Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-08 / 33. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4

1978. február 8., szerda

A publikálás: művelődéspolitikai cselekvés

\

Bozsik István munkája

Hírek egy iskolából

Néhány nappal ezelőtt a helyi kiadványok terjesztéséről jelent meg lapunkban néhány gondolat. A cikkre több reagálás érkezett. Volt olyan is, amelynek írója azt kérdezte; mennyire szükségesek a helyi kiadványok, van-e érdemi, társadalmi haszna azok megjelentetésének. Szükségesnek tartjuk itt elismételni, hogy előző cikkünkben is csak a tudományos jellegű művekről szóltunk, és semmiképpen sem vettük figyelembe a különböző reklám jellegű, meg vállalati album jellegű kiadványokat.

Nem szükségtelen elismételni azt, hogy a tudományos gyűjtőmunka, az ilyen jellegű kutatás soha nem lehet öncélú, nem azért folyik, hogy egy valakinek, vagy akár egy egészen szűk kis közösségnek gyarapodását szolgálja, hanem mindenkor szélesebb közösségé kell hogy legyen annak eredménye, adott esetben össztársadalmi értékké kell hogy váljék. Ha a tudományos gyűjtőmunka, a kutatás eredményei nem kerülnek nyilvánosságra, nem szolgálhatnak további tudományos munkát, társadalmi tudatfej-, lesztést, ismeretgyarapítást, vitatható az értékük.

Ezért kell örömmel üdvözölni a tudományos intézmények és társulatok kiadási törekvéseit. Az a kiadványpolitika, amelyet például Borsodban erre hivatott szerveink folytatnak, mindenképpen indokolt, helyes és mind a szakma, mind a nagyközönség részéről figyelmet érdemlő. Ezért is élvezik igen sok esetben tanácsaink erkölcsi és nem utolsósorban anyagi támogatását.

A tudományos kutatási és gyűjtőmunka eredményének publikálása valójában kétirányú művelődéspolitikai cselekvés: részben tudomány- politikai, részben közművelődési. Tudománypolitikai azért, inert nyilvánosságra hoz kutatási eredményeket, amelyeket további tudományos munkához, ismeretfejlesztéshez mások is felhasználhatnak, más kutatóknak nem kell újra az alapoknál kezdeni adott témakörök vizsgálatát, segítséget nyújt a társtémákban dolgozóknak, forrásul szolgálhat a legkülönbözőbb más kutatásokhoz. Miután ezek az eredmények, tanulmányok és egyéb írásos publikációk formájában, akár önálló kötetként, akár évkönyvek vagy egyéb gyűjtemények, kiadványok fejezeteiként megjelennek, cserepéldányokként más tudományos intézményekhez, társulásokhoz eljutnak, a Íriszen leltárt ismereteredmény máris társadalmi értékűvé válik és további tudományos munkák segítője lesz.

De nem kevésbé fontos c publikációk közművelődési funkciója sem. Kiadványban történt közzététel után e tanulmányok, egyéb írásos feldolgozások segítik a tudományos eredmények népszerűsítését, lehetővé teszik az új ismeretek legszélesebbkörű terjesztését, a hivatásos és amatőr kutatóknak támpontul szolgálnak, támogatást nyújtanak a helytörténeti, honismereti munkához, és ezen túl, illetve ezek segítségével a történelmi tudat helyes irányú jejlesztéséhez, az össztársadalmi műveltség emeléséhez.

A példáknál hivatkozhatunk szűkebb pátriánkban, Borsodban megjelent, illetve rendszeresen megjelenő tudó-, mányos kiadványokra. Például a Borsod megyei Múzeumi Szervezetnek, illetve a Herman Ottó Múzeumnak a következő kiadványai kerültek ki az elmúlt évben a nyomdából: A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei

15. kötete, a Borsodi Kismonográfiák sorozatban Bakó Ferenc Bükki barlanglakások, Katona Imre Miskolci köedénygyárak, Vass Tibor Jelbeszéd az ózdi finomhengerműben című tanulmánya. A Herman Ottó Múzeum Néprajzi Kiadványainak sorában Újvári Zoltán Cömöri népdalok és népballadák című kötete. De megjelent Ózd utcaneveinek katasztere is és a következőkben várható a múzeum évkönyvének 15. és

16., valamint a közlemények

16. kötete. Ha pedig végignézünk az elmúlt évben végzett tudományos munkán, a múzeum tudományos munkatársainak tevékenységén, egy sor olyan tanulmánnyal találkozunk, amely publikálást kíván, és amelyekkel, mint kiadványokkal, hihetőleg még a közeljövőben találkozunk. A múzeumi munkaterv szerint a Borsodi Kismonográfiáknak további öt kötete várható ebben az évben: Veres László Üveghuták a Bükk hegységben, Petercsák Tivadar Hegyköz, Dobrossy István Mindszent község története, Szabadfalvi József A megy aszói 18. századi asztalos- munkák és Végvári Lajos Imreh Zsigmond című kötete. A honismereti gyűjtők pályamunkáiból — a megyei tanács segítségével — két kötetet jelentetnek meg, az egyik a paraszti életmód változásait, a másik pedig a munkáséletmódot és munkáshagyományokat mutatja be. Nyomdába adják a soron következő múzeumi évkönv. vet és a közleményeket. De példaként említhetjük a Borsod megyei Levéltár történelmi forrásgyűjteményeit és egyéb kiadványait, a Borsod- nádasdi Helytörténeti Gyűjtemény ózd-vidéki munkáséletet ismertető köteteit, a történelmi társulat gondozta Történelmi Évkönyvet, az SZMT Központi Könyvtára által patronált sorozatot, amely a megye munkáskönyvtárait és ezen keresztül munkás-kulturális hagyományait mutatja be. A rövid ismertetés, illetve témafelsorolás is bizonyítja, hogy a helyi tudományos kiadványok olyan kutatási eredményeket tesznek közzé, amelyekhez máshol, más módon hozzáférni nem lehet.

@

Szükségtelen talán újra bizonygatni a fenti adatok után, hogy igenis szükség van ezekre a kiadványokra, szükség van közművelődéspolitikánk és tudománypolitikánk ilyen irányú támogatására, a tudományos ismeretanyagok ez úton történő közzétételére. Hivatásos könyvkiadóink a jelen kiadási struktúrában nem vállalhatják, nem is győznék a napjainkban helyi kiadványok néven emlegetett publikációk közreadását. Igen jó lenne, ha a megyében, vagy legalábbis az észak-magyarországi területen helyi kiadóvállalat volna, amely a publikálást elvégezné, de ezek hiányában igenis szükséges és hasznos az a kiadási politika, amelyet legnagyobb mértékben a Herman Ottó Múzeum végez, és előreláthatóan még hosszú ideig végeznie kell, csakúgy, mint a Levéltárnak és más, tudományos kiadással is foglalkozó intézménynek.

A kiadványok közreadása, kiállítások rendezése művelődéspolitikánk realizálásának sajátos módja, amit nemcsak helyeselni, hanem támogatni is kell, mint kétirányú — tudománypolitikai és közművelődési — művelődéspolitikai hasznos cselekvést.

Benedek Miklós

A miskolci Zrínyi Ilona UNESCO asszociált gimnázium Radnóti Miidós alapszervezete Szófiáról, a IX. VIT városáról tartott jól sikerült műsort, az iskolában már szeptember óta működő VIT- klub keretében. A program megkezdése előtt a résztvevők egy perces néma felállással tiltakoztak a neutron- bomba gyártása ellen. A színes, jól sikerült műsor megismertette a fiatalokat Bulgária népének, ifjúságának életével, szokásaival. Diafilm kockák idézték meg a baráti ország csodálatosan szép tájait, Szófia szebbnél-szebb műemlékeit. Sók érdekes történet hangzott el arról is, hogy a szófiai Világifjúsági Találkozó résztvevői milyen furcsa helyzetekbe bonyolódtak, amíg nem szokták meg. hogy a bolgárok pont fordítva bólintanak az igenre és

a nemre, mint más országokban. A műsor közös játékkal, énekléssel ért véget, s a jelenlevők azzal búcsúztak egymástól, hogy a legközelebbi VIT-en — persze az iskola klubjában — újra találkoznak.

A Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága országos plakátversenyt hirdetett meg a közelgő Világifjúsági Találkozó tiszteletére. A VIT-plakátpályáza- ton igen szép sikerrel szerepeltek a Zrínyi Ilona Gimnázium tanulói is. Bárdos Veronika IV. A osztályos, rajztagozatos tanuló országos harmadik díjat kapott pályamunkájáért és háromezer forintot. Oklevelet és könyvjutalmat kapott a IV. A osztály egy másik tanulója, Molnár Sándor is. A díjakat a budapesti Hotel Ifjúság dísztermében vették át a nyertesek.

Harminc éve...

Eleven, pezsgő élet jellemzi a sátoraljaújhelyi könyv- i tárat, szinte az intézmény létrejötte óta. Felnőttek, ' kis- és nagydiákok szorgalmasan látogatják az év minden szakmában: órákat töltenek benne, vagy viszik i magukkal a legfrissebb szépirodalmi,, művészeti, tudo- [ mányos, technikai könyveket otthoni olvasásra. Á i könyvtár dolgozói pedig gondoskodnak róla, hogy az ' olvasók — érdeklődésüknek megfelelően — szinte min- i den napilaphoz, folyóirathoz, s a legújabb kiadású

i könyvekhez hozzájuthassanak.

Csaknem harminc éve, hogy a város és a járás ol- i vasni szerető dolgozói és a könyvtár ilyen szoros kap- j csolatba került egymással. Ennyi idő alatt természete- i sen a könyv- és a folyóirat-állomány a kezdetinek ' többszörösére nőtt, a helyiség viszont maradt a régi, , amely sem a könyvtár kívánta kényelmes kiszolgálás-- i ra, sem a megsokasodott kötetek elhelyezésére, raktá- | rozására nem alkalmas már. A könyvtár .jszabálysze- ! rűen” kinőtte önmagát.

Ezért határozott úgy a városi tanács, hogy a régi i gond megoldására egy új, tágas, a kívánalmaknak min- ' denképpen megfelelő könyvtárhelyiséget biztosítanak.

Erre annál inkább szükség van, mert az intézmény i nemcsak a városi, hanem a járási könyvtár feladatait j is e' látja.

A közeli Dózsa György utcában éppen nagyarányú ■ lakásépítkezések folynak. Az előző években átadott

| két darab tízszintes lakóház szomszédságában újabb

i 5—6 szintes házak építését kezdték el- Gyors ütemben

J halad annak a háznak az építése, amelyiknek teljes

i * földszinti traktusán helyezik majd el a könyvtárt. És • ahogy az újhelyiek ismerik a Szabolcs megyei Építő[ ipari Vállalat dolgozóinak igyekezetét, bíznak benne,

i hogy az első új ház még ebben az évben el is készül,

[ s akkor a városi-járási könyvtár még ez idén átköltözi ködhet új helyiségébe.

Ez a megoldás a közelség miatt is a lehető legjobb- i nak mondható, hiszen így a sokak által látogatott,

1 népszerű közművelődési intézmény továbbra is a váJ ros központjában fog majd működei.

Észak-Magyarország színháza

Nagy «««Ura he\e1^;

sza színházunk (154 év). Ez az idő kötelez bennünket még akkor is, ha csak az utóbbi 30 év az, amire szemtanúként, kortársként emlékezhetünk. Ez az elkötelezettség talán nem is annyira a hősi színházi múltunkra való állandó hivatkozásból kelj hogy álljon, hanem inkább a jelenlegi helyzetünk reális értékeléséből. A kérdés most már csak az, hogy az ország egyik hatalmas ipari bázisának rangos művészeti intézménye, a Miskolci Nemzeti Színház mit tekint jelenleg és az elkövetkező időkben perspektivikus feladatának.

Mindenekelőtt természetesen a művészi színvonal tervszerű, tudatos fokozását. Ez a cél ’ látszólag egyszerű, jobban és jobbat kell játszani — mondják a „hoz- - záértők”, és ez valóban így igaz. Csakhogy a téma sokkal bonyolultabb annál, mintsem hogy ilyen röviden elintézhessük. Például a műsortervezések: Rendelkezésére áll színházunknak a világ klasszikus és mai drámairodalma. Ebből csupán ki kell választani mindig a legjobbakat. Néha nem árt, a közönség által legalábbis a hírből ismertebbeket.

Ha klasszikus dráma, felvetődik a kérdés, mit mond ez a ma emberének, miért akarjuk bemutatni? Ha mai téma, mennyire tükrözi a jelenlegi társadalmi valóságot, jelenségeket. Majd a következő kérdés az, hogy milyen közegben akarjuk az elképzelt íhüsort megvalósítani. Divatos nyelven szólva „kik a befogadók?” Nos, az már bizonyított tény, hogy ahány város, annyiféle igény, óhaj jelentkezik a színházak műsorával kapcsolatosan.

Közönségünk egy része a hagyományos színház híve és főleg a klasszikusok érdeklik. Egy részének erős nosztalgiája van az operettműfaj után. A fiatalok bizonyos csoportjának szinte állandó avantgarde színház az igénye. És van szerencsére egy olyan réteg is már, akik a ma drámairodalmára kíváncsiak.

A miskolci színház vezetői és társulata egy szocialista elkötelezettségű és tartalmú program évadról-évadra történő megvalósításán dolgozik. Ebben következetesen a ma emberéhez igyekszünk szólni, még akkor is, ha a legnemesebb klasszikus művet mutatjuk be.

Ismert tény, hogy igazi színházértő közönség elsősorban a világ drámairodalmának gyöngyszemein nevelődhet. Hangsúlyozom, hogy nevelődhet, mert a színpadi mű befogadása nem azonos a cirkusz, vagy a mozi nézésével. Itt valamifajta kapcsolatnak kell létrejönni a közönség és a dráma, a közönség és a színészek játéka között. Ez a kapcsolat kölcsön- hatású, tehát befolyásolja a színész játékának hangulatát és viszont. így a dráma és a játék érdekessége létrehozza az együttjátszást a közönséggel, és ez a „közös alkotás” teremti meg azt az állapotot, amit katarzisnak nevezünk. Elsősorban ez a célja a dráma és a színházművészet létének. Egy bizonyos fajta erkölcsi felemelkedést, megtisztulást kell kiváltania a nézők sok ezres tömegéből. Az ilyen találkozások létrejötte azonban nem függhet csak az adott műfajtól, hanem mindig elsősorban az előadás színvonalától, szuggesztivitá- sától, a színészek, a zenészek, a produkciókban résztvevők kollektív alkotó munkájától. Természetesen meghatározó szerepe van a bemutatandó dráma minőségének, eszmei mondanivalójának, a felvetett téma közéleti érdekességének is. De végső fokon mindig a színpadi megvalósítás dönti el az adott mű hatását, művészi értékét.

Művészetpolitikai feladatainknak megfelelően évadról- évadra a klasszikus és modern drámák műsorra tűzésével fokozatosan igyekszünk megszerettetni egyre széle-? sebb körben a színházművészetet. (1972-ben 215 ezren, 1977-ben közel 300 ezren nézték meg előadásainkat.) Azt akarjuk, hogy közönségünk zömmel városunk és megyénk munkásosztályából, értelmiségéből és nem utolsósorban az ifjúságból tevődjön össze, Tehát nem egy bizonyos színházba járó réteg arisztokratikus kiszolgálására törekszünk. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretnénk azt is, hogy nem szórakoztatást szolgáltató vállalat vagyunk elsősorban, hanem alkotó művészeti intézmény. Mindebből fakad, hogy művészetpolitikai törekvéseinkben legalább egy lépéssel mindig az általános igény előtt kell járnunk. Ha megtorpanunk és csak az úgynevezett általános igényt, tehát a szórakoztatást akarjuk kielégíteni, már le is maradtunk.

Az élet, a társadalom, a technika hihetetlenül gyorsan fejlődik körülöttünk. Éppen ezért a színház és a drámaművészet sem topoghat egyhelyben. Minden évadban szükséges tehát a szocialista magyar dráma újabb terméseinek jelenléte műsorainkban. Sajnálatos, hogy színházaink, köztük mi is, úgy érezzük, hogy eleget teszünk a fenti követelményeknek, ha évadonként egy-egy mai magyar szerző művét többé-ke- vésbé elfogadható szinten bemutatjuk. Pedig számszerűségében és minőségében is jobban, bátrabban kellene ábrázolnunk a mai magyar valóságot, hogy például színházunk „Nemzeti Színház” elnevezése ne csak klasszikus múltunk emlékét idézze, hanem e cím megtelítődjön szocialista tartalommal és a megye, Miskolc mai társadalmának „Nemzeti Színháza” legyen. E cél eléréséhez műsorterveinkben a jövőben feltétlenül a klasszikus és modern magyar drámák szerencsésebb ötvözete vezethet el bennünket. Ezen az úton tovább kell mennünk, a mérce állandó emelésével, bízva abban, hogy a ma még gyakran értetlenül és éretlenül nézőterünkre betévedt fiataloknak és idősebbeknek is előbb- utóbb szükségletévé fog válni a színház és a drámaművészettel való kapcsolatkeresés. Egyre gyakoribb és nagyobb számú jelenlétük pedig segíteni fog bennünket abban, hogy a Miskolci Nemzeti Színház munkája tartalmában és eredményeiben kifejezze * szocialista társadalmunk forradalmi és humanista jellegét.

Szerencsére, ha a jelenlegi „befogadó-közeget” vesszük figyelembe, akkor azt kell mondanunk, hogy közönségünk nagy része igen értően és éretten képes reagálni egy- egy színházi előadásunkra. Meggyőződésünk, hogy az utóbbi években bemutatott Euripidész, Shakespeare, Mo- liére, Maeterlinck, Musset, Osztrovszkij, Csehov, Lorca, Brecht-művek érzékenyebbé, ha szabad azt írnom, fogékonyabbá tették közönségünket, a közvetlenül mai társadalmi valóságot ábrázoló morális és politikai elkötelezettségű drámák értésére is.

Mi fí‘Slíít egyetértünk a I ICH l világirodalom

egyik nagy költőjének és drámaírójának közönség- és színházról alkotott véleményével, aki azt mondja: „A közönséget sok esetben meg kell szelídíteni, támadni kell és ellent kell mondani neki. A színháznak kell magát rá- kényszerítenie a közönségre, nem pedig a közönségnek magát a színházra. Mert a színházi közönség olyan, mint az iskolás gyerek, imádja a komoly és szigorú tanítót, aki igazságot tesz. ám kegyetlenül teletűzdeli rajzszegekkel a félénk és hízelgő tanítók székét.” ... (Garcia Lorca).

Sallós Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója