Észak-Magyarország, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-29 / 25. szám
1978. január 29,, vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 r« Bartókvariációk A napokban jelent meg a Zeneműkiadó gondozásában a világhírű karmester, Doráti Antal „Variazioni per pianoforte sopra un téma di Béta Bartók’’ című zongoradarabja. A művet — mint már annyi más zongoradarabját — feleségének, Ilse von Alpenheim zongoraművésznek ajánlotta, aki a darabot már több hangversenyen adta elő nagy sikerrel. Üj műve tiszteletadás Bartók Bála szellemének. A variációk témája Bartók Mikrokozmoszának egyik — 1 15. — darabja. Régi mesterek szokása volt, hogy a zenei forma kibontakozását saját müveik kiegészítésével, szólamok hozzáadásával, variálásával tanították. Doráti variációi ezt a kedves, régi szokást prezentáljak magas, művészi szinten. Harminc változatban bontakozik ki a bartóki ötlet. A téma izgalmas tovább, szövése óhatatlanul felidézi Bartók műhelymunkájának gondosságát, csiszoló- alakitgató készségét. Doráti azonban nem imitálja Bartók hangját — talán csak az első és záró variációk némelyikében, s bizonyára akkor is tudatosan. A világjáró karmester és zeneszerző hangvétele egyéni, s nem idegenkedik a legmaibb zenei eszközöktől sem. Bartók darabja egyszerű 4/4-es, tonális. Doráti különféle metrumokban' — közöttük bolgáros aszimmetriákban — alakítja át az alaptémát. Néhol eljut a tonalitás feloldásának határáig. A téma egyszerűsége pedig virtuózzá fokozódik — mintha a diadalmas bartóki zongorázásmód apo- theózisát hallanánk ki a grandiózus záró variációból. Anekdoták Bernard Shaw egyszer azzal dicsekedett, hogy csak zseniális műveket ír. Egyik ismerőse megjegyezte: Hiszen az ön egyik darabját kifütyülték Londonban, Berlinben, New Yorkban és Rómában. — Valóban — hangzott a válasz —, és van-e még valaki aki ilyen visszhanggal dicsekedhet? Diogenészt egyszer kőbányába küldték dolgozni büntetésül azért, mert bírálta az athéni tirannus szónoklatát. Egy idő múlva ismét az uralkodó színe elé idézték, de amikor az beszélni kezdett, Diogenész felállt és indult a kijárat felé. Hát te hova mész? — kérdezte beszédét megszakítva a zsarnok. — A kőbányába — válaszolta Diogenész. Az eszméért, a pártért Kevés embernek adatott meg viharos és ellentmondásokkal terhes korunkban, hogy egy nagy eszmét ingadozás nélkül szolgáljon hosszú életén át. A 82 éves korában elhunyt Hikádé Aladár mindhalálig hűséges fia volt: népének, osztályának, pártjának. Kétéves volt, amikor orvos édesapja meghalt. Anyja igen nehéz körülmények között nevelte, hiszen öt testvéréről és tíz mostohatestvéréről is gondoskodnia kellett Hikádé Aladárt kitűnő tanulónak, egyenes, őszinte, szókimondó, bátor, fiatalembernek ismerték tanárai, társai egyaránt. Házitanítóskodással segítette a nagy csal ad szűkös megélhetését. Elvégezte a négy polgárit, majd 13 éves korában asztalosinasnak szegődött. A mester goromba bánásmódja miatt új munkahelyet, egyben új szakmát keresett. Villanyszerelő lett. Nemcsak inastársai, de a segédek között is nyíltan hirdette a szocialista meggyőződését. 1903- ban hallotta először Boká- nvj Dezsőt beszélni egy március 15-i Petől'i-ünnep- ségen. Ekkor vett részt az első olyan megmozdulásban, amely meghatározta későbbi életútját. Szembeszállt a kardlapozó lovas- rendörökke). Már inas korában részt vett; egy béremelést követelő sikeres sztrájkban is. 1905-től kapcsolódott be a munkásmozgalombal belépett a vasasszakszervezetbe és a szociáldemokrata pártba. Nagyüzemi munkásként többször választották bizalmivá még a háború előtt. A hadiüzemnek számító Lipták-féle gyárba vezényelték, mint hadiszolgálatost. Nyílt kiállása, bátorsága és állhatatossága arra indította a munkásokat, hogy főbizalmijukká válasszák. Hallgattak rá. Így tudták megszervezni Fiedler Rezsővel, Chlepkó • Edével, Szalon Rezsővel az 1918-as januári sztrájkokat ebben a gyárban is. Az országos méretű általános tömegsztrájk egyik bázisa lett ezzel a pesllőrinci lőszergyár. Hikádé Aladár útja egyenesen, töretlenül vezetett a KMP 1918. november 24-i megalakulásáig. A párt egyik alapító tagja a Tanácsköztársaság idején a Központi Bizottság határozatára lett politikai vádbiztos, majd később fövád- biztos a forradalmi törvényszéken. vagyis a Budapesti Forradalmi Tör- vényszék vád bizottságának vezetője. A Tanácsköztársaság leverése után hamarosan elfogták és a főkapitányságra vitték. Innét augusztus közepén átszállították a Margit körúti fogházba, ahol bíróság ele állították. Halálra ítélték, majd enyhítették büntetését. Fogolycsere révén került Moszkvába 1922-ben. Találkozott Leninnel, s ez n találkozás felejthetetlen maradt számára. Kun Béla mulafla be Leninnek és mondta el, hogy Hikádé Aladár a Tanácsköztársaság idején fővádbiztos volt Lenin megkérdezte: — Jogot végzett. Hikádé elvtárs ? — Sajnos, nem volt rá módom. — Akkor hogyan merte vállalni ezt a megbízatást? — Mindig a szívemre és a becsületemre hallgattam. — Akkor valóban nem tévedhet az ember! — mondta Lenin. Lenin javaslatára kinevezték a Kreml komisszárjává. Feladata volt, hogy mint művezető ellenőrizze,, az ott folyó építkezéseket, igazoltassa a Kreml területére belépő személyeket, A Kremlbe szóló belépési igazolványát féltett kincs- ,ként őrizte haláláig. Később az SZKP Központi Bizottságának apparátusában dolgozott a pártgazdasági osztály egyik alosztály- vezetöjeként. A személyi kultusz idején 1938-ban hamis vádak alapján elítélték. 1955-ben rehabilitálták. Ezt követően tért vissza Magyarországra. Idős kora ellenére pártmunkásként, szolgálta a munkásosztály ügyét, munkásőrként cs különböző társadalmi tisztségekben dolgozott haláláig. V. S. Bard(h Lajos: Isten első számú szolgája ÚJRA SZÁMLÁLTA bőröndjeit. Egy, kettő, három.. . hét! Mind a hét megvolt. Mondta is — kurta pipáját áttolva szájának másik sarkába: „Stimt!” — Mifelénk ritkán lopnak... Bőröndöt úgyszólván soha! — jegyezte meg a kalauz, s még bizalmasan hozzátette: — Nagy telünk van. De kell is. Szárazak a nyarak — és eltette a húszast, amit Johan Previák a kezébe csúsztatott. Magában meg azt gondolta: „Adhatott volna többet is, dögnehezek a bőröndjei... Meg gazdag ürge is lehet.. Mikor Johan leszállt az állomáson — kicsiny falusi indóház volt —, a hó mindent elborított. Magában káromkodott egy cifrát: „Hogyan jutok én be ennyi csomaggal a faluba!” Elébe állt egy' kucsmás parasztember. — Dicsértessék! — Jó esté! — fogadta. — Mert már alkonyodik lassan ... — A téli napok kurták. De sötét nincsen!... Hát... Mi lennénk G.-ből.., Johan ránézett. — G.-ből? Magát az isten küldte. — Isten ...; meg hát vártuk már! — barna képe kérges fóliának tetszett, apró gombaszemeiban gyerekes jámborság ült — Vártak? Hát akkor segítene? A parasztember megelőzte. — Hagyja csak... Azért vagyunk mi! Egy asszonyka és két parasztember ugrott a bőröndökhöz és már vitték. Mire felocsúdott, már a szekéren trónolt maga is, a csomagok társaságában. Balról a kucsmás ember, jobbról az asszonyka melegítette. Igen fukarul bántak a szóval. Johan próbálkozott néhányszor. Időjárásról, télről, a várható tavaszról kezdett érdeklődni. Ám igen kurta válaszokat kapott Az idő — hát az idő. A rendje az, hogy télen esik a hó, hideg van ... A tavaszt még nem lehet tudni. Lehet hogy hideg, lehet, hogy langyos ... — Majd elválik! — mondta a kucsmás. — Már lehetne jobb is — toldotta meg a gondolatot a maga szavaival az asz- szonyka. Am a férfi ránézett s el Is hallgatott A faluról nem kérdezett Azt magának tartogatta, mint meglepetést Harmincöt-negyven éve, hogy itthagyta? Mit változhatott azóta. Lelkében semmit. De már Pesten meglepődött. Meg a vonatablakból látható falvak is meglepték. De a szülőfalu más. Az változatlan az emberben ennyi idő után akkor is, ha csak két régi házat, talál benne, meg egy meleg zugot a régiekből. — Aztán a mélyúton van-e hófúvás? A kucsmás rá is sandított, hogyhát azt ö honnan A Kossuth A GAZDASÁGI ÉPlTÖ- MUNKA KÖZVETLEN ES TÁVLATI FELADATAI címmel a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv alakban a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának az 1977. október 20-i tudhatja? „A papok ravasz emberek, valószínű, hogy érdeklődött a tanítótól levélben ..Azért válaszolt: — Ott mindig van. — Valóban. Mikor« már negyedszer is új témába kezdett, a kucsmás gyanút fogott. — Jól ül-é? — Jól. — Akkor jó. Johan még kérdezni akarta, mért nem építették ezt az átkozott vasútállomást közelebb a faluhoz. Dehát maga is tudta, hogy ‘a szomszéd község vezetői egy kis hordó pálinkával leke- nyerezték a mérnököket, s így inkább távolabb, mint közelebb került a vicinális hivatalos megállója G.-hez. Egyszóval, a kurta válaszok, meg hogy úgyis tudja, elvette a kedvét az érdeklődéstől, beszélgetéstől. Domb következett. A tú- lonti lábánál gazdasági épületek. Mikor itthagyta a faluját, csak egy árva fenyő- oszlop állt ott. Ügy mondták, régen arra akasztották a marifaktorokat, meg a hasonszőrűeket. Senki nem merte elvinni onnan a ge- rendányi fát. Most meg szép épületek. — Kié az ott? •— Hát a szövetkezeté .! i — Szép. Itt minden a szövetkezeté? — Ügy is mondhatnánk. Az asszonyka örült, hogy végre megszólalhatott: — A szekér, meg a lovak is szövetkezetiek... Tudja, az elnök anyósa igen hitbuzgó asszony. Ö intézte el, hogy kijöhettünk a vonathoz ... A kocsma viszont a régi helyén állt. — Bátyám, itten meg kellene állni. — Itt? — Hát hol máshol? Kivette az emberből a lelket az isten hidege. Felmelegednénk egy kicsit. Johan elsőnek szállt le. — Én fizetek. Ha már ilyen szívesek voltak hozzám ... — Az egész falu várja.' Nincs ennél természetesebb! A söntés előtt még dulakodtak is egy keveset, hogyhát ki fizessen. Végül engedtek a frissenjöttnek. Johan gondolta is közben: „Én marha egy ilyen hazát hagytam el... Sok évtized múltán sem felejtették el hűtlen gyermeküket, sőt várják az állomáson, be- íuvarozzák, rend és mód szerint fogadják... Talán még külön hivatal is van rá, hogy a visszatértek szülőfaluját értesítik. Hogy ne essen csorba a visszafogadás körül...” Rákacsintott az asszonykára — aki úgy negyven körül lehetett, igen bejre teremtés —, rákacsintott, s mondta: — Igyunk egyformát. — Neki erős talál lenni — jegyezte meg a kucsmás. A két csomaghordó tisztes háromlépésre várta, kapnak, amit kapnak majd. Már az is nagy tisztesség, hogy a jövevény őket is be. Könyvkiadó december 1-i ülésének dokumentuma. A könyv tartalmazza Németh Károly- nak az 1977. október 20-i KB ülésén és a december 1-i KB ülésén elhangzott előadói beszédéi, valamint az MSZMP KB 1977. október 20-i határozatát a hoszinvitálta a kocsmába. — Neki egy kis édeset... — Mindnek egyformák Matrózfröccsöt! A kocsmáros nézett egy nagyot, gondolkozott, de nem lett okosabb. '— Tisztelettel, nekünk olyanunk nincs! — Dehogy nincs. No. öt korsót ide, sorba ... Töltse! Sör, két deci..., törköly fél-fél deci..., rumból deci... Letelepedtek egy abro- szos asztalhoz, s igen furcsán kezdték forgatni a korsói. — Hát... ha úgy tetszik gondolni... — kezdte a kucsmás. — Csak ki ne okádjuk. Engedőimével ... — No, jó stukkókkal! — s mutatta a példát. — Ez már igen! A kocsmáros már mögötte állt Ha elesne székestől, felfogja. — Kávét parancsol? Jó kávénk vari! — Hozzon. Ötöt. Mindegyikbe egy fél konyakot. Mert a konyak ízét még nem érzem a számban. — Jó a kávé __ De én n em kérnék bele konyakot. — Ugyan, hugocskám. Jót tesz az ... Megmozgatja az ember vérét. A kucsmás igencsak hunyorgott. — Már ... engedelmé- vel... igen dereknek tetszik látszani. Mondtam én nem egyszer. Ha olyan riyimnyám papot kap a falu, hát. onnan a hívek elpártolnak. A hittől, no! De ha valaki belevaló ember... Mint maga is ... Hát ott nem marad üresen a templom, ha mise van. Erre meg Johan Previák- nak akadt fenn a lélegzete: — Igaz, én Isten első szolgái, közül való vagyok... A matrózokra igy mondják. De pap nem vagyok. — Nem pap? Hát akkor kicsoda? — Previák Jancsi vagyok. Aki közel negyven éve itthagyta a falut. Maguk valami papot vártak? — Azt hát —. és a kucsmás —, vallásos ember létére — olyan cifrát káromkodott, hogy a menyecske az asztal alá menekítette a tekintetét. SÉRTŐDÉS persze nem esett belőle. Johan Previák, azaz Previák Jancsi fizetett még egy kört, természetesen a matrózfröccsből. S mint később beszélték, az új plébános is megkóstolta ezt a keverék italt, sőt mi több. ízlett neki. Mert mint kiderült, az új tisztelendő úr meglehetősen kedvelte az ilyen receptériá- kat. újdonsága szú távú külgazdasági politikánk és a termelési szerkezet fejlesztésének irányelveiről és a december 1-i határozatát az 1978. évi népgazdasági terv és az állami költségvetés irányelveiről. r t/cnkcy Zoltán rézkarca
