Észak-Magyarország, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-29 / 177. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-AKACJ-ZEMPLEN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAIMA XXXIV. évfolyam. 177. szám Ara: 80 fillér Szombat. 1078. .július 29. iiiEpéífBn «jjjjMa a XI. VIT-cl! _ Kádár Maas és Lecnyid Brezsnyev baráti találkezója Leonyid lljics Brezsnyev. a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke július 28-án. a Krímben találkozott a Szovjetunióban tartózkodó Kádár Jánossal, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárával. A találkozón kölcsönösen tájékoztatták egymást a két párt tevékenységének fő irányairól. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta a szovjet mezőgazdaság további fejlesztésének kérdéseiről az SZKP KB 1978. júliusi ülésén hozott határozatok programadó jellegét. A párt által megjelölt intézkedések biztosítani hivatottak az ország szükségleteinek teljes kielégítését a főbb mező- gazdasági termékfajtákból. Kádár János ismertetést adott az MSZMP KB 1978. áprilisi üléséről, amelynek nagy mozgósító jelentősége van az MSZMP XI. kongresszusa határozatainak teljesítése, és az V. ötéves terv feladatainak vésreha itása szemoontjából. A találkozón jelentős figyelmet szenteltek a magvar —szovjet együttműködés kérdéseinek. Hangsúlyozták, hogy a kooperáció és a termelés szakosításának elmélyítése mind a kétoldalú kapcsolatokban. mind a KGST keretében, a két országban folyó szocialista és kommunista éoítés feladatai eredményes megoldásának szilárd biztosítéka. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió a továbbiakban is elsőbbséget szándékozik adni a szocialista államok közötti gazdasági együttműködés sokoldalú elmélyítésének. Leonyid Brezsnyev és Kádár János megvitatta a világ- politika időszerű kérdéseit. Meggyőződésük, hogy a nemzetközi viszonyokban az első számú probléma a fegyverkezési hajsza beszüntetése, a tényleges leszerelés. E probÜnnepi ülés Helsinki évfordulóján Pelei lies és JUdszri Síin üde A helsinki záróokmány aláírásának 3. évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartott pénteken a Parlament Vadász-termében az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottsága. A tanácskozáson, amelyet Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságának elnöke nyitott meg. részt vett Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára és Berecz János. a Központi Bizottság osztályvezetője is. Óit volt Alekszej Pavlovics Silyilcov. a Legfelsőbb Tanács Szövetségi Tanácsának és az európai biztonság és együttműködés szovjet bizottságának hazánkban tartózkodó elnöke is. Péter János, az országgyűlés alelnöke, az ülés előadója elöljáróban méltatta a helsinki megállapodás nyomán. a diplomáciai, az államközi és a gazdasági kao- csolatokban elért eredményeket, majd rámutatott: jóllehet, újabban kedvezőtlen vonások szaporodnak és az enyhülésnek olyan visz- szafordíthatatlan eredményei vannak, amelyekre támaszkodva az eddiginél is nagyobb sikereket érhetünk el. A nemzetközi viszonyok romlásának megfékezéséhez a kölcsönös bizalom további feltételeinek megteremtéséhez azonban új kezdeményezésekre van szükség. így juthatunk előbbre a béke. a biztonság és az együttműködés útján. Péter János megemlékezett a béke, az enyhülés eddigi eredményeinek megóvását szolgáló társadalmi, kormányközi és más akciókról. erőfeszítésekről. Megállapította: kiemelkedő az ENSZ- közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakának és a társadalmi mozgalmak különféle konferenciáinak jelentősége. (Folytatás a 2. oldalon.) léma megoldásáért folyó harcban fontos állomás volt az ENSZ-közgyűlés nemrégiben tartott rendkívüli ülésszaka. amely pozitív eredményekkel iárt. Az SZKP és az MSZMP sikraszállva a nemzetközi politikai légkör egészségesebbé tételéért, határozottan el- .ítéli az imperialista államoknak, valamint Kínának más országok belügyeibe való beavatkozási kísérleteit. Ezzel összefüggésben hangsúlyozták a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság megbonthatatlan szolidaritását a Vietnami Szocialista Köztársasággal. amelyre a nagyhatalmi hegemonista politikát folytató Peking durva nyomást gyakorol. Délkelet-Ázsia népei a külföldi területrablókkal vívott sok éves. nehéz harcban vívták ki a békés, független élethez való jogot. Ez a joguk szent. Leonyid Brezsnyev és Kádár János megállapította, hogy a jelenlegi körülmények között különös jelentősége van a szocialista közösség egységének, az összes antiim- perialista erő összeforrottsá- gának, s béke és a társadalmi haladás eszményeinek a diadaláért folytatott harcban. A találkozót a testvéri barátság és a teljes kölcsönös megértés légköre jellemezte. A megbeszélésen részt vett: K. U. Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára. A. 1. Blatov, az SZKP KB főtitkárának tanácsadója. I! iréssfttlyki A Villamos Berendezések és Készülékek Gyárának Uiráldi présműhelyében 7 tonnás gépen Restás G. Ernőnc dolgozik. Sí éi a lilái a innpÉkodásban Ülést tartott a TESZÖV elnöksége Megyénk termelőszövetkezeteinek, a közös gazdaságok vezetésének és gazdálkodásának fontos kérdéséivel foglalkozott, tennivalókat összegezett a Borsod megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének elnöksége, a tegnap, július 28-án, Miskolcon megtartott ülésén. Hartman Bálint, a TESZÖV elnökhelyettese nyitotta meg az ülést, amelyen részt vett Gönczi Bertalan, a megyei pártbizottság munkatársa és dr. Dávid Csaba, a TÖT tanácsosa, Első napirendi pontként dr. Németh Pál. a TESZÖV titkára az elnökség véleményezést' jogkörébe tartozó személyi ügyeket terjeszDéli fényben A kék égből már valóban nyári nap melegíti fel az nteaköveket, és tahin még a vastag falu, öreg épületeket is. A déli órákra elcsendesülnek az utcák, csak a legbátrabbak ülnek a padokra. Felvételünk Tokaj egyik regi utcájában készült. tett elő, majd dr. Fodor József, a szövetség személyzeti vezetője a mezőgazdasági szövetkezetek káder- és személyzeti munkájáról szóló jelentéshez fűzött kiegészítést. A jelentés rámutat, hogy a megyénk termelőszövetkezeteiben a folyamatos létszám- csökkenés ellenére elért gazdasági fejlődés elválaszthatatlan a szövetkezetekben folyó káder- és személyzeti munkától, a vezetők helytállásától. politikai és gazdasági munkájától. Míg nyolc év alatt a szövetkezeti aktív dolgozók száma 24 százalékkal csökkent, addig a szakember- állomány egynegyedével megnövekedett. A nyolc év alatt az egyetemi végzettségű szakemberek. vezetők szólna 218- ról 361-ré- á főiskolát végzetteké 235-ről 436-ra, a középiskolát végzetteké pedig 755-ről 1385-re növekedett. A fejlődés ellenére a tsz-ek szakember-ellátottsága mind a megyei állami gazdasági, mind az országos termelőszövetkezeti átlagtól még messzi elmarad. Igen nagy gond például, hogy a főkönyvelők iskolai végzettségi szintje a legalacsonyabb. A termelési színvonaltól messzi elmarad a közgazdasági tevékenység, s az elszakadás már olyan nagymérvű, hogy hovatovább ez a termelésfejlődés akadályává válik. A takarmánygazdálkodás helyzetéről és> fejlesztésének feladatairól szóló jelentést terjesztette azután az elnökség elé megvitatásra Farkas Attila, a TESZÖV osztályvezetője. Az egész megyét átfogó, alapos felméréseken alapuló jelentés részletesen feltárta, hogy milyen gondok, hiányosságok vannak megyénk takarmánygazdálkodásában, s összegezte a tennivalókat is. Az országos állagnál nagyobb állatlétszámmal, ..sűrűbb” szarvasmarha-állománnyal rendelkező borsodi tsz-ekben létfontosságú helyi tennivalókat összegez és országos intézkedéseket is sürget a jelentés. Pártunk Központi Bizottságának 1978. március 15-i határozata leszögezi: „Minőségi változást kell elérni a tömeg- laka rmá nyok, mindé n eke lóit a silókukorica termesztésében, valamint a rét-, legelőgazdálkodásban”. Megyénkben különösen fontos e téren a mielőbbi előbbre lépés, a takarmánygazdálkodás számos tartalékának gyors, hatékony feltárása, hasznosítása. A legfontosabb helyi teendők közé tartozik a takarmánynövények, elsősorban a silókukorica, valamint a rét- és iege- löterületek terméshozamainak jelentős növelése és az eddiginél sokkal több mellékta- kármány hasznosítása. Szükség van azonban az eszköz- ellátás megjavítására is. Műszaki konferencia a H-lian Az esztendő elején kettős feladatot tűzött maga elé a Borsodi Vegyikombinát kollektívája. Egyrészt a lehetőségekhez képest növelni kellett a tertnelőberendezések kapacitását, s el kellett érni, hogy a PVC—III. nagyberuházás technológiai üzemeiben a próbaüzemeltetés megkezdődjék. A pártbizottság 1978. évre szóló gazdaságpolitikai feladatterve, a kombinát vezetősége mindeneivel ott azt jelölte meg feladatul. hogy minden erőt és energiát az . új pvc-gyór üzembe helyezésére, illetve az üzemszerű termelésre kell koncentrálni. Mi valósult meg a tervekből, elképzelésekből, hogyan teljesítette időarányos tervét a nagy vegyipari vállalat? — erről adott igen részletes tájékoztatást Tóth Pál műszaki igazgatóhelyettes tegnap, a Radnóti Miklós Művelődési Házban megtartott műszaki-gazdasági konferencián. Szólt azokról az erőfeszítésekről. amelyet a BVK, valamint a kivitelező vállalatok dolgozói tettek azért, (Folytatás a 2, oldalon.) MszániütiEdiol ^Szezon (3 oldal) Hinne ÍÉfíi Énekelni todelt (4. oldal) A felett: tSBiftfV (5. oldal) ' Miskolcon (3. oldal) PÉCSZÉI Sziráczkival (7. oldal)