Észak-Magyarország, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-18 / 142. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1978. június 18., vasárnap Müteremsarokban Tapasztalatcserére várva „Diósgyőrhöz sokféleképpen kötődöm“ TÓTH IMRE műttermében széttekintve nehéz lenne megállapítani teljes bizonyossággal. vajon festő-, vagy grafikusművész dolgozik-e ott. Festésre előkészített vásznak, maratásra váró rézlemezek, próbanyomatok töltik meg a hatalmas helyiséget. — Az ember az élete kilencven százalékát a műteremben tölti el. Én nem vagyok olyan természet, aki szeret beülni ide-oda, és az idejét beszélgetéssel tölteni. —, mondja- Tóth Imre. amikor arról beszélgetünk, mivel teltek el az utóbbi évei. mit csinál most, mi tölti ki mindennapjait. A művész sajátosan nehéz körülmények között töltötte az utóbbi hat esztendőt, mégis igen eredményesen. Az idő alatt volt két képcsarnoki kiállítása, egyéni kiállítása Tokajban. Győrben a korábbi Kohász Galériában, a Diósgyőri Gépgyárban. Perecesen és Katowicében. A képcsarnoki kiállításai közül az egyik Budapesten volt. Ez alatt az idő alatt két díjat nyert két grafikai biennálén, elnyerte a téli tárlat nagydíját Miskolcon, valamint Hatvanban a Magyar tájak című kiállítás aranydiplomáját. Az említett négy díjból kett.ő grafikai munkásságát, kettő festő teljesítményét honorálta. E kiállítások és dijak mögött roppant feszült, folyamatos munka rejlik. Erről a munkáról beszélgettünk. — Ha az ember örömét leli abban, amit csinál, az nem lehel rossz, — mondja Tóth. — Én. amit csinálok, mindig örömmel teszem. Tudom, pályatársaim nem mindig értenek egyet azzal, amit csinálok, van aki maradinak is tart, de a stílussal való játék nem az én kenyerem. Nem vagyok hajlandó csak azért belekapni, vagy kap- dosni mindenféle „moderneskedésbe”, hogy ne tekintsenek esetleg konzervatívnak. Hogy az ember valamit csinálhasson, ahhoz vagy érzelmi, vagy tartalmi töltés kell, de semmiképpen sem lehet értékes munkát alkotni csak egyszerűen divatból. Sorra veszünk néhány ilyen divatos modernkedő törekvést. A művésznek erről ez a véleménye: — Nem értele egyet a mű- naivizmussal. Azzal, amikor a mesterséget jól megtanult művészek a naiv • festőket igyekeznek utánozni, mintegy valami módon „jobban elfogadhatóvá.” tenni így munkáikat. De nem értek egyet a nyakatekert ideoló- gizálással, alátámasztott modernkedéssel, még akkor sem, ha nagy nemzetközi tekintélyű alkotókra való hivatkozással történik ez. Vagy azzal sem, ha gyermekrajzokat utánoz a felnőtt képzőművész. Tóth Imre korábban eléggé zárkózott' életet élt. Nem volt soha híve a művészkávéházi, illetve hasonló életmódnak, rendkívül őszinte. szókimondó, sokszor a nyersességig az. Honnan akkumulálódik hát. honnan töltekezik fel újra. meg újra mint alkotóművész? — Tévedés azt hinni, hogy én elzárkózom. Szó sincs róla, legfeljebb nem vagyok híve a felesleges időcséplés- nek, egymás ideje elrablásának. Már említettem, hogy én a. lehetőség szerint az időm kilencven százalékát a műtermemben töltöttöm. De FEJ (Rézkarc) nemcsak ott. Diósgyőrhöz és a vasgyárhoz sokféleképpen kötődöm. Korábban a Lenin Kohászati Művek egyik brigádjával volt kapcsolatom, most újabban a Diósgyőri Gépgyárral. Kijárok a gyárba. szocialista szerződés is összeköt minket, rendszeresen járok a különböző gyáregységekbe, brigádolcat keresek fel, és ezeken a találkozókon hol kötött hol kötetlen témákról beszélgetünk. De tervezzük, hogy a gyárból is jönni fognak hozzám a dolgozók, hogy itt a műtermemben cseréljük gondolatokat, lessék meg egy-egy műalkotás születését. Nem akarom részletezni, már erről többször szó volt, hogy családilag is Diósgyőrhöz, a vasgyárhoz kötődöm, nemcsak mert itt születtem, hanem mert családi környezetem is ott él és dolgozik. Ma is otthon érzem magam c körben. Szeretném leszögezni, hogy a művész és az üzemi környezet kapcsolatának a haszna legkevésbé sem abban jelentkezik, és nem úgy mérhető le, vajon milyen képet fest egy üzemi mozzanatról, esetleg éppen a . mecénás , üzem vezetőinek felkérésére, vagy mit rajzol, milyen metszetet készít róla, hanem az a haszon, hogy a rendszeres látogatással állandóan az orrában érzi a gyár levegőjét, vagy másképpen fogalmazva: a gyár légköre mindig körülveszi és hat rá. A művészeti közéletben való részvételre kanyarodik a beszélgetés. Tóth Imre olykor rendkívül szenvedélyesen szólal fel. vesz részt a Képzőművészeti Szövetség területi szervezetének eszmecseréin. — Ismétlem, nem zárkózom el a művészi közösségektől. A helyi, illetve , a területi szervezet életében igyekszem részt venni, sokszor talán el is ragadtatom magam. és sosem zárkózom el, ha a képzőművészeti közéletben valamilyen közreműködésre kérnek Jel, illetve azzal megbíznak. Miskolc he- lye az' orszáoban. illetve ne ország képzőművészeti életében örök vesszőparipám, ebben az ügyben nagyon hevesen tudok vitázni, és amíg módom lesz, mindig fel fogok . lepni a képzőművészeti életben újra jelentkező Buda- pest-centrikusság erősödése ellen. A művész a felszabaduláSr tól 1058-ig közéleti tevékenye séget látott el az alkotómunka mellett. MADISZ-titkár, párttitkár volt, dolgozott a Képzőművészeti Szövetségben is, s ez a közéleti harcosság jelentkezik olykor napjainkban is. nála. Amikor a mai. képzőművészeti élet fogyatékosságai kerülnek szóba, a modernkedések, a megszületett művekben megnyilvánuló társadalmi elkötelezettség csökkenése, hevesen tiltakozik a megnyugtató statisztikák ellen. Például a képcsarnoki vásárlások statisztikája is csak felszínesen nyugtathat meg Tóth Imre szerint, mert éppen az a réteg kellene, hogy érdekelje a művészeket, amelyekhez a Képcsarnok útján sem jut el a műalkotás. A technikai beszürkülés, a magvasabb mondandót hordozó alkotások rovására, a csendéletek, tájképek előtérbe kerülése, a vásárlásokra is kihat, ez pedig visszahat az alkotókra, a művészekre, s bizony sokszor ő maga sem tudja kivonni e hatás alól magát. Tóth Imre ugyanis mostanában nem igen kap megbízást a Kulturális Minisztériumtól, a Képcsarnoktól és más szervektől. A Képcsarnoknak dolgozik, vagy a Képcsarnoknak is dolgozik, de nem megbízásra. Egyébként ebben az évben ő kapta meg Miskolc város Tanácsának képzőművészeti ösztöndíját. Befejezésül a szokványos kérdés: — Most mire készül? — Mindig mindenre. Folyamatosan olgozom és ha van alkalom, kiállítás, azt adorn be az éppen elkészült munkáimból, ami oda alkalmas. Készülök természetesen a soron következő csoportos kiállításokra, és foglalkoztat több féle tematikus rézkarcsorozat elkészítése is. Benedek Mikik«; 1 Bámulata«; milyen ruUuIIEUiutup tinunk van jelentés, kimutatás készítésében, helyzetfelmérésében, rövid, vagy hosszú távú terv- készítésben, bizottságok, albizottságok alakításában. Gazdasági szerveink, éppen úgy, mint társadalmi vagy tömegszervezeleink, rövid határidőn belül elkészítik a „jelentést”, hiszen már sokféle adat készen áll a dobozban. csak az igényeknek megfelelően kell csoportosítani. Most azonban egy kis probléma akadt. A vállalatod jól olajozott gépezete olyan feladatot kapott, amelynek megoldása során konkrétan és kifejezetten az ember, a dolgozó egyén a „rendszerezés”, a „kimutatás tárgya. Miről van szó? Még 197G-ban határozat született, amelynek értelmében létre kell hozni a vállalati művelődési bizottságokat. A bizottság feladata: a mun- kásmüvelödés fejlesztése, a munkahelyi közművelődés hatékonyabbá tétele. A bizottságok megalakítása, működési feltételeinek biztosítása a vállalat vezetőjének és szakszervezeti bizottsága~ nak együttes feladata. Azt mondtuk, van egy kis probléma? Az valóban van, de senki se higgye, hogy a baj a bizottság megalakításával van. Azok már a- legtöbb helyen megalakultak, hiszen egy újabb bizottság létrehozása kinek, hol okozhat ma már gondot? Megyénk egyik nagyüzemében az egyik illetékes kitörő lelkesedéssel számolt be beszélgetésünk során róla, hogy minden rendben, nagyszerű 1 Mutatósán bekötött tervekkel is dokumentált mindent, szavaiból az tűnt ki, mintha gazdasági üzemeink már csak erre vártak volna, hogy végre ilyen bizottságuk is legyen. De hogy mennyire nem ilyen egyszerű ez a dolog, az kitűnt egy sokkal higgadtabb, megfontoltabb hangvételű beszélgetésből, amelyet az Ózdi Kohászati Üzemek szakszervezeti bizottságán folytattunk a napokban. A munkásművelödés fejlesztése, a munkahelyi közművelődés hatékonyabbá 'tétele hosszú távú, kitartó munkát igénylő feladat. A létrehozott vállalati bizottságok csak kezdeti lépést jelenthetnek. S hogy mennyire kezdeti ez a lépés, bizonyítja, hogy ennek a művelődési bizottságnak még meg kell keresnie a helyét, be kell illeszkednie a többi, hasonló feladatokkal foglalkozó bizottságok rendszerébe. Hiszen jelenleg éppen az a helyzet, hogy a pártszeryek- től kezdve, a gazdaságvezetésen át a különféle társadalmi és tömegszervezetekig mindenkinek van jelentős feladata abban, hogy a dolgozók műveltsége növekedjék, hogy egy üzem, vállalat kulturális szintje érezhetően, láthatóan javuljon. Melyik szerv tekinti ezt elsőrendű munkájának? Nyilván egyik sem, hiszen nem is koncentrálhat csupán erre az egy témára. A sok bába közt... stb? Talán valóban ez a helyzet a munkásművelődés fejlődésével (?!) A határozat körvonalazta az újonnan alakítandó bizottság hatáskörét, feladatát. Néhány minisztérium még részletesebb irányelveket is készített, de a tényleges megvalósítás az adott vállalatra. üzemrészre vár. Rajtuk múlik az is, hogy a bizottság milyen kapcsolatot teremt a már meglevő többi bizottságokkal — példának említsük a párt, KISZ és szakszervezet mellett működő oktatási bizottságokat. A vállalati művelődési bizottság — hatás és jogköre alapján — véleményező, javaslattevő és koordinativ feladatokat ellátó testület. A művelődési feladatok megvalósítása érdekében egységes tervbe foglalja a vállalat oktatási-továbbképzési és közművelődési tevékenységét, valamint figyelemmel kísérj a kulturális alapok célszerű felhasználására vonatkozó határozat végrehajtását. Kik legyenek ennek a bizottságnak a tagjai? A párt-, a KISZ-, a szakszervezet a gazdasági vezetés, a közművelődési intézmények és szakszervezetek, valamint a szocialista brigádok képviselői. Ez természetesen igen tág keret, amin belül számos variáció lehetséges. Van rá példa — a praktikusság elve alapján —, ahol zömmel olyan gazdasági vezetők képezik a bizottságot, akik — egyben tömegszervezeteket, társadalmi szerveket is képviselnek, mint ottani választott vezetőségi tagok. Ügy tűnik, vállalati szinten ez a . legjobb megoldás, mivel a gazdasági vezető, akinek kezében pénz és döntésjog van, saját magát kényszerítheti rá, hogy hatékonyan támogassa a munkahelyi közművelődést, hiszen mint bizottsági tagnak is ez a feladata. Nem vágyunk biztosak benne, nincs-e az ilyen felállásban bizonyosfajta túlbiztosítás, kényelem. Kísért az az érzés, hogy az ilyen válogatásnál háttérbe szorul az üzemi demokrácia. Hangsúlyozzuk, hogy ez csupán egy érzés, s majd a gyakorlat dönti el, milyen összetételű bizottságok étnek el jobb eredményeket. Javaslattevő, véleményezési jog. Mit jelent ez, s milyen eredménnyel járhat, ha a döntés joga változatlanul az arra illetékes párt-, és gazdasági szervek kezében van — fogalmazódott meg Ózdon ez a kérdés. Vallus István, a nagyüzemi pártbizottság munkatársa azonban ugyanezt a kérdést megfordította: — csak az eredményezhet jó gyakorlatot, ha a pártbizottság is javasolhat a művelődési bizottságnak. Példát is említett: a nagyüzemi pártbizottság felfigyelt rá, hogy a nagyolvasztóműnél már két éve nem akad olyan dolgozó — fizikai munkás — aki magasabb szinten tovább akarja képezni magát, holott más gyárrészlegnél átlag hét-nyolc jelentkező van. Egy ilyen jelenség okát — éppen a pártbizottság kérésére — megvizsgálhatná az illetékes gyárrészleg művelődési bizottsága, s észleléséről beszámolhatna a vállalati művelődési bizottságnak, amely a szükséges intézkedésekre javaslatot tehetne a pártvagy a gazdaságvezetésnek, aszerint, hogy mit tapasztalt. Nincs kimondva sehol, hogy a vállalati művelődési bizottság számoltassa be a gyáregységi bizottságokat,* ennek , ellenére Ózdon már ezt —’ nagyon helyesen — tervbe is vették. Mindez azt bizonyítja, hogy tovább lehet és kell finomítani az új bizottság működési lehetőségeit, a helyi viszonyoknak és az igényeknek megfelelően. Csak így lehet elkerülni azt. a fenyegető veszélyt, hogy ezek a bizottságok „papírmunkát” végezzenek. Lehet-e hatékony munkahelyi közművelődést elképzelni a lakóhelytől függelle.- nül? Nyilván nem, s ezt nagyobb üzemeinkben — ahol sok a bejáró dolgozó — már felismerték. Vannak úgynevezett „aktív dolgozók, akiket a párt, a KISZ, a szakszervezet tovább akar képezni politikailag. de a gazdasági vezetés szakmai továbbképzési tervében is szerepelnek. Ugyanakkor sokan mások sem itt, sem ott nem jönnek számításba. A vállalati művelődési bizottságnak ebben a kérdésben igen fontos — de valljuk be nem könnyű — koordináló szerepének kellene lennie a jövőben. Hogy miért nem könnyű ez a feladat? Elsősorban azért, mert minden ilyen kérdésben döntési joggal rendelkező szervnek megvannak a saját indokai, amikor beiskolázási tervüket elkészítik. Ne bonyolítsuk itt tovább az ügyet. Fogadjuk el, hogy ha • valóban komolyan vesz- szük a vállalatoknál alakuló művelődési bizottságokat, akkor az elkövetkező hónapokban fordítsunk nagyobb gondot nemcsak a megalakításukra, hanem a vállalati struktúrába való beilleszkedésükre is. Sehol sem egyszerűsíthessék le a dolgot úgy, hogy egy bizottsággal több van. Láttunk olyan tervet, amelyik semmiben sem különbözött az adott területen dolgozó szocialista brigádok művelődési programjának összegzésétől. Ennél azért most már többről van szó! Hogyan? Miként? (sak továbbítani tudjuk azt az óhajt, hogy a tanács és a szakszervezet mielőbb hívjon össze egy tapasztalatcsere jellegű tanácskozást, ahol az arra illetékesek érdemi választ tudnak adni a még tisztázatlan kérdésekre, ahol elmondhatják a jó kezdeményezéseket. Valami rendhagyó tanácskozásra lenne szükség, ahol már nem kellene újra elmondani a vonatkozó határozatot — amit minden résztvevő ismerni fog — hanem az alkotó eleven vita fórumát teremtenék meg. Adamovics Ilona Lcnkcy Zoltán munkája Egy bizottság keresi a helyét
