent Edével "együtt' esi halűri íc ’'és természetesen más segítőkkel is. Hogyan születik meg egy kiállítás? — erre terelődik a beszélgetés. — A kiállítások a múzeum munkaterve szerint kerülnek megrendezésre, a kijelölt és a tárlatért felelős muzeológus megtervezi a tartalmi részét, a kivitelezést pedig mi. Az egész múzeumi kiállításrendezés rendszere még kialakulóban van. Ügy érzem, a múzeum vezetői bíznak bennem Hogy egy példán érzékeltessem a teendőket, megemlítem a most látható időszaki kiállítást a Szilágyi-gyűjteményből. Kárpáti László muzeológus volt ennek a felelőse. Együtt tekintettük meg még Sátoraljaújhelyen az anyagot. Kárpáti kiválogatta, amit ő fontosnak tartott, én még válogattam hozzá kiegészítő darabokat. Természetesen ekkor már tudtam, hogy a múzeum melyik részére kerül majd a kiállítás, mekkora területtel számolhatok. így azt is tudtam, kévés-e, sok-e, elfér-e stb. Ilyenkor már fotókat készítünk a katalógushoz, a plakáthoz, valamint a kiegészítő, ^ritagya- rázó képekhez. Áz-'ányag beérkezése után azokatígen sok kísérletezéssel hiíyézzük el végső helyükre, illetve a kisebbeket elrakjuk az előre megtervezett vitrinekbe, tárlókba. Végül megtervezzük a világítást. Ilyenkor jön még a manuális munka, olykor tapétázás, a restaurátorok segítségével az anyag védelme, feliratok és kiegészítő fotók készítése A fotóknak különösen nagy szerepük van, akkor, ha maga az értékes anyag vizuálisan kevés. Már szóba került az évi ötven kiállítás. Ez hetente átlag egy. — Igen, ez hetente -átlag egy kiállítás, de vannak időszakok, amikor jobban összesűrűsödik, mint például a múzeumi hónap idején. Ezek határidős munkák, és nem egyszer párhuzamosan több kiállításra is készülünk, és nem ritkán az anyagbeszerzés is a mi dolgunk. Valent Edével ketten végezzük ezt a munkát, nehéz volna pontosan különválasztani munkakörünket. A kivitel tervezésétől a leginkább manuális munkákig csinálunk mindent, segítségünk egy asztalos, és a munka dandárjában alkalmi segítők, sőt a muzeológusok, vagy éppen a múzeum vezetői is beszállnak a hórukk munkába. A kiállításrendezésen kívül ellátjuk még a muzeológusok részére a különböző fotózásokat, tervezünk plakátokat, (sok kitűnő plakát között a Matyó élet című kiállítás plakátját is Kamarás tervezte. A szerk.), foglalkozunk újab- , ban kisfilmkészítéssel és diakészítéssel is, amivel adott esetben a ki nem állított képeket lehet szükségszerűen pótolni, A kirakatrendezéstől a múzeumi kiállítás-rendezés látszólag távol esik. — Tulajdonképpen csak látszólag esik távol. Mint ahogy nem lehet jó kirakatrendező, akinek nincs megfelelő áruismerete, itt is feltétlenül ismerni kell, mit állítunk ki. Természetesen ez magasabb ismereteket igényel. Ilyen irányú képzés tudtommal nincsen, autodidakta módon kell tanulni, benne lenni a múzeum kiállítási életében már a kezdetektől. Mint ahogy a nemsokára újranyíló erdőbényei galéria életét is ismerem, illetve ismerjük már a kezdetektől. A legközelebbi nagyobb munkánk ennek az újrarendezése lesz.-*•" '-ó-Benedek Miklós Kalász László: Mintha meghalnék úgy kellene élnem: élesül nyakamra szél eresztgeti vérem rögtön megrepedezik a föld áhít beleesnem e szerelmes szülőföld .... elveszejt már engem \k ' talpam alatt füvek is tőrré méredeznek még az útilapuk is bárddá élesednek minthe rögtön meghalnék úgy kellene élnem születéstől halálig tartó emberségben A Környezetvédelem témája az elmúlt néhány év alatt szinte olyan látványos „karriert” futott be, mint a miniszoknya. Elnézést a frivolnak látszó hasonlatért, de a két, egymástól némileg távol eső- dolog egy- lapra hozását ez esetben a kivetkezők alapján kockáztattam meg. Az a ruhadarab — gazdaságossága mellett — annak is köszönheti népszerűségét, hogy sokat enged látni a természetes emberi szépségből. A környezetvédelemmel pedig azért foglalkozunk egyre többet, mert olyan sokat megláttunk az egészséges, tehát szép emberi életet veszélyeztető dolgokból, hogy azok mellett nem lehet szó nélkül elmenni. De nemcsak szó, hanem a törvény és az arra támaszkodó tettek nélkül sem. Fussuk át nagyon röviden az ember és környezete közötti viszony alakulását. A társadalommá szerveződés során kezdetben az volt jellemző erre a kapcsolatra, hogy lényegében beleilleszkedtünk az adott természeti környezetbe. Amit igénybe vettünk a természet adta primer javakból (föld, azaz termőtalaj, víz, levegő és a tér-1 mészetes élővilág, növények, állatok) ,az nem változtatta meg alapvetően az életünk feltételeit nyújtó környezetünket. Az mindig olyan gazdag maradt, hogy kiaknázását az akkori keretek között magától értetődő jognak tekintettük — egészen a feudalista társadalmak végéig. Ami korlátozás akkor kialakult, az nem a természeti javakkal való ésszerűbb gazdálkodás érdekében történt, hanem az egyes ember, csoport vagy osztály javára a másikkal szemben. Ez a helyzet alapvető viszonylataiban nem, de mértékét és hatásait tekintve Ugrásszerűen változott az ipari társadalmak létrejöttével. A, megnövekvő termelési képesség, a gazda- godási igény egyre több területen olyan mohósággal kezdte fosztogatni a környezet pénzre váltható értékeit, hogy az elvesztette Látványos I • V „karrier természetes regeneráló képességét, sőt több esetben magának a kiaknázást végző embernek az életfeltételeit is minimálisra csökkentette, vagy* megszüntette. Klasszikus példaként említhetjük erre Angliát, ahol az ipari központokban, mindenekelőtt Londonban olyan áldatlan állapotok uralkodtak, hogy már e század elején foglalkozni kellett a lakosok egészségesebb környezetbe való kitelepítésével. Az ehhez szükséges költségek vállalásában a hangoztatott emberbaráti szempontokon túl nyilvánvalóan az a meggondolás volt alapvető, hogy a korszerűbb ipari termeléshez nagyobb pro- duktivitású munkaerőre volt szükség, mint amilyet a sokféle nyomortól agyongyötört angolkóros munkás nyújtani tudott volna. A természet folyamatai azonban láncszerűen kapcsolódnak egymáshoz, és aligha fordul elő az az eset, hogy a valamely területen okozott kár, vagy egy szempontból jószándékú beavatkozás ne gyűrűzzék tovább olyan, néha megdöbbentő változásokat kiváltva, hogy az előidéző okok visszakeresése hosz- szas és széles körű vizsgálatokat igényel. Példa erre a Rajna folyó szabályozása. 1817 és 1874 között B. .seltől Mainzig átvágták a folyó kanyarulatait és szűk, egyenesebb mederben gyors, árvízmentes lefutást biztosítottak az összegyűlő vizeknek, sőt a folyó hajózható is lett. A mintegy 100 km-es mederrövidítés előnyei gyorsan, hátrányai «TMim—rj.n gr.vr.viszont lassan jelentkeztek. A gyorsabb folyású víz mélyítette a medret, a csapadékvizek gyorsan lefutottak és több méterrel csökkent a talajvíz szintje. Az „isten virágzó kertjének” ismert: elzászi Felső-Rajna csatornavidékén megindult egy sztyeppesedési folyamat. A kapilárris vízszintet nem érték el a fák gyökerei és kipusztultak. A kutak vize kiapadt. A mintegy 9(T 000 hektár területen a mezőgazdaság összkárát a szabályozás óta 105 millió márkára becsülte a Bádeni Mezőgazdasági Minisztérium. E két említett, de vég nélkül sorolható példából \ levonható tapasztalat vezetett, illetve vezet annak felismeréséhez, hogy a természeti javakka] való önös ér— ; dekű, vagy szűk látókörű gazdálkodás helyett a természeti összefüggések feltárására alapozott össztársadalmi érdekeket kell érvény-e juttatni. Tudomásul i kell venni, hogy minden, a maga körében fontos termelő tevékenység csak úgy folytatható, hogy „mellék- termékként” nem produkál környezeti ártalmakat. Ma már nem tekinthető bocsá- j natos bűnnek, ha egy üzem gazdaságosságára hivatkozva kibocsát területéről olyan anyagokat.- rezgéseket, amelyek egy közeli vagy távolabbi helyen ugyancsak a társadalom egészét szolgáló tevékeny- ; séget gátolnak, meglévő értéket károsítanák, vagy tönkretesznek. Sem termé- | szetes, sem jogi személy- 1 nek nincs joga arra, hogy prédának tekintse a termő- ] talajt, a vizet, legyen az talajvíz, tó vagy folyóvíz, | a levegőt, az élővilág pótolhatatlan értékeit és azokat mások rovására hasz- e nálja, vagy használhatatlanná tegye. Ezekkel a problémákkal foglalkozott ashabadi ülé- | sén a Nemzetközi Természetvédelmi Unió, .amelyen hazánk képviselői is részt vettek, hogy megvitassák és I hasznosítsák a sok országból összegyűlt küldöttek tapasztalatait. Dr. Bartns Elemér • Itt van hát, körös-körül, életközeiben a Nagyerdő, a híres debreceni Nagyerdő, amely ózondús levegőjével úgy simogatja az arcomat, mint feleségem gyengéd keze. Igaz: lírikus szavak ezek, de ez illik az alkalomhoz. Beteg vagyok, betegek ''vagyunk, gyógyulást keresünk, és azt hiszem, meg is találtuk. Kőszegi Frigyes KÖZEL A NAGYERDŐ " Csodálatos csend van itt. Csak a nagyon-nagyon régi, a gyermekkoromból megőrzött hangot, hallom néha, a bicikli csengőjének a hangját. Aprócska piros kis alkotmány rajta fehér betűkkel, hogy Super. A fővárosban, ahol erre mód és lehetőség ki. nálkozilc, ott gyerekeik kari- káznak ilyen járművel. Itt, a Debreceni Orvostudományi Egyetem klinikáinak patyolattiszta aszfaltjain, az öreg tölgyek, nyírfák és a fiatal platánok övezte sétányokon professzorok, adjunktusok, tanársegédek tapossák a Pedálokat. Az autókat csak akkor használják, ha életbevágóan sürgős a tennivalójuk. Ehhez persze tudni kell, hogy az egyik klinika másfél-két kilométerrel is távolabb .lehet a másiknál. Mondjuk például a mellkassebészet és a - szemklinika körülbelül ilyen ' távolságra van. Itt gyógyítják életem párját is. Gyalogszerrel félórás séta. Félóra oda. félóra vissza. De tegnap óta — hála és tisztelet orvosaimnak — már kerékpárral, pardon, Superrel is közlekedhetek. így azután feleségemmel gyakrabban láthatjuk egymást. De én mégis azt mondanám, hogy jobb volt a kétszer fél órás séta. Jobb volt belevegyülni egy-egy csoportba, figyelni a mozdulatokat, megjegyezni néhány szót, amit egyik beteg mond a másiknak, vagy éppen a látogatójának, és menni tovább, töprengve, gondolkozva, következtetni az ellopott szavakból, és valahogy összeállítani az emberek hangulatát, a nagyerdei leli- nikák sétányainak diagnózisát. Tulajdonképpen ezekkel a gondolatokkal térek vissza az egyik sétáról, és a szemészet kapujában szokás szerint szót váltottunk Feri bácsival, aki 30—40 évvel ezelőtti történeteket mesél a klinika akkori életéből, és aki amolyan mindenes: portás, autószerelő, egy kicsit erdész, egy kicsit vadász, órajavító, egyszóval ezermester. És ami ennél is több, Feri bácsi a legtökéletesebb idegnyugtató a testi bajok lelki gyógyítója. De nem ám amatőr módon, hanem ha úgy tetszik: . nrofesz- szori szinten”. Ha már itt tartunk, hadd említsem meg. hogy ami manapság oly sok helyen és oly sokszor hiányzó portéira, a jó, a kedves szó, itt a Debreceni Orvastudományi Egyetem klinikáin, de kint, a városban is, természetesen, és az orvosaim néha azon zsörtölődnek velem, hogy miért nem tartom a világ legtermészetesebb dolgának a nyugalmat. A nyugalmat sugárzó kedves szót, a kedves mondatokat és megjegyzéseket... Elvették a toliamat, amikor meglátták, hogy az egyik kórlapomon róttam a soroltat. Szerencsére mégis rögzíteni tudom gondolataimat, mert itt van hűséges társam, a kis magnóm, amelynek 90 perces üres " szalagján el tudom mondani' minden búmat, bánatomat, örömömet. Feri bácsi, vagyis Antal Ferenc, éppen most jön. hogy átvegye a szolgálatot a portán. Mögötte idős asszony, az egyik nővér néni. Fürge, mint egy 18 éves lány, még itt az udvaron megigazítja a kendőjét, sejtelmem sincs róla, hogy miért, hiszen pár perc múlva úgyis átöltözik hófehér szolgálati ruháiéba. — Aggyisten, hogy vagyunk? — szólít meg Feri bátyám , — Közepesen, sőt egyre jobban — mondom mint tegnap, tegnapelőtt mint hetekkel ezt megelőzően. És sietve hozzáteszem, hogy legiobban a munka hiányzik, őszintén mondom, hiszen úgy kellene már a munka, úgy hiányzik a közösség, amelyben csaknem 30 éve élek, akár «W P r
