Észak-Magyarország, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-02 / 78. szám
1977. április 2., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Az: újságból értesültek róla... Az elmúlt hetekben két alkalommal is foglalkoztunk Miskolc egyik legfontosabb közlekedési beruházásával, a Gömöri felüljáró és a hozzá kapcsolódó útszakaszok építésének helyzetével, valamint a Búza téri közlekedési csomópont kialakításának mostani gondjaival, a korszerűsítés jövő év végére várható befejezésével. Az építkezésben érintett számos vállalat és szerv vezetője nyilatkozott arról: szerintük mikor lehet kész a felüljáró, mi hátráltatja, melyik vállalat késedelme okoz határidőcsúszást. „Kifogások és tények” című írásunkban, majd később „Felüljáró — aluljáró” című cikkünkben vázoltuk ezeket. Azok számára; akik nem ismerik az említett cikkekben leírtakat, szükséges elmondani: a Gömöri felüljáró eredeti átadási határideje 1977. december 31-e. Személyes tapasztalatok szerint ez kivitelezhetetlen, amit maguk a nyilatkozók is elismertek, amikor a teljes befejezés helyett csak a felüljáró hídszerkezetének forgalomba helyezésére és bizonyos útszakaszok elkészítésére tettek — utólag, s akkor is sok feltételhez kötve — ígéretet. Röviden ez azt jelenti, hogy a Gömöri felüljáró — Búza téri csomópont rendezésének, mint együttfutó beruházásnak csak egy része készül el idén. Tegyük hozzá: ez a rész —.bár örülünk, hogy átgördülhetnek a kocsik a vasúti sínek felelt — nem enyhíti az itt kialakult közlekedési zsúfoltságot. Legkevesebb még egy évig kell várni arra, hogy elviselhető legyen az ide kapcsolódó utak forgal- massága. Ráadásul ez az egyéves eltolódás is további hónapokkal növekedhet. Maradjunk a Gömöri felüljárónál. Amikor első ízben beszélgettünk erről Haraszti Jenővel, a KÉV 4. sz. részlegének főépitésvezetö- jével, azt ígérte, hogy a sok gond, temérdek hátráltató tényező ellenére 1977. december 31-re átadják a forgalomnak. Ehhez azonban egy sor vállalatnak is eleget kell tennie a szerződésben aláírással szentesített kötelezettségének. Ezekről ugyancsak szót ejtettünk előző írásainkban. Érthető, hogy az akkori nyilatkozatokat, kifogásokat, a lemaradás okait egymásra „passzolgató” véleményeket olvasva és hallva, sok olvasónk és mi is kétkedve fogadtuk a KÉV-METRÖ felajánlását, miszerint december 31-e helyett már november 7-re üzemképessé teszik a felüljáró hídszerkezetét. Ügy tűnik, a kétkedés teljesen jogos. Mint olvasóink közül többen, mi is újabb látogatást tettünk az építkezésen, s ott két hónap elteltével sem sokat változott a helyzet. Mint kiderült, az itt dolgozó munkások zöme egyáltalán nem, vagy éppen csak hallott valamicskét a felajánlásról. Sőt, többen pusztán az újságból értesültek arról, milyen vállalást tettek ... Amikor olt jártunk és a felajánlás teljesítéséről beszélgettünk, kőművesek, ácsok, kubikusok mondták el véleményüket. Találkoztunk Berta. István művezetővel, Albert József 11 tagú brigádjával, a 4. sz. -KÉV-rész- leg munkaügyi vezetőjével, valamint Csorba Barnabás építésvezetővel is, majd később megkerestük a lemaradások miatt egyik legjobban hibáztatott vállalat, a Miskolci Mélyépítő itt dolgozó hegesztőit! Horváth Pál, a Közlekedési Építő Vállalat kőművese egyhetes újabb „civilség” miatt, érthetően semmit sem tudott róla. mi az ő feladata a határidő lerövidítésében. Társa, Lázi Sándor segédmunkás ezt mondta: — Siktaolvasáson beszéltek ilyenről... Kevés az ember, de ha többen lennénk, esetleg november végét el tudnám képzelni... Egy 11 éve itt dolgozó ács és egy aknát betonozó brigád véleménye: „Naponta megkérdezik tőlünk a járókelők, ugjmnúgy, mint maga. Legalább tőlük értesültünk ... S hogy teljesithe- tő-e? Könnyű az íróasztal mellett felajánlást tenni —, feltételek is kellenek: több munkás, nagyobb anyagi megbecsülés”. Utóbbival kapcsolatban elmondták, úgyszólván hétről hétre változik a létszám, az összetétel. Az ottjártunk előtti napokban is leszámolt néhány ács szakmunkás, éppen az alacsony kereset, a munkafeltételek nem kellő biztosítása miatt. Albert István brigádja alig pár napja állt akkor munkába. Tizenegyen vannak, 4 méter mélységű, keskeny árokban dolgoznak, az órabérük 10 forint körül van. Ismerik a felajánlást, ahogy mondták, hajtják is magukat. Nem lenne teljes a kép, ha nem idéznénk az építésvezető válaszát: — „A felajánlást a központunk tette, dé mi is megvalósíthatónak tartjuk. Igaz, továbbra is rengeteg á gondunk ... A brigádokkal ezeket megbeszéltük ..., az ígért határidőre el kell készülni a hídszerkezetnek!” Nos, a város lakossága, a felüljárót majdan igénybe vevő közönség örülne ennek. Csakhogy a munkásokkal, a „névtelen” építőkkel folytatott beszélgetések megkérdőjelezik a vállalás realitását. Mert igazuk van, amikor azt mondják: „Illett volna ezt előre megbeszélni velünk”, „utólagos rábeszéléssel, hiányos feltételek mellett nehezen megy az ilyesmi.” Aligha lehet más a véleményünk. Hiszen a vállalás teljesítése nagyrészt a terepen dolgozó munkások lelkesedésén, lelkiismeretességén múlik. Azon is, hogyan vonják be őket a gondok orvoslásába. milyen mértékben hasznosítják' ésszerű javaslataikat, a munka jobb megszervezését segítő ötleteiket. Érdemes ezen változtatni a KÉV-nél, s akkor nemcsak íróasztal mellett kidolgozott vállalásról, hanem egv nemes verseny szép eredményéről lehet beszámolni. Nagy István Mellvédkorlát készül a házgyári épületekhez a BÁÉV Besenyői úti telepének lakatosüzemében. Fotó: ifj. Hollósy Endre ííz százaiénál emelkedik Magyarország és a Szovjetunió áruforgalma a megállapodások szerint az idén is számottevően, mintegy tíz százalékkal emelkedik, s megközelíti majd a 3,6 milliárd rubelt. Népgazdaságunk továbbra is számíthat a nélkülözhetetlen szovjet nyersanyagokra és enei'giahordo- zókra csakúgy, mint a modern gyárberendezésekre, gépkocsikra, keresett fogyasztási cikkekre. Ugyanakkor a Szovjetunió biztos piacot jelent a magyar gépi berendezések, hírközlő eszközök, műszerek és sok egyéb exportcikk számára. A vállalatok többsége már magánjogi szerződésekkel is szinte teljes egészében rendezte az idei szállításokat, amelyek fennakadás nélkül folyamatban vannak. Ezt jelzik az első negyedév eredményei. A vásárra készülve Szivattyú az LKUől Szokott dolog, hogy a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron egy-egy új termékét mutatja be a diósgyőri kohászat. Elég csak utalni az 1968-as nagydíjas Pelton turbinára, vagy a legutóbbi esztendő hengereltáru kom- oozíció.jára. amely a legújabb létesítményben a nemesacélhengerműben született. Az idén is folytatják a „hagyományokat” a Lenin Kohászati Művek dolgozói: az 1977- es BNV úidoosága a paksi atomerőmű vízszivattyújának járókereke lesz A hűtővízellátó rendszer tartozékát képező berendezést a nagyvállalat öntöde gyáregységének szocialista brigádjai készítették. A rendkívül jó fizikai tulajdonságokkal, kiváló szilárdsági mutatókkal rendelkező terméket olyan korroiló-álló acélból öntötték, amely a hazai szabványban eleddig nem szerepel. Az új gyártmány szerkezeti sajátsága, hogy a hosszú használat során megkopott felületek hegesztését a gép teljes szétszerelése nélkül, hideg állapotban végezhetik el a karbantartók. A termék előállítása fokozott figyelmet és szakértelmet követelt az öntőktől, hiszen a kúpos agyon helyezkedő 4 db lapát térbeli helyzete, méretpontossága döntően befolyásolja a szivattyú teljesítményét. Ez pedig egyáltalán nem mellékes, hiszen a Ganz-MÁVAG kollektívája által tervezett szivattyú másodpercenként 12,6 rri* víz továbbítását teszi 'ehetővé. Ilyen nagy teljesítményű berendezés gyártására hazánkban eddig még nem került sor. A precíz öntőminta elkészítése után úgy öntötték le a szivattyút, hogy lapátfelületén megmunkálási ráhagyás nincs. Ez olyan további előnyöket jelent, mint a költséges kézi megmunkálás elmaradása, az átfutási idő csökkentése, devizamegtahárítás. (Az előzetes számítások alapján e szivattyú minden egyes darabja után kb. 35 ezer dollárt spórol a népgazdaság.) Az új termékre méltán büszke diósgyőri kohászok már a jövőre is gondolnak. A szivattyú sikeres vásári bemutatkozása után megpróbálkoznak egy közel kétszer nagyobb teljesítményű bérén, dezés gyártásával. Ez pedig már a világszínvonalat jelenti — oly sok más diósgyőri termék mellett — az LKM kollektívájának. A Borsodi Szénbányák Bevontén levő gépjavító üzemének nemcsak a javítás és a felújítás a feladata, hanem új berendezések gyártása is. A közelmúltban 100 darab angol— magyar kooperációban készülő ún. ESW—Husky önjáró berendezési készítettek cl. Március végén kezdtek hozzá egy újabb 100 darabos tétel gyártásához. Képünkön Aleva János látható, aki a berendezések fődarabjainak méretre vá- .gását végzi lángvágó segítségévet. Órákon múlhat A Hejőmenti Állami Gazdaság területén szerdán délelőtt a hőmérő csak plusz 1 tokot mutatott. A virágzó meggy- és cseresznyefák Között havat kavart a szél. Ezen a hétköznapon Oláh István kertész főmérnök nagyon ideges volt. UgyaneK- kor egy idősebb szakmunkás brigádja felajánlását féltette. A táblaszélen egy mérges traktoros a sáros tárcsa felett dühöngött. Szilágyi János főagronómusnak ijesztő gondolat járt a . fejében: — Mínusz négy foknál két óra alatt megfagy az alma. Egy férfi az igrici vasútállomáson az időt szidta. Szerda volt, hétköznap ... * A hőmérőre ügyet sem vetettek. Néha kimenet felnéztek az égre, csak úgy a válluk mögül visszaszóltak: — Borult... A többi rábólintott és szabdalták tovább a dróthálókat. Amikor a kapu előtt csikorogva fékezett a terepjáró, még a fejüket sem kapták fel. Tudták a ködgyertya érkezett. — Szét kellene hordani, jöjjenek — szólt be az ajtón Oláh István. És egymás után vágtak neki a kinti csípős, széllel vegyes hókavargásnak, tehertől hajlottan. Egyikük a küszöbön toporgott, látszott habozik, de végül visszaíoi'dult. — A felajánlással mi lesz? — Józsi bácsi, magának pont ilyenkor jut ez az eszébe? — A főkertész ideges. — Húszmillió fagyhat le az éjjel. — A mi munkánk — az öreg dohogott egy kicsit. — Baj lesz? — most már a másik aggodalmaskodik. — Csak a szél szét ne vigye a felhőket. Mert, ha tovább fúj, ezek a füstölők annyit érnek, mint halottnak a szenteltvíz.' Bent maradjunk éjjelre? És, mint aki a kérdésre feleletet sem vár, a többi után indul. A puíajkát begombolja, mint akkor... Van már egy hónapja, amikor egy este az állomáson beszélgettünk. Műtrágyát pakoltak, amikor a vagon mögött az egészet szóba hozta. — Rátettünk egy lapáttal. Megkaptuk a tervet, és megbeszéltük. nekünk ez semmi, és vállaltuk, hogy 15 vagon almával többet termelünk. Nem lehetetlent akarunk, s ha az idő közbe nem szól, meg is csináljuk, mert a dolog, a munka ugyanaz, mint tavaly. Nem? Akkor csak 370 vagon termett. (Hektárra átszámítva, a megye egyik legjobb átlaga.) Látja, bejövünk mi éjszaka is, ma és máskor is, amikor szükség van ránk. Igaz, az asszony morgott, amikor elszólítot- tak, de mondtam én neki, hogy el.iös§z te is. Itt is van. — Á „miértre” nagyon furcsán nézett rám. — Hogy. hogy miért? Vállaltuk, mert innen élünk .. . — Nagyszerű ember — állította a főkertész', amikor elmenet. a láda alatt meghalló férfi után nézett. Visszafelé a terepjáróból szólt a rádió: — A Dunántúlról havazást jelentettek. Az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő tovább tart. A nappali hőmérséklet nulla—plusz három, az esti nulla—mínusz öt tok között alakul .. . — Vigyétek ki a selejtes gumiköpenyeket is — szólt hátra a volán mögül a föker- •tésznek Szilágyi János, főag- ronómus. — Az lassabban ég, mint a ködgyertya. A táblaszélen a Rába traktor mellett álltunk meg. A hó itt is hullani kezdett. A traktoros a tárcsát nézte, olyan dühösen, hogv szinte hallani lehetet) a visszafojtott átko- zódást. — Lassan már a ködből is vizet lehet csavarni, valami mindig esik. Nézzenek ide — mutatott köszönés helyett a tárcsára, mármint a levelek hézagát kitöltő, tömör, ragadós sárra. — Háromszor próbáltam, nem megy — az ove- rállos férfi szinte védekezett: — Várni kell pár napot, hátha felszárad. — Inkább ne. Azoknak — intett a gyümölcsös felé — jobb, ha felhős marad az ég. Zsipi Imre, a traktoros elindult. Vissza a központba, itt már nincs tennivaló. Az idő a gazdánál nagyobb úr, meghátráltatja az embert. Megy utat javítani, ahová a főagronómus irányította. A fülkébe érve a fejét csóválta, olyan dühös, hogy nem is fázik. A műhelyben meleg van. . Az emberek talán nem is tudnak a havat csapó, sodró szélről, a hidegről. Talán észre se akarják venni. A szakszervezeti gyűlésről vitatkoztak. A normarendezésröi, amelyet javasoltak. Az italról, meg arról az emberről, akit a múltkor hazaküldtek. — Ittasan akart vegyszert keverni. Elment az esze. — A „csíkos” vetés is szóba került meg a munkaszervezés, amikor nem érkezett ki időben a vetőmag. Érvelnek, makacsul kerülik a témát, a visszatért telet, de az időjárás gondja végül ide is betör. — Megfagyhat az árpa is. — Milyen tehetetlen az ember? Botos Károly a legrégebbi traktoros: — Ha jó idő lesz, majd ráhúzunk. — Ebben maradtak. Az irodában a főagronómus ismét a tervek felé hajol. Tegnap még azt számolta. hogy a vetőgépek percig ne álljanak a táblaszélen kihasználatlanul. Ma pedig a termésért aggódik. A már elvetett árpáért, a szárba szökő repcéért. Leül) az asztal mellé ceruzát veit kezébe. Dolgozni, kezd; remél. Oláh István a raktárból kivitette a selejt köpenyeket. Már a gyümölcsös felé robog velük. A rádió híreket mond — az egész ország területén havazik ... * Éjszaka emberek álltak őrségben. Kezükben néha gyula lobbant, amikor a higany- szálat fürkésztek. Es sokszor néztek a csülagtalan égboltra. Virrasztottak. áldoHák a mozdulatlan szürke felhőket. Az utolsó vonatra várók a peronon kórusban szidták a havat ... Kármán István Míian, pzÉséfüaiien xi Magyar Állami Földtani Intézel székhazában pénteken dr. FüIöd József akadémikus elnökletével az Országos Ásványvagyon Bizottság elnöksége ülést tartott, amelyen felszólalt Havasi Ferenc. a Minisztertanács elnökhelyettese is. Az ülésen dr. Kapolyi László nehézipari miniszterhelyettes előterjesztése alapján megvitatták azokat a feladatokat és alapvető elveket, amelyeknek megvalósítása, érvényre juttatása hatékonyan hozzájárul ahhoz, hogy az MSZMP XI. kongresszusa határozatának megfelelően lobban és gazdaságosabban aknázzák !<i a hazai természeti forrásokat. az ásványi nyersanyag- kincset. Mein s ima!
