Észak-Magyarország, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-18 / 142. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1978. június 18., vasárnap i. Novak Tibor munkában. Novák Tibor, negyvenöt éves miskolci lakos. Lakatos a húskombinátban. — Mióta foglalkozik mik- roírással? — Nyolc hónapja. Akkor vettem először tintaceruzát, később egy háromszoros nagyítót. Meg postai levelezőlapokat, különféle finomságú csiszolópapírokat. Kis dobozt hoz be. A fehér, bevonalkázott papírokon szinte semmit sem látni; pontosabban: csak csíkokat. — Versek — mutatja a papírokat. — Két könyvem, egy 15x15 és egy 20x20 milliméteres már elkészült, éppen csak köttetni kellene. Most egy 9x9 milliméteres, ötvenlapos könyvet készítek éppen. A már elkészült miniatűr lapokon 35 ezer 700 betű olvasható — nagyító alatt. Novák Tibor — s .ez új a „szakmában” — saját verseit rótta papírra. — Mióta ír? — Elég régen ... Verseimet eddig csak üzemi újságban közölték, de úgy tartom, hogy a publikál- tatás hiánya, a kritikusok véleménye nem mérvadó ... — Nem lenne célszerűbb ismert irodalmi műveket — hasonlóan a világszerte ismert mohácsi Ehmann Lajoshoz — papírra vetni? — Nézze, ha azt .kérdezi, miért írok. egyszerű a válasz: valamit ki szeretnék fejezni. 1-Iogy hogyan, miképpen fejezem ki magamat — rám tartozik. Az pedig, hogy a stílus mellett ezt a formát választottam —, nos, nem hiszem, hogy sokan csinálják ezt... — Sikerei? — Nem tudom, helyes-e ez a szó. Negyvenöt éves vagyok, lakatos szakmában dolgozom. Nem mondok nagyot, ha elfogadható szakembernek tartanak'. Bármilyen nehéz melónk van, számíthatunk egymásra. A brigádban tudják, hogy írogatok. A hobbimat is ismerik. A hobbiról, vagyis a mikroírásról az a véleményem, hogy jó kedvtelés. Naponta lehúzom a nyolc órámat, 'utána legtöbbször három-négy órát foglalkozom még ezzel. — Mikor, hiszen elég sokan laknak itt. ebben a kétszobás lakásban. — Hót vagyunk itt bőven. Hét gyerekem van; közülük kettő mór családos. A legkisebb most megy majd általános iskolába. A mikroírást csak nyugodt, körülmények között lehet végezni. Legtöbbször éjjel, amikor már mindenki alszik.. Ilyenkor nem zavar senki és én sem zavarok senkit, — Legnagyobb teljesítménye? — Egy postai levelezőlapra 68 ezer 906 betűt írtam le. Pontosan kiszámoltam. hiszen a már leírt szöveg minden egyes betűjét megszámolom. Az eltelt nvolc hónán alatt, csaknem 200 ezer betűt írtam le; munka után. legtöbbször fáradtan. — Tervei ? ... — Valószínűleg úgy gondolja. hogy most nagyot mondok: szereném túlszárnyalni az általam tisztelt Ehmann Lajos teljesítményét. Én mindössze nyolc hónapja foglalkozom mik- roírással, s a körülmények ellenére úgy érzem, minden lehetőségem megvan a technikai finomításra. Hamarosan 80—100 ezer betűt fogok írni egy levelezőlapra. s talán elképzelhető, hogy ezt is túlszárnyalom majd... A legnagyobb gondom most, hogy verseimet kinél kötessem... No, meg egy nagyító ... Jó lenne szerezni, egy. a jelenleginél nagyobb teljesítményű lencsét, de akárhány üzletben érdeklődtem eddig. nem tudtam megvásárolni. — Reálisan hogyan ítéli meg teljesítményét? — Csak Ehmann Lajoshoz tudom hasonlítani ... A jelenlegi (nem hivatalos, merthogy erről csak a sajtóból értesülhetünk) világbajnok évtizedek óta foglalkozik a mikroírással. Én még egy éve sincs, hogy elkezdtem ... Szeretném utolérni, s ha lehet... de hát akkor majd ismét jelentkezem önöknél... Pusztafalvi Tivadar Fotó: Laczó József A hivatal elköltözött, az épület sorsa meg- pecsetelödött. Az I. kerületi Hivatal kitakarította maga után az öreg épületet, s talán mire e sorok az olvasó elé kerülnek, mar a bonlócsákany kopog a sokat megért falakon. Vörösmarty és Petőfi utca sarok volt valaha. A Petőn utcából kesooo biankó Pista utca'lett. amikor a felszabadulás után az Urak útcáját változtatták Petőfi utcára. Aztán a Dankó Pista utca is odébb költözött vagy 70—80 méterrel, bár csak a nevét vitte magával, régi, rossz házai eltűntek, lakói többségben korszerű, új házakba költöztek. Megváltozott a környezet, csak a saroképület dacolt a változásokkal. Éppen innen, ebből az öreg épületből intézték — többek között —, Miskolc város lakásügyeit. Most lekerült, az ajtó mellől a címeres zománctábla, az épület teljesítette feladatát. Nem feladatom ebben az emlékezésben az épület sorsának precíz nyomon követése. Talán sok értelme nem is lenne már. Diákkorom jut eszembe, és jutott is mindig, valahányszor az épület környékén jártam. Bagolyvár. így emlegették hajdan a többudvaros, komor, vakolatlan épületet. Vöröstéglás, riasztó tömbje titkokat sejtetett, pedig nem volt ott semmi különös, csak egy csomó, a maga korában is korszerűtlen, többségben- szűk lakás. Úgy hallottam, hogy az első világháború során maradt félbe az építése, szegény emberek tanyája lett, sokgyermekes csalódok szorongtak a sötét. levegőtlen udvar egész-: ségtelen lakásaiban, jobb jövedelműeknek szánt nagy- lakások mégosztott társbérleteiben. Szerény keresetű vasutasok, kereskedelmi alkalmazottak, lecsúszott egzisztenciák, kisemberek éltek itt. egymás “fazekába látva. Az éoiilet diákkoromban is félig kész állapotban volt. Félbemaradt falcsonkjain eeetfács- kák sarjadtak. Be-beles- tünk az udvax-ba, amelyről mindenféléket meséltek. Pedig talán még a törvény elöl sem bújt oda senki, hiszen a szomszédságában volt a lovasrendőrök tanyája. Valamikor, a második világháború kezdetén egy építész rendbe akarta hozatni, de — immár másodszor a Bagolyvár ház történetében — a történelem újra közbeszólt. Csak a felszabadulás után kapott végül is tisztes, elfogadható külsőt a ház. Újjászületett homlokzatán felirat hirdette: Szuha- völgyi Szénbánya Nemzeti Vállalat. Itt volt az államosított szénbányászat első miskolci székhaza. Azóta nem lakott senki az épületben. Hivatali helyiségekké alakultak az egykori kisebb-nagvobb, sok szép és kellemetlen emléket őrző otthonok; a kevés nagyobb lakás sokszoros társbérleteiből egy-egy hivtali osztály lett. Az ötvenes évek elejétől tanácsi hivatal székelt itt. Jártunk ide élelmiszerjegyekért, tejjegyért, adóügyben, lakást igényelni, meg születést, halált bejelenteni, házasságot kötni. A vái’os és a környezet lassan átalakult. A Vörösmarty utca is odébb csúszott valamivel. Eltűntek a régi szomszédok: a vízművek telepe, a hatalmas udvar, ahol a pingpongban nagy hírnevet szerzett Far- _ kas család tagjai nevelődtek; lebontották az óvodát, szemből a kis csemegeboltot, a kicsike kocsmát, odébb a pékséget, mindent. Még áll két kis épület a szomszédban, a kéményseprők kaptak otthont benne, s áll még az öreg iskolaépület, talán a környék utolsó hírmondójaként. A szükségszerű városrendezés és -fejlesztés természetesen el kell. hogy tüntessen igen sok régi házat, olykor még építészetileg vagy történelmileg értékes épületeket is fel kell. áldozni. Ennek a háznak ilyen értékei nem voltak. Csupán a . ma felnőttkorú miskolciaknak az ifjúkori emlékek, diákköri séták, ellógott tanórák, gyermekes mesék emléktöredékei villannak fel a Bagolyvár láttán, ' vagy most már csak hallatán. Néhány hét múlva talán már nyoma sem lesz. Később meg hatalmas, szürke betonból készült négyzetes hasáb áll majd a helyén, hogy a Korvin Ottó utca házsorát folytatva újabb családoknak adjon otthont. Miskolc egy jól ismert, jellegzetes épülete tűnik el. ^ (benedek) , Kiírna Emrp segédmunkás aznap * in * u ugyanúgy ébredt, ahogy évek óta szokott. Félálomban hallotta, ahogy felesége odakint a konyhában a kis gáztűzhely körül matat, felteszi a gyerekeknek a tejet és magának az elmaradhatatlan kávét. Kikelt az ágyból, belebújt papucsába és megengedte a vízcsapot a fürdőben, hogy mire borotválkozni kezd, langyosabb legyen a víz. Ilyenkor a gáztűzhely mindkét ' lángja foglalt. Pedig meleg vízben sokkal jobb lenne borotválkozni, de az asszonynak mindig ilyenkor kell reggelit készíteni. Ahogy boi'otválkozott, többször megszagolta a habot, és úgy érezte, hogy az ar- cától a hab is átveszi a marógépekről le- sikló vasszeletek édeskés szagát. Amikor elkészült, jó erősen bedörzsölte bőrét Pit- ralonnal és öltözni kezdett. Még egyszer megnézte, fel van-e húzva a csörgőói’a, nehogy a fia elaludjon, ha már ők nincsenek itthon, és elkéssen az iskolából. Leült az ágy széléi-e, azt figyelte, ahogy a gyerek erősszálú haja megtörik a párnán. Miközben zokniját húzta, arx'a gondolt, ideje volna már leszoktatni a gyereket arról, hogy nyolcéves koi'ára még mindig üvegből igya a tejet reggelenként, amit a felesége odakészít az ágy mellé. De hát, ha neki így jobb, akkor hadd igya. Attól még ugyanolyan nagy gyerek. Meg aztán mi van abban, hogy cumisüvegből issza a tejét? Az asszony ugyan sokat morgott érte, de ő azt mondta; ha így esik jól. — Siess mái', elkésünk — szólt be a felesége, de Koi’ga nem mozdult az ágy széléről, s amikor a nő ideges, vékony hangján röviden megkérdezte, hogy nem jössz, ő azt mondta, nem, majd elmegyek a későbbi busszal, még azzal is beérek. I GAZ Cl I. A1L A N Az asszony értetlenül toporgott még egy darabig az előszobában, s csak az ajtó csa- pódása jelezte, hogy elment. Korga felállt, kinyitotta a szekrényt, és kivett egy fehér inget, aztán nyakkendőt keresett hozzá. A nylonzsákot lehúzta szürkecsíkos öltönyéről, és lassan öltözködni kezdett. Gondosan megkötötte nyakkendőjét, kifényesítette cipőjét, visszaült az ágy szélére és várta, hogy megszólaljon a vekker. Nem akarta előbb felkölteni a gyereket. Késői gyerek volt. Már le is mondtak róla, hogy valaha is gyei-ekük szülessen, de aztán meglett a gyei'ek, nem könnyen, hiszen Kati akkor már negyvenéves elmúlt. Amikor a csörgőóra megszólalt, és a fiú kinyitotta a szemét, először megijedt, mert megszokta már, hogy az apjáék reggeli műszakba járnak, és nincs otthon senki. De aztán, hogy az apja azt mondta, ma nem kell iskolába menni, kiugi'ott az ágyból, hogy akkor megnézi a délelőtti tévéműsort. Korga Imre akkurátusán megágyazott, segített felöltözni a fiának, a lepedők alól. a szekrényből elővett kétszáz forintot a du- gipénzből, és elindultak a fiával kettesben a vái'osba. Korga megmutogatta a házakat, ahol valaha apjáék, nagyapjáéit laktak, lementek a vízpartra, és figyelték, ahogy a sirályok lomha repüléssel kísérik a súlyos terhekkel megrakott uszályokat. Néha köveket dobtak a vízbe, hogy a felfröccsenő víz szikrát vetett a fényben. Megálltak a kirakatok előtt, végignézték a játékokat, és kiválasztottak egy sárga színű autót. Megebédeltek a város fölé emelkedő, széljáxTa lépcsősor tetején épült étteremben. Korga megivott egy üveg sört, a fia pedig megkérdezte, hogy ihat-e még egy kólát. — Pei'sze. Miért ne? — mondta Korga ugyanúgy, amikor a' második üveg is kiürült. Délután moziban voltak, és még hazafelé is azt beszélték, hogy milyen szép színű volt a tenger. Este boldogan aludtak el, és az összetolt ágyon kinyújtották karjukat, hogy rossz álom esetén megérintsék egymás kezét. De nem álmodtak rosszat. Korga fiússen ébredt, csak amikor vas öltözőszekrényébe beakasztotta ruháját, akkor fogta el valami szorongás: mit fog mondani a művezetőnek? Hol volt? A csaxmok felé tartva még úgy gondolta, talán az lenne a legjobb, ha azt mondaná, hogy tegnap berúgott, és azért nem akart bejönni, nehogy a gépek között járva valami baleset történjék. Igen, ez lesz a legjobb, döntötte el. Hiszen volt már ilyen eset és a művezető utólag szabadságot íratott ki arra a napi-a. Ezt kell mondani, ezt kell — hajtogatta magában, ^mikor belépett .a csarnokba, de ahogy a bajuszos, íagydarab művezető előtt állt, csak annyi jöR ki belőle. — Sétáltunk.., A fiammal sétáltunk, és jó volt... — -Na és mit gondol, Korga szaki, ha a gyárban egyszerre mindenkinek eszébe jutna, hogy sétálni akar a kisfiával, akkor mi lenne? — kérdezte mély, dallamos hangján a művezető. — Nem tudom, kérem. Korga Imrének egynapi igazolatlan hiányzás miatt, elvonták az évi nyei-eségét. Amikor ez kiderült, az asszony ordítozott vele a konyhában. Az kiabálta, hogy nem elég neki az első műszak, itt vagytok utána a nyakamon, a főzéssel, a mosással az alsógatyáitokkal. Kurn:« S>nm semmit nem szólt. Este lement a kocsmába és söx’t ivott. Másnap zúgó fejjel ébredt, de pontosan ért be a munkahelyére, időben blokkolt, és rendesen elvégezte egész napi munkáját. Szigclliy András j