Észak-Magyarország, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-21 / 223. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 1978. szeptember 21., csütörtök Postánkból Megszűnőben az aszf A DVTK PATRONÁL BENNÜNKET A DVTK első osztályú lab­darúgói szeptember 14-jén — a gyermekek óriási örömére — nevelőotthonunkba, a Megyaszói Nevelőotthonba látogattak. Az ebédlőben volt az első találkozás, ahol együtt ebédeltek a játékos, jókedvű gyerekekkel. Ebéd után meg­tekintették az otthont, az óriási parkot, majd követke­zeik az igazi, szórakoztató já­ték. Mielőtt a két csapat pályá­ra lépett volna, Szabó Géza, a DVTK edzője rövid ünnep­ség keretében átadta az út­törőcsapat titkárának az egyesület ajándékát; labdá­kat és egy teljes felszerelést. Óriási örömmel fogadták a meglepetést a gyerekek, majd következett a kispályás mér­kőzés. A játék után hosszan beszélgettek az otthon lakói és a vendégek. A DVTK ve­zetője elmondta, hogy to­vábbra is patronálni fogják úttörőcsapatunkat. Mi nagy örömmel fogadtuk ezt, hi­szen minden egyes találko­zás gondot feledtető örök él­ményhez juttatja a gyereke­ket. Kábái Lajos testnevelő, Megy aszó SOKAT LÁTTUNK. SOKAT TANULTUNK Egy vagyok a sok miskolci fiatal'■ közül, aki táborozni volt a nyáron. Iskolám hon­ismereti tagjaként négy ta­nulótársammal együtt az or­szágos versenyen elért har­madik helyezésünkért kaptuk jutalomként a meghívást Aj­kára, a Szakmunkásképző In­tézetek Országos Honisme­reti Táborába. A kéthetes táborozás — egy életre szóló élményt nyújtott mindahány unknak. Megis­merkedtünk többek között Tomózer Gyula bácsival — neves történész — és Marosi Julianna népdalgyűjtővel. Sajnáljuk, hogy Csoóri Sán­dor bácsi, betegsége miatt, nem jöhetett el. Jelen voltunk Borsos Mik­lós térplasztikai alkotásának leleplezésénél, a Bródi Imre- emléktábla avatásán. Kirán­dulást tettünk Nagyvázsony- ba, ahol a Kinizsi-vár múlt­jával, jelenével ismerkedtünk. Herenden a világhírű porce­lángyárat, Tihanyban pedig az apátsági műemléktemplo­mot látogattuk meg. A ki­rándulásokon kívül a. tábor­ban, szakcsoportonként (hely- történeti, üzemtörténeti, mun­kásmozgalmi, krónikaírói szakcsoportok) bővíthettük ismereteinket. A táborozás befejezésekor tábortűz fényénél búcsúztunk a vendégszerető várostól, a tábor vezetőségétől, akikre mindig nagy örömmel gon­dolunk vissza... Köszönet a Szakoktatási és Továbbkép­ző Intézetnek, hogy e tartal­mas, hasznos, emellett vidám kéthetes táborozást számunk­ra lehetővé tette. Javítás Tibor esztergályostanuló, 100. sz. Szakmunkásképző Intézet PAPÍR nincs, VAGY EMBERSÉG? A lakásunk közelében le­vő Árpád út 2. szám alatt levő ABC-áruháznak min­dennapos látogatója vagyok, mint vásárló. Mindig a leg­szívesebben, a legudvaria­sabban szolgálnak ki. Sem ott, sem a diósgyőri város­központ üzleteiben nem emel­nek kifogást az eladók, ha a vevő a szabványos, vékony papírba csomagolt árut, az átnedvesedés ellen egy má­sik. nagyobb papírba csoma­golja. Sőt, segítenek is ebben a vásárlóknak. A napokban, a városban járva betértem a Széchenyi út 61. szám alatti Csemege­boltba. ahol felvágottat, saj­tot és friss kalácsot vásárol­tam. A vásárolt áru azonnal bezsírozla. átnedvesítette a vékony, rátett papírt, ezért a fizetés után a pénztárnál ki­tett papírból elvettem egyet, hogy azzal beborítsam a cso­magokat. mielőtt a hálósza- tyorba teszem. Nehogy saiát ruhámat, vagy a zsúfolt autó­buszon valaki más öltözetét bezsírozznm. A legnagvobb meglepetésemre az üzlet egyik alkalmazottta kivette a kezemből a papírt, azzal a megiegvzéssel: az eladó ál­tal csomagolt áruhoz nem jár még egv oanír! Kérdésem: hogy lehet az hogy két élelmiszerüzlet dolgozóinak magatartása kö­zött ilyen különbség van?!... Szilas Gézáné Miskolc, Árpád út 6. MEDDIG VÁRJAM A SZENET? Július 4-én írattam 60 má­zsa szenet a Marx téri ki- rendeltségnél — Lyukóbá- nyáról. Befizettem a 670 fo­rintot, ebbe benne van a ki­szállítás díja is. Sajnos a sze­net a mai napig sem kaptam meg, hogy miért, nem tudom, ugyanis amikor írattam, meg­kérdeztem; mikorra várha­tom a szállítást. Azt vála­szolták: egy hónap múlva. E hónap 5-én bementem hát érdeklődni, mégis, mikor kaphatom meg a szenet. Ak­kor azt válaszolták; öt nap múlva. Sajnos, már az is el­telt. Nem tudom meddig vár­jak. Addig mindig otthon kell valakinek lenni, amíg nem érkezik meg a téli tü­zelő. Hozzáteszem: én abba is belenyugodtam volna, ha az Íratáskor azt a választ ka­pom: több hónap múlva kül­dik, de fölöslegesen ne ígér­jenek, ne hitegessenek. Márton Dezső Miskolc, Széchenyi út 67. sz. Ml LESZ VELÜNK TÉLEN? Lassan egy éve lesz, hogy felbontották Perecesen a Péch Antal utcát és a Fiu­kéi utcát is, a vízvezeték fel­újítása miatt. A jobb vízszol­gáltatásnak nagyon örültünk, azonban azon bosszankodunk’ hogy a felbontás óta az ut­cán feljönni semmiféle jár­mű nem tud a tátongó göd­rök miatt. Szenet, fát, olajat a téli időszakra beszállítani nem tudunk, mert ha a te­herautó vezetője meglátja az utcát, visszafordul. Néhány­szor ugyanis, amikor próbál­koztak a szén felvitelével, a gépkocsi tengelyig elsüllyedt. Több ízben beszéltünk a III. kerületi Tanács közleke­dési és építési osztályának dolgozóival, elmondtuk, hogy a megígért március 31-i ha­táridő régen lejárt. Azt a vá­laszt kaptuk, hogy a munka nincs benne az ez évi keret­ben. Ha a tanács tudta, hogy nem tudják a felbontott utat megcsinálni, miért nem vár­hattak volna a cső lefekte­tésével addig, amikor bírja a keret az útépítést is?... A mi utcánkban hat lakás­ban tíz család lakik. Mi lesz velünk a télen?!... Czerva Gczáné Miskolc-Pereces Mnrczis Józscfné a dugalíyú- csapszegek köszörülését vég­zi a Kismotor és Gépgyár mezőkövesdi gyáregységében. A balesetek okai Hazánkban mintegy két és fél millió háztartásban hasz­nálnak már gázt. A készülé­kek szakszerű kezeléséről nyolc ismeretterjesztő kisfilm készült, ezeket mutatták be a sajtó képviselőinek a Fő­városi Gázművek tanácsadó szolgálatánál. A fogyasztók számának nö­vekedése ellenére szigorú biz­tonsági előírások eredménye­ként 1972 óta lénygében nem növekedett a gézfelhaszná- íásból eredő balesetek száma, de évente így is megközelí­tően ötszáz esetet tartanak számon. Fontos feladat a bal­esetek további visszaszorítása. Külön gondot fordítanak a gázpalackok biztonságára. Az OKGT fejlesztésében elké­szült az a nagybiztonságú szelep, amelyet a korábbival szemben gyárilag építenek be, s a cseréje is hatóságilag tör­ténik. A szelep kísérleti gyár­tása jövőre megindul, s 1980- tól fokozatosan valamennyi gázpalackot ilyen biztonsági szeleppel latnait el. A tapasztalat szerint a leg­több balesetet a szakszerűt­len kezelés, a hozzá nem ér­tés okozza, ezért határozta el az Országos Kőolaj- és Gáz­ipari Tröszt, valamint a Fő­városi Gázművek ismeretter­jesztő kisfilmelt készítését. Megkezdődött az új okta­tási év, benépesültek az is­kolák. Az első hetek még sok, a tanév kezdetével kap­csolatos napi feladat ellátá­sát követelték pedagógustól és tanulótól egyaránt. Ezért csak később, a hónap máso­dik felében kopogtattak a tejipari vállalat megbízottai, hogy jelezzék, az új iskola­évben is lesz tejakció. Is­mert, hogy az elmúlt eszten­dőkben is tanulók tízezrei rendeltek tízórait a Borsod megyei Tejipari Vállalatnál. Az iskolatej-akcióban a gyerekek tejet, kakaót és csokistejet rendelhetnek ma­guknak. Ez a tízórai mindig megbízhatóan meg is érkezik az iskolákba és a poharakat csaknem mindenütt az úgy­nevezett nagyszünetben oszt­ják ki. Ilyenkor marad ugyanis a tanulóknak több idejük a tízórai nyugodtabb elfogyasztására. A szülők számára külön­ben gondot okoz a tízórai csomagolása, amit általában már előző este megvásárol­nak. A felvágottak pedig, ha mégolyán frissek is, a cso­magban tíz és tizenegy órá­ra már aligha mondhatók ét­vágygerjesztőnek. Ehelyett a tanuló mindennap friss tej­hez. kakaóhoz, csokis tejhez juthat, ha időben megren­deli a tejet, kakaót, csokis te­jet. Ezek alufóliával zárt po­harakban kerülnek ki az ok­tatási intézményekhez és tar­áffft A boltvezető óvatosan ke- rülgeti a söröskupakokat, törött üvegeket. A kapualjban kitűnő a hangulat, mégis gya­nakvóan méregetik — tudják, miért jön. Odalép az egyik társasághoz, rámutat a még kibetüzhetö italfogyasztást tiltó feliratra. A fogadtatás gorom­ba : — Törődjön a saját dolgá­val! Mi köze hozzá? A kapualj végén, mé­lyen elbújva a kíváncsi szemek elöl, csendes sörözge- tcs folyik. Csupán egy-egy üveg a kezekben, s annak tartalma is gyorsan fogy. A két férfi halk, rövid monda­tokban beszélget, és gyakran körbepillant. Amikor a fehérköpenyes megérkezik, Hamar megértik, miről van szó. — Elnézést kérünk, azon­nal megyünk — mondják, s nagy igyekezettel eltüntetik a még megmaradt kortyokat. Hamar ismertté vált Helyszínünk mindkét eset­ben a miskolci Weidlich-ud- var bejárata volt. A kapu­aljat az utóbbi időben szin­te megszállták. A belváros megszüntetett talponállóiból kiszorult törzs- és alkalmi vendégek a boltok környékét „vették be” — itt igyekeztek elfogyasztani a megszokott vagy éppen megkívánt meny- nyiséget. S tegyük hozzá: a kispénzűek is megálltak itt egy pár percre, hiszen a bel­városban se közel, se távol nem adja egyetlen szórakozó­hely sem másodosztálynál alább. Az utcai iszogatás, vagy ahogy egy találó szó nevezi, az aszfaltkocsmázás nem kí­vánt következményekkel járt együtt. „Jobb napokon” re­keszestül hordták ki ide a sört, ami előtt nem ritkán elfogyott a fél liter tömény is. Perpatvarok, garázdasá­gok napirenden voltak — a kapualj hivatlan vendégei zaklatták az itt lakókat, vá­sárlókat, járókelőket. Számo- latlan történetet lehetne me­sélni az itt lezajlott esemé­nyekről. Ismeretes, hogy az augusz­tus elsején közzétett rende­let értelmében a boltok, üz­letek környékén, közterülete­ken tilos a szeszes ital fo­gyasztása, a rendőrség hely­talmuk elfogyasztása igen hi­giénikus körülmények között, szívószál segítségével törté­nik. Néhány iskolában a pék­süteményhez is könnyen hoz­zájuthatnak a diákok, az épületen belül levő büféből. A tej, a kakaó, a csokis tej süteménnyel már igazán komplett tízórai a gyerekek számára. A megrendelés felvételét, továbbítását, a poharak szét­osztását a legtöbb intéz­ményben — a Borsod me­gyei Tejipari Vállalat ellá­tási területén Borsodban és Heves megye bizonyos tele­pülésein — a pedagógusok segítségével, irányításával végzik. Jó néhány iskolában pedig az úttörők önállóan látják el ezt a munkát. Az egyébként nem jelentős kis árrés a számukra mégis je­lent valamit: a nyári tábo­rozás költségeinek csökken­tését. A tej és a tejtermékek közismerten előnyösek táp­lálkozás-élettani szempontból és a fejlődő szervezet ezeket méginkább igényli. Magas a tej fehérjetartalma, sok hasz­nos ásványi anyagot tartal­maz ez az egyébként is ki­váló biológiai értékű táplá­lék. A tej a vitaminok bősé­színi bírságot szabhat ki, illetve szabálysértési eljárást kezdeményezhet a rendbon­tókkal szemben. A rendelet megjelenése óta — amelyhez hasonló megyénkben még Kazincbarcikán van — öröm­mel tapasztalható, hogy megszűnőben vannak az asz­faltkocsmák. — Hamar ismertté vált a rendelet — mondta Kiss La­jos, a „Weidlich” vezetője. — Már az e'.ső napokban eltűn­tek a kapualjakból, és azóta is a maival együtt mindösz- sze háromszor mentem ki szólni,' hogy fejezzék be az italozást. Nem is ellenkeztek, mint régen annyiszor, ha­nem egy-kettőre „pakoltak”. Visszajönnek a régi vevők A Tiszai pályaudvar köze­lében levő két üzlet és kör­nyéke is kedvelt hellyé vált. Különösen azután, hogy az állomáson életbe lépett a szeszkorlátozás. A 210-es számú fűszerbolt előtt még most is árulkod­nak a nyomok. A sörös-, bo­ros- és egyéb üvegek kupak­jai olyan mélyen belenyo­módtak a földbe, hogy a rendelet kihirdetése óta el­telt idő még nem tudta ki­koptatni őket. Üjak nem igen kerültek a helyükre, az utcai kocsmázás itt is meg­szűnt. — Többször is büntetést kaptunk régebben — mondta Barsi Róbert üzletvezető-he­lyettes —, mert piszkosnak, szemetesnek találták a bolt környékét. Ez sajnos, való­ban így volt, de az igazság­hoz hozzá tartozik, hogy nem bírtuk cérnával és bátorság­gal a takarítást. Dolgozóink többsége nő, nemigen mer­tek bemenni a jobbkedvű társaságok sűrűjébe. Augusz­tus eleje óta viszont sokkal nyugodtabban dolgozhatunk. Azt lehetne gondolni, hogy így jóval csökken a forgal­muk. ges forrása, megtalálható benne az A-, a B1-, a C-, a B12-, a D-, az E- és a K-vi­tamin is. A tanulók — jóllehet kö­rükben az utóbbi években a kakaó és a csokis tej is igen népszerű volt — a mai na­pig tejből rendelnek legtöb­bet az akció keretében. Kialakult az iskolákban, hogy a rekeszekben érkező tejet, kakaót, csokis tejet re­keszekben tartva olyan he­lyen tárolják a nagy szüne­tig, ahol a hőmérséklet a legmegfelelőbb, ahol a higié­niai feltételek is biztosítot­tak. A korábbi esztendőkben érkeztek olyan észrevételek, bogy az iskolaudvarban a tej szétosztása után nehéz újra rendet teremteni, mert a megüresedett poharakat a ta­nulók szétszórták. Ezen az apróságon igazán könnyen lehet segíteni, ugyanis a ki­osztáshoz, a tej, a kakaó, a csokis tej elfogyasztásához mindössze pár perc is ele­gendő. A kijelölt felelősök a rekeszekbe viszarakják a po­harakat és nyoma sem ma­rad az udvaron a tízóraizás­nak. Ezekben a hetekben a tej­ipar pontosan felméri az is­— Mondjam azt, hogy amit elvesztünk a réven, vissza­nyerjük a vámon? A válto­zásnak minden dolgozónk örül. Azt a veszteségét, amit az talforgalom kiesése okoz, igyekszünk más áruk na­gyobb választékával, bővíté­sével behozni. Több tejter­méket és, pékárut rendelünk, s aminek nagyon örülünk, visszatértek a régi törzsve­vőink. Ügy is mondhatnám, kocsmából visszaalakultunk fűszerbolttá. Ahol lassúbb a változás Hasonló tartalmú beszélge­téseket Miskolc több boltjá­ban is folytattunk — lénye­gében mindegyik az eddig elmondottakat támasztotta alá Botorság lenne azonban azt hinni, hogy most mar véglegesen és mindenhol megszűntek az aszfaltkocs­mák. A város legkorábban nyitó üzlete a Bükkvidéki Vendég­látó Vállalat „Delikátesz” csemegeboltja. Hajnali öttől háromnegyed hatig itt még mindig a régi az ostrom. A rendeletre az üvegportálon hatalmas felkiáltójel figyel­meztet. — Nem véletlenül, de nem is teljesen eredménytelenül — mondja Varga Zoltán, a „Delikátesz” vezetőhelyette­se. — A reggelenként eddig elfogyott mennyiség egyálta­lában nem csökken. A vál­tozás csak annyi, hogy már nem itt közvetlenül a bolt előtt fogyasztják el az italt, hanem a mellettünk levő mellékutcában és a Katalin utcai közben. Tudjuk, a vá­sárlók zöme a József Attila utcai vállalatoknál, üzemek­nél dolgozik. Tenni ellene? Nincs rá lehetőségünk. Mi­lyen jogon szólíthatnám meg őket, amikor a bolttól távol vannak? ' — Napközben is ugyanez a helyzet? — Nem, hat óra után tel­jesen elcsendesül a környék. Azelőtt egész délig folyt az italozás, ez megszűnt. Dél­után a környékbeliek járnak ide bevásárolni. kólák, illetve ezen belül a tanulók igényeit és már szep­temberben megkezdi — rész­ben már megkezdte — a na­pi szállításokat. Remélhetőleg sehol sem zárkóznak el az iskolák ve­zetői az akcióban való rész­vétel elől. Az ugyanis biztos­nak látszik, hogy a szülők, a tanulók szívesen igénybe ve­szik a tejipar szolgáltatását. Az iskolatej-akció keretében a diákok tízezrei olcsó, min­dennap megbízható pontos­sággal érkező tízóraihoz jut­hatnak. A Borsod megyei Tejipari Vállalat feldolgozó üzemei felkészültek az új ok­tatási évben rájuk váró fel­adatok ellátására. A tejen kívül egyre több diák rendel kakaót kellemes íze miatt. A kakaó zsírtartal­ma alacsony, jó aromáját a kakaópor adja. A csokoládé­ra emlékeztető csokis tej si­ma italú. kissé krémes állo­mányú. Csokoládé ízéért igen kedvelik a kisiskolások. A Borsód megyei Tejipari Vállalat arra törekszik, hogy ellátási területén minél több iskolába eljuttassa az iskola­tejet, a kakaót, a csokis teje! hogy minél több tanuló ius son hozzá az új oktatási év ben is naponta friss, öles tízóraihoz. (x) Tehát: körülbelül ennyit valósítottunk meg a nagyon is he­lyénvaló rendeletből. Nem is keveset. Az őrködés azonban to­vábbra is szükséges. Udvardy József Iskolatej

Next

/
Oldalképek
Tartalom