Észak-Magyarország, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-10 / 8. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1978. jemuár 10., kedd Üdvözlő távirat Gustav Hisákaak Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban köszöntötte Gustáv Husákot, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökét 65. születésnapja alkalmából. Eseményekről röviden CALLAGHAN NYILATKOZATA @ James Callaghan angol miniszterelnök hétfőn kijelentette: „nagyon valószínű”, hogy az indiai szubkontinen- sen tett körútja után, úton hazafelé, pénteken megáll az egyiptomi Asszuánban, és találkozik Szadat elnökkel. Callaghan Üj-Delhiben egy sajtóértekezleten közölte ezt. HAVANNAI JELENTÉS • Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Kuba Államtanácsának és Minisztertanácsának elnöke vasárnap Havannában fogadta azt a román katonai delegációt, amely Ion Coman vezérezredes, nemzetvédelmi miniszternek, a Román KP KB Politikai Bizottsága póttagjának vezetésével tartózkodik Kubában, Raul Cast- rónak, a kubai forradalmi1 fegyveres erők miniszterének meghívására. Á találkozót meleg, baráti légkör jellemezte. Rhodesiái akció A rhodesiai fajüldöző rezsim által szombaton a katonai hírszolgáltatásra elrendelt sajtócenzúrát hétfőn vezércikkben bírálta a Rhodesia Herald című lap. A cikk írója szerint a sajtócenzúrát „annak megerősítéseként fogják értelmezni, hogy a dolgok nem mennek jól” ... Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár vasárnap, röviddel Ankarában történt megérkezése után megkezdte tárgyalásait Bülent Ecevit kormányfővel és Gunduz Ok- cun külügyminiszterrel. Este az új török miniszterelnök vacsorát adott az ENSZ-fő- titkár tiszteletére és azon mindketten pohárköszöntőt mondtak. A tárgyalások és a pohárköszöntők lényege abban foglalható össze, hogy mind Ecevit, mid pedig Ok- cun kijelentette: az új török kormány a ciprusi kérdés Indira Gandhi, volt indiai miniszterelnököt egy vizsgáló- bizottság elé idézték a kormányzata alatt elkövetett visszaélések ügyében. Képünkön: a volt miniszterelnök távozik a kihallgatásról. megoldását „egy szuverén, független, el nem kötelezett és föderatív ciprusi állam” létrehozásának keretein bérül képzeli el. Ami pedig a Görögországgal fennálló vitás kérdéseket illeti, az amerikai kormány nagyobb lendületet kíván vinni az azok rendezésére irányuló lépésekbe. Az ENSZ főtitkára a maga részéről közölte, hogy a ciprusi kérdés rendezésének módjait és a szigetország török és görög közössége közötti tárgyalások felújításának lehetőségeit kívánja tanulmányozni. Bmeien karét in Huari Bumedien algériai elnök vasárnap közel-keleti kőrútjának újabb állomására, az észak-jemeni Sanaába érkezett és röviddel megérkezése után megkezdte tárgyalásait Ahmed Husszein Al-Ghamasi jemeni államfővel. Az Izraellel tárgyaló Egyiptom ellen fellépő arab országok vezető alakja, aki mostani útja során eddig Irakban, Szaud-Arábiában, Bahreinban, az Egyesült Arab Emírségekben és a demokratikus Jemenben járt, am- mani bejelentés szerint kedden Jordániába érkezik. Nem sikerült MEGEMLÉKEZÉS PERINGBEN 9 A kínai főváros lakossága szerény keretek között emlékezett meg Csou En-laj miniszterelnök halálának második évfordulójáról. Vasárnap reggelre a megemlékezés koszorúi borították el a Meny- nyei Béke Kapujának terén levő hősök emlékművét. A koszorúk mellett a két évvel ezelőtt elhunyt miniszterelnököt méltató versek és megemlékezések szövegét tartalmazó, kis méretű falragaszok voltak láthatók. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára törökországi látogatása során hivatalában felkereste Ecevit elnököt. „Pinochetnek nem sikerült félrevezetnie a közvéleményt. Semmilyen manőver sem leplezheti a junta elszigetelődését” — állapítja meg hétfőn, Helsinkiben nyilvánosságra hozott közleményében a chilei katonai junta bűntetteit kivizsgáló nemzetközi bizottság. Az úgynevezett „népszavazás” után is, amelyet a rendkívüli állapot körülményei, a titkos- rendőrség bűnös tevékenysége és az emberi jogok állandó megsértése közepette tartottak meg, nyilvánvaló, hogy a chilei nép változatlanul a legélesebben szem- benáll a katonai junta elnyomásával. Harc a fasiszta [unta megdöntéséért Ülésezett a Chilei KISZ Központi Bizottsága Ernesto Ottonc és Raul Oliva, a Chilei KISZ KB titkárai sajtótájékoztatót tartottak a Hotel Ifjúságban. Nemrégiben hazánkban tartotta ülését a Chilei Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. Az ülésről hétfőn a Hotel Ifjúság székházában Rodrigo Rojas, a Chilei Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja. Ernesto Ottone és Raul Óliva. a KISZ KB titkárai. Solidad Benavente, a KISZ KB tájékoztatási felelőse tartott sajtótáiékoztatót. A tájékoztatón részt vett Tomas Solis, a Chilei Kommunista Párt magyai'országi képviselője. Mint elmondták, az ülés mélyrehatóan elemezte a chilei ifjúság életét, harcát a demokrácia és a szabadság •újjászületéséért, a fasiszta junta uralmának megdöntéséért. A diktatúra válsága mind jobban elmélyül, a dolgozók egyre erőteljesebben követelik jogaik tiszteletben tartását. A junta politikája ezer és ezer embertől tagadja meg a munkához, a tanuláshoz. a sporthoz, a szórakozáshoz való jogot — szögezte le a beszámoló. A munkanélküliek nagy százalékát a fiatalok teszik ki. Nem jobb a tanulóifjúság helyzete sem; az egyetemekről, a középiskolákból a diákok tömegeit távolították el. Romlott az oktatás minősége. A Pinochet-rezsim meg akarja semmisíteni az ország kulturális értékeit, s mindennél jobban beszél maga a tény: 1970-ben még 1370 könyvet adtak ki. 1975-ben pedig már csak 618-at s a példányszám is jelentősen csökkent. A fasizpius uralma azonban nem tudja megtörni a chilei ifjúságot, amely a puccs első percétől kezdve hűen, egységesen kiállt. a hazafias és demokratikus hagyományok mellett. A legnagyobb hazafias kötelesség: hozzájárulni a diktatúra megdöntéséhez — állapítja meg a beszámoló. Pinochet hatalomra jutása óta 32 ezer embert gyilkoltak meg, 24 ezer az özvegyek száma, s 76 ezer gyermek maradt árván. Zsúfoltak a koncentrációs táborok. 2500 eltűntet tartanak számon, s egymillió chilei él száműzetésben. Zavariisek Rómában A szombat esti kettős gyilkosságot követően vasárnap egész nap zavargások színhelye volt Róma: újfasiszta bandák garázdálkodtak, feltételezhetően társaik meggyilkolását megtorlandó. Vasárnap este az egyik római lap szerkesztősége telefonhívást kapott „A területi ellenhatalomért küzdő fegyveres sejtek” elnevezésű terrorszervezet egyik tagjától, aki közölte, hogy csoportja a felelős a két újfasiszta fiatal szombati meggyilkolásáért. Vasárnap szélsőjobboldali elemek több olasz városban kommunista, szocialista és kereszténydemokrata pórihelyiségeket gyújtottak fel, gépkocsikat borítottak fel és járókelőket támadtak meg. Rómában késsel életveszélyesen megsebesítettek egy baloldali beállítottságú személyt. A milánói rendőrség őrizetbe vett 20 feketeingest azok közül akik a városban vandál pusztítást vittek végbe. Cossiga belügyminiszter vasárnap külön instrukciókat adott a rendfenntartó erők főparancsnokainak a főváros nyugalmának helyreállítására. A „konferenciák városában”, Genfben megkezdődik a SALT-tárgyalások újabb fordulója. Genfben — és esetenként más városokban is — egyidöben számos tanácskozás folyik. Mégis megállapítható, hogy a világsajtó egyiknek sem tulajdonít olyan jelentőséget, mint a szovjet—amerikai SALT-tárgyalásoknak. E tanácskozásokat nem véletlenül folytatja1 éppen a két kiemelkedően legnagyobb nukleáris arzenállal rendelkező hatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok. A téma ugyanis a tömegpusztító fegyverek korlátozása. A tárgyalások történetének kiemelkedő dátuma 1972 tavasza. A két nagyhatalom ekkor állapodott meg Moszkvában a tömegpusztító fegyverek számbeli korlátozásáról. Az. élet azonban megy tovább, a tudomány szüntelenül fejlődik. így nem meglepő, ha hamarosan világossá vált, hogy a moszkvai megállapodás már nem felel meg a gyorsan változó körülmények minden követelményének. A legérzékletesebb példa erre az, hogy 1972 után megszülettek az úgynevezett „fürtös rakéták”. Ezek lényege, hogy egy hordozó segítségével — különböző célpontokra beirányított — több nukleáris robbanófej lőhető ki. Ez a haditechnikai fejlemény önmagában is új megállapodást tett szükségessé. A nemzetközi enyhülés — és ezen belül a szovjet—amerikai viszony alakulása —, lehetővé is tette az új tanácskozást, amelyre 1974 novemberében Vlagyivosztokban került sor. Az új egyezmény már nemcsak mennyiségi, hanem minőségi szempontokat is figyelembe vett és az új fejlemények fényében szabott korlátokat. A Fehér Házban történt őrségváltás után Washington új magatartása éppen a kulcsfontosságú vlagyivosztoki elveket vonta kétségbe. Ez volt az oka annak, hogy egy ideig aggasztóan megtorpantak, sőt szüneteltek a SALT- tárgyalások. A tét nagysága és a nemzetközi realitások ereje azonban megfontolásra késztette az amerikai vezetést és — mint Paul Warnke, a Genfben tárgyaló amerikai delegáció vezetője most hangoztatta —, „az elmúlt negyedévben lényeges haladás mutatkozott és a jelenlegi ütem tartása esetén véglegesen kialakulhat az új megállapodás”. A „jelenlegi ütem tartásához” konstruktív megközelítésre van szükség. Az idő eddig is bebizonyította, hogy szovjet részről ez a feltétel eleve adott. Óvári Miklós az KSZK-ka utazott A Német Kommunista Párt vezetőségének meghívására hétfőn az NSZK-ba utazott az MSZMP küldöttsége, amelyet Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára vezet. A delegáció tagja Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője, Szikszay Béla, a KB gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője és Jehoda Lajos, a külügyi osztály munkatársa. A delegációt a Keleti pályaudvaron Győri Imre, a Központi Bizottság titkára búcsúztatta. LEMP-konferencia A Lengyel Egyesült Munkáspárt második országos értekezlete hétfőn reggel megkezdte munkáját. A varsói Kultúra és Tudomány Palotájának kongresszusi termében a 2,7 milliós párttagság küldöttei és a meghívott vendégek — a szövetséges pártok vezetői, a szakszervezetek, ifjúsági és társadalmi szervezetek, a Nemzeti Egységfront kiemelkedő aktivistái és a kulturális, tudományos élet vezető pártonkívüli személyiségeinek jelenlétében kezdte meg munkáját a tanácskozás. A Politikai Bizottság beszámolóját „A munka minőségének és az életkörülmények javításának következetes megvalósításáról, a párt vezető szerepének további erősítéséről és a nemzet erkölcsi-politikai egységének elmélyítéséről” Edward Gie- rek, a LEMP KB első titkára terjesztette a pártértekezlet elé. Gierek hangsúlyozta, hogy az eltelt két évben ígéretesen megvalósultak a párt VII. kongresszusának határozatai. A nehéz külső és belső körülmények — a tőkés piacokon jelentkezett recesz- szió. a cserearány-romlás és az egymást követően rossz mezőgazdasági évek — ellenére jelentős eredmények születtek és dinamikusan fejlődött az ország. A referátum több javaslatot tett az életszínvonal további javítására. Veszélyes „házőrző” „Nyugodjék meg asszonyom, mindez csupán az ön biztonságát szolgálja.” Waldheim—Ecevit találkozó Éj genfi nyitány