Észak-Magyarország, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
1977. május 1., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Amióta az eszemet tudorg, a munka ünnepére mindig volt virág. Nemcsak az ibolya szerénykedett az utak mentén, az erdei tisztások lábainál, lianerm kibontotta lila fürtjeit az orgona, s te- lizuhogtatta a bokrok alját az aranyeső is. Mi gyerekek mindig különös várakozással tekintünk május elseje elé. Nagy udvar volt, ahol születtem, talán negyven család is lakott a szoba-konyhás lakásokban. Munkáscsaládok valamennyien. lilt ott nyugdíjas vasmunkás, borbély, napszámos, gyári dolgozó, vasas, bányász és vasutas egyaránt. A zászlókat a házmester őrizte. Azért volt különös öröm számunkra május első napja, mert mozgalmas, eseménydús időszak volt. Az első éjszakát megelőző viráglopás, az utca felőli kapu feldíszítése, mind-mind megmozgatta gyermeki fantáziánkat. Elöl az udvarban egy özvegyasszony lakott, akinek négy, szebbnél szebb lánya volt. A legidősebbnek már komoly udvarlói voltak, ő már nem vett részt a közös játékokon. Festette a haját, lakkozta a körmét, de a kisebbek, Zsuzska és Cila annál önfeledtebben vettek részt minden közös dologban. Kaptak is májusiul minden alkalommal. Nem sokat aludtunk ezeken az éjjeleken. Már csak azért sem, mert mindig megszólalt valamennyi ablak alatt a zene. Hajtők bácsi például így kért bocsánatot a feleségétől. Nehéz munkát végzett a bányában, elég gyakran láttuk italosnak, de olykor jókedvű is volt, amiért asszonya állandóan szidta, korholta az udvar lakói előtt. Pedig ő volt a legerősebb, a legbátrabb valamennyi közül. Őszinte volt, nyíltszívű, s. ha jól emlékszem. kommunista is. ö vitt el négyünket —, mert nekik nem volt gyerekük — az első majálisra. Oda, ahol blokkra adták a virslit. Jól emlékszem rá ma is. Mi a Szent Anna templomnál álltunk be Hajtok bácsival a felvonulók sorába. Munkatársai és cimborái ugratták: de megszaporodott a család, Jóska! Hol dugdostad eddig ezeket a gyerekeket? Nagyokat léptünk, akár a felnőttek, s mire a Népkerthez ért a felvonulás, bizony, elfáx'adtunk. Kimerített valamennyiünket a színes forgatag, a harsogó indulók, a színes zászlók és léggömbök. Ügj' tűnt, az emberek hátukra vették a gyárat és a bányát, kihozták az utcára megmutatni a népnek: Nézzétek. itt dolgozunk, ez mind a miénk. Később, mikor már iskolás lettem, s mellette zenedébe jártam, a tanítónő engem bízott meg minden május elsején a ..kisdobos” feladatával. Ez azt jelentette, hogy az iskola oldalán — nem a sorban — kellett haladnom, s amikor intettek, én doboltam a „marsot”. Talán még ma is őrzi anyám azokat, a gyerekkori dobverőket. Később verset írtam május elsejéről. Döccenőt. botlado- dozót, de benne volt mindaz, ami foglalkoztatta a tizenöt éves kamaszt. Az, hogy mi békében születtünk, az. hogy tanulhatunk, s az is, hogy ezért hány és hány embernek kelleti meghalni. S most kétgyerekes' apaként készülök május elsejére. Tízéves lányom már ismeri és tudja, mit jelent ez az- ünnep. Hároméves fiam még csak játssza a munkát, a munkást. Nyakamba ültetve járom vele végig a várost. s megmutatom neki mindazt, amiben bízni kell. amit tisztelni kell. s amit neki kell majd folytatni tovább. Májusok, majálisok fénye, forgataga tolong emlékeze; lemben. Arcok, mozdulatok, éljenzések és hitek, zászló- erdő és zöld liget. Filmkockák szív alakú hazámból, a második ezredforduló felé száguldva a gyorsuló időben. Berencsy Sándor Akác István: Áprilisi konyhákban, nyitott ablakoknál, szelíd estéken úgy nőnek meg a nők, zavart szívein, ha hozzájuk magasodnál, irigykednének rád a szeretők ... I’edig (e nenv vagy méltó c bizalomra! — szereted őket. ahogy csak szerethet valaki szépet. S felzokogva fájod, amint csillag-ködökben ellebegnek ... I Virágzik a magnólia, ismertebb nevén a tulipánra Fotó: Szabados György Utón a Lujza majortól — A felszabadulás előtt uradalmi cseléd voltam a Lenz testvérek nyéki birtokán. Magam is arra a környékre való vagyok: Aranyos és Nyék között volt egy kis tanya, a Lujza major, ott laktunk sokáig. Aztán jött a háború, katona lettem — 1945-ben kerültem ismét haza. A földosztáskor még nem gondoltam arra, hogy alig egy-két évvel később, földel, tanyát otthagyva, bejövök Miskolcra, ipari munkásnak. Pedig így történt ... — A földosztáskor én is kaptám négy hold földet — hatalmas „birtok” egy nincstelen számára —, azon kezdtem volna gazdálkodni. Igen ám. de nem volt mivel. A felszereléshez pénz, sok pénz kellett volna ... Azt mondja akkor a feleségem: „Gyerünk be Miskolcra, próbálj meg elhelyezkedni valamelyik gyárban.” Kaptam az ötleten, noha, a mezőgazdasági munkán kívül addig egyébhez sem értettem. Beköltöztünk Miskolcra, sikerült találnunk egy olcsó albérleti szobái. Az elhelyezkedés már nem ment ilyen köny- nyen. Jő néhány üzemet véy gigjártam — sehol nem volt munkásfelvétel —. mire végül munkát kaptam a Beton- és Vasbetonipari Mű. vek Miskolci Gyárában. Akkor persze még nem ez volt a gyár neve, még ma. j gánkézben volt a belonI üzem. Két évvel később. 1949-ben államosították a gyárat — így lettem én is egyike az ú.i üzem alapító- tagjainak. — Ha az akkori munkások közül valaki most bejárná az üzemet, bizony nem ismerne rá. Az első években az úgynevezett csőverő munkát bízták rám. Azokat a betoncsöveket, amelyeket ma félautomata gépeken gyártunk, akkoriban kézzel döngöltük. Nehéz munka volt, kikezdte a tenyerünket ... Erre a munkára mindig az új, erős fizikumú dolgozókat osztották be, hiszen egyikünk sem bírta sokáig. Egy ember, ha naponta ezzel a módszerrel 20—25 ilyen csövet elkészített, bizony megérezte a karjaiban. Ma pedig egy dolgozó napi normája 120 darab betoncső. Abban az időben elavult kis műhelyféleségekben dolgoztunk — magunk között csak sufniknak neveztük ezeket. Jóllehet. nagy tiszteletet, szere, tetet nem éreztünk a sufnik iránt, mégis meghajoltunk előtte, ha be akartunk menni. Olyan alacsonyak voltak az ajtók . . . Az udvaron rendszerint akkora sár volt, hogy két ember is alig bírta a nyolcvanas kút- gyűrűket a vagonhoz tolni. A kisebb méretű termékeket talicskával szállítottuk. Akkor tíz ember kellett ahhoz a munkához, amit ma egy is könnyűszerrel elvégez. — Az évek során lassacskán megismertem az egész üzemet. Nincs olyan üzemrész, ahol hosszabb-rövi- debb ideig ne dolgoztam volna. Mindig egy kicsit finomabb, precízebb, nagyobb szakértelmet igénylő munkát bíztak rám. Dolgoztam' a mozaiklapgyártóknál is: akkor még olaj-, víz-,, illetve kézinyomással préseltük a lapokat. A csiszolást vaskorongon végeztük — ma ez a munkafolyamat is automatizált. Most éppen ezekhez az automata csiszológépekhez készítem ötödnía- gammal a csiszolóköveket. Már jó néhány éve annak, hogy a kőgyártókhoz kerültem, legjobban ezt a munkát. kedveltem meg. Hogy jobban értsem a szakmát — elméletben is — időközben elvégeztem a szakmunkás- képző tanfolyamot, amelyet a betonelemgyártók számára szerveztek meg annak idején. Nem sokkal később mór magam is oktattam: a fiataloknak igyekeztem átadni mindazokat az apró szakmai lógósokat, amelyek az évek hosszú során bele- idegződnek az ember kezébe. Örülök, hogy az egykori tanítványok közül ma mór sokan túlszárnyalják a „mestert” ... — Hogy miért szeretem a szakmámat? Talán azért mert még mindig csodálom. Hát. nem csodálalos. hogy ilyen egyszerű anyagokból, mint a kavics, vagy a homok. olyan elemek készülnek, amelyekből házakat lehet építeni? Igen jóleső érzés az, ha az ember nap mint nap láthatja a keze munkáját. Éppen ezért a brigáddal igyekszünk még jobban dolgozni, figyelve az újítási lehetőségekre is. Nálunk takarékoskodni az alapanyaggal lehet, még pedig úgy, hogy az ne menjen a minőség rovására. Korábban például a csiszolókövek teljes egészükben szilíciumból, cementből és különböző töltőanyagokból készültek. Most — egyik újításunk eredményeként — az értékes szilíciumot és töltőanyagokat csak közvetlenül a csiszolófelülethez használjuk. s kő másik fele egyszerű betonból készül. A tőkés importból származó szilícium megtakarítása a számítások szerint igen jelentős ... — S szeretem a szakmámat azért is, mert mindig biztosította a megélhetést a családom számára. Három gyereket neveltünk-fel. Két lányt, egy fiút. Valóra váltottam régi vágyamat — a kis. kertes családi ház 1971- ben készült el. A nyugdíjig még három évem van, nem sürgetem az időt... * Mindezt Bodnár János betonelemgyártó szakmunkás. sokszoros kiváló dolgozó mondta el. O az. akit az üzemben mindenki ismer. akinek munkájáról a legnagyobb elismeréssel szólnak. Ö a Beton- és Vasbetonipari Művek Miskolci Gyárának legrégebbi dolgozó jí?. Déváid Hedvig Kert a vár alatt A várdomb felé siető kis Utcákban a magas léckerítések mögül kihajlanak a virágjukban pompázó gyümölcsfák. A kapukon ütött— kopott táblácskák utalnak a házőrzők megbízhatóságára. Nincs Miskolcon még egy olyan, csendet, békességet árasztó negyed, mint a diósgyőri vár alatt meghúzódó, öreg vadgesztenyefákkal szegélyezett utcák sora. A kilencven-Száz éves, csapott homlokzatú régi házak között évente két-hórom porta újul ‘ meg. de ez semmit sem változtat a környék meghitt hangulatán. Itt ma is keresztnevén szólítják a trafikost és a hentest, még a szomszédos utcákban is mindenkit név szerint ismernek, és még az erre vetődő idegennek is szelíd illendőséggel köszönnek. Kik lakják a vár körül meghúzódó házakat, kik gondozzák a virágot, zöldséget termő, csöppnyi kerteket, ahol a kerítés tövéig minden talpalatnyi helyet hasznosítanak? Az itt lakók a kohászatba, a gépgyárba járnak dolgozni és a műszakok után a kertben találnak maguknak elfoglaltságot, örömöt, meg egy kis keresetkiegészítést is. Tavasztól késő őszig mindig van munka a mértani pontossággal kialakított hagy. maágyások, zöldborsósorok, karókhoz növő paradicsombokrok között. Az ügyesebbek kertjében már régóta fóliasátor alatt erősödik a paprika-, a káposztapalánta. Vár utca 5-ös számú ház, ketten sietnek ki a kopogtatásra, egy asszony, meg a lánya. Amíg a kaputól a nagy udvaron át a házig jutunk, a késlekedő melegről. a fák idei, hosszan elhúzódó virágzásáról cserélünk szót. A vár tömbje, a tornyok kőteste magasodik a házak fölé. De nem tart árnyékot sem a kertekre, sem az itt lakók életére. Sőt, ezek a virágot bontó, üdén zöld kertek kimondatlanul is drágábbak gazdáiknak, mintha bárhol másutt lennének. Ha itt áruba bocsátanának egy portát, a vevőnek biztosan fizetnie kellene — legalábbis egy kicsit — a várért is, a látványért, ami azoké, akik itt élnek a falak tövében. Véghné kertjében — talán a szomszédokéban is — van egy kis ülőke a fák alatt, ahol pihenni lehet, kifújni magát a kapásnak, a permetezőnek. A kis pádról teljes szépségében látható az erdő alja a fiatal fenyvesekkel, a közelben virágzó gyümölcsösök és a föléjük magasodó vár. — A férjemmel sokszor beszélgettünk arról, milyen lehetett az élet a várban, a vár körül. A kemencékben finom kalácsok sülhettek, százával is. Ha ezekről beszélek. a férjem közbeszól, hogy a pincékben meg biztosan tüzes borokat tartottak, ugyancsak jóféléket — igy az asszony. Végit De. zsőné. Lánya előbb „rendet rak”, elszedi az asztalról kétéves kisfia uzsonnás kellékeit, mosogat, összehajtogatja a száradó ruhácskákat és bekapcsolódik a beszélgetésbe. — A kert az életünk része. itt nőttünk fel a bátyámmal. sokat esetlenünk- botlottunk a szülők körül, míg magunk is megtanultuk. mit adhat cserébe munkánkért ez a föld. — Az első években még ásóval kezdtük tavaszonként, de nagyon fárasztó volt. Aztán lovat, erőgéppel később, de a fák, a kerítés miatt megmaradtunk az egyes lóval vontatott ekénél. Van egy szamaras a környéken, mostanában vele egyezkedünk, az ott is megfordul az ekével, ahol lóval nem lehet. VégYi Dezső, az LKM acélöntöde gépészetén dolgozik, darus, a nyugdíjig még nehéz évek vannak hátra. Mindegy, hogy délelőtt, vagy délután megy műszakba, egy-két órát mindig eitölthet a kertben. Csak akkor kevesebbet, ha bent sok a túlóra, mert az kiveszi a tartalékokat is az emberből. — Nincs jobb, mint nyáridőben, ha friss paprika, paradicsom kell a szalonna, a zsíros kenyér mellé, kimegyünk a kertbe, szedünk annyit, amennyi kell, a legszebbet, a legérettebbet, felhúzunk egy-két vöröshagymát, salátát a vacsora mellé. Néha alig marad eladásra, mert jó étvágyú a család, de nekünk már csak ezért is jó a kert. Véghné szívesen mutatja meg a fólia alatt cseperedő palántákat, a boleros salátát. a kezük munkájának eredményét. — A szép termés sokba is kerül, nem elég megvenni évente a zsák műtrágyát, ötévenként alaposabb talai- erő-visszapótlás is szükséges. Meg a mérgek. Csigák, bogarak, levéltetvek ellen. Nagy méreg a termelőnek, ha aztán hiába járja a boltokat, mégsem jut hozzá ezekhez, és közben a csigák egész palántasorokat esznek ki a szemünk láttára. A fiatalasszony enyhíteni igyekszik anyja mérgét: — Sokáig nem volt jó a vetőmagellátás sem. Segítettünk magunkon, a legszebb terméseket hagytuk meg magnak, hogy a következő években is szüretelhessünk. Azóta ez már megoldódott. Szedünk magot most is minden évben, de ha frissíteni akarjuk a zöldségesterületet, már könnyen hozzá lehet jutni vetőmaghoz. Talán a növényvédő szerekkel is így lesz. reméljük nemsokára. A zöldségféléknek árnyékot tartó fákat az utóbbi években ritkították. — Egyik, másik már keveset termett, de a gyümölcs ízét még nem felejtettük el. Így aztán kis csemeték kerültek a helyükre, és ezek még sok éven át nem árnyékolják a kertet. A magról vetett zöldségeságyak szélén kis pálcikákra szúrt, színes zacskókat mozgat a szél. a szétültetésig innen tudni, mi sarjad a sorokban. Vaskos bimbókkal törnek utat maguknak a dáliák felfelé a rögök között. Mit is érne a kert virágok nélkül? Tavasztól őszig virítanak az árvácskák, nyáron a kardvirágok. a dáliák es késő őszig a borzas üstökű krizantémok. Aztán már csak a vermelés marad. A tavalyi hagymákból nyolcvan bokor dália díszük majd. ha nem bántja a fagy. ha nem veri meg a jég. ha a bokrát időben körbekapálják. ha lesz elég eső. mes napfény, több mint az idei tavaszon. A virág, a termés nemcsak a munka ára: ajándék is a természettől itt a vár alatt U, mint taásut* N. J. Májusok, majálisok Szereted őket
