Észak-Magyarország, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-21 / 223. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1978. szeptember 21., csütörtök Húsz hazai Pályaválasztási Tanácsadó Intézetünk pedagógiai területen dolgozó munkatársai tartják továbbképzésüket Mályiban, a Borsod megyei Tanács Továbbképző Intézetében. A tegnapi napon a jövőről volt szó: arról, hogy a középiskolákban a következő tanévben életbe lépő változások milyen feladatokat rónak a pályairányításra. Közismert, hogy az 1972-es oktatáspolitikai párthatározat eredményeként megújul iskoláink tartalmi munkája. Az idei tanévben az általános iskolában már az új tan- tervek és dokumentumok alapján kezdődött meg a tanítás, a szakmunkásképző intézetekben pedig már az elmúlt tanévben bevezették az új tanterveket az első osztályokban. Az 1979—80-as tanév a szakközépiskolai és a gimnáziumi új tantervek bevezetésének éve lesz. A szakközépiskolai változásokról Szendrei József, az Oktatási Minisztérium osztályvezetője, a gimnáziumi változásokról pedig Vékony Lajos, az Oktatási Minisztérium osztályvezető-helyettese adott rövid tájékoztatást. E változásokról, tervekről az elmúlt években igen sok szó esett. Kevesebb szó esett viszont arról — s ez a tanácskozás ilyen szempontból kezdeményezőnek bizónyult —, hogy az új tantervek bevezetésével egyben a középfokú iskolák képzési célja is változott. Ezt a változást pedig a pályairányításban, a pályaválasztási tanácsadásban is érezni szükséges. Magyarán szólva: a pedagógusoknak, s ezen belül a pályaválasztási felelősöknek a továbbtanulásra vagy a munkára felkészítésben számolniuk kell ezekkel a képzési célokkal. A szakközép- iskolák képzési célja sokkal reálisabbá válik azzal, hogy a szakirányú felsőfokú tanulásra, illetve a szakmunkássá válásra készít fel. A korábbi gyakorlat általában a továbbtanulásra való felkészítés volt, ami a szakközépiskolai oktatás tartalmából adódóan — önképzés nélkül — illuzórikus volt. Az általános iskolából a szakközépiskolákba elsősorban azokat a fiatalokat érdemes irányítani, akikben már kialakultak a pályaelképzelések, adottságaik, képességeik alapján dönthetnek egy-egy szakma, pálya mellett. A társadalmi valósághoz igazodik a gimnáziumok képzési célja is, amennyiben a továbbtanulásra felkészítést, illetve a munkába állás előkészítését tűzik ki célul. Ismeretes. hogy gimnáziumainkban az új tantervek szellemében a harmadik és a negyedik osztályban, a kötelezően előírt órák mellé választhatnak az elméleti és a gyakorlati tárgyak közül (ezt is kötelezően!) a diákok. Így. megfelelő előkészítés után — s erre szolgál a gimnázium két első éve — a képességeknek, a felkészültségnek és az érdeklődésnek megfelelően módosul a nevelés és az oktatás. A fakultációban igy mód nyílik arra, hogy az adott társadalmi környezet elvárásaihoz is igazítsák az oktató-nevelő munkát. A pályairányítás egyik eszköze az információ nyújtása. A Pályaválasztási Tanácsadó Intézetek évről évre megjelentetik tájékoztató füzeteiket, amelyben ismertetik az adott megyében, városban meglevő közép- és felsőfokú továbbtanulási lehetőségeket. Ez jó és hasznos. Érdemes viszont elgondolkozni azon, hogy a továbbtanulási lehetőségeknél jelezni lehetne a megyén kívül eső továbbtanulási lehetőségeket is, amennyiben ezekre speciális szakemberigény van. Vannak ugyanis olyan szakközépiskolák, amelyekből csak egy vagy kettő működik az országban, de az innen kikerülő szakemberekre más megyékben is igényt tartanak. A pályairányítás szerepe és jelentősége növekszik az elkövetkező években. A társadalmi érdek azt kívánja meg, hogy minél kisebb kacskaringókon keresztül jussanak el a fiatalok a nekik leginkább megfelelő pályákra. Ehhez viszont a pedagógusok és a pályaválasztással foglalkozó szakemberek még összehangoltabb, módszerekben sokszínű együttműködésére is szükség van. Az említett országos iellegű tanácskozáson e cél érdekében ültek egy asztal mellé az Oktatási Minisztérium és a Pályaválasztási Tanácsadó Intézetek szakemberei. (cs. a.) Ifjúsági parlamentek az ÓKÜ-ben Az Ózdi Kohászati Üzemekben kedden befejeződtek a munkahelyi és gyár- részlegi ifjúsági parlamentek, amelyeket a fiatalok közéleti tevékenységének kibontakoztatása, a szocialista demokrácia fejlesztése, és a fiatalok eszmei, politikai nevelésének erősítése céljából szervezett a vállalat gazdasági és politikai vezetése. A 67 munkahelyi és 10 gyárrészlegi ifjúsági parlamenten, mintegy 3000 fiatal vett részt. Véleményt mondtak a KISZ és a vállalat A régi G—35-ös traktort, a nagyüzemi mezőgazdaság hőskorának munkagépét megőrzik az utókornak a szombathelyi Hevesi Ákos Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet oktatói, gazdasági szervei közötti együttműködés eddigi eredményeiről, az ifjúsági törvényben meghatározott jogok és kötelességeik érvényesüléséről, javaslatokat tettek a fiatalokkal való foglalkozás további javítására. Ezek a parlamentek voltak hivatottak arra, hogy előkészítsék az október 27-re tervezett vállalati szintű ifjúsági parlament munkáját, amelyen 200 küldött képviseli majd a kohászat fiataljait. diákjai. Lelkes munkával régi alkatrészekből összeállítottak egy gépet. Az iskola tanműhelyének bejáratánál egy betonemelvényen helyezték ek Leány, litográfia Alexander Eckerdt Ma délután nyílik: Két újabb tárlat Miskolcon A képzőművészeti világhét színes programja keretében ma két újabb kiállítás nyílik Miskolcon. MAGER ÁGNES festőművész a Képcsarnok Vállalat Szőnyi István-ter- mében állítja ki legújabb festményeit. Az október 5-ig látogatható tárlatot ma délután öt órakor Patay László festőművész nyitja meg. KRÚDY GYULA- EMLÉKKIÁLLlTÁS nyílik ma délután hat órakor a József Attila Könyvtárban, az író születésének századik évfordulója alkalmából. Az egy hónapon át nyitva tartó emlékkiállítást ma este hat órakor Papp Lajos költő, a Napjaink fő- szerkesztője ajánlja a látogatók figyelmébe. ÜNNEPI KIADVÁNYOK. WOLFGANG AMADEUS MOZART: Esz-dur zongoraverseny K. 271 (..Jeunehomme" ) Esz-dur zongoraverseny K. 449 * Ránki Dezső (zongora) Liszt Ferenc Kamarazenekar vezényel:. Sándor Frigyes HUNGAROTON SLPX 119142 'LISZT FERENC: Karácsonyfa 12. zongoradarab — négykezes változat Zsoltárt énekeljetek! — ó szent ég — . A pásztorok a jászolnál — Jöjjetek, hívek! — Tréfásan — Harangjáték — Altatódal — Régi provánszi karácsonyi dal — Estharang — '„Hajdanán" — Magyaros — Lengyeles. Ünnepi polonéz — négy kézre Tusa Erzsébet, Lantos István (zongora) HUNGAROTON SLPX 11843 KODÁLY ZOLTÁN összes zongoraművei Kilenc zongoradarab Op. 3 — Hét zongoradarab Op. 11 — Meditáció — Valsette— Marosszéki táncok — Gyermektáncok — Huszonnégy kis kánon a fekete billentyűkre Zempléni Kornél (zongora) HUNGAROTON SLPX 11913-14 (két lemez) BARTÓK BÉLA: Zongoraművek Allegro barbaro — Három rondó népi dallamokkal — Három magyar népdal (1914-17) - Suite, Op. 14 — Szonáta - Román népi táncok - Régi táncdalok (15 magyar parasztdal No. 7—15) Kocsis Zoltán (zongora) HUNGAROTON SLPX 12068 A LEMEZEK ÁRA SZEPTEMBER 15. OKTOBER 1. KÖZÖTT DARABONKÉNT 60- Ft' J Az ip Gfifi lEfea népgazdaság; éé! Gyakran halljuk azt a találó megállapítást, hogy nyelvtanuló nemzet lettünk. Valóban, több százezres nagyságrendekben tanulnak lazánkban idegen nyelveket iskolai és iskolán kívüli keretekben fiatalok és felnőttek egyaránt. Az idegen nyelvet tanulók fáradságos munkájában és önképzésében az egyéni szándék és a közösségi érdek népgazdasági szinten találkozik, mivel hosszú távú külgazdasági stratégiánk, külgazdasági szemléletű tudo- mánj'politikánk megvalósítása, a szocialista gazdasági integrációban való részvételünk fokozása, növekvő idegenforgalmunk és'nemzetközi kulturális kapcsolataink zökkenőmentes lebonyolítása megoldhatatlan kiváló szakismerettel és tárgyalóképes nyelvtudással rendelkező szakemberek nélkül. A növekvő nyelvigényes munkahelyekkel párhuzamosan jelentkezik egyre több gyárban, üzemben és vállalatnál megyénkben is a szakemberek idegen nyelvi felkészítésének a gondja. Kereskedelmi tárgyalások, szerződéskötések lebonyolítása, szellemi termékek (licencek, know-how-k) vásárlása és eladása, kiállításokon áruink bemutatása, külföldi piacokon versenyképes termékeink kedvező elhelyezése, s megannyi más nyelvigényes feladat színvonalas elvégzése hárul meglehetősen gyakran szakembereinkre. A nyelvigényes munkafeladatok itthon is egyre inkább szaporodnak. Külföldi vendégek fogadása, a külföldi partnercégekkel kialakult kooperáció lebonyolítása, tudományos eredményeknek a termelésben való realizálása, a termelés; kultúra növelése, a külföldről vásárolt gépek, berendezések, készülékek mielőbbi munkába állítása, karbantartása és javítása, a szakdokumentációk ésszerű felhasználása a műszaki fejlesztésben, mind olyan feladat, amely számtalan szállal szövődik a szakemberek nyelvtudásához. A tudományos-technikai forradalom vívmányainak az alkalmazása algiha képzelhető el a világnyelveken közvetített szak- irodalom hasznosítása nélkül. Ezt a tényt felismerte üzemeink, gyáraink és vállalataink többsége is. Nem véletlen tehát szűkebb pátriánkban a szakfordítások iránti növekvő igény megnyilvánulása. Felméréseink szerint az elmúlt évben csupán megyénk öt nagyobb üzemében, illetve gyárában 115 ezer olda] szakdokumentáció fordíttatására volt szükség idegen nyelvről anyanyelvűnkre. Nyelvigényes feladatokhoz is kötődik a műszaki fejlesztés és struktúraváltozás, különösen az alap- és fejlesztő kutatásban, i gyártás műszaki technológiai feltételeinek a megteremtésében, valamint a piackutatásban és az értékesítés megszervezésében. Megyénkben a TIT idegen nyelvi szakosztálya már régen felismerte azt, hogy a gazdasági hatékonyság szerfölött bonyolult rendszerében az idegen nyelvtudásnak is van szerepe, s a Gorkij központi orosz nyelviskolával közösen mintegy két évtizede jelentősen hozzájárul a különböző munkahelyeken dolgozó szakemberek idegen nyelvi felkészítéséhez üzemi és központi szervezésű tanfolyamokon egyaránt. Évek óta rendezünk célnyelvtanfolyamokat az LKM- ben, az ÓKÜ-ben, a Diósgyőri Gépgyárban, a TVK- ban, a Hejőcsabai Cementgyárban, az Észak-magyarországi Vegyiművekben, a vendéglátóiparban, a TÜKI-ben és másutt. Növekszik a nyelvtanulás iránti igény többek között az egészségügyi. közlekedési, hírközlési és mezőgazdasági dolgozók körében is. Központi nyelvtanfolyamaink nyelvtanulási lehetőséget nyújtanak a legkülönbözőbb munkaterületeket képviselő dolgozóknak. Az egyéni és a csoportos beiratkozások mar javában folynak, s e hónap végéig tartanak a TIT Miskolc városi Szervezetében (Miskolc, Széchenyi út 16. I. em.). Ebben az oktatási évben a TIT Miskolc városi nj'elviskolá- jának vezetősége gazdag választékot kínál a nyelvtanulás iránt érdeklődőknek mind a világnyelvek (angol, francia, német, orosz, spanyol), mind pedig a környező népi demokratikus országok nyelvének (bolgár, cseh, lengyel, szlovák) tanulása szempontjából kezdő, közép, haladó és nyelvvizsgára előkészítő fokon. Bővültek a szaknyelvi tanfolyamtípusok. Megfelelő igény esetén szervezünk szakfordítói és kereskedelmi levelezői, ügyintézői kurzusokat is. Az idegen nyelvi ismeretek szinten tartására klubprogramok és társalgó tanfolyamok állnak majd az érdeklődők rendelkezésére. Gondoltunk 8—10 éves korosztályú általános iskolai tanulók nyelvoktatására is angolból, franciából, németből és oroszból. Beiratkozásukat várjuk. A nyelviskola tanárai fel- készülten. korszerű tananyagokkal, s oktatástechnikai eszközökkel is felszerelve várjuk az új és régi hallgatók egyéni vagy csoportos beiratkozását az üzemi és központi szervezésű tanfolyamokra, mert kiváló nyelvész és nyelvművelő tudósunk, Deme László szavait gyakran idézve tudják, hogy „A közlekedés és hírközlés ugrásszerű fejlődésével földgolyónk összeszűkült, s rajta az ember szellemi horizontja végtelenre tágult.” Egyre többeket kell .......foglalkoztatni azzal, hogy fordítsanak, tolmácsoljanak; azaz kapcsoljanak bennünket a táguló emberi világhoz, amelytől az zár el minket, ami hozzá emelt: az anyanyelv” Gárdus János, a TIT Borsod megyei Szervezete idegen nyelvi szakosztályának elnöke Gyakorolnak a go-kart szakkör tagjai a komlói úttörőpalota udvarán. A kis autókat a komlói AKÜV ifjúsági brigádja készítette a kis pajtásoknak. A pályairányítás feladatai Megőrzik az utókornak