Észak-Magyarország, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-04 / 285. szám
1977. december 4., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 ;0K id4! ál' efl1 in4 jlv zo; üi" ab' i % 5 ap; raö ké■ál" jrgzes :íil" a en-' Hányán lesznek, akik visszatérnek? Borssssisak a gtisdUzSUői agfrájrogy&S&íifi&n A kollégiumban készséggel tdelkezésemre bocsátották a ákok személyi adatait tar- Imazó katalógust. Kedvem- kutathattam az ország inden szögletéből, valamint külföldről érkezett, s Gö- ílőii tanuló egyetemisták bonjai között. Eíajta bú- rkodásom nem volt öncé- hiszen Gödöllőre borsodat, „hazámfiáit” keresni entem. Alkalmi jegyzetíü- tembe sűrűn szaporodó ne- k megcáfolhalatlanul iga- Iták: nem kevés a borsodi nU'ükok száma a Gödöllői Ag- ve' tudományi Egyetem Me- ) 3 gazdaságtudományi és Céhé' sztnérnöki Karán. Ajtai őep tila például Sárospatakról, is áykai István Ónéról, Budi r>aK jos Alsódobszáról, Csirmaz be-Irán Mezőkövesdről került nU- (gépész karra — olvasom Ili" szürke kartonlapokon. A za« zdászok pedig még többen onii nnak. Mutatóba közülük is pi- 'Jegyeztem néhány nevet: 'ár'l C2e H°nn hangácsi, Béres . Nor halmaji, Budis István 1S1" (Steleki, Borsodi Jenő hullja' Etetői. 'őre A tardi születésű Szemán ér-‘sdó tanársegédtől, kollé- naKpmi igazgatótól tudom: eiUe hatvan körül alakul laki itt tanuló borsodi fiatalok ban 6nia. Később együtt indultunkéi nű-Kollégiumira, felkeresni kö- [jS,!'ük néhányat. Elsősorban . fa voltam kíváncsi, hogyan mi-búk második otthonukban, dő-i’o! a szülői háztól, s ér- 5ZŐ-ítélt az is: ezek a fiatalok 6lloyire kötődnek Borsodéi megyéjükhöz. Tanulmá- Ük befejezése után visszaL. Aek-e oda, ahonnan r°n elindultak? egyWgeti Antal és Lates Zol- *i mindketten miskolciak, ^dketten elsőéves gazdá- ^ s mi több, a kollégistán is egy szobában lak- Amikor váratlanul bemarnunk hozzájuk, mind- aőjüket a fizikakönyv íö- Krnyedve találtuk. N Holnap zh-t írunk be- ä •— mondták, nem éppen 'S mosolygós ábrázattal. — 8 tömény, nehéz anyag — *ák még hozzá. Í ^hát ez húzta fanyarra a Ukat! Jogos a kérdés c után, milyen tapasztalat szűrtek le az eddig' lt három hónapról? S Még eléggé tapasztalatok vagyunk, de azt már tudjuk, tanulni sokat kell. "zinte minden időnket leköti a metszetek, rajzok készítése, a mérési jegyzőkönyvek, s persze a készülés a zh-kra, majd pedig rövidesen a kollokviumokra. — Jól érzitek magatokat Gödöllőn ? — Az első benyomások kellemesek. Azért szeretünk hazajárni. Érzelmi alapon minden Miskolchoz köt — mondta Lales Zoli. — Ha végzek, dolgozni is Borsodba szeretnék menni. A rokonság, a család engem is odavonz — toldotta meg barátja szavait Szigeti Antal. A két miskolci diáknak még négy és fél évig ad otthont a gödöllői alma mater, Bencze Ilonának azonban már csak másfél évig. — Viszonylag kevesen vagytok lányok, akik a mezőgazdasági pályát választjátok és akik végeznek, azok közül is nagyon kevés köt ki termelői .emnél. — Egyéne válogatja. Hozzám közel áll a mezőgazdaság. A falusi származás itt, ennél a pályánál döntő motívum. Az apám ma is a tsz- ben dolgozik. A B-épület 3041-es szobájának lakója, az encsi Ho- monnay Katalin. Negyedik éves a gépészmérnöki karon, ahol évfolyamonként^ lányok száma két kézen megszámolható. Mondtam is neki: furcsállom a pályaválasztását. — Többen megkérdezték már tőlem, miért épp erre a karra jöttem. Nekem nem furcsa. Természetes. Lehet, hogy azért, mert már negyedik éve itt tanulok. A gimnáziumban, Encsen szerettem a fizikát, a matekot. Itt pedig mindkét tárgy szeretete nagyon lényeges. — Másfél év múlva végzek Gondoltál már a jövőre? — Ha megkapom a diplomát, kimegyek gazdaságba dolgozni. — Haza, Borsodba? — Őszinte leszek, nem. Gépész vonalon Borsodban kevés a szakember. Én pedig úgy érzem, az első években szükségem lesz szakmai segítségre. Encsen erre nincsen mód ... Teljesen véletlen, hogy akkor jártam Gödöllőn, amikor a Békés megyei egyetemisták klubjának rendezvénysorozatát tartották. A megnyitón ott volt az illető megye tanácselnök-helyettese Békéscsaba válogatott labdarúgói, s az-" nap nyílt meg az egyik Békésen élő festőművész kiállítása is az egyetemen. S a megyei klubok tevékenysége nemcsak efféle látványos rendezvényekre terjed ki. A megyék kirándulásokat szerveznek. hazaviszik az onnan elkerült egyetemistákat, bemutatják nekik, milyen lehetőségek várják őket a diploma megszerzése után. A közel hatvan borsodi egyetemistának nincs ilyen klubja! Az utolsó éves gazdász kis- tokaji Kovács Bélával erről beszélgetünk. — Szerettünk volna évekkel ezelőtt mi is létrehozni egy ilyen klubot. Ügy érzem, a mi lelkesedésünkön nem múlt. De a lelkesedés egymagában kevés volt hozzá. — őszintén mondd meg, mire jó egy ilyen klub? — Öt évig messze vagyunk a megyétől, de mindannyian odatartozónak érezzük magunkat. A klub hovatartozást jelent, segít abban, hogy megismerjük gazdasági vezetőinket és azokat a munkahelyeket, ahol esetleg a jövőben dolgozni fogunk. Mi, sajnos, azt sem tudjuk, milyen álláslehetőségek vannak Borsodban. — Ez azt jelenti, más megyében fogsz dolgozni? — Igen, úgy néz ki. Pedig szívesen mennék haza. Szeretem a megyét. Szüleim idősek, jó lenne közelükben lenni... Kovács Béla szavai mindenesetre elgondolkodtatóak. A borsodiak „hontalanságáról” különben sem csak ő beszélt. — öt évig messze vagyunk a megyétől — fogalmazták meg —, jó volna érezni, otthon Várnak bennünket. És ez alatt egyikük sem a szűkebb családot értette. Félő — s a statisztika könyörtelensége ezt bizonyítja —, az ötévi távollétből legtöbbjüknél végleges elszakadás lesz. Jövő nyáron hét borsodi egyetemista végez a gazdász szakon. Közülük csak egy jön vissza Borsodba. Mindössze egy! Miért?!,.. Hajdú Imre onaton, hajón, kamionban Külföldre „utaznak a borsodi bárán yok 'ála a nagy külföldi keresek, s korszerű nagyüzemi ^szataink állandó és bő- “s „kínálatának”, egész "A át szinte folyamatos lénkből a bárányexport, esztendő utolsó hónapjú- J azonban alaposan megeszik az export. Az idén ^tnberben is sok ezer Tossz pecsenyebárány, s § több karácsonyi tejes- ^ny „utazik” külföldre, “k az egyik felvásárló, s í!0rtot bonyolító „csátor- ’ a Gyapjúforgalmi Vál- T" miskolci kirendeltsége húszezer bárányt ex- í.ta’ decemberben me«nkből. A hónap első napján 700 expressz pecsenyebárányt indítottak útnak húrom vagonban az an b piacok felé. A jugoszláviai Plocse kikötőjéig utaznak vonaton a bárányok, olt pedig behajózzák a bégelő exportszállítmányt, mert az Adrián, majd a Földközi-tengeren folytatják útjukat. Ez a legolcsóbb szállítási lehetőség. December 2-án, pénteken az első 700 darab, Olaszországban megrendeli, karácsonyi tejesbárány is útnak indult megyénkből. Ezek' az, élősúlyban 14—20 kiló közötti, „ínyencfalatok” kamionban teszik meg az utat az olasz fogyasztókig. Olaszországban ugyanis nemcsak húsvétkor, hanem az év végi ünnepek étlapjain is előkelő helyen szerepel a tejesbárányból készített pecsenye. Megyénk sok nagyüzemi juhászata jut jelentős árbevételhez a decemberi bárányexport révén. Akad néhány termelőszövetkezeti juhászat, mint például a putnoki Egyetértés Tsz, a szent istvá- ni VII. Pártkongresszus Tsz, vagy a geleji Dél-borsodi Halászati Tsz juhászata, ahonnan ezer-ezer darab, sőt még ennél is több karácsonyi tejesbárányt exportálnak még az év vécéig. A hegesztő, aki még inaskodott Varratok varázslója Állok a műhely sarkában, s elnézem a középmagas, markáns arcú, feltűnően élénk tekintetű férfit. Az egész emberről valami megmagyarázhatatlan, szavakkal le nem írható nyugodtság, harmónia sugárzik. Látszik rajta, mesteri szinten érti, tudja a dolgát, értelme van minden mozdulatának. A férfi a kezébe veszi a hegesztőpisztolyt, s csavar egyet a szelep gombján. Gyufát gyújt, majd lángra lobbantja a gázkeveréket. Addig szabályozza a lángot amíg az vékony, csaknem fehér.színű lesz. Mélyet lélegez, s szemére húzza homlokáról a védőszemüveget. A következő pillanatban aprócska, fényes csillagok szökellnek a levegőbe a he- gesztőpisztoly alól. A bal kézben levő, könnyen olvadó fémhuzal cseppjei hidat formálnak. Alig telik bele néhány perc, s emberem csodálatosan egyenletes, gömböly- ded varratot varázsol az ívben hajló két csőcsonk közé. Megvárom, amíg elzárja a szelepet, szeméről homlokára tolja a sötét szemüveget, s megszólítom. — Figyeltem hegesztés közben. Nem zavarta? — Nem vettem észre, hogy néz. Egyébként is, ha dolgozom, minden más megszűnik számomra. — A munkájából ítélve, régi szakember — mutatok a vasasztalra. — Magam is régi vagyok már — mosolyodik el —, elmúltam negyvennyolc éves. Én még inaskodtam ... — Hol tanulta a szakmát? — Budapesten. A Bodrogközből, Tiszacsermelyről mentem a fővárosba. Sokgyermekes parasztemberek a szüleim. Az összehegesztett csövet leteszi a fal mellé, a betonpadlóra. Újabb két csöcson- kot fog, s egymás mellé illeszti. — Mióta dolgozik a Beton- és Vasbetonipari Müvek Al- sózsolcai Gyárában? — Tizenhárom évvel ezelőtt léptem át először a gyárkaput. Előtte tíz évig a Lenin Kohászati Művek nemesacél-hengerművében kerestem a kenyeremet. — Család ? __ — Egy férjezett lányom van. ö is, a feleségem is itt dolgozik. Odajön Tordi József művezető, hallgatja, miről beszélgetünk. — Az egyik legjobb szakmunkásunk — teszi kezét a hegesztő vállára. — Mindenkor lehet rá számítani. Kétszeres kiváló dolgozó, párttag, munkásőr. Erőssége a vezetékeket építő, karbantartó Sallai brigádnak. — Mivel foglalkozik odahaza? — Tíz éve építettem a házam Alsózsolcán, de még nincs befejezve. Azt csinálom ... Látom, szeretné már folytatni a munkát. Megköszönöm a beszélgetést, kezet fogunk. — Elnézést, majd elfelejtettem — fordulok vissza. — A neve? — Csirinyi András vagyok — feleli, s lángra lobbantja a hegesztőpisztolyból kiáramló gázkeveréket. Amikor visszanézek az ajtóból, már ismét aprócska, fényes csillagok szökellnek a levegőbe. Kolaj László Fotó: Laczó József Épül az új kemence A diósgyőri Martin H-es kemence fölött eljárt az idő, nem bírta kivárni modern utódja, a kombinált acélmű felépítését. Ki tudja megmondani, hány ,ezer tonna acélt izzadott ki forró gyomrából. A martinászok • és az üzem vezetői egyre nyugtalanítóbban látták, hogy a nagy igény- bevétel, az idő vasfoga mindjobban tönkreteszi a vasszerkezetet, a falazatot, a füstelvezető rendszert' és a hatalmas test meg is süllyedt. — Nincs más megoldás: át kell építeni! — hangzott a Il-ről az „ítélet” és egyben a „búcsúbeszéd”. November 20-án délután. — Ekkor kezdődött meg a versenyfutás az idővel. Először a tűzoltók vették kezelésbe. Hideg zuhannyal hűtötték le a forró testet, aztán a KGYV nagy gvakorla- tú munkásai a gyár dolgozóinak segítségével megkezdték a bontást. Az idővel, az anyaggal való küzdelemben „bevetettek” egy teleszkóp- baggert, amely 50—60 ember munkáiét végezte el. Az. ösz- szefogás. az emberek, gének küzdelmének eredménye, hogy az öt nanos bontási ciklust a felére, két: és fél napra szorították le. Az öreg kemencéből már semmi sincs n médiumon. Készen van, be van építve a vasszerkezet, s a kőművesek — látogatásunk idején — az első és a hátsó falazatot rakták, és hátul kialakították a csatornanyílást. A KGYV 130 embere, a gyár és egyéb vállalat 70 dolgozója a 20—21 millió forintos beruházással nagyobbat, különbet, korszerűbbet alkot a régitől. Ehhez igénybe vettek külföldi segítséget is. Az új kemencét az egyik osztrák cég tervei és az Ausztriából érkező falazó anyagból építik fel. Valamelyest nagyobb is elődjétől. Abban 00 tonna acélt „főzhettek”, s az újnál, ha a szükség úgy kívánja, 130 tonnáig lehet terhelni a kemencét. Pál Sándor, a KGYV ke- mencekőmüvese 21 éve gyakorolja itt a szakmát. — Nehéz munka ez. Sok- szqr dolgozunk 70—80 fokos melegben, s egy műszakban megiszunk 5—6' liter vizet Itt se vártuk meg, hogy lehűljön az anyag. A szokásostól itt könnyebb volt a munka, sokat segített a gépesítés. Ügy látom, hogy sikerül a tervezettől két nappal előbb elkészülnünk vele. — Ami csak emberileg lehetséges, mindent megteszünk — mondja Juhász János, aki 23 éve kemencekő- műves, s nehéz lenne összeszámolni, hogy a diósgyőri kohászatban hány javításban, kemenceépítésben vett már részt — a falazás a lényeg — teszi hozzá, nagyon kell erre ügyelni, mert ha az ember nem az előírás szerint illeszti egymáshoz az anyagot, a téglák a hőségtől felduzzadnak; — A jövő szombatra szeretnénk itt végezni — közli Csorba István brigádveze- tö — eddig elég jól megy a munka. Sokat jelent, hogy a gyár emberei is segítenek. A fenékkel már készen vagyunk, épül az első és a hátsó fal. Épül a Il-es, amely a Martin „haláláig” szorgalmasan főzi majd a martinászok és az új, a modern vezérlőberendezés parancsára az acélt, a telhetetlen hengersorok számára. A munka — mint ahogy Jung János gyáregységvezető. Pongó Gyula főmérnök értékeli — kitűnően halad. Minden remény megvan a kétnapos időnyeréshez, amely 600 tonnával több acélt jelent a fennállása óta legkiemelkedőbb teljesítménnyel dolgozó acélmű számára. Csorba Barnabás
