Észak-Magyarország, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-02 / 52. szám
ÉSZAX-MAGYARORSZAG 4 I 1976. március 2., csütörtök Filmlevél A közös bűn GALGÓCZ1 ERZSÉBET regénye több kiadásban is az olvasó elé került. Legutóbb — a szerző másik két kisregényével — olcsó zsebkönyvkiadásban is közreadták, így bizton mondhatjuk, hogy százezrek ismerőse. Méltán lett sikeres könyv és ebben a szerző erényein, olvasmányos stílusán, elkötelezettségén, feszültség teremtő erején, emberábrázolási tehetségén túl igen nagy szerep jutott magának a cselekménynek. 1956 vérzivataros ősze igen élénken él még a húszonevesek emlékezetében is, és mivel abban az időben nagyon sokan próbáltak ilyen vagy olyan okból indulva új hazát keresni a nyugati világban, Nyugat- Magyarország falvainak élete, „átmenő forgalma” az érdeklődés előterébe került. A regény szinte a bűnügyi történetek izgalmassá- gával mutatta meg egy disszidálás közben elkövetett gyilkosság felderítését, a tett mozgatórugóit, s annak hátterében az akkori nyugatmagyarországi községek lakóinak életét, s velük párhuzamosan egy határ menti tanya három lakójának rendkívül szorongásos, ugyan- akkor természettől fogva is röghöz ragadt mindennapjait. A tanyásgazda meglehetősen elmaradott gondolkodású falusi ember. Felesége nem gondolkodó erfíber. Legényfia pedig elvágyik a tanyasi elmaradottságból, közösségben szeretne élni. A tanyájukon elkövetett gyilkosság, jóllehet, ők nem ismerték sem az áldozatot, sem a tettest, sőt azt hitték, hogy a tettes már régen túl van az országhatáron, még- inkább a nagyobb közösségtől való tartózkodásra készteti őket. A tetemet ők dobták a Dunába, de mást mit is tehettek volna azokban a napokban, amikor se tanács, se rendőrség, se egyéb hatóság nem volt, amelyhez jelenteni lehetett volna. A bún hát közös. Olyan értelemben legalábbis, hogy a bűncselekmény palástolásának vétkében egyformán osztozik a tanyásgazáa, meg az a hatósági apparátus, amelyik ebben a nehéz időben nem volt a helyén. Ez az öreg Sokorai gazda véleménye. A regényből Mihdlyfi Imre rendezésében készült film igen sok tekintetben eltér az alapműtől. Jóllehet a film szuverén alkotás, mégis ösz- sze kell vetni ebben az esetben az alapművel, mert a címben is jelzett közös bűn fogalmának jobb értéséhez kívánatos lett volna átvenni a filmbe a regénynek a nyomozati vonalát is. A filmben a valóságosnál sokkal inkább légüres térben él a Sokorai család, sokkal kevesebb a néző számára az információ 1956 őszéről, az ellenforradalomról, a disszi- dálási lázról, s mivel egyre több a nézőtéren azoknak a száma — a tizenévesek és a huszonévesek ifjabbja —, akiknek erről a korról élményeik nincsenek, közvetett ismereteik pedig hézagosak, a bűncselekmény és az elkövető részletesebb ismerete nélkül, az adott időszak hiányosabb ismereteivel aligha fogadják el Sokorai álláspontját a .bűn közösségéről. Ez még nem is lenne baj, hiszen ezzel a felnőtt néző is sok tekintetben vitázik, de mert itt a bűn elkövetésének kora helyett a bűn- cselekmény „utóélete” és utóhatása került előtérbe, nehezebb azt is megérteni, vajon mért volt ennyire szorongó a Sokorai család, miért tartózkodott a hatóságnak való jelentéstől, és vállalta inkább a, szinte örökre való bezárkózást. A RENDEZŐNEK láthatóan az volt a törekvése, hogy a látványosabb, könnyebben befogadható bűnügyi szállal szemben a Sokorai család bűnhődését, azaz az önmagukra szabott rettegő zárkó- zást elemezze, és így mutassa meg részben ennek a tanyasi életformának, részben a Sokoraiék és társaik gondolkodásának tarthatatlanságát, zsákutcáját. Galgóczi Erzsébet nem krimit akart írni, de éppen a bűneset és nyomozása részletes bemutatásával sikerült neki a kor falusi állapotait és a szereplőket kitűnően jellemeznie, ez pedig a filmből igen nagymértékben hiányzik. Vitára ingerel a „közös bűn” meghatározás, mert a film alapján nem más, mint egy minden ízében maradi, ugyanakkor rendkívül számító parasztember félelmeinek olyan jellegű feloldása, amellyel bűnrészességét eleve az ellenforradalom által megtámadott rendszerre, illetve annak képviselőire kívánja áthárítani, s magát mindenen kívül állónak akarja tudni. Mihályfi Imre rendező, aki elsősorban kitűnő tévéfilmekkel tette magát ismertté, Galgóczinak egy korábbi regényéből, a Pókhálóból is filmet csinált néhány éve. (Éppen tegnap sugározta a televízió.) Vonzódik a falusi élet megjelenítéséhez. A közön bűnben ez kevésbé sikerült, mint a másik filmben. A megismert néhány személy nagyobb közösséget nem reprezentált, cselekményük nagyrészt társadalmi háttér nélkül pergett, legalábbis igen halvány és vázlatos volt a mögötte álló korrajz. így határozottan veszített erejéből. Szécsényi Ferenc operatőr képei kellően rideggé tették a tanyasi környezetet, életet. A főbb szerépekben Horváth Sándor, Várnagy Katalin, Csák György érzékletesen keltette életre a tanyán élő és egyben a társadalom perifériájára szorult parasztcsaládot. Kisebb szerepekben emlitést érdemel Némethy Ferenc, Horineczky Erika, valamint Molnár Tibor. * . A HÉT TOVÁBBI FILMJEI között találunk két olasz filmet. Az Egy eladott élet a feketeinges fasisztáknak a spanyol polgárháborúban való részvételéről szól. A rendezője Aldo Florio. A másikat Mario Monicelli rendezte, a címe Kedves Michele, és egy család történetében érdekes életrajzot tár a néző elé. Benedek Miklós Filmsiker Berlinben A szombaton Nyugat-Ber- linben megnyíló XII. nemzetközi idegenforgalmi kiállítás (ITB) szerdán megtartott sajtóértekezletén bejelentették: a kiállítással egybekötött „Prix ITB 1978” nemzetközi turisztikai filmverseny zsűrije elismerő diplomával tüntette ki a Magyarországon működő Vue Touristique által készített „Ü tie vél” című filmet. A zsűri fődíját, az „Arany iránytűt” az idén nem adta ki és 24 ország 43 filmjéből mindössze négyet jutalmazott. A Magyarországon készült film volt az egyetlen, amely elismerő diplomában részesült. Elismeréssel ír a fiatal filmművészeknek a nyugatberlini filmfesztivál keretében zajló VIII. nemzetközi fórumán hétfőn este, a szépszámú közönség tetszésétől kísérve bemutatott magyar filmről, a „Filmregény, három nővér” című alkotásáról szerdán a Der Tagesspiegel. A tekintélyes nyugat-berlini lap kritikusa megállapítja, ez a mű sajátos költeménye a valóságnak és egyben hiteles kifejezője a mai magyar életnek. Eszperantisták találkozója száznál többen vettek részt a nagy sikerű rendezvényen, melynek keretében a megyehatáron túl is ismert és elismerten jó munkát végző szirmabesenyői általános iskolás eszperantisták egyórás műsorral mutatkoztak >■ be. Harminc ország népeinek táncai, játékai, dalai váltották egymást, s természetesen nem maradtak ki a bemutatóból az eszperantó irodalom kiválóságainak versei sem. A rendezvény zenés klubesttel zárult, a baráti beszélgetésen a megye eszperan- tistáinak képviselői mellett jelen voltak a HNF megyei nemzetközi klubjának nagy mozgalmi múltra visszate- . kintő tagjai is. Pál István (Levelezőnktől) Valamennyi országban, ahol az eszperantó békemozgalom tért hódított és szervezetekkel rendelkezik, minden év utolsó hetében barátsági hetet rendeznek. A nemzetközi barátsági hét rendezvényeinek hazánkban és megyénkben is hagyományai vannak már. A HNF megyei bizottságának nemzetközi klubja, a Magyar Eszperantó Szövetség megyei bizottsága, valamint a megyei művelődési központ eszperantó szakköre közös rendezvénnyel emlékezett meg a népek közötti barátság és béke propagálásával, a nemzetközi barátsági hét jelentőségéről. Másfél Rázzuk a rongyot j N em tagadom: felnőtté válásom korszakának hosszú « ideig visszatérő, lidérces álmait az érettségi szó- J beli vizsgám jelentette. 'Az a délelőtt, amikor ott i álltam a patinás hírű leánygimnázium óriási tornatér-. J mében, szemben a vizsgbizottsággal, s a terem falait « táguló világegyetemnek, magamat egyre zsugorodó por- J szemnek érezvén matekból is csak ez jutott eszembe: ■ „Áve Cézár, a halálba menők üdvözölnek!” Annál kedvesebb, derűsebb emlékem maradt a nagy , próbatételt követő összejövetel: az érettségi bankett, i A „csasztuska brigád” mulatságos rigmusai, amit egy j sevége-sehossza papírtekercsről olvastak, kifigurázva ■ benne valamennyi diákot és az Olümposzról egy estére J szívesen közénk vegyült „félisteneket”; tanárainkat. , Sosem felejtem el a terítékek mellé, szalvétába rejtett i apró ajándékokat, amelyeket mi magunk készítettünk [ egymásnak: könyvjelzőket, agyagból formált hamu- i tartókat, nyersvászonra hímzett könyvborítót, gobelin- j nel kivarrt szemüvegtokot, miegymást. Negyedszázad távolából is emlékszem a dalokra, ame- J lyeket — az iskolai énekkarban megszokott felállás- ( ban — négy szólamban fújtunk olyan szépen, hogy az i utcáról is becsalogattunk néhány tucat hallgatót. Em- J lékszem, a móka kedvéért választott tisztségviselőkre: i a háznagyra, a korelnökké avanzsált némettanár úrra, a jegyzőkönyv vezetésével megbízott tornatanárnőnkre; i lelki szemeimmel ma is látom a tüzes csárdás közben J perdülő sötétkék rakottszoknyákat — a bankett előtt , magunk szavaztuk le a „flancot”, s tettük kötelezővé « utoljára az iskolai egyenruhát —, látom az U-alakú J asztalokon végigfutó zöld-fehér virágfüzért, a felszol- i gálók könnyes mosolyát. Egyszóval sok mindenre emlékszem, ami szívemnek abból az időből kedves és fontos, i de... De végveszély óráján sem tudnám megmondani, • mit viselt az osztályfőnöknőnk azon az éjszakán? Fogai- J mám sincs miből és hány fogásból állt a vacsora, mi- < lyen bormárka kellette magát a palackokban, kinek | a bandája csatlakozott kísérőül a négyszólamú madrí- i gólokhoz, s a Kodály-biciniákhoz ... Mindez arról jutott eszembe, hogy a napokban riasztó i hírek jutottak el hozzám: ijesztő méreteket öltött a • középiskolákban a rongyrázás. A dologban közvetlenül , érdekelt informátoraim szerint némely fővárosi és vi- > déki gimnáziumban már megkezdték a közös költségek [ inkasszóját. Hogy mennyi az az öszeg? Személyenként 700 —azaz J hétszáz — forint! Ennyit kell a diákoknak az idén be- ] fizetniük a tablóra és a bankettre. Hja kérem, nem olcsó mulatság a fatányéros — ape- < ritiffel, meleg előétellel, desszerttel, vörös- és fehér- | borral, dupla feketével és zenés felárral — az Inter- t continental magyar csárdájában! Mert itt van a kutya | elásva: a Gellértben, a Hiltonban, s az Intercontinen- i talban. Nem szeretnék a hitelrontás bűnébe esni, csupán a , tények kedvéért jegyzem meg: mi annak idején ma- • gunk kasíroztuk a fotókat és tehetséges rajzdióink ma- | guk illusztrálták a tablót, ezernyi mulatságos ötlettel, i manapság viszont iparművésszel csináltatják — az J a sikk. Mi, kezdők lévén az alkoholfogyasztásban, sokkal ■ több szörpöt fogyasztottunk a banketten, mint alkoholt, ( mostanában már étvágygerjesztőnek is minimum Ver- t műt, Bianca vagy Gordon’s Dry Gin járja. A szalag- | avató bálokra parasztszoknyában, fehér blúzban jár- i tunk, manapság lépést sem tesz a leányzó földig érő J nagyestélyi, aranyszállal szőtt csipkestóla nélkül. Még ■ tíz éve is a vendéglők különtermét foglalták le a matu- J ránsok a bankett céljaira, esetleg a Régi Országházban, J vagy a megyeri csárdában. Mostanában? Ugyan kérem, 1 hol van az már! Nem a meghitt környezet, a baráti | együttlét a fontos, sem a szertelenül bolondos, fiatalos « hangulat, hanem a flanc. A fotocellás ajtó, a pincérek J borvörös frakkja. A hétágú ezüst* gyertyatartó az aszta- i Ion és a macskajaj a bankett után. R ázzuk a rongyot, kerül amibe kerül. Egy heti ■ kosztpénzbe. Egy férfi kötöttkabát árába. Két * pár cipőbe a kisebb testvéreknek. Két heti , SZOT-üdülésbe. A családfő egy hónapi túlórájába, i De legalább megérné!... Nyíri Éva ■ MÁRCIUS 1-TÖL 15-IG MÜANYAGBOLTUNKBAN, A VÁSÁRCSARNOKKAL SZEMBEN 30-40% ÁRENGEDMÉNNYEL. Áruskála a háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének fokozásáért. Mezőgazdasági eszközök árusítással egybekötött kiállítása az AGROTROSZT, a SZOVARU, a HERMES, a VASÉRT és a VIDIA közreműködésével A SKÁLÁBAN február 28-tól március 11-igBarczy Pál munkája
