Észak-Magyarország, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-24 / 198. szám
Ünnepi társulati ülés Megnyílt a 155. színházi évad Miskolcon fl ÉÉásíeszlMl jiropijiol A cserepoveci építők ének- és táncegyüttese Vologda megyéből érkezett a barátsági esz. ti t álra A kelet-szlovákiai Zemplén táncegyüttes lcánykoszorúja A neubrandenburgi „Ensemble 70" együttes ma este Szerencsen mutatja be műsorát Fotó: Szabados György Tegnap délelőtt ünnepi évnyitó társulati ülésre jöttek össze a Miskolci Nemzeti Színház tagjai. Az ország legrégibb állandó kőszinháza első megnyitásának 154. évfordulóján került sor erre az ülésre, amely részben visszatekintés volt a júniusban bezárt évadra, nagyobbrészt azonban a most kezdődő, immár 155. idény nyitányát és feladatainak számbavételét jelentette. A nyitóünnepségen részt vett többek között. Novak József, a Miskolc városi Pártbizottság titkára, Tok Miklós, Miskolc város Tanácsának elnökhelyettese. ott voltak a Kulturális Minisztérium, Miskolc és Eger városok, valamint Heves megye kulturális vezetésének képviselői. Illés István főrendező köszöntője után Sallós Gábor, a színház igazgatója emelkedett szólásra. Az elmúlt évadra yissza- tekintve Sallós Gábor többek között arról szólt, hogy mind a legutolsó, mind a korábbi évad sikereinek forrása a politikusabb műsortervezésben, a színvonalasabb megvalósulásban, a rendezők azonos alapállásában, a színészi gárda színvonalúnak javulásában gyökerezik. .A zenekar és a kórus nehezebben mozdul előre, de fejlődik, a színház műszaki gárdája pedig országosan a legjobb. Az eddigi sikerek azonban csak kezdetet, jelenthetnék. Ismertette. kik távoztak el az eimúlt évad végén a társulattól. majd bemutatta az együttes új tagjait: Ábrahám Istvánt Pécsről. Benkö Mártái Győrből, Reviczky Gábort Debrecenből, Kelemen Mártát a Kamara Varietéből, Poór Pétert Szegedről, Bias kő Balázst Debrecenből, Koll Zsuzsa, a főiskoláról, Vitéz Lászlót Győrből, Harmat h Albertet a főiskoláról, Kőhalmi Attilát a Bartók Színpadtól, Kuna Sándort a Déryné Színháztól. Nem volt még jelen a bemutatásnál Tanay Bella és Bács Ferenc, akik Marosvásárhelyről jöttek Miskolcra, valamint Utes József, aki a Nemzeti Színház stúdiójától jön, de most katona. A tánckar új tagjai Alakár Zsuzsa és Berke Ist- ván. akik az NSZK-ban dolgoztak az utóbbi években, Farkas Szilvia Pécsről, Pa- cadzisz Anterisz Szegedről. Űj segédrendező Kulcsár István Debrecen-ől. Oj szervező: Kárpáti István Budapestről és Reviczky Gáborné Debrecenből. A bemutatás után Sallós Gábor elemezte az eimúlt évad sikereit e.s a kevésbé sikeres vállalkozásokat, szólt az évad néhány kimagasló eseményéről, az évad közbeni kapott elismerésekről és személyi kitüntetésekről, a jelmez. és díszletterv kiállításról. valamint a színházi napok eredményeiről. Megállapította. hogy az elmúlt évad jelentős előrelépést eredményezett a színház életében, de a telt házak nem nyugtathatnak meg. Sajnos, a bérletek fogyása és a teltházakció olykor csalóka, A most kezdődő évad műsortervét ismertette ezután az igazgató. Miskolcon 15 darabot hirdetnek meg bérletben, s ezek a következők: Lorenzaccio, Musset drámája, Veronai fiúk, McDer- mot musícalja, Volpone, Ben Jonson komédiája. Az öreg hölgy látogatása, Dürrenmatt tragikomédiája. Ivanov, Csehov drámája. Varázskeringő, Strauss nagyoperettje, Segítség!, Schwajda György szatírája, A fürdőigazgató, Bertha Bulcsu vígjátéka, A három testőr, Dunajevszkij musicalje. La Mancha lovagja, Wassermann—Darion —Beígh musicalje, A koldusdiák, Millöcker nagyoperettje, A bíbor sziget, Bulgakov szatírája. Cid. Corneille drámája. Vőlegény, Szép Ernő komédiája, Kísértetek, Ibsen drámája. Ebből tíz darabot mutatnak be bérletben. Stúdióelőadásban tervezik Pinder A gondnok és Hornicek Két férfi sakkban című játékának bemutatását. a gyermekek részére pedig Romhány'—Svarc Hamupipőke című mesejátékát. Műsoron tart'ák a Hekabét os az Elektrát, valamint a Vonó Ignácot. A műsorterv ismertetése után az igazgató a színész meghatározó sze- i jpéről szólt. Az ünnepi társulati ülésen a városi tanács nevében Tok Miklós elnökhelyettes köszöntötte az együttest és átadta. immár negyedízben, a tanács alapította Déryné-gyű- rüt. amelyet ezúttal az immár tizenkilencedik évadát Miskolcon kezdő Varga Gyula Jászai-díias művésznek ítéltek. A Kulturális Minisztériumot képviselő Bögel József főelőadó Gyarmati Bélának, a Borsodi Szemlében megjelent tanulmányára hivatkozva, a színház helyét elemezte, szólt az elmúlt évad eredményeiről, különös hangsúllyal a színházi napokról és a közművelődési jellegű teendőkről. A barótságfesztivál rendezvényeinek sora tegnap, kedden több rangos eseménnyel folytatódott megyénkben. Délután 3 órakor Lenin városban, a Tiszai 'Vegyikombinát irodaházában találkozót tartottak, amelyen Popov Szergei Szeráfi movies. a Szovjet Kultúra és Tudomány "áza osztálweze_ tő-helvettese szólt az új szőriéi alkotmány tervezetéről. Délután hat órakor a Der- kovits Művelődési Közoont- bam a XVTÍT—XIX. század orosz és szovjet kénzőművé- szetóröl hangzott el előadás. Miskolcon, a Vasas Bartók Béla Művelődési Központban Vlagvimir Hues Galanov, a Szovjet Kultúra és Ttxio- mánv Házának igazgatóhelyettese találkozott az. LKM MSZBT-tagcsoportjának képviselőivel A mai, szerdai nap rendezvényeinek sorában a )e- ninvárosi Derkavits Művelődési Központban délután 4 órakor a cserepoveci építők ének- és táncegyüttese tagjai találkoznak a fiatalokkal. Az együttes este 7 órakor mutatja be műsorát. Ugyancsak ma este Szerencsen, a művelődési központban a Neubrandenburgi , Művészeti Együttes, a rudabányai művelődési házban pedig a kelet-szlovákiai Zemplén együttes lép a közönség elé. A Pamutfonóban „A nők helyzete a Szovjetunióban” címmel hangzik el előadás, a miskolci Művészklubban pedig megnyitják A húszas és harmincas évek politikai plakátjai című kiállítást. Hiánycikk: a kis méretű köpeny Taneszköz — munkaeszköz A BÁNYÁSZNÁK a csákány, az esztergályosnak az esztergagép — a diáknak a ceruza, a toll, a füzet munkaeszköze ... Nő persze a diák-munkaeszközöket — hivatalos nevükön a taneszközöket — még sorolhatnánk tovább is, hiszen tekintélyes - stát tesz ki mindaz, aminek íi tanévnyitót követő első tanítási napon mar bent kell lapulnia az iskolatáskában. Nos, hogy bent lapul-e? — erre próbáltunk feleletet kapni, amikor körbejártuk a papír és gyermekruházati boltokat. Annyi bizonyos, hogy a taneszközökből — füzetből, ceruzából, toliakból, rajztáblákból, gyurmákból megfelelő volt a kínálat, s legfeljebb időlegesen, két áruátvétel között fordult elő, hogy átmenetileg nemet mondtak arra a kérdésre, hogy kapható-e például tolltartó. Táskákból, s az emlegetett tolltartókból is kielégítő volt s viszonylag még most is az a választék. A miskolci. Hunyadi utcai papírboltban például eddig 220 ezer forint értékben adtak el különböző iskolai szerek t — elsősorban az általános Iskolások részére' —, s most készülnek fel a szakközépiskolások és az egyetemisták speciális igényeire. Ugyancsak minden kapható a Széchenyi úti papírboltban — hogy még egy példát említsünk —, így hát örömmel nyugtázhatjuk: a PIÉRT beváltotta ígéretét, a kereskedelem kielégítően fe!_ készült az 1977—78-as tan- ;évre. Ami — ha visszaemlékezünk a korábbi évek tanszervásáraira, nem volt mindig magától értetődő. Így hát — az összesíteti kép alapján — nyugtázhatjuk: ha olykorolykor elő is fordult, hogy az iskolai be', asárlásokat nem egyetlen boltban, egyetlen alkalommal bonyolították ie a gyt. »kék és a szülők, nem akozott s még a hátralevő napokban sem okoz megoldhatatlan gondot, hogy a tanévet — már ami a munkaeszközöket illeti — megkezdhessék a gyerekek. Ugyanez viszont nem mondható el az iskolaköpenyekről — jóllehet a látszat azt mutatja, hogy bőséges még két héttel a tanévnyitó előtt is az iskolaköpeny-kész_ let. Mert igaz ugyan, hogy például a Centrum Áruház iskolaosztályán köpeny sorok között válogathat a vásárló, de csak a nagyobb méretek közül. Kis méretű köpenyek, s c-en belül is elsősorban a fiúköpenyek, hiánycikknek számítanak. A 116-Os mérettől a 152-es méretig — országosan! Ügy hogy, aki netalán július végén ment szabadságit, s most tért visz- sza, az nyaka b- veheti a gyermekruházati boltokat, hogy iskolába készülő fiúgyermekének megvegye a kötelező köpenyt. Igaz,, még folyamatosan érkeznek az áruszállítmányok — a Centrum Áruház külön tárgyalásokba :s bocsát' ozott köpenyügyben —, de a jelek szerint néhány elsőosztályos bizony iskolaköpeny nélk' l fog beülni az iskolapadba. Remélhetőleg elnézőek lesznek egy ideig a tanító nénik... A 'taneszközellátás, és ehhez kapcsolódva az iskola- köpeny-ellátás is. csak részben kereskedelmi ügy. Szorosan összefügg az iskolával, a tanítással, a tanulással — hiszen a gyerekek munkaeszközéről van szó —, így hát az oktatás szempontjából sem mellékes, hogy rendben van-e minden. Mert ugye, ha a tanulónak nincs mondjuk körzője, akikor hogyan dolgozik a mértani feladatok megoldásán, s ha nincs tornacipője, akkor probléma van a testnevelés órán. A diák munkájához, a tanuláshoz elengedhetetlenül szükséges, hogy rendelkezzen a munkaeszközeivel... De nyilvánvalóan az sem mellékes, hogy magától értetődő természetességgel be tudja-e szerezni, vagy csak hosszas utánjárás után kerül-e birtokába. Nos, a PIÉRT — úgy tűnik — levonta a következtetést az előző évek visszatérő gondjaibóL MOST a ruházati iparon lesz a sor, hogy az oly sok ellenállás és viták után törvényesített iskolaköpeny- fronton ne csak a nagy számok törvénye alapján, hanem a reális igényekhez igazítva legyen kielégítő az ellátás. Mert a gyermekük számára köpenyt kereső szülőket nem vigasztalja, hogy más méretűk öl még felesleg is bőven van. Az iskolai rendtartás előírja a köpenyt, akár kis termetű, akár hosz- szúra nyúlt a diáklány vagy a diákfiú ... ■ (cs. a.) Rációé KOSSUTH RADIO 8.25: Wagner: Lohengrin szerelmi kettős a 111. felvonásból. — 8.45: Népművelők fóruma. — 9.««: Katedra. — 9.30: XII. századi muzsika. — 10.05: Gyermekeknek. — 10.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.45: Zenekari muzsika. — 111.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Brigádnapló. — 13.40: Kathy Horváth Lajos, népi zenekara játszik. — 14.01 : A Román Kultúra Hete. — 14.31: Kórus-klub a stúdióban. — 15.10: Gyere haza, Mikka mákká. — 15.44: Csajkovszkij: Téma és változatok. 10.10: A természet hangjai. — 10 46: Ljuba Welitsch Lchár- operettdalokat énekel — 17.07: Vasutaskolónia Dunakeszin (ism.) — 17.32: Mozart: A-dúr szimfónia. K. 201. — 17.57: Régi csárda jelenet. — 18.15: Babits Mihály: Arcképek és tanulmányok. — 19.15: Város, esti fényben. — 20.01: Gluck: Orfeusz. HaromfeJvonásos opera. — 21.48: Elöadju a szerző. Chuck Berry énekel és gitározik. — 22.30: •Filmzene. — 22.43: Előszóban — n döntéselméletről. — 22.58: A Prágai Szimfonikus Zenekar hangversenye az 1976. évi pozsonyi interpódiumon. — o.lü: Tolcsvay Béla táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8.05: Énekszóval. muzsikával. — 8.33: A Monszun együttes műsorából. — 8.40: Slágermúze- um. — n.33: A 04. 05. 07 jelenti. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.33: A Szabó család (ism.) — 12.00: Az élő népdal. — 12.10: Sanzonok. — 12.33: Mese a vízilóról, aki félt az oltástól. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17j00: Ötödik sebesség Loningrádból és itthonról. — 18.00: Széljegyzetek Szlovákiából. — 10.10: Klasszikus opercttrészie- lek. — 19.10: Nóták. — 20.00: A Román Kultúra hete. — 22.03: A Berlini Rádió úi tánczenei felvételeiből. — 22.33: Brahms magyar táncdalaiból. — 22.50: A Rádió nemzetközi dzsessz-alko- tómü helyének felvételeiből. A MAGYAR RADIO Miskolc-körzcti stúdiójának műsora (a 189 m-es középhullámon 17.00—18.30 óráig) 17.00: Hírek, időjárás. — Nagyüzemi mezőgazdaságunk. Gépi fejők Borsod megyei versenyén. — Hevesi szvit a Magyar Állami Népi Együttes előadásában. — Női dolgok, női gondok. Asz- szonyok sorsa az elnéptelenedő falvakban. — A répáshutai asz- szonykórus énekel. — Sport. — 18.00—18.30: Észak-magyarországi krónika (A Szakszervezetek B.-A.-Z. megyei Tanácsának elnöksége tárgyalta ... — Pótvál- lalások a TVK-ban — • Kassai művészek Rudabányán). — a Melachrino zenekar játszik. — Hírösszefoglaló, lap- és műsor- előzetes ... BUDAPEST, 1. MŰSOR 8.59: Tévétorna. — 9.05: /Delta. Tudományos híradó. — 9.30*: Rcklámmüsor. — 9.35: Columbo.* Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. Halálos lelkiállapot.. — 10.50: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedöműsor. — 11.20: Buenos Aires 8. Zenés film. — 10.211: Hírek. — 16.35: Felfedező ülőn Észak-Amerikában. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. — 17.00: Csak gyerekeknek! —. 18.00: ReklámmŰsor. — 18.05: Vajthó László). A Szegedi Körzeti stúdió műsora. — 10.45: Szépen, jól magyarul ... — 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.00: Reklámmú- sor. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.n0: Hja Varsavszkij: a fantasztikum betör a detektív- regénybe, avagy Daibret felügyelő utolsó nyomozása. Tévéfilm. — 21.40: Fiatalok órája. — 22.40: Tv-híradó. 3. 2. MOSOK 20.00: Operám agazin Hermann Prev . közreműködésével. — 20.25: Moravia Afrikája. Alberto Moravia és Andrea Andermann úiifilmje. — 21.20: Tvhíradó, 2. — 21.40: Egészségünkért .' Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora. — 21.45: Universiade ’77. Közvetítés Szófiából. POZSONY 16.25: Tv-híradó. — 16.40: ifjú szemmel. — 17.20: Könyvismertetés. — 17.25: Bratislavai havi tájékoztató. — 17.55: Autósok, motorosok magazinja. — 18.25: Publicisztikai műsor. — ijt.40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Egy igazi szerelem — japán film. — 21.05: Agrokmnp- lex ’77 — riportfilm a nyitrai országos mezőgazdasági kiállításról. — 21.30: Tv-híradó. — 22.90; A rendőrség nyomoz. — 22.051 Fiatalok tévéklubja.' Miskolci Galéria: Sváby Lajos festőművész kiállítása. Nj ttv* délelőtt 10 órától este 6 óráig. Lenin zászlaja alatt — kiállítása Rónai Sándor Művelődési Központban. Megtekinthető délelőtt 10 órától esc 6 óráig. Pásztor Miklós festőművész kiállítása a tokaji teinploinmú- zeumban. Megtekinthető délelőtt 10 urától este 6 ór<áig. Mozi BÉKE DE. GYILKOS SZENVEDÉLY Mb. szí. román film Kezdés: n. 10 és n. 12 órakor DU. GYILKOS SZENVEDÉLY Mb. szí. román film Kezdés; f. 4. hn. b és 8 órakor KOSSUTH DE. SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE Mb. szí. amerikai film ltí éven felüli! Másfél helyári Kezdés: 9 és f. 12 órakor DU. SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE Mb. szí. amerikai film v 16 éven /elüli! Másfél helyár! Rendk. kezdés: 2, ,f. 5 és I órakor TAPOLCA-KERT HARC ROMÁÉRT T—JT. JVib. szí. román—NSZK film Dupla helyár! Kezdés: 8 órakor SAGVARI FEHÉR AGYAR VISSZATÉR Szí. olasz film Másfél helyár! Kezdés; 5 és 7 órakor ART-KINŐ HAMLET I—IT. Mb. szovjet film Dupla helyár! Kezdés: 8 órakor PERECES v VERI AZ ÖRDÖG A FELESÉGÉT Szí. magyar film Kezdés: 6 órakor SZIRMA DÜH Amerikai film 16 éven felüli! Kezdés: f. 7 órakor VASAS 1F.TÜSAGI PARKMOZI A HÁROM TESTŐR Színes angol film Kezdés: 7 órakor O vizsgával rendelkező gépkocsivezetőket feivesz a Mezőgazdasági Kombinát Bábolna, Putuoki Gazdasága. Környéken lakó jelentkezőket előnyben részesítünk. Jelentkezés személyesen, vagy írásban. Kovács Entire szálHlásvczelőnél. r Címünk: 3654 Bánréve, Pogonyipuszla.