Észak-Magyarország, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-01 / 153. szám

ESZAK-MAGYARORSZÄG 2 1978. július 1., szombat J nWai liilMi liiatásai (Folytatás az 1. oldalról) A vendégek megtekintet­ték a Borsod megyei Párt- bizottság új székházát, majd megkoszorúzták a szovjet hősök miskolci emlékművét. Ezt követően a Lenin Ko­hászati Műveket keresték fel, ahol Majtényi Lajos, a vál’alat pártbizottságának a titkára, Gácsi Ferenc, a szak- szervezeti bizottság titkára, Tallósi Zoltán, a KISZ-bi- zottság munkatársa és dr. Szeppeljeld Sándor vezér- igazgató tájékoztatta őket a nagyvállalatnál folyó gazda­sági és politikai munkáról, a szakszervezeti mozgalom időszerű feladatairól, első­sorban a nő- és az ifjúság- politikai határozatok végre­hajtásáról. A vendégek rövid üzemlá­togatáson ismerkedtek az LKM munkájával, megte­kintették a nemesacél-hen­gerművet, majd a kora dél­utáni órákban a Diósgyőri Vasas Művelődési Központot keresték fel, '‘hol Ludányi Antalné igazgatóhelyettes tá­jékoztatta őket az intézmény munkájáról. Vologdai ven­dégeink ezt követően Mező­kövesdre látogattak, majd ma reggel elutaztak me- «'’énkből. P. J. Évzáró a \mmiskolán A BM miskolci rendőrkép­ző iskoláján is befejeződött az 1977—78-as tanév. Az is­kola tegnap, pénteken tartot­ta ünnepélyes évzáróját. A meghívottak között jelen volt Drótos László, Miskolc vá­ros Pártbizottságának első titkára, Németh János alezre­des, a Borsod megyei Rend­őr-főkapitányság pártbizott­ságának titkára és a hallga­tókat delegáló megyék kép­viselői. Az évzáró ünnepsé­gen Gyebnár István rendőr alezredes mondott ünnepi beszédet. Az iskola parancs­noka az ünnepségen több elv­társat soron kívül előlépte­tett. illetve kitüntetett kiváló tanulmányi eredményeikért. Tanácskozóit . a Miskolc városi-járási HEB Tegnap délelőtt ülést tar­tott a Miskolc járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság. Szovák Béla NEB-elnök je­lentése után a résztvevők a 'atározatok nélkül elrendelt vizsgálatok eredményeiről tanácskoztak. Ez óv március elseje és június 21-e között összesen 25 beadvány érkezett a vá­rosi-járási NEB-hez. Ebből 19 közérdekű, hat magán­panasz és 5 névtelen beje­lentés volt. A beérkezett Jelentések 65 százalékát a NEB saját hatáskörben in­tézte, illetve intézi el. A köz­érdekű bejelentések között Mentős helyet foglalt el a 30-as számú Általános Isko­lába járó napköziotthonos tanulókat érintő panasz, amely az iskolai étkeztetést kifogásolta. A vizsgálat so­rán megállapították, hogy a panasz" valóban jogos, a gyermekek ételválasztéka gyakran hiányos volt. Visz- szaéléseket tapasztaltak az ételadagok, átadását, átvéte­lét igazoló bizonylatok köny­velésében is. A megállapítás szerint a konyhán nagy a szervezetlenség, gyakran a higiéniai körülmények sem kielégítőek. A NEB szakem­berei a vizsgálat után ja­vaslatot tettek az iskola ve­zetőségének a teendő intéz­kedésekre. akik azonnal megkezdték a hiányosságok és visszaélések felszámolá­sát. Ezután szó volt niég az Avas-déli lakás- és garázs­fenntartó szövetkezet igaz­gatóságát, valamint az Avas Szálloda üzemi étkeztetését érintő panaszokról és né­hány egyéni sérelemről, amelyek kivizsgálása meg­történt. Szövetkezeti ifjúsági napok Bogácson A KISZ Borsod megyei B zottsága három szövetke­zed ágazatban — amint azt lapunkban már jeleztük — Bogácson rendezi meg a szövetkezeti ifjúsági napo­kat, amelyet pénteken Laj­tos Ilona, a KISZ Borsod megyei Bizottságának titká­ra nyitott meg. Beszédében többek között kitért azokra az ifjúságpolitikai határoza­tokra, amelyek a szövetke­zeti mozgalomban lényege­sek; így az ifjúság aktivitá­sának fontosságára a szö­vetkezeti önkormányzatban. A több mint 120 fiatal, akik megyénk termelőszö- rtkezeteinek, ipari szövet- ezeteinek, áf őszeinek ifjú­ságát képviselte, délelőtt elő­adásokon vett részt, melyek közül elsőként Sóki Gyula, a KISZ KB munkatársa azo­kat a gazdaságpolitikai fel­adatokat emelte ki, amelyek sikeres megvalósításában szövetkezeteinknek fontos szerepe van. A mezőgazda- sági szövetkezeteknek to­vábbra is a hozamok állan­dó emelése, az állattenyész­tés térülőién az állományok növelése, s az önköltség csökkentése a közeljövő fel­adata. Az ipari szövetkezet­nél a beruházási ellátás ja­vítására. a szolgáltat"ás ha­tékonyságának növelácZ-o ez áfészeknél az ellátás mind jobb, magasabb szintű biz­tosítására kell törekedni. Dr. Tárnok Károly, a TESZÖV munkatársa előadásában a szövetkezeti demokrácia és az érdekvédelem aktuális kérdéseivel foglalkozott. Gálos Imre, a KISZÖV osztályvezetője az ipari szö­vetkezetek kulturális helyze­tét értékelte. Többek között elmondta, hogy az 5500 30 éven aluli fiatal, akik me­gyénk ipari szövetkezeteiben dolgoznak, a teljes dolgozói létszámnak mintegy felét al­kotják és ezért a mozgalmi, szövetkezeti feladatok meg­valósításában az ifjúságnak meghatározó szerepe van. Török Gyula, a MÉSZÖV ifjúsági bizottságának titká­ra az áfészek sportéletéről számolt be a résztvevőknek. A délután fő programja a fórum volt. ahol az elhang­zott kérdésekre Karaiz Miklós, a megyei TESZÖV elnöke, dr. Németh Pál. a TESZÖV titkára. Koltai Zol­tán. a KT^ZÖV elnöke. Tóth Béla. a MÉSZÖV osztályve­zetőié és Sóki Gyula, a KI^Z KB munkatársa vála­szolt. Ezután a 120 fiatal a környék inarí és mező^azda- E..g'_ szövetkezeteibe látoga­tott el. ahol baráti találko­Magvar-vietnami gazdasági tárgyalásait Pénteken plenáris üléssel megkezdődött Budapesten a magyar—vietnami gazdasági, műszaki-tudományos együtt­működési kormánybizottság VII. ülésszaka. A tanácskozá­son a két delegációt a bizottság magyar és vietnami tagoza­tának elnöke Borbándi Já­nos és Le Than Nghi minisz­terelnök-helyettes vezeti. Borbándi János megnyitó beszédében hazánk és a Vi­etnami Szocialista Köztársa­ság kapcsolatairól szóivá hangsúlyozta, hogy az élet minden területén gyümölcsö­zően fejlődik együttműködé­sünk, ami erősíti népeink ba­rátságát és az egész szocia­lista közösséget. Le Tha’n Nghi szólt a vi­etnami dolgozók újjáépítő munkájáról, a legutóbbi pártkongresszus célkitűzései nek megvalósításáról. Mint elmondotta, a legtöbb erőt a mezőgazdaság, az élelmiszer- ipar és az erdőgazdaság fej­lesztésére koncentrálják, de eredményeket értek el a köz­szükségleti cikkek korszerű gyártásának kialakításában is. Budapesten június 30-án tárgyalások kezdődtek a magyar és a vietnami népfrontszervezetek vezetői között. A vietnami küldöttséget Nguyen Van Tien, a Vietnami Hazafias Front főtitkára, a magyart Sarlós István, a HNF OT főtitkára vezeti. Képünkön: Sarlós István köszönti a vietnami ven­déget. Borsodi Fonó Hagyománviereoitő hagyományőrzés Négy évvel ezelőtt a he- jőcsabai Gárdonyi Géza Mű­velődési Ház bemutatkozás­ra hívta megyénk népművé­szetének ápolóit, továbbado­tt. Mint minden kezdemé­nyezés, ez is az évek során formálódott, alakult — s bízvást mondhatjuk — ala­kul a legjobb, leghaszno­sabb tartalommá. A régi folklóresték egy-egy rendez­vényéből az idén immár egy egységes, három napig foly­vást folyó rendezvénysoro­zat lett. A Borsodi Fonó elnevezé­sű folklórnapokat tegnap délután 6 órakor nyitotta meg a művelődési ház ifjú­sági parkjában Tolnay Fe­renc, a Miskolc városi Ta­nács művelődésügyi osztá­lyának vezetője. Üdvözölte a városi tanács és a házigaz­da, Gárdonyi Géza Művelő­dési Ház nevében a megje­lenteket, az érdeklődőket. Megnyitó beszédében egye­bek között így szólt a ren­dezvénysorozatról : — A négy évvel ezelőtti szándék eredményeként 1978-ra érlelődött meg az a lehetőség, hogy a megye népművészeti értékeinek egy összevont, nagyszabású se­regszemléjét rendezzék meg. Ennek időszerűsége szoro­san kapcsolódik a pár évvel ezelőtt elindult, és egyre in­kább aktívan támogatott or­szágos népművészeti találko­zókhoz. Ezeken egyre gyak­rabban és figvelemre mél­tóbban szerepelnek megyénk csoportjai is, csak a legutób­bi országos rangú sorozaton való szereplésüket említjük: továbbjutott . Borsod megyei csapatunk a Rnoüli náva or­szágos televíziós vetélkedő­jén. Ennek a sikernek aktív részesei a sorozaton korábbi években szerepelt és a na­pokban szereplő csoportok nagy része. Először kerül megrendezésre megyénkben országos népművészeti vá­sár. A nénművész°ti tárgvp- kon kívül nem hiányoznak H a réces-réví vájárok érdekességei sem a vasárna­pi programból. Végezetül Tolnay Ferenc megemlítette, hogy a 3 nap alatt több mint 20 együttes, közel 1000 tagja 24 órás fol­klórműsort kínál-ad az ér­deklődőknek. A megnyitó után elsőként a legifjabbak, a megyaszói nevelőotthon citerazenekara és énekesei „kaptak hang­ra”, tanújelét adva annak, hogy immár visszavonhatat­lanul a folklór „múltból táplálkozó, s jelenben is to­vább élő népi művészetünk” uralja a szem látását, a fül hallását, az ízlés és a szép­ség kíváncsiságát. Hagyományőrző hagyo­mányteremtésnek lehetünk tanúi a hejőcsabai Gárdonyi Géza Művelődési Házban. Illést tartolt az Eliiii Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Ta­nács meghallgatta és jóvá­hagyólag tudomásul vette Losonczi Pál tájékoztató je­lentését Samora Moises Ma­ciiéi, a Mozambiki Felszaba- dítási Front és a Mozambiki Népi Köztársaság elnöke ve­zette mozambiki párt- és ál­lami küldöttség magyaror­szági hivatalos, baráti látoga­tásáról. Az Elnöki Tanács megelégedéssel állapította meg, hogy a magyar—mozam­biki kapcsolatok jól fejlőd­nek, a két párt és állam alapvető céljai és törekvései azonosak, .azokat az imperia­lizmus és a neokolonializmus elleni harc, és a marxizmus —leninizmus eszméi vezérlik. A látogatás és a lefolytatott tárgyalások tovább erősítik a két párt és állam sokoldalú, eredményes együttműködését. Ezután Muammar Al-Kad- hafi, a Líbiai Arab Szocia­lista .-Népi Dzsamahirija Ál­talános Népi Kongresszus Fő­titkárságának főtitkára ma­gyarországi hivatalos, baráti látogatásáról tájékoztatta az Elnöki Tanácsot Losonczi Pál. Az Elnöki Tanács meg­állapította, hogy a líbiai ál­lamfő látogatása és a magas szintű, őszinte, baráti lég­körű eszmecserék új távla­tokat adtak a két állam sok­oldalú együttműködésének to­vábbfejlesztéséhez, a politi­kai, a gazdasági és a kultu­rális kapcsolatok szélesítésé­hez, megerősítették népeink antiimperialista szolidaritá­sát. Az Elnöki Tanács a be­számolót jóváhagyólag tudo­másul vette. Az Elnöki Tanács bírákat választott meg és mentett fel, végül egyéni kegyelmi ügy­ben döntött. A magyar pártkiiütlség portugáliai látogatásáréi Június 26—30. között a Portugál Kommunista Párt meghívására Németh Károly- nak, az MSZMP Politikai Bizottsága, tagjának, a Köz­ponti Bizottság titkárának vezetésével, látogatást tett Portugáliában a Magyar Szo­cialista Munkáspárt küldött­sége. A delegáció tagja volt: Frank Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a Békés me­gyei Pártbizottság első titká­ra és Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. A küldöttség megbeszélé­seket folytatott a Portugál Kommunista Párt Alvaro Cunhal főtitkár vezette tár­gyalócsoportjával. Az MSZMP küldöttsége portugáliai tartózkodása alatt megismerkedett a PKP te­vékenységének különböző te­rületeivel, ellátogatott az ál­lamosított Covina Üveggyár­ba és felkereste Porto váro­sát, ahol június 28-án ba­rátsági nagygyűlésen vett részt. A Portugál Kommunista Párt képviselői pártjuk ne­vében köszönetét mondtak azért a szolidaritásért, ame­lyet az MSZMP, a magyar nép tanúsított és tanúsít a portugál népnek a fasizmus elleni harcával és a portugál forradalommal. A PKP nagy­ra értékelte a szocialista Ma­gyarországnak az MSZMP ''ezetésével elért sikereit, és kifejezte szolidaritását a ma­gyar kommunistákkal, a szo­cializmust építő magyar nép­pel. A két párt képviselői a nemzetközi helyzetről szólva hangsúlyozták, hogy a világ­béke megőrzése az emberiség sorskérdése. Az MSZMP és a PKP kép­viselői különösen fontosnak tekintik a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom egységének erősítését, a mar­xizmus—leninizmus és a pro­letár internacionalizmus alap­ján. Ehhez az MSZMP és a PKP a maga tevékenységé­vel továbbra is aktívan hoz­zájárul. Az MSZMP küldöttségének portugáliai látogatása hozzá­járult a két párt testvéri kapcsolatainak, internaciona­lista együttműködésének erő­sítéséhez. ' A magyar pártküldöttség pénteken este visszaérkezett Budapestre. A Cement- és Mészművek, valamint a TÜZÉP Egyesü­lés értesíti a vásárlókat, hogy egyes azbesztcement termékek — AC-hullámle- mez, AC-burkolólemez, AC- nyomócső — termelői és fo­gyasztói ára július 1-től emelkedik. A fogyasztói árváltozás átlagosan 12 százalék. Az áremelést a nyers az­besztimport árának jelentős növekedése tette szükséges­sé. Napirenden a munkavédelem Az üzemekben és a gyá­rakban az eddiginél fokozot­tabban ellenőrizzék a munka- védelmi előírások megtartá­sát és szigorúbban járjanak el a felelőtlen mulasztók el­len — hangsúlyozták a fő­városi, a megyei és a megyei városi tanácselnökök értekez­letén, amelyet pénteken tar­tottak Papp Lajos államtit­kárnak. a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatala elnökének ve­zetésével a Parlamentben. Az üzemi balesetek és a mun­kavédelmi helyzet alakulásá­ról Föcze Lajos, a SZOT osz­tályvezetője tájékoztatta a résztvevőket. A beszámolóból kitűnt: az üzemi balesetek száma ugyan csökken, de emelkedő tendenciát mutat a halálosa­ké. Az elmúlt esztendő feke­te krónikájának legszomo­rúbb megállapítása. hogy emelkedett a tömeges bal­esetek száma, és az arányá­ban meenövekedett súlvrx sé­rüléseken belül legtöbben robbanásnál, továbbá égés és" mérgezés miatt szenvedtek balesetet. A statisztika számoszlopai­ból kiolvasható: a múlt év­ben történt, csaknem 118 ezer üzemi baleset 2,9 millió táp­pénzes nappal egyenlő; azt jelenti, hogy több, mint 10 ezer dolgozó hiányzott a ter­melésből. További adat; az üzemi balesetek az ipariban éves szinten csaknem 2 mil­liárd forint veszteséget jelen­tenek. Az országban ötévente csaknem 30 ezren kénysze­rülnek rokkantsági nyugdíjba vonulni, illetve jogosultak a munkaképtelen családtag, hozzátartozó ellátására. A ha­lálos baleseteket illetően az előterjesztésből megállapítha­tó. hogy az inarban. az éoí- tőiparban. valamint a szállí- ( s területén dolgozók közül főleg a nők vesztik életüket, akiknek csaknem 45 százalé­ka 30 éven aluli. Megengedhetetlen, hoev a régi „elavult” üzemrészek kor­szerűsítésénél, fejlesztésénél egyszerűen „megfeledkeznek” a dolgozók egészségének vé­delméről. Sajnálatos tény az is, hogy sok vezető nem tekinti mun­kakör! kötelességének a mun­kások védelmével való fog­lalkozást, jóllehet, az a ter­melés, a gazdálkodás szerves része. A vezetők nagy része — tartva az erkölcsi, az anyagi felelősségtől — nem tárja fel a balesetben érintett beosztott vezetője mulasztá­sát, így az esetek többségé­ben megelőzésre nem törté­nik érdemi intézkeő«^ A tanácselnökök ezután — Schultheisz Em' egészségügyi miniszter beszámolója alán­ján — az egészségügyi ellá­tás helyzetét vitan*v meg. A napirend í 1 gyalásán részt vett Aczél Györoy. az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnökhelvettooe Emelkei egyes azbesztcement lermékk ára

Next

/
Oldalképek
Tartalom