Észak-Magyarország, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-15 / 139. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1978. június 15., csütörtök Sárika és a gyerekei Nézőtéri meditáció Villa negra, Belmondo, Fassbinder Evans doktor titka a címe a mától látható színes szovjet filmnek — képünkön a film egyik kockája —, amely valamikor a jövőben játszódik, és egy bizonyos Evans nevű tudósnak egy más bolygón átélt kalandjait, majd a Földre történt visszatérés után vele megesett dolgokat mulatja be. A műfaj kedvelői bizonyára érdeklődéssel fogadják. A Borsodi iparcikk Kiskereskedelmi Yialat izteleibes Testápoló szereli ” olcsóbban Tetszenek emlékezni bizonyára a nagy filmslágerre, amely szerint „A Villa negra nem. apácazárda”? Nos, a Hattyúdal című magyar filmet, amelyben ez a dal szerepel, mától felújítják a premiermozik. Keleti Márton filmjét ezelőtt tizennégy évvel mutatták be,. az azóta mozijáróvá serdült generáció alighanem érdeklődéssel fogadja majd a társadalmi változásokat, egy életforma letűnését sajátos ízekkel érzékeltető filmvígjátékot. ' A Led Zeppelin együttesnek nálunk is sok lehet a hódolója, ök és bizonyára más érdeklődők is szívesen fogadják azt az angol filmet, amely A dal ugyanaz marad címmel, a tíz évvel ezelőtt alakult együttes egyik nagy sikerű koncertjén készült. E film nemcsak zeneszámokból áll, hanem tartalmaz egyéb mondvacsinált történetkéket is, amelyek csak ürügyül szolgálnak, hogy tovább szóljon a moziban a Led Zeppelin együttes muzsikája. # E rövid informatív jellegű ismertetések után érdemes két filmet kiemelten bemutatnunk. A félelem megeszi a lelket, ez a címe Rainer Werner Fassbinder új filmjének. Az NSZK-beli rendező egy másik filmje — A zöldség- kereskedő — egy hónappal ezelőtt szerepelt a filmbaráti körök mozijaiban, ahol most új filmjét is vetítik. Fassbindernek a művei eddig nálunk ismeretlenek voltak, csak a neve és a híre jutott el hozzánk. A viszonylag fiatal rendezőről érdemes egy "adalékot, illetve egy igen jellemző adatot feljegyezni-: 32 éves koráig 33 játékfilmet csinált. Ebből került kettő hozzánk, a már említett A zöldségkereskedő és a most bemutatandó A félelem megeszi a lelket. Úgy tűnik, Fassbinder a nyugati polgári társadalom és azon belül a nyugatnémet társadalom életét rendkívül kritikus szemmel -nézi, annak fonákságait észreveszi és igen kemény vonásokkal feltárja. Azonban ebben is következetlen és láthatóan nincs is szándéka a di- agnosztáláson túl tenni valamit. Ezt az álláspontját igen markánsan igazolja a most bemutatott filmje.- A félelem megeszi a lelket egy arab. közelebbről marokkói vendégmunkásnak ‘ az ajkáról hangzik el többször is. Az. NSZK-ban ugyanis igen nagy számban dolgoznak különböző országokból vájó vendégmunkások,' köztük nagyon sok arab. A film azt mutatja meg, mennyire idegenként, kitaszítottként élnek ezek a vendén munka sok a nyugatnémet polgári társadalomban, mennyire át meg át van szőve ez a társadalom olyan előítéletekkel, amelyek faji irdíttalásúak és ameiyek nem kis mertélcoen még a hitleri időkből táplálkoznak. Eouen a lilmoen egy öregedő takarítónő összetalálkozik egy nála 20 évvel fiatalabb marokkói arab fia- talemDerrel. A furcsa kettős eleve ellenkezést vált ki a környezetben, ök pedig össze is házasodnak. S ekkor mindenki elfordul tőlük, még az asszony gyermekei is. Teljesen a társadalmon kívülre kerülnek. Kitaszítottként élitek. Körülbelül a film kétharmadáig, csaknem háromnegyedéig rendkívül érzékletesen ábrázolja a film, mint merevedik meg egyre inkább a házaspár körül a légkör, mint szorul egyre inkább ki a nyugatnémet társadalomból az arab férfi és a hozzá feleségül ment német nő. Aztán egyszer hirtelen jön egy váltás. Minden elfogadható motiváció nélkül egyik napról a másikra feloldódnak a velük szembeni előítéletek, akik korábban hangosan szidalmazták őket, szinte versenyeznek a barátságukért, sőt az asszony gyermekei is visszatérnek, bár ott indok, hogy a nagymamának vigyázni kell az unokára. Teljesen érthetetlen a környezetnek ez a pál- fordulása, illetve a filmben megmagyarázatlan, ugyanakkor Fassbinder az arab főszereplőt olyan cselekvésekbe hajszolja, ami eleve ellenszenvessé teszi, függetlenül attól, hogy arab vagy német. Sajátossága a filmnek, hogy a történetben pont akkorra oldódik fel az arab férfival szemben ellenszenv, amikor pedig, mint ember rá is szolgálna. Ettől lesz Fassbinder filmje rendkívül felemás, társadalombíráló ereje ezért csökkentett értékű. Szerenlői. különösen a két főszereplő viszont ragyognak. * A javíthatatlan címszerepében Belmondót látjuk. Talán nem is kellene erről a filmről többet mondani. Belmondo változatlanul char- me-os. megférfiasodva, kicsit teltebb alakkal is ugyanaz a kedves vagány, mint megszámlálhatatlan előző szerepében. Börtönből kerül ki az, első filmkockákon, és mert. javíthatatlan, gátlástalanul szélhámoskodik to- vákhra is, rendkívül mulattató és izgalmas kalandokba keveredik, filmje mindvégig lebiiincselően szórakoztató. Eev pillanatig sem lehet koz molvan venni egyetlen gaztettet benne, viszont a Garnes Dezső czi nkror hang iával iátszó Belmondo, nem kevésbé ronnant bóiosnart- nere — Genevieve Dy jóid — és a többiek sodró iramú játékát nagv örömmel nézzük. mert jgozán ke11ömes máztél órát töltünk mellette a moziban. Majdnem kilószámra hozta a postás az üdvözlő, gratuláló táviratokat dr. Far- baky Gézánénak. Érkeztek az iskolába (az Egressy Béni Állami Zeneiskolában tanít az intézmény „megszületése” óta), s érkeztek a lakásra. S noha az idei pedagógusnapi ünnepség jócskán mögöttünk van már (akkor vette át Polinszky Károly oktatási minisztertől a Kiváló Pedagógus kitüntetést a Parlamentben) olykor, amikor megcsörren a telefon, a vonal végén köszöntő szavakat mondanak most is. A martintelepi iskolában töltött egyetlen tanév óta huszonhatot tud már maga mögött a miskolci Egressy Béni Állami Zeneiskolában, ahol nemcsak a szolfézst tanítja, hanem az énekkart is vezeti. Jómagam vagy tíz esztendővel ezelőtt találkoztam vele először, t azóta ki tudná már megmondani, hányszor, a fellépések előtt és után. De bizton mondhatom, ugyanúgy izgult a gyerekeiért, amikor egy vagy két számot adtak elő valami- •lyen ünnepségen, mint akkor, amikor a diósgyőri várban a Mathias rex előadásán működtek közre. Izgult értük, a fellépések után pedig dicsérte őket... Csakis őket. Mint mostanában is, amikor a debreceni találkozóra ké- , szülnek. (Itt egyébként a miskolciaknak szép' hírük van: a Fazekas utcai iskola énekkara tavaly első díjat hozott haza a versenyről.) — Tudod — mondta —, van olyan is, aki itthon maradt, csakhogy részt vehessen a mindennapi . próbán. Mert mindennap próbálunk! Egy hónapot erre áldoznak a szünidejükből! És segítenek az anyukák is. Akinek a családja nyaralni ment, azt védőszárnyaik alá veszik. Hát nem nagyszerű! Olyan öröm együtt lenni velük! Hogy az ő vakációjából is . elmennek a napok, ugyan már. említést sem érdemel. Különben is, most úgysem terveznek programot, a család izgul a nagylány felvételiéért. Sárika — mert dr. F^rba- ky Gézánét legfeljebb a hivatalos irataiban nevezik teljes nevén, ismerőseinek mindörökre Sárika marad, tanítványainak pedig, akik közül nem ecy már a gyerekét hozza hozzá zeneóvodába, Sárika néni — persze nemcsak legifjabb „gyerekeit” dicséri. Jártak hozzá tanulni külföldi tarárok, diplomáztak nála a Zene- akadémia miskolci tagozatának növendékei, sőt pestiek is, akikre legalább olvan büszke volt, mint kórusára. A kórusra, amely nemcsak hazai versenyeken szerepel szép sikerrel, de emlékezetes élménvt nyúzott külföldön is minden útián, minden hallgatójának. Élete egyik legszebb élményét is neKik köszönheti — mondta. Az úttörő nagykórusok országos fesztiválján, 1903- ban, a zsűri nekik ítélte a legjobb KorusnaK Kijáró aranyérmet. A gálaest hat oraKor kezdődött, s ok az elsők között léptek színpadra. Utána a „srácok” nekirohantak a fagylaltosbódé- nak ... Hét órakor a' rendezők némi izgatottsággal keresték. Kodály Zoltán (akit tévesen tájékoztattak a gala kezdetéről) megérkezett és szeretné hallani az aranyérmes miskolciakat. — Nem tudom, honnan tudták meg a gyerekeit, de mind ott álltak körülöttünk. Másodszor is színpadra léptünk. Kodály Zoltán kérésére. S ő, aki mindig szűkén bánt a dicsérettel, a gyerekek szerint, tapsolt nekünk. Utána pedig odajött hozzánk, és annyit mondott: No, jó volt!... De ez a dicséret mindennél többet ért. A Kodály-módszer egyik legrégibb híve, s terjesztője dr. Farbaky Gézáné. Nem véletlen, hogy egyik alapító tagja a nemrégiben alakult Kodály Társaságnak. Miként az sem véletlen, hogy kórusa műsorain legtöbbször mai magyar szerzők művei csendülnek fel, nem egyszer ősbemutatóként. Programként is szívesen vállalja a mai, modern magyar zene terjesztését — Hozzánk jönnek tanulni — mondta egyszer —. S akik hozzánk jönnek, szorgalmasak és tehetségesek. Mindent ellesnek. Ahhoz, hogy ének- és zenekultúránk továbbra is élvonalban maradjon, nekünk is vállalnunk kell a folytonos elóbb- rplépést. S azok a gyerekek, akik a modern zenén nőnek fel, azoknak természetes közege lesz ez a zenei nyelv... S már csak én teszem hozzá, teljesebb életet is kapnak. Hiszen a zeneiskolában, bármennyire iskoláról van szó —, szabad idejük értelmes, szép kitöltésére is példát kapnak a gyerekek. A gyerekek, akik Sárika szerint úgy tudnak lelkesedni, hogy nincs pedagógus, aki ellen tudna állni a lelkesedésüknek. Annak, hogy . velük izguljon, velük nevessen, s közöttük megmaradjon fiatalnak is ... Hiszen ezért gyönyörű ez a pálya ... Mégis, volt-e olyan esemény,- amit legszívesebben elfelejtene, tettem fel neki a kérdést... — Hát, biztosan ... Várjunk csak ... Legszívesebben elfelejteném... Elnevette magát. — Ha volt, azt elfelejtettem ... De szép emléket még mondhatok... S remélem, szép emléket még szerzek is... Csutorás Annamária A lakások többségének a fürdőszobáiban egymást érik a különböző testápoló szerek. Leginkább ez bizonyítja, hogy az utóbbi évek során sokat fejlődött a testápolási kultúránk. Kozmetikai cikkeket előállító gyáraink olyan bő választékot kínálnak a testápoló szerekből, hogy mindenki megtalálhatja közülük az Ízlésének megfelelőt. A különböző desodoráló szerek, arcápolókrémek, kézvédőkrémek, fogkrémek, szájvizek samponok, borotvahabok, púderek és körömlakkok ma már minden család költség- vetésében szerepelnek. Ezért bizonyára mindenki örömmel üdvözli a testápoló kozmetikai áruk június lf-től 25-ig tartó időszakos árleszállítását. A Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat vezetői újságolták, hogy tekintettel a testápolási cikkek iránt fokozódó igényekre valameny- nyi üzletükben bővítették a választékot. S most először nem ősszel, hanem a nyári szezon kezdetekor szállították le ezeknek a cikkeknek az árát. S azt sem titkolják, hogy a kedvezményes áru értékesítés célja: tovább ösztönözni ezeknek a cikkeknek a használatát mind szélesebb körben! A vásárlóik tájékoztatására azt is ''elmondották, hogy harminc százalékkal lesz olcsóbb a Caola, a Bac, a Lady Camea, a Derby, a Sana, a Deo és a 77-es desodorok. Hasonló mértékben csökken a NIvea sportkrérrl és a Sugar para/.ol krém ára. Húsz százalékkal kell kevesebbet fizetnünk a Camea Luxus krém tonikokért és a Lady Camea glicerines kézvédőért. Mindennapi szükséglet a fogkrém és a szájvíz. Ezek közül harminc százalékos árengedménnyel vehetjük meg a Flourita szájvizet, a Pomo- rin és a Mary fogkrémet. A Szilas hajcsepp harminc százalékkal, míg az Izsóp lábszesz húsz százalékkal olcsóbb az árengedményes akcióban. A férfiak örömére az Apolló, a Barbon és a Derby borotvahabok árából ugyan- csaK húsz százalék árengedményt adnak. A húsz százalékkal olcsóbb áruk sorában találjuk még a Ped, iábgom- básodás elleni hintőport, a Ped lábfrissítőt, a Vebor hajápolószeszt. a WU 2. hajlakkot és a Ixjila ecsetelhető körömlakkot. Mindez azt bizonyítja, hogy ezekben a napokban érdemes ellátogatnunk a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat illatszer és vegyesáru üzleteibe, ahol most egyszeri vásárlással sok fontos testápoló cikkel olcsóbban megvásárolhatunk, s jelentős kiadást takaríthatunk meg. A vállalat üzleteiben jelzik az árengedményes áruk listáját, több helyen pedig külön polcon találhatjuk a most felsorolt cikkeket. Természetesen az üzletek dolgozói részletes szaktanácsadással is szolgálnak a kedvezményes áro- megvásárolható testápoló szerekkel kapcsolatban. (X) Felhívjuk a lakosság figyelmet, hogy Miskolc város területen a zöld lombfelülelct ORTHOCID, KAPTÁN, FUNDASOL, BENOMYL, FOSZFOTION, MELATION hatóanyagú vegyszerekkel permetezzük Élelmezésügyi várakozási idő: 14 nap. MISKOLCI KERTÉSZETI VÁLLALAT (benedek) Drozsnyik István rajza