Észak-Magyarország, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-26 / 73. szám

1978. március 26., vasárnap ÉSZAK -MAÖ¥ARORS2A© 3 Hatvan perc története — Mi történik egy óra alatt a gyárban? — Erre nehéz válaszolni, de azért megpróbáljuk — nyugtat meg Kiss Sándor, az LKM termelésirányító szol­gálatának vezetője. Tulaj­donképpen a csúcsidő után érkeztem. Reggel 6 és 8 óra között összesítik az előző 24 óra eseményeit, történetét. Most már a „csendes” idő­szakban vagyunk. 48 állo­másos telefonközpont, s tu­catnyi telefon kapcsolja ösz- sze a szolgálat embereit az üzemekkel. A központ kü­lönleges kapcsolású. Csak egy gombot kell lenyomni, s a kért üzem diszpécsere már jelentkezik. Sűrűn fel-íelberregnek a készülékek. A gyáregységek egy részéből óránként, más részéből kétóránként köz­ük, hogy milyen eredményt hozott több száz, vagy több ezer ember „hétköznapi” erőfeszítése, munkája. Egy ifjú ember, Prókai György — miközben nagy rutinnal jegyzi fel az adatokat — egy telefonra int, emeljem fel a hallgatót, s ha úgy tetszik, legyek fültanúja a tömör párbeszédnek. Kellemes, nyugodt női hang a martinból: — Halló, akkor mondom is. Az egyes kemence 8 óra 15 perckor csapolt... a ket­tes 9 óra 20 perckor... A többit nem figyelem. Lépteimet az SM-acélmű fe­lé irányítom. Kemecsei István brigádvezető segítsé­gével próbálom a Il-es ke­mencénél lezajlott folyama­tot rekonstruálni. A kemenceajtó felemelke­dik. Próbát vesznek. Ügy látszik, hogy már „beért” az acélfürdő, mert Farkas Fer_ dinánd acélgyártó mester ezt mondja: — Fiúk, lehet csapolni! A kis embercsoport nagy rutinnal lát a bontáshoz. Izsvák József csapolósegéd a szúró vesszővel meglazítja, feszegeti a tömítést szolgáló magnezitet, s Lackó József bontókanállal szedi ki a nyí­lásból a törmeléket. Erőtel­jes szúrás, és szikraesőt szórva megindul, az üstbe zuhog az acélpatak. — Kilenvenkét tonnái; csa­poltunk. Ebből a gerendaso­ron síneket hengerelnek. Már egy hete, hogy ilyen anyagot gyártunk. Mindén rendben van, zökkenőmente­sen tudunk dolgozni — értékeli a munkát Kemecsei.-fc A durvahengerműből órán­ként fut be a jelentés. A műszak nem zökkenőmentes. A blokksor — amely már megért a nagyjavításra — néhány percig állt, görgőja- vitás végett. A bugasor 10' percig nem tudott termelni — feszültség-kimaradás. A gerendasoriak „tartják” az eredményi, az óránkénti 20 tonna helyett 26 tonnás át­laggal „mennek”. A napi összesítőket böngé­szem. A bugasor az elmúlt 24 órában 104 százalékos eredménnyel dolgozott. Egy másik összesítő rekordot sej­tet: március 11-én 41 száza­lékkal hengereltek többet a tervezettől. — Ez szép eredmény. — Igen — bólint Kiss Sán­dor. A kíváncsiság a durva­hengerműbe visz. Kis ideig figyelem a kor­mányosok munkáját. Jól, összehangoltan dolgoznak. Kattognak a virisztoros ve­zérlőberendezés kapcso­lói. Most egy buga makacs- kodik, nehezen akar átsik­lani a hengersorok között. A következő izzó anyag már engedelmesebb. A brigádvezető, Kelemen János áll meg a hátam mö­gött. Elmondom, hogy lát­tam a rekordot sejtető ada­tot. — Van attól nagyobb is! A mi normánk egy műszak alatt 440 tonna, de mindig „hozzuk” az ötszázat. Janu­ár 18!- án éjszakások vol­tunk. Minden egybevágott, minden jó volt: több mint ezer tonna anyagot henge­reltünk, ami 207 százalékos eredménynek felel meg. Tudja, igyekszünk ráhajtani, mert sok ezer tonna többle­tet vállaltunk. Egy ifjú embert, Tóth László fókormányost társa váltja. Tóth láthatólag elé­gedett. — Mi az eredmény? — Ügy számolom, hogy egy óra alatt 80—90 tonnát hengereltünk. Ez jó eredmény. Jó, hi­szen a norma óránként 55 tonnát ír elő. A pultok, s a rajtuk sor­jázó telefonerdők között ácsorgóm. Egy készülék ber­regni kezd. — Kiss vagyok, szervusz. — Kellene egy daru — mondja a hívó fél. — Milyenre van szüksé­getek ? — A 10 tonnás nem felel meg. — Kérjetek az ÉÁÉV-től, velük jó a kapcsolatunk, biztosan segítenek. Üjabb telefon. Ha jól sej­tem, a telefon másik „vé­gén” a beruházási osztály egyik embere van. — Mikor tudnál a hely­színre kimenni? — Nem régen voltam ott, de ha kell újra kimegyek. A diszpécserszolgálat ko­csija útnak indul. Az egyik gyárkapu közelében kissé testes, pirospozsgás arcú férfi száll a járműbe. Moso­lyog, de minden kérdésem elől kitér a válasszal, még a nevét sem hajlandó elárulni. Hosszú, kanyargós út után a nagyolvasztó déli oldalá­hoz kerülünk. A gond „oko­zója” acélvázas, nyitott csar­nok. A nyugati végén jókora betontömb. Tóth György irá­nyításával működő kotrógép „harapdálja” a tömb körüli talajt. — Robbantáshoz készülünk — magyarázza Vénkúti Mik­lós kitűző, művezető. — Nagy szükségünk van a te­rületre, itt szereljük a kom­binált acélmű oszlopait. Meg is mutatja, hogy az alkatrészek már „bevetésre” várnak. Kérdés csapódik a fülem­be. Kiss Sándor: — A beruházó meg van elégedve? — Igen, e hétre — vála­szol „névtelen” útitársunk. Visszaindulunk. A szolgálat vezetője egy sor beszélgetést folytat le. — A terület háromnegyed részét átadtuk. Már csak a robbantó kamra van hátra, de bajban vagyunk, mert a darut most akarják leállíta­ni, anélkül nem tudunk bol­dogulni. El kell halasztani a javítást, ezt követeli a józan ész. Telefon, telefon után, ille- . tékes illetékes után. Nem va­gyok építési szakember, de ha a darupálya egyetlen daruját leállítják, nem tud­ják továbbfolytatni a terü­let felszabadítását. Puszta emberi kéz semmit nem te­het' a több tonnás anyagok elszállításában. * Egy perc nem nagy idő. 60 másodperc alatt a ne­mesacél-hengermű finom­sora a 10-es koracél­ból 917 méter hosszú anya- „ *• „lő” ki. Egyórai telje­sítménye 22, a közéosoré 33, a közéohengerműé 45, tonna. S 60 perc alatt 8—10 vasúti kocsi érkezik a gyár­ba érctömörítménnyel, ócs­kavassal, ötvöző anyagokkal megpakolva, s ugyanannyi vagon hagyja el többnyire készáruval az LKM-et. Az áru magával cipeli a 18 ez­res kollektíva küzdelmes perceit, óráit, napjait, sok­szor a munka verejtékét, s a termékben benne van a diósgyőri kohászat emberei életének egy-egy darabká­ja is. Csorba Barnabás A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat áprilisban adja át az ezredik lakást a Paksi Atomerőmű lakótelepén. A több szintes házakat új típusú panelekből építik. Képünkön: Az épülő paksi „atom”-lakótelep. Ki vízben jár, megnedvesedik Bizonyára cseiek, amiért a róluk szó­ló írás címéül e régi köz­mondást választottam. Jó­magam úgy érezem, ez a ré­gen kimondott népi bölcses­ség az ő esetükben duplán igaz. s ennek a sík, bod­rogközi tájnak jellemzésére keresve sem találhattam vol­na kifejezőbb hasonlatot. Már csak azért is valósnak tartom a régi állítás mai igazságát, mert az elmúlt években és különösen ta- vály eléig sokat „jártak ők a vízben”, s átvitt értelem­ben 7,5 millió forint mér­leghiánnyal az elmúlt nehéz esztendő végén bizony „meg is nedvesedtek”. Az 1977-es évet vizsgálva, és főleg a Bodrogköz ese­tében vizsgálva a gondokat, elmondhatjuk, nem egyedi jelenségről van szó. Két» ter­melőszövetkezet kivételével mindegyikkel hasonló baj történt tavaly, ami egyben azt is mutatja, a ba­jok forrását nem a nevezett szövetkezetek gazdálkodásá­nak milyenségében kell ke­resnünk. Tény: e folyók által be­zárt, csatornákkal szabdalt Bodrogköz sorsa, szerencsé­je, balszerencséje (az el­múlt években inkább az utóbbi) a víz, amiből, ha sok van. épp úgy ellenség, akár az aszály. S a példákért nem kell messzire mennünk, csu­pán csak az elmúlt évig. Ta­valy nagyon sok volt a nem kívánt víz, s a bekövetke­zett mérleghiányok jobbára vízbe veszett milliókat ta­karnak. Itt van a ricsei Üj Erő Tsz esete. Erős tsz-nek so­hasem lehetett ipondani, ami­nek persze számos más oka volt, van, de ezekre még visszatérünk. Az ilyen tsz esetében a tartós árvíz va­lóságos istencsapás. Tavaly tavasszal egészen május 1- ig belvíz borította a ricsei határt. Több oka volt en­nek, elsősorban persze a mérhetetlenül sok csapadék. De a nem kellően iszaptala- nított ricsei főcsatornáról sem feledkezhetünk meg! A felduzzasztott Tisza is „be- bejátszik” ezekbe a víz­borításokba, s arról szintén szót kell ejtenünk, hogy a Tisza gátjának áteresztő ké­pessége meglehetősen jó, ami ebben az esetben csep­pet sem kedvező. Így indult hát az 1977-es év Ricsén. amihez aztán jött kéthónapos aszály, majd egy szptemberi fagy, s a növény­termesztésben máris „ösz- szeszámolhattak” 9 millió fo­rintos árbevétel-kiesést. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a tavalyi évet tekint­ve. újonnan egyesült tsz-ről van szó (Riese, Semlyén, Lá- cacséke, s külön-külön egyik sem dúskált a milliókban, mutatja ezt az induló 3.3 milliós alaphiány), akkor érthető és magyarázható az elmúlt évi eredmény. Már előbb említettem: an­nak, hogy az e tájon gaz­dálkodó tsz-ek nem erősöd­tek meg igazán, annak a víz mellett számos oka is volt. Ezek közül első helyre talán a nem megfelelő szak­ember-ellátást lehet tenni. Körmöndi István, a ricseá tsz elnöke: — Földrajzi fekvésünk olyan, hogy erre a vidékre nehezen jön el a fiatal szak­ember. Körülményeket — ebbe beleértem én a lakás- helyzetet is — nem tudunk olyat teremteni, amit ma már joggal elvárna a fiatal. Szövetkezetünkben jelenleg négy egyetemet, vagy főis­kolát végzett szakvezető van. Viszont legalább nyolc ilyen végzettségű hiányzik ... A ricseiek 3174 hektár szántó gazdái. Ebből 1100 hektár, ami kiváló föld, a Tisza mellett fekszik és ár­vízveszélyes, belvizes terület. Van 800 hektárjuk, ahová nem ér el a víz, ez viszont homok. Mondhatnák erre azt: min­den összeesküdött ellenük. Semmiképp sem szabad ilyen sötéten látni a dolgokat! Szerencsére, sem az elnök, sem a főmezőgazdász, Novák Tivadar nem látja úgy. Az idei év a főmezőgazdász sze­rint például ezer százalék­kal kedvezőbben indult, mint a tavalyi. Nincs tenger a ricsei határban, és ez már nagy szó. Az 1980-ig meg­valósuló Tisza melletti 1021 hektár alagcsövezése (ami 12 millióba kerül és a pénz 70 százalékát az állam adja) már elérhető közelségben van. Ha ez megvalósul, óriá­sit léptek előre a termelési biztonság terén. Azt a 800 hektár homo­kot, ami manapság csak va­lamicske zabot, rozsot, ta­vaszi árpát terem, befüvesí­tik (idén már 150 hektárt), s takarmánybázisa lesz a továbbfejlesztésre kijelölt juhászatuknak. Ezzel a je­lenlegi vetésszerkezet egysze­rűsödik valamelyest, amire feltétlenül szükség is van, hiszen 16—18 növényt ter­meszteni. mégpedig együtt, jól és gazdaságosan, majd­hogynem képteleneség. Ma viszont még ennyi növény alkotja a ricseiek vetésszer­kezetét. Belátható terv — mármint időben —: hogy a zöldség­magvak mellett (ennek szód hagyományai vannak és adottságaik a magfogásra ki­tűnőek) elsősorban olyan növényekkel foglalkoznak majd, amelyek e vidéken úgymond jól érzik magukat, s a termelés agronómiái és közgazdasági körülményeik tényezőit figyelembe véve, termesztésük gazdaságos. \ ricseiek _cé1^: más is lehetne? — az, hogy önerőből, no meg állami tá­mogatás segítségével a „víz­ben járást” és ennek követ­kezményét, a ..niegned­vesedést” mihamarább múlt időben emlegessék, ök is, mások is. Hajdú Imre in import a szocialista országiéi A magyar ipar és kül­kereskedelem számá­ra a szocialista kö­zösség országai nemcsak szilárd felvevőpiacot, ha­nem biztos beszerzési for­rást is jelentenek, s ennek a jelenlegi világgazdasági helyzetben különösen nagy a jelentősége. 1977-ben kereken 137 milliárd forint értékű árut hoztunk be az európai szo­cialista országokból, 16 mil­liárd forinttal többet, mint egy évvel korábban. E fej­lődés azt is jelzi, hogy egy­re több olyan terméket is be tudunk szerezni a szo­cialista országokból, amit azelőtt tőkés cégektől vásá­roltunk. E folyamatra hív­ja fel a figyelmet a Kül­kereskedelmi Minisztérium is, amikor a vállalatokat arra ösztönzi, hogy foko­zottan tanulmányozzák a KGST-államok kínálatát, onnan szerezzenek be minél több olyan cikket,, amit eddig tőkés valutáért vásá­roltunk. Valamennyi szocialista országban jó lehetőségek kínálkoznak az import fo­kozására. A Szovjetunióból az idén 7—8 százalékkal nő a behozatalunk, s fontos cél az is, hogy a többi szocia­lista államból származó importunk az idén már áz exportot meghaladó mér­tékben növekedjék. A meg­állapodások értelmében Bulgáriából, Csehszlovákiá­ból, Lengyelországból, az NDK-ból és Romániából együttesen az idén 14 szá- n zalékkal több árut hozunk be, mint tavaly, miközben exportunk 11 százalékkal nő. Ily módon 20 százalékkal növelhetjük az idén szocia­lista gépimportunkat, min­denekelőtt azokét a beren­dezésekét, amelyeket szako­sítási vagy kooperációs egyezmények keretében gyártanak. Az NDK teher­gépkocsi szállításai például feleslegessé teszik azonos teherbíró képességű jármű­vek hazai gazdaságtalan gyártását, s jól kihasznál­hatók a híradástechniká­ban. a számítástechnikában kialakult kooperációk is. A fogyasztási cikkpk behoza­talában 10 százalékos nö­vekedéssel lehet számolni. a Szovjetuniónak szin­te valamennyi ágaza­ta rendkívül fontos termékeket küld az idén is hazánkba, sőt több mint hétmillió tonna kőolaj, 4,4 milliád kilowattóra vil­lamos energia, gépiparunk any’agellátásához 650 ezer tonna hengereltáru, 15 ezer tonna réz, 11 ezer tonna ólom és több más színesfém érkezik a Szovjetunióból. Vaskohászatunk szinte tel­jes egészében szovjet vas­ércet dolgoz fel. A Lada gépkocsikhoz nálunk készü­lő 410 ezer készlet részegy­ség ellenében 38 500 sze­mélygépkocsi érkezik, amelynek 90 százaléka lesz Lada-típus, ezenkívül több mint 6000 tehergépko­csit és több száz úgyneve­zett haszonjármüvet is be­hozunk. A közelmúltban értékelték a Magyar Szénbányászati Tröszt elmúlt évi munka­versenyét. s ezúttal is szép sikereket értek el a borsodi szénmedence bányászai. A termelőegységek versenyében Kiváló akna címet nyert Lyukóbánya, amely tavaly 161 ezer tonnával szárnyal­ta túl éves mennyiségi ter­vét. Vezérigazgatói dicséret­ben részesült a Mákvölgyi Bányaüzem Edelény 1—IV. aknája. A frontfejtési brigádok kö­zül Kiváló brigád címmel tüntették ki Pataki Sándor (Lyukóbánya) 120 tagú és Rémiás József (Ormosbá­nya) 54 főnyi kollektíváját. A brigádok tagjai ezer fo­rint jutalomban részesültek. Vezérigazgatói dicséretet ka­pott Kiss Mihály (Fekete­völgy) 78 főnyi brigádja. Az elővájó csapatok verse­nyében vezérigazgatói di­cséretet érdemelt ki Köhler Pál (Tervtáró) szocialista brigádja. Pénteken délután a miskol­ci báir'ászklubban gyülekez­tek a Borsodi Szénbányák Vállalat nyolc üzemének fia­taljai, hogy vetélkedő kereté­ben eldöntsék, melyik két csapat vesz részt a megyei VIT-döntőn. A vállalati ve­télkedőt Kálmán József, a Putnoki Bányaüzem dolgozója vezette, aki végig élvezete­sen és pergőén irányította a játékot. A négyórás küzde­lemben mintegy 15 ügyességi és szellemi feladatot kellett megoldani a fiataloknak. A játék bevezetőjéül 'a zsű­ri a szellemes bemutatkozá­sokat értékelte. A maximális pontszámot, a 15-öt, a Mis­kolci Bányaüzem fiataljai kapták — rímbe szedve is­merhettük meg a csapat tag­jait. Ezután a VlT.en járt dolgozót, illetve valamelyik Világifjúsági Találkozót idé­ző emléktárgyat kellett a ver­senyzőknek bemutatni. Ezt az akadályt is sikerrel vették, hiszen sikerült nem egy is­merőst felkutatni, aki a leg­első, prágai VIT eseményei­ről számolhatott be. Néhány villámkérdés és „totó” után, ügyességi versenyre került sor. A főszerepet a tenisz- és pingponglabda játszotta, no meg az ügyesség. A verseny­zők itt bebizonyították, hogy van még mit gyakorolniuk... A következő kérdések a VIT- ek és a rendező országok tör­ténetét dolgozták fel. Talán ez ment a legjobban a fiata­loknak. A legnagyobb sikert azonban mégis az önálló ze­nés, irodalmi műsorok arat­ták. Ebben a legötletesebb- nek a Bükkaljai Bányaüzem Tervtáró aknai KlSZ-alap- szervezeté bizonyult, amely produkciójáért meg is kapta a maximális pontszámot. A végig izgalmas és kelle­mes időtöltést nyújtó vetél­kedő győztes csapatai között holtverseny alakult ki. A megosztott első helyen a Mis­kolci és a Putnoki Bánya­üzem csapata végzett egy­aránt 130 ponttal — ők kép­viselik a vállalatot a megyei VIT-döntőn —, 3. a KOSZGÜ lett. — ternesi — 1 Szénbányászok monkaiersenye Miel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom