Észak-Magyarország, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-01 / 206. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1978. szeptember 1., péntek Óvodától a középiskoláig Tanéveiőkészületek Miskolcon Lciihcy Zütiuii i'ajdjti Készülünk a képzőművészeti világhétre 3 Még néhány nap, és a miskolci utcákon ismét megjelennek az iskolaköpenyes diákok. Megkezdődik az 1978—79-es tanév, amely ezúttal nemcsak folytatása lesz a korábbiaknak, hanem néhány jelentős változás, oktatáspolitikánk további útját alapvetően meghatározó változás, bevezetésének éve is. Érthető tehát, hogy a tanévelőkészítő igazgatói értekezleteken az elmúlt tanév értékelése mellett ezekre az új dokumentumokra, a nevelő és a pedagógiai munkát alapvetően, meghatározó feladatokra igen nagy hangsúlyt helyeznek. Miskolc város oktatási intézményvezetőinek napokban megtartott értekezletén is így volt ez. A változások — az pktatáspoli- tikai és a nevelési feladatok — tulajdonképpen mindenütt ugyanazok. Maradván szűkebb hazánkban, Borsodban, az iskola életét, az oktatást meghatározó dokumentumok ugyanúgy érvényesek Miskolcon, mint mondjuk Sárospatakon, vagy bármelyik falusi kisiskolában. Közösek a feladatok és a gondok: az első osztályokban oktató pedagógusoknak mindenütt az új tantervek alapján kell megkezdeniük az oktatást, a hazafias és a munkára nevelés szabja meg a nevelési feladatokat, s azt hisszük, nincs egyetlen olyan oktatási intézmény sem, ahol a tanulói munkafegyelem megszilárdítása ne került volna szóba. A feladatok közösek, de a „hogyan valósítsuk meg”, „hogyan érjünk el jobb eredményeket” kérdésre már más-más választ kapunk. Ez természetes. Hiszen például a tankötelezettségi törvény végrehajtása másként vetődik fel Miskolcon, mint — csak a példa kedvéért — az edelényi járásban. A megyei átlagot jóval" felülmúlva, Miskolcon 16 éves korukig a tanulók 97 százaléka befejezi az általános iskolát. A megyei eredményekhez képest ez nagyon jó eredmény. Ami persze nem jelenti azt, hogy az általános iskolás korú 20 ezer miskolci fiatal tanulása érdekében nincs mit tenni. Az elmúlt évi tapasztalatok figyelembevételével fogalmaztak úgy ezen az említett igazgatói értekezleten, hogy a pótfoglalkozások megszervezésére még nagyobb gondot kell fordítani. De a tanulók folyamatos előrehaladását, eredményes tanulását, a tanulói munkafegyelem további erősítésével is segíteni lehet. A maximalizmus elleni küzdelemben ugyanis olykor-olykor mintha a minimalizmus hibájába esnénk — fogalmazták meg. A feltételek tulajdonképpen adottak akkor is, ha a város általános iskolái között különbségek vannak a tárgyi feltételek biztosításában. Alapvetően jó Miskol- • con az iskolára előkészítés. (A városban jelenleg 54 óvodában, 7296 gyermekkel foglalkoznak, és az iskolára előkészítő tanfolyamokkal majdnem 100 százalékos az előkészítettség.) Jónak mondható az általános iskolák felszereltsége is, a pedagógus-ellátásban pedig nincsenek gondjai a, megyeszékhelynek. Az új tantervekre való felkészítés megtörtént, és a város gondoskodott arról is, hogy a tanévkezdés idejére a szük- ségés új taneszközök is a pedagógusok és a diákok rendelkezésére álljanak. Ez alapvető, hiszen az új dokumentumok, az új tantervek, a pedagógusok mindennapi gyakorlatában válnak valósággá. Épp ezért érthető, hogy az új tantervek bevezetésének tapasztalatait a város oktatásügyi életének irányítói folyamatosan figyelemmel kívánják kísérni. A város 51 általános iskolája mellett egy újabb kezdi meg működését: az Avas-délen készült el a megyeszékhely legújabb általános iskolája. Megfelelő oktató-nevelő munka folyik a város középiskoláiban is, noha a legtöbb feszültség épp e téren tapasztalható. Meglehetősen nagy különbségek tapasztalhatók a gimnáziumok továbbtanulási eredményei között, s ugyancsak feszültséget okoz a tanulók pályaválasztása is. Noha elvileg vala- mennj i általános iskolát végzett tanuló számára van hely középfokú oktatási intézményeinkben, az egyeílen pályairányulás következtében igen sok miskolci diák kimaradt — legalábbis első és másodfokon a középfokú oktatási intézményekből. A feszültséget növelte, hogy Miskolc körzetében. is megnöve- kedelt a továbbtanihni szándékozók száma, és igen sok vidéki tanuló miskolci középiskolába kérte felvételét. Az új tanévben is jelentős feladatot ró majd az iskolákra, a pedagógusokra a fizikai dolgozók gyermekeinek segítése, ami természetesen az általános iskolában is kiemelt feladat. Még néhány nap és megkezdődik az 1978—79-es tanév. A tanév előkészítése megtörtént. A változásokra felkészültek a pedagógusok. A tartalmi munka változár saira, és az iskola életében bekövetkező változásokra is. Hiszen a szeptember 4-ével kezdődő új tanévben az általános iskolákban és az óvodákban 11 napos munkarend lép életbe. A szabad szombat biztosításával az Oktatási Minisztérium elsősorban a családi nevelés hatékonyságának fokozását szeretné elérni. De a városi tanács művelődésügyi osztályán már megtörténtek azok a lépések is, amelyek a művelődési intézmények figyelmét felhívták az ifjúság megnövekedett szabad idejére: hiszen változatlanul fontos feladat például a tanulók, a fiatalok önművelési igényének felkeltése is. Csutorás Annamária Szívesen hallgatom a rádiót. Élvezetes műsorai tanítanak, tájékoztatnak, szórakoztatnak, de mint a mostani helyzetből kiderül, olykor csodálkozást is kelteneK. Érdeklődéssel kapcsoltam be a 3. műsort, éppen a „Lát- tuk-hallottuk” adását., A magyar lilmgyartás 30 éves jubileuma alkalmából játékos vetélkedő folyik híres filmekről. Ezúttal a Szindbád és a Régi idők focija került terítékre. Elhangzott egy-egy részlet mindkét iilmből, megszólalt Latinovits hangja es a két játékosnak alig 2 percig kellett valamit mondani arról, milyen élményük, érzésük, véleményük íormáló- dott a látottak kapcsán. A játékosok mondtak „valamit”, többnek nem neveznető, bár azt is tudom, hogy egy-egy mozilátogató nem nlmesztéta. A játékban részt vett, vagy inkább bekapcsolódott a Szindbád alkotója, Huszárik Zoltán. Művészete műhelytitkaiból szűkszavúan elmondott néhány mondata volt a műsor érteKe. A játékvezető a „válaszocs- kák” után boldogan be- vagy ki(?)-jelentette, nogy a játékért járó 500—500 forintot a MOKEP osztályvezetője fogja átnyújtani. Ezen tűnődtem el. Milyen gyorsan és nem nagy tudással lehet pénzt keresni. 500 forint tálán nem túl nagy összeg manapság, ha van. De ebből a túl könnyen és túl rövid idő alatt szerzett pénzből egy kis nyugdíjas, netán, egy kis nyugdíjas család 2 hétig kell, hogy megéljen. Azon is tűnődtem, hogy nem túl sok-e az ehhez hasonló „vetélkedő”. Túl gazdagok vagyunk? Esetleg nem elég igényesek, vagy divatosak? Bizonyára az ilyen vetélkedők csalogatják be majd az embereket a mozikba. Lehet, hogy ennyire tájékozatlan vagyok? V. Zalán Harmadszor rendezik meg ez évben a képzőművészeti világhetet, amelynek központ ti gondolata ez alkalommal az utcák és terek kultúrája. Az elmúlt esztendőben azt kívánta a képzőművészeti világhét tudatosítani, hogy a művész mennyire hasznos tagja a társadalomnak. Az idén pedig afelé fordul gondolatunk, miként lehet és kell környezetünket, lakásunk környékét, városainkat esztétikusabbá, vonzóbbá, egészségesebbé tennünk. És természetesen, mindebben mit segíthetnek a képzőművészet különböző megnyilatkozásai. Borsod megyében is jó előre felkészültek. A megyei tanács művelődésügyi osztálya még az év legelején felhívta a járási szerveket, a városokat: az idei képzőművészeti hétre úgy állítsák össze programjaikat, hogy azok a nemzetközileg megfogalmazott gondolatot, az utcák, terek kultúrájának népszerűsítését szolgálják a maguk sajátos és sokszínű eszközeivel. E felhívás nyomán születtek meg a helyi tervek és ezekből a megyei összesítés. Érdekes böngészni a megyei tervet. Tagadhatatlanul sok rendezvény kínálkozik, és a sokon belül is igen nagy a műfaji eltérés, a különböző szóródás. Ugyanakkor az eddigi tervek tükrében a megye különböző területein különbözőképpen értelmezik a képzőművészeti világhét programjába való bekapcsolódást, hol gondosabban, hol nagyvonalúbban készítették elő a terveket. Három járás például egyáltalán nem készített semmilyen tervet sem. Másutt meg mintha valamiféle számszerűségre való törekvés, valami maximalizmus mutatkoznék. Nem szükségtelen visszagondolnunk részben az elmúlt év képző- művészeti rendezvényeinek értékelésére, részben pedig a kulturális miniszter idevágó megállapítására, és ezeknek a tanúságaira, amely szerint képzőművészeti rendezvényeken, kiállításokon tapasztalható volt tavaly bizonyos oktalan számszerűségre való törekvés, és nem biztos, hogy a nagyszámú kiállítás azonos értékű szellemi ■ haszonnal járt, azaz a statisztikailag kimutatható rendezvénysorozat valóban minden esetben közelebb hozta-e az embereket a művészethez. Persze kár lenne, egy még csak két hét múlva, szeptember 17-én kezdődő világhét programját, vagy annak borsodi részét eleve kri'ikával fogadni, de a megyei program számadatai és a területenkénti eltérések bizonyos figyelmeztető tartalmat is hordoznak már magukban. Ezeket néhány adattal érdemes alátámasztani. A megye városai közül Miskolc, a megyeszékhely hat, Sátoraljaújhely tíz, Kazincbarcika négy, Leninvá- ros egy, Mezőkövesd három, Sárospatak három, Ózd pedig két rendezvényt tervez a képzőművészeti világhét idejére. A miskolci programban központi kiállítás, kato- wicei művészek plakátkiállítása, az avasi ifjúsági park makettjének, illetve színes városképi fotóknak a bemutatása, továbbá három, a világhét progamjához vágó és helyi témát kínáló kerek- asztal-beszélgetés,. vetítettképes előadás kapcsolódik . Ez ideális programnak tekinthető. A Miskolchoz képest kicsike Sátoraljaújhelyen viszont tíz rendezvény lesz, s ezeket is örömmel fogadhatjuk, mert részben jól illenek a világhét programjához, valamint a helyi adottságokhoz, részben pedig rétegjel- legű műsorok, előadások, kisebb közönséghez szólnak, bizonyára hatékonyan. Jóval kevesebbet tervezett, de igencsak megfelel a programnak Kazincbarcika heti terve. Meghökkentő, hogy Lenin- városban, ahol az utcák és terek művészetéből lenne mivel büszkélkedni, mindössze egy vendég kisplasztikái kiállítás jelentkezik a héten. Mezőkövesd és Sárospatak szerényen három-három rendezvénnyel, Ózd városa pedig mindössze két rendezvénnyel iratkozott fel a megye programjába, egy térplasztikai kiállítással és egy olyan rendőri előadással, amely a közlekedés esztétikájáról szól. (Ezzel az előadással egyébként többfelé találkozunk.) A járások közül leggazdagabban — legalábbis számszerűleg leggazdagabban —, a szerencsi járás járul hozzá a világhét megyei programjához, ahol 38 rendezvényt tartanak, és egyedül csak Tiszalúcon tizenegyet. Húsz rendezvény kínálkozik az edelényi járás programijában, tizenhárom a miskolciéban, nyolc az ózdiéban és öt az encsiben. Három járásban — mint említettük —, semmi. Szembetűnőéit az aránytalanságok, mert ha Tiszalúc maga tizenegy rendezvényt tervez, s annak legalább a fele sikeres lesz, hogy áll ez arányban az encsi járás 82 községének, összesen öt rendezvényével. Lehet, hogy Ti- szalúcon van túltervezés. Majd a világhét végére kitűnik, hol közelítették meg a realitásokat. A tervekben egyébként igen sokszínűén tárulkozik fel az a törekvés, amellyel Borsodban az utcák és terek kultúráját, a környezetkultúrát, a képzőművészet eszközeivel megközelíteni kívánják. A képzőművészeti jellegű kiállításokon kívül, műemléki jellegű rendezvények, város- és községrendezési tervek bemutatói és vitái, gyermekrajz- és lakáskulturális kiállítások, az udvar és kert művészetét népszerűsítő rendezvények, képzőművészeti vetélkedők szerepelnek a programban. Szőlőtermelők ügyeimébe! A szőlőkben még esedékes peronoszpéra elleni védekezést — a tartós hatás és a hajtások beérése érdekében — réz -j- szerves hatóanyagú Recin Super (50 dkg/100 1 víz), vagy Cuprosan Super D (50 dkg/100 1 víz) GOMBAÖLÖ SZEREKKEL VÉGEZZÜK. A fenti gombaölő szerek rovarölő, lisztharmat és szürkerothadás elleni szerekkel keverhetők. Beszerezhetők a növényvédő szert árusító kiskereskedelmi boltokban: Recin Super 0,5 kg-os 29,— Ft/db Recin Super 1 kg-os 56,— Ft/db Cuprosan Super D 1 kg-os 67,— Ft/db AGROKER VÁLLALAT, MÁLYI (benedek) A fanyar ízek diadala! Telt aromájú üdítők, de visszafogott ízeik révén más izeket is előnyösen kiemelnek, illetve azokkal kellemesen harmonizálnak. Tisztán, kísérőként vagy különféle koktélokhoz a GYÖNGY család 7 féle Mindenki megtalálhatja az egyéniségéhez legjobban illőt, a kedvencet, az „igazit". GYÖNGY