Észak-Magyarország, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-29 / 25. szám
eSZAfC-M^GYARORSZAG 6 1978. január 29., vasárnap A KENYÉR M egszáradt ez a kenyér.' Lehet olyan negyed- kilónyi. Hamarosan a szemétbe kerül majd, mint a többi, megszikkadt darab is. Itt a közelben a bolt, majd hozunk másikat. Valahogy mégsem aka- ródzik bedobni a szemétbe. A visszatartó erő nyilván régi beidegződés. Az a bizonyos beidegződés, melyről napjainkban itt-ott már enyhe gúnnyal, iróniával divat szólni. Valószínű, hogy a legtöbb olvasó jól emlékszik azokra az időkre, amikor otthon, a családban a kenyeret nem volt szabad — mégoly kis darabot sem — eldobni. Ha leesett, fölvettük, lefújtuk, megcsókoltuk. Mert a kenyér nem csupán az volt, ami, hanem valamiféle jelkép, szimbólum is. Az Élet. A búzát a legtöbb helyen ma is így nevezik: Élet. Persze, ehhez a beidegződéshez föltétlenül hozzájárul az otthoni kenyérsütés egész ceremóniája, szertartása is. A fehér kendő, kötény, szitálás, da- gaszlás, majd a másnapi kemencefűtés, a tiszta asztalkendőkkel bélelt szakajtók sorj ázása, később pedig a frissen sült kenyér semmi máshoz nem hasonlítható, mindent elárasztó illata. Meg az is hozzájárul a beidegződéshez, hogy a kenyér átvitt értelemben is a megélhetést jelentette. Vagy jelenti is. Most már minderről időnként bizonyos iróniával szokás szólni. Bőséggel jut ugyanis a kenyérből. Nem nagy eset, ha negyed kiló, fél kiló meg- szárad, és szemétbe kerül. Majd hozunk frisset Kicsit vagy nem is kicsit, mintha esett volna a rangja, a tisztelete a kenyérnek. Legalábbis, ami a felhasználás módját illeti. Már régóta nem vigyázzuk, nem óvjuk, miként valaha tettük. Másrészt pedig: a kenyér milyensége most is, továbbra is a legfontosabb témák közé tartozik. Rendkívül érzékenyen reagál mindenki a minőség romlására, csökkenésére. Ha megyénk valamely részében bizonyos ideig gyengébb minőségű kenyér kapható, rögtön számonkérést követelő bejelentések, panaszlevelek érkeznek a legkülönbözőbb szervekhez. Jellemző eset az alábbi. A közelmúltban néhány sorban megírtuk: jó az újhelyi kenyér. Máris levelek, panaszolások sokasága érkezett: nem jó, egye meg, akinek kell. Később kiderült, hogy valóban volt egy időszak, amikor az oltani sütőipar gyengébb minőségű lisztet kapott, melyből nem tudtak igazán jó kenyeret sütni. Ezt persze rögtön látták a sütőmunkások is, fordultak ehhez', ahhoz, és sikerrel, mert megkapták a jó lisztet, következésképpen jó a kenyér is. De csakis arra a bizonyos időre emlékszik mindenki, amikor rossz volt. Miskolcról is érkezett nemrégiben levél, eléggé ordenáré hangú, és mondani is fölösleges — névtelenül. Írójának sem tetszik a kenyér, ami pedig — szerinte — harminc évvel ezelőtt kiváló volt. A névtelen levélírók egyébként mindig rendkívül „bátrak”, jól megmondják a magukét, ráhúzzák a vizes lepedőt mindenkire. Mi viszont legalább a sütőmunkásokat megkíméljük attól, hogy ők is elolvassák ezeket. Ellentétben ugyanis néhány levélíróval, már jártunk ilyen üzemekben, és tudjuk, tapasztalhattuk, hogy mindent megtesznek, ami erejükből telik. Nem éppen leányálomnak való munkavégzéssel. Gondok persze adódnak a kenyérrel. Mint minden, más munkatermékkel a világon. Ezeket a gondokat szóvá is teszik például tanácsüléseken, különböző fórumokon. Tisztes hangvétellel, a mások munkája iránt érzett megbecsüléssel. Előfordul bizony, hogy nem megfelelő az alapanyag. Sok a probléma a szállítással, főként a kisebb települések körzeteiben. Baj az is, hogy a kisebb települések boltjaiba a kívántnál ritkább időben érkezik a kenyér, egynéhány helyen pedig a kelleténél kevesebb mennyiségben. A szállításon nagyon sok múlik. A helyi boltvezető igényfelmérésén is. Ha keveset rendel: végképp rossz. Ha sokat, az is, hiszen rászárad. De azért valamiféle normális arányt mégis ki lehet alakítani, mint ahogy a legtöbb helyen ki is alakították. Nagyon kell vigyázni ezekre az arányokra, mert a másnapos kenyér a mi hazánkban valamiért már nem számít jónak. A másnapos. A boltokban már restelkedve mondják: sajnos, tegnapi. Tudják ugyanis, hogy abból már csak keveset viszünk, vagy egyáltalán semmit sem. Majd megvárjuk a frisset. Furcsa dolgok alakulnak ki nálunk ezekkel a szikkadt kenyerekkel. Köztudott, hogy sok helyütt a disznók hizlalására használják. Né- hányan azt mondják: helyesen teszik, legalább nem vész kárba. Lehet, hogy igazuk van. De azért mégis mellbe vágja az embert: kenyeret a disznók elé! Nem kis tételekről van egyébként szó. Néhányan — vajon hányán? — száraz kenyér eladásával is fog- ■ "’* * '"’es-n'k a bolttól, és eladják. Disznófbiz- ialni. A Miskolci városi-já- ___ ........ Ellenőrzési Bizottság nemrégiben nézett körül ilyen eladónál. Akkor, ott szerdai napon 16 mázsa kenyér halmozódott fel, melynek mintegy tíz százaléka keddi sütésű volt. A h avi — mondjuk mégis — „száraz kenyér” forgalom ott meghaladja az ezer kilót. A népi ellenőröknek egy másik vizsgálata a miskolci, nádasréti szeméttelep ügyével foglalkozik, ahol ugyancsak disznókat nevelnek, hizlalnak. Közegészségügyi, állategészségügyi szempontból is teljesen szabálytalanul, ugyanis a szeméttelepen hízó disznók emberre is átterjedhető, fertőző betegségek gócai lehetnek. De a disznók minderről mit sem tudva híznak, legalábbis eddig híztak feltehetőleg nagyobbrészt az itt található, nagy mennyiségű kenyéren. Még csak utaljunk egy képre: a városi kukákból mázsaszám kenyeret guberáló emberek közismert, mindennapos lát- ván-'ára. Bőséges hát a kenyérellátás. Nagyon is bőséges. Bizonyos helyeken. Kisebb településeinkre viszont hetente mondjuk kétszer érkezik kenyér, nem is mindig, nem is mindenüvé elégséges mennyiségben. Ezeknek a községeknek l.a- kói joggal-okkal teszik szóvá észrevételeiket, panaszaikat. Mert nem eleget kapnak, mert ritkán kap- , nak. Hol a kenyér? Ott, ahol az előző napi sütést már szárazként adják el disznótartóknak, meg a kukákban, meg a szeméttelepeken. Vajon megyénkben egy-egy hónap alatt hány tonna megy ily módon veszendőbe? Mert a kenyér rendeltetése mégsem a disznók hizlalása. A kenyér rendeltetése, hogy minden embernek megfelelő meny- nyiségben, megfelelő minőségben jusson belőle. ü |em valószínű persze, hogy most már megváltozik majd az ilyeténképpen kialakult szokás. Sajnos, nem valószínű. A kenyér nagy része — vajon mennyi? — bekerül a kukákba, az ólaikba. Mit dolgoznak pedig vele, nem csupán a végtermék előállítói, a pékek, hanem már előtte is, a földeken! A legtöbb emberben él persze az a bizonyos beidegződés, melyről a cikk elején szó esett. A tisztelet a kenyér iránt, mely szimbólum is. Él még ez a beidegződés, de renyhüL.. Most ez a negyedkilónyi száraz kenyér is nagyot koppan a szeméttartóban. Priska Tibor Köszöntjük a 25 éves Közgazdasági Szemlét Köszöntjük laptársunkat, a Közgazdasági Szemlét, a Magyar Tudományos Akadémia közgazdaságtudományi folyóii-atát, amely most ' megjelent januári számával 23. évfolyamát kezdte el. Negyedszázad óta befejezte hazánk a szocializmus alapjainak lerakását, felzárkózott a közepesen fejlett gazdaság színvonalára, és pártunk politikája nagyra becsüli, igényli és ösztönzi a tudomány közreműködését politikai-gazdasági fejlődésünk érdekében. A közgazdaságtudomány művelése fontos kulcskérdéssé vált az elmúlt negyedszázadban, s e téren a lap fontos szerepet töltött be. A jubileumi folyóiratszám közli Lázár György miniszterelnöknek a szerkesztő bizottsághoz intézett levelét, melyben a többi között hangsúlyozza: A Szemle elismerésre méltó erénye, hogy hivatását betöltve jelentős részt vállalt a hazai közgazdaságtudomány művelésében. Magas színvonalon közvetítette a párt és a kormány gazdaságpolitikai törekvéseit, megkülönböztetett figyelmet fordított a szocialista tervgazdálkodás, a gazdasági jiatékony- ság. a közgazdasági szabályozórendszer, a nemzetközi gazdasági együttműködés alapvető témaköreire. Ikrek városa Túlszárnyalva a genetikai állagstatisztikál, Komárom város az ikerszületésekben dicsekedhet országos rekorddal. 1977-ben 5 hónap alatt 5. ikerszülést jegyeztek az anyakönyvekbe, s ez az arányszám jóval meghaladja a szokásos átlagot. Sok évtizedes statisztikai összesítések szerint hazánkban minden 100. születésre jut egy ikerpár. Ehhez viszonyítva számit Komáromban rekordnak az öt iker világrajövetele, hiszen tavaly 270 csecsemő született a városban. Szakkörökben egyelőre még nincs egzakt magyarázat az átlagstatisztikát megcáfoló gyakoribb ikerszülésekre. Sokan a fogamzásgátlók sajátos hatásának tulajdonítják a jelenséget. Komáromban egyébként egy korábbi rekord ismétlődött meg ebben az évben. Először 1970-ben született 5 ikerpár a városban, amikor 149 élveszületést jegyeztek be. Az idén a. Pi- rik-fiúikrek nyitották meg a sort. József 1500, Zsolt pedig 1900 grammal látott napvilágot. A legifjabbak, az ötödikként világra jött Erős-ikerpár, András és Eszter. Nevükhöz illően ők születtek a legnagyobb súly- lyal, 2200, illetve 2850 grammal. Valamennyi komáromi ikerpár egészséges, szépen 'fejlődik. Mi, magyarok Állítólag a világon mindenütt találkozni magyarokkal. Ha turistaként, ha hivatalosan és ösztöndíjjal forgolódunk, mindenki hoz egy-két sztorit, ami magyarokkal kapcsolatos. Valamiben mindig formáz bennünket, mint csepp,, a tengert. Vendégségbe volt hiva-' talos Melbourne-ben egy ösztöndíjas honfitársunk. Megnézte a térképen — villanegyed, buszjárat nincs. Taxira pénz nincs. Marad hát a próféták szamara, a gyalogszer. Kiszámította, másfél óra elég. Nekivágott. Igen ám, de a járda/is elfogyott, az oly előkelő villanegyedben ki koptatná flaszteron a cipőjét? Suhantak a fényes, szép autók. Hely ugyan volt, ahova ugorjék előlük, az elegáns villák kertjeit nem ölelte körül kerítés. Volt viszont mindenütt kutya. Nem akármilyen. Csakis olyat vettek számításba, amelyik alkalmasint biztosabb a kerítésnél. I A többit képzelhetjük.' A környék összes kutyájának izgalmára felfigyelt az egyik háziúr. — Hé, te, Sajó! — kiáltott ékes anyanyelvűnkön saját jószágára. — Segítség! — ordított fel erre a szorongatott ember. — Na, gondolhattam volna, hogy csak egy magyar vállalkozik egy ilyen öngyilkos ötletre... — morogta távolba szakadt hazánkfia^ S a találkozás és megmenekülés örömére megittájí az eredetileg ajándéknak szánt kecskeméti barackot. Majd kocsiba ültek, s az első lámpavasnak rohantak. A lámpavas ausztrál volt. A mentőorvos — magyar. Azonnal teljes biztonsággal állapította meg, hogy kecskemétit ittak... Fogadás egy nemzetközi tudományos kongresszus részvevőinek tiszteletére. Főpolgármesteri köszöntő. Halk léptű pincérek, ezüst tálcák, kristálypoharak, márkás italok. Mint: Coca Cola. Fanta-limonádé. Apfel-saft — annyi, mint almaié. Magyarul mondva a lényeget; slussz-passz. Ohne snaps. , Szívből utálja a kapitalizmust a magyar delegáció. Egy francia kutató lép hozzájuk, keserű mosollyal: — De más volt ez tavaly Budapesten! Három napig beteg voltam az ötíogásos vacsorától, amit Önök rendeztek az lnlercontinentál- ban... 3. Más. Kongresszusi fogadás ez is. Ünnepélyesség, elegancia. Négytagú magyar delegáció. Három közülük egyforma ruhában. Hát istenkém, éppen akkor ezt reklámozta a Vörös Október Ruhagyár. A negyedik diszkréten odasúgja a kissé kínosan fészengőknek: — Undorítóan egyformák vagytok fiúk ... ! Feszült csend. Egyikük feltalálja megát. — Látom, téged átdobott a Medimpex. Hát nem kaptad meg tőlük az útra a ruhát? — Micsoda?! Nekem nem adtak a gyalázatosak! Pedig egész jó ez az öltöny. Na, csak érjünk haza...! 4. Indulás előtti tolongás Velencében a bécsi gyorson. Ketten ülünk a vonatfülkében. Utas jön és pihegve szól, németül: van-e még szabad hely? Rábólintunk. Kihajol az ablakon és boldogan rikkant, magyarul: — Gyertek csak! Ezt a mázlit? Itt csak két tyúk .gubbaszt, hely bőven! 5. Messzi Mexikóban történt. Kis aranygyűrűt akar vásárolni feleségének lioníi- társunk, s nem a szebb, az olcsóbb mellett kénytelen dönteni. A diszlingvált idős hölgynek szeme se rebben, please, mister, mosolyog és számolni kezd, papírra is leírván, hogy hatszor nyolc... — és hosszasan kivár. — Hatszor nyolc az harmincnyolc ... — motyogja magyarul. — Negyvennyolc! — Öh! — kapja fel ősz fejét. •— ön is magyar?! De örülök! Látja, milyen vicces, káromkodni meg számolni negyven év után is csak magyarul tudok ... De milyen rosszul! — gondolja, de ki nem mondaná hazánk hazai fia. Nem udvariasságból. Csak éppen zsebre akarja vágni, amit a hölgy visszaad. Harminc- nyolcból. Szóké Mária r r Barczi Pál rajza
