Észak-Magyarország, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-07 / 211. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1973. szeptember 7., csütörtök FILMLEVÉL Veronika néni, meg Belmondo A címben jelölt két személynek mindössze annyi köze van egymáshoz, hogy a mai napon egyidőben kerülnek a bemutatómozik vásznaira. Veronika néni a Két elhatározás című, magyar— NSZK koprodukcióban készült dokumentumfilm központi alakja. A filmet egyébként Gyöngyössy Imre es Kabay Barna készítette. Az egész műsort betöltő dokumentumfilm sok tekintetben játékfilm jellegű. Jóllehet, egyetlenegy olyan mozzanata sincs, amely nem Veronika néni életéből való, amelyet nem a valóság produkál, mégis olyan érzésünk van, mintha egy őszinte ro- konszenvet érdemlő idős asszony életéről készült, játékfilm eszközökkel operáló életrajzfilmet látnánk. Veronika néni hivatalos neve Kiss Istvánná. Nógrád megyében, Rimócon él, és az • a film címében is megfogalmazott két elhatározás, amely a közelmúlt időben minden percét kitöltötte, valóban figyelmet érdemlő, filmre kívánkozó. Az öreg parasztasszony teljesen magányos. Hozzátartozói elhaltak, részben a háborúban, mindössze egyetlen fia él a messzi idegenben, Londonban. Segítené onnan az anyját, de Veronika néni nem tart rá igényt. Nem azért, mert nem szereti a fiát, hanem mert úgy érzi, amíg a két dolgos keze megvan, ő annak munkájából akar élni, és mindent előteremteni, amire szüksége van. Így született meg a két elhatározása, nevezetesen, hogy felújítja öregedő szőlőjét, a másik pedig, hogy saját költségén megy el meglátogatni idegenben élő fiát. A film elsősorban ennek az utazásnak, illetve az útra készülődésnek a mozzanatait kíséri nyomon. Szabó Gábor kamerája előtt döbbenetes hűséggel elevenednek meg a kis nógrádi falu mindennapjai, az egyszerű hétköznapi környezet, amelyben Kiss Istvánná él, s ahogyan a szomszédok, a vele nagyrészt egykorú, vagy valamivel fiatalabb ismerősök figyelik, segítik készülődését. Ősi szokások, szinte kultikus erejű mozzanatok sorakoznak a filmben, amikor például kenyeret süt Veronika néni, és a család minden tagjának, az elhaltaknak, is süt egyet-egyet. Londonba persze, csak az ott élő fiúét viszi magával. Nem játékfilm, ismételjük, hanem dokumentumfilm, mégis olyan légköre van, olyan sokat' éreztet meg a Veronika néni és a Veronika nénik életéből, gondolkodásából, tiszta emberségéből, amire talán kreált történetben nem is lehetne példa. Átsugárzik a filmen Kiss Istvánné kemény , elszántsága, akarata mellett kedvessége, és nem utolsósorban humora is. Ahogyan például a repülőgépen az ételt kínáló stewardesst visszakínálja a bátyújából, a maga sütötte elemózsiából, felejthetetlen képsor. Vagy amint feketeruhás, feketekendős alakja baktat a repülőtér végtelen betonján, a gépmadarak között. A történet mindössze any- nyi, hogy Veronika néni készül és eljut a fiához látogatóba. E vékony szálú történetben mégis roppant erővel jelentkezik a mindenek felett szerető és győzedelmeskedő anya, a munkában megöregedett, de törhetetlen hitű öregasszony győzedelmes életakarása, életigenlése. Amikor az év elején igen sok szó esett a pécsi játékfilmszemlét követően a do- kumentarizmus jelentkezéséről mozivásznainkon, egyebek között ez a film adott jó alapot arra, hogy valljuk: a non fiction filmeknek, a művészi szintre emelt dokumentumnak ott a helye játékfilmjeink között. Merőben más jellegű szórakozást kap, aki megnézi Belmondo legújabb filmjét. A címe: Félelem a város felett. Francia—olasz koprodukcióban készült, a rendezője Henri Verneuil. Beimon- aonak nem kell reklám. Okkai népszerű filmszínész, s hiába próbál az idő íeleue is elhaladni, ő még az idő múlásával is sikerrel küzd. Ha valamivel testesebb is, ma is vonzo, és szívesen nézzük játékát. Amikor szélhámost alakít, az ő bű- nözöfiguráira nem is tudunk haragudni. Nem, mert Bel- monuót látjuK, s nem a bűnözőt. Mint ahogy a mostani filmjében is, amikor szokatlanul nem bűnözöl, vagy szélhámost, ilyesmit formai, hanem éppen rendörfelügye- löt, detektívet, most is ugyanannak a Belmondónak a kalandjait figyeljük, még ha itt Le Tellier is a neve. A detektív-felügyelőt játszó Belmondo most is száguld, verekszik, tetőre mászik, mindent csinál, amit csak szokott, utolérhetetlen fürgeséggel és bájjal, s mi izgulunk érte. Az egész film nem más, mint alkalom Belmondónak, hog;y újra mászkálhasson Párizs házrengetegének tetőin, lélegzetelállítóan szaladgáljon a meredek bádogburkolatokon, ott verekedjen, lövöldözzön, esőcsatornába kapaszkodjon és természetesen győzedelmeskedjen. Ráadásul két ügyben is. Ugyanis üldöz egy bankrablót, akit roppant látványos módon végül is halálba kerget, meg nyomoz egy ismeretlen férfi után, aki éjszakánként magányos nőket hív fel telefonon, mindenfélével ijesztget, sőt sorra meg is öli őket. Természetesen a nyomozás itt is eredményes, s Belmondo a film utolsó kockáján összevert képpel, de derűs lélekkel vonul el a halványuló vászonról. Lehet, hogy nagyon hamar elfelejtjük ezt a filmet, de amíg nézzük, kellemesen szórakozunk. Afféle jobbfajta mozidarab. És ilyen is kell. Benedek Miklós KIVITELEZÉSBEN JÁRTAS, 2—3 éves szakmai gyakorlattal rendelkező építészmérnököt FELVESZÜNK. Fizetés megegyezés szerint! Jelentkezés: UNIÖ ÁFÉSZ fejlesztési és .üzemeltetési osztályán, részletes önéletrajz leadásával, Miskolc, Besenyői u. 1. sz., I. emelet. A hagyományos településeken évtizedek óta kialakultak olyan művelődési formák és lehetőségek, amelyeken csupán módosítani kell, amelyeket újabb ötletek alapján gazdagítani szükséges. Más azonban a helyzet a városokban s itt is- különösen a figyelem középpontjába kerültek a lakótelepek. Magyarországon jelenleg mintegy 3 millió ember él új lakótelepen, Miskolcon pedig a lakosság egyharmada. A folyamatban levő és még tervezett építkezések befejezése után a megyeszékhelyen a lakosság fele lakik majd lakótelepi bérházban. Ez a tény sürgetően figyelmeztet rá, hogy keresni kell, s. ki kell alakítani azokat a fórumokat, amelyek segítségével nemcsak egymásra találnak az emberek, hanem hasznosan, értelmesen képesek együtt élni az új nagy közösségben. Figyelembe kell vennünk, amikor lakóhelyi közművelődésről beszélünk, hogy a közművelődés nem szűkíthető le a kultúra, a műveltség terjesztésére, közvetítésére; fontos feladata a szocialista életmód, életforma és magatartás kialakításának segítése, a közösségi szellem, a cselekvő aktivitás fejlesztése. Lakótelepeink mai formája várostörténeti szempontból nagyon fiatal képződmény. Éppen ezért egyet kell értenünk azokkal a szociológusokkal, akik az utóbbi időben szembeszálltak azzal az elterjedt nézettel, miszerint a lakótelepen élők elidegenednek egymástól, nem ismerik szomszédaikat, zárkózottak, nehezen aktivizálhatók. A kertes családi házban és nagy közös udvarban lakók életformája évszázadok alatt lett olyan, amit ma példaképp emlegetünk. Az új, más. körülmények közé kerülteknek is időre van szükségük, hogy kapcsolataikat, megteremtsék. Egyáltalán nem biztos például, hogy a Ki lián-északon élők — több mint-^júszéves a lakótelep — kevés'őá ismerik egymást, mint mondjuk egy új családi házas területen élők, ahol egy felmérés szerint csupán a két közvetlen szomszédját ismerte jobban egy-egy lakó. A bérházakban a kapcsolatteremtésnek új formái jöttek létre, olyanok, amelyeket érdemes figyelembe venni, s építeni is lehet rá. Ott vannak például a gyen- en levő anyák, akik már régen egymásra találtak a játszótereken — persze, kell, hogy ilyen legyen —. az ellenőrző orvosi vizsgálatok alkalmával a rendelők váróiban, közeli bevásárlóhelyeken. Fia van a közelben valamilyen művelődési intézmény, csupán ötlet és szervezés kérdése, hogy a lakosságnak ez a része kapjon még valami hasznos, értelmes programot is. A lakóhelyi közművelődés kibontakoztatásában nagy feladatot vállalt magára a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt is. Figyelemre méltó az a törekvés, amelyet a város XII. kerületében sikeresen folytatnak. Itt, az Ady Endre Művelődési Házra támaszkodva, összejöveteleket szerveznek egy-egy bérháztömb lakói számára. Eddigi .rendezvényeik igen jól sikerültek. A lakótelepi rideg elzárkózás felett kesergők talán nehezen hiszik el, hogy ezeken a rendezvényeken maguk a lakók még műsort is adtak. Hogy milyet? Volt énekszám, hegedűszóló — ott lakik ugyanis az egyik neves vendéglátóipari egység prímása — s még egy kis alkalmi zenekar is összeállt a lakókból. A városban egyre több helyen alakul meg a nyugdíjasok klubja, amely szintén jó lehetőség rá, hogy az egymás közelében lakók megismerjék egymást. A lakóhelyi közművelődés legfőbb bázisa a művelődési intézmény. Fia ez nemcsak a fiatalok táncmulatságára nyitja meg kaDuil, hanem jó értelemben állandóan nyitott a környéken lakó minden réteg számára, akkor tölti be igazán hivatását. Az utóbbi időben felzárkóznak a lakótelepi iskolák is. Flelyen- ként hangversenyeket tartanak, ismeretterjesztő előadásokat, s befogadnak kiállításokat. Még kezdeti ötlet, s kevéssé népszerűsítettük eddig azt az igazán nagyszerű gyakorlatot, miszerint helyenként este átadják a tornatermet a felnőtteknek. A Villon: A szép fegyverkovácsné balladája (illusztráció). Boros Zsolt György rajza A magyar—máltai kulturális, oktatási és tudományos kapcsolatok gazdagítását, elmélyítését irányozza elő az az együttműködési egyezmény, amelyet Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke és Agatha Barbara, a Máltai Köztársaság kulturális minisztere szerdán írt alá a KKI-ban. A most első ízben megkötött egyezmény elősegíti a két ország kulturális, oktatási és tudományos eredményeinek jobb megismerését. Az egyezmény alapján lehe— Ha meg nem sértem, hány éves maga, kislány? — Tizenhét. — Gyermek. Zsenge gyermek. És mondja csak: mi lesz, ha megnő? — Vendéglátóipari tanuló vagyok. Fia elvégeztem az iskolát, nyilván üzemegységvezető leszek valahol. Talán szakácsnő. Legrosszabb esetben felszolgáló. — Ne mondja! És ha egy pajzán természetű vendég megsimogatja majd a göm- bölyűségeit, mit csinál? — Nyakon verem. Nyakon én. — És magát még átengedték? Nem tanították meg arra, hogy a minimum, amit el lehet várni egy felszolgálótól, hogy ne ütlegelje a fizetővendéget? No, majd én megkorrepetálom, de tüstént!. — Mit csinál maga velem? — Megkorrepetálom. Gyakoroljuk egy* kicsit a mesterségét, jó? No. Ez a rönk itt nem más, mint egy asztal. Nem mondom, hogy kocsmaasztal, mert még sérti az önérzetét. Én magam türelmetlen vendég vagyok, aki várja a pincért. Tessék, jöjjön. Akkor már legalább fél órája várakoztunk, ő az Újlengyel felől esedékes, én meg az odatartó buszra. A megállót telefonpóznára szögeit táblácska jelezte csupán, amelyről a zománc jócskán lepattogzott már, olyannyira, Baranyi Ferenc Korrepetálás hogy csak a beavatottak tudhatták a feliratát. Mert csak tudni lehetett, elolvasni már régóta nem. Az országút két oldalán kivágták a jegenyefákat, de a csonkig égett gyertyákhoz hasonlatos tüskök egyelőre még a földben voltak. Ezekre ültetett minket a hosszú várakozás. Sokáig nem szólítottam meg a lányt, s amikor megtettem, akkor sem volt benne sok köszönet. A gyerekkori táj, kamasz időm vidéke szugge- rált talán valamiféle kamaszesetlenséget lepleiző pimaszságot belém: azt kérdeztem meg tőle, hogy hány óra. S nyomban utána azt, hogy hány éves. — No, jöjjön már — türelmetlenkedtem, mint egy valódi csapszékben. — Kinevet. Nem megyek, nem én. — Az ördögnek van kedve nevetni ebben a nyirkos nyárban. Játsszunk már egy kicsit, jobban megy az idő. Pincér! \ — Fiát... Nem bánom. Tétován felállt, elöl lesimította a ballonját, ’ mintha kötény lenne, és odajött a tüskömhöz. — Mit parancsol, uram? — Apportez-moi, s’il Vous piait, un demi litre du vin rosé. A lány értetlenül nézett rám. Emeltebb hangon ismételtem: — Du vin rosé! Vite! Egy darabig bizonytalanul toporgolt, majd sebesen letépett három szál vadrepcéi, és elibém tette a fűre. — Itt a rózsája, ne lármázzon már annyit. Ezenkívül mit parancsol? — Ö, maga mezei virágszál! Akár önmagát is vázába rakhatná egy kisvendéglő asztalán. Vörös bort kértem, fél litert. Mi lesz, ha majd igazi francia vendég téved be abba a kocs ..., szóval abba a kocsonyasütőbe, ahol dolgozni fog? Fakó lelt az arca, mint a lefosztott kukoricahéj. Visz- szaült a rönkjére, és sokáig nézett maga elé. Aztán csöndesen megszólalt: — Először is: a kocsonyái nem sütik. Nem kell mindent a lángossal összekeverni. Másodszor: ahol én dolgozni fogok, oda nemigen tér be francia vendég, de még miskolci 11-es számú új iskola tornaterme esténként nyitva van a környék lakói számára. Jó lenne ezt a gyakorlatot mind szélesebb kör- ben elterjeszteni a városban, Hiszen annyit kesergünk a mozgáshiány miatt. Amit eddig elmondtunk, csupán csírája egy bontakozó, formálódó lakótelepi életmódnak. Beszélhetnénk még arról, amit oly sokan és olyan sokszor szóvá tettek, hogy miért nem gondoskodnak a városépítők közösségi helyiségekről, lakótömbi klubokról, s egyebekről. Nem akarok pesszimista lenni, de itt kajánkodik bennem a gondolat, hogy ha ilyenek lennének, nem arról kelle- ne-e cikkeznünk, hogy ejnye, ejnye, drága pénzen megépítettünk valamit, s nem használják ki, nem élnek a lehetőségekkel. Mert valljuk be, sok esetben egymás utón következnek az igények, utána pedig a kihasználatlanság miatti kesergés. Ez nem jelenti persze azt, hogy nem lennének jók az ilyen helyiségek, de csak akkor lenne érdemes harcolni értük, ha azt mondhatnánk, hogy estéről estére zsúfolt a művelődési házak minden helyisége. Itt pedig még, sajnos, nem tartunk. Adamovics Ilona tőség nyílik az oktatási és a kulturális intézmények együttműködésére, professzorok és oktatók, valamint kulturális jellegű dokumentációs anyagok, információk cseréjére, múzeumok, könyvtárak közvetlen kapcsolatának kialakítására, az idegen- forgalom növelésére. Az egyezmény végrehajtására munkaterv készül. Az aláírásnál jelen volt Garamvölgyi Károly oktatási, Boros Sándor kulturális, és Nagy János külügyminiszter-helyettes. pesti sem. Igenis, kocsma lesz az, szövetkezeti üzemegység, ahová sáros csizmá- jú kubikosok térnek be egykét nagyfröccsre, vagy néhány korsó sörre. Nehéz járású parasztok jönnek majd, s féldeci kisüsti szilvát kérnek majd illedelmesen, mert nekik eszükbe sem jut szem- lelenkedni vagy bizalmaskodni egy fiatal lánnyal, akinek az anyja együtt gürcöl velük naphosszat a földeken. Az étlapon nem lesz más, csak körömpörkölt, meg pacal, esetleg kocsonya, ha már mindenképpen „kocsonyasütőbe” szán engem. Ezeket is csak özvegyember kéri majd, mert akinek faluhelyen felesége van, a világért sem fanyalodik kocsmai kosztra. Megszólnák a feleségét. No, isten áldja. Az én buszom már megjött! ... Azóta ott állok a póznánál, és visszavárom a lányt. Csak annyit szeretnék mondani neki, hogy nagyon szeretem a körömpörköltet és a pacalt. És hogy csak zavaromban mondtam kocsonyasütőt. És még azt is, hogy én is odavalósi vagyok, ott gye- rekeskedtem, s hogy amióta elhagytam azt a vidéket, csupán a vin rosé-val lettem gazdagabb. Csak éppen bután fennhéjáztam a gazdagságommal. Olyan bután, hogy ő joggal hiheti: szegényebb lettem, szánnivalóan szegé» nyebb. n jar a w rr m rr f r Koz m uvelodes a lakóhelyen Magyar—máitai luíiális egyezmény
