Észak-Magyarország, 1977. március (33. évfolyam, 50-75. szám)
1977-03-20 / 67. szám
É5ZAK-MAGYARORSZÁG 4, 1977. március 20., vasárnap Közművelődés az építőknél — Ma már nem vagyunk egyedül. A vállalat gazdasági vezetői is egyre inkább feladatuknak érzik a közművelődéstMás a hozzáállás, mint régebben volt. Nem rossz ilyet hallani, nem rossz ilyen állapotokat regisztrálni. Különösen nem, ha mindez egy olyan nagy vállalat közművelődési életére vonatkozik, mint a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat, amelynek ötezernél több dolgozója 100—120 munkahelyén, szétszórtan dolgozik. Ez a szétszórtság és egyáltalán az építőipari munka jellege eléggé megnehezíti a közművelődési tevékenységet, az emberekkel való közvetlen találkozást, a közvetlen ráhatást. A vállalat főbb bázisai Miskolcon, Ózdon, Kazincbarcikán, Leninvárosban vannak, ezeken a helyeken folyik a legintenzívebb köz- művelődés is. A BÁÉV-nál mindig nagy gondot fordítottak a dolgozók általános művelődési igényeinek kielégítésére, valamint a szakmai műveltség folyamatos emelésére, s ennek a törődésnek csak újabb lendületet adott az 1974. évi közművelődési párthatározat, majd az 1976 októberi közművelődési törvény végrehajtása. Hogy mennyire nagy fontosságot tulajdonítanak a közművelődésnek, jelzi az is, hogy a vállalat központjában függetlenített közművelődési felelőst is munkába állítottak a sokirányú tevékenység vállalati szintű irányítására. De visszatérve a bevezetőben említett jó hírre, azt is el kell még mondani, hogy a vállalat vezetése, és személy szerint a vezérigazgató is ■nemcsak törvényszabta kötelességnek tekinti a közművelődéssel való törődést, hanem olyan gondnak, amelynek megoldásában, mint szocialista embernek is részt kell vennie. Például Szepesik Rezső vezérigazgató nem egy kérdésben személyesen intézkedett. vagy például a selyemréti pinceklub tervezésének elrendelése előtt személyesen vizsgálta meg a helyszínen a lehetőségeket. A szakszervezeti bizottság rendszeresen beszámoltatja a vállalatvezetést a közművelődés segítéséről. Legutoljára ez év januárjában adott számot az 1976-ban végzett közművelődési tevékenységről a vezér- igazgató helyettesé, meg a vállalati személyzeti- és oktatási osztály vezetője. Ezt valamennyi vezető olyan kötelezettségének tartja, amitől még csak gondolatban sem lehet húzódozni. A vállalatnak központi művelődési intézménye gyakorlatilag nincsen. A központi irodaház udvarán levő művelődési kiü.b másfajta feladatokat lát el, közoonti intézmény céljára nem is alkalmas. s így a közművelődési munka gerincét a munkásszállások hálózata képezi, s a selyemréti munkásszállás és az ott levő könyvtár látja el a módszertani Irányítást, illetve a leiéti könyvtárak segítését. Öt szállóval dolgozik a vállalat, és azokban jelenleg mintegy 1500—1600 dolgozó él. a többi szétszórtan Miskolcon és a megye más helyein. Farkas János. a művelődési hálózatnak a vezetője igényt elmérő lapokat mutat. Minden szállón lakó építőmunkást megkérdeztek. milyen művelődési lehetőséggel szeretne élni. mit kívánna. Ezeknek az igényfelmérő lapoknak a birtokában tervezték meg a Mindenki iskolája tananyagának továbbítását is oly módon, hogy a rádió- és tévéadásokat szalagra rögzítik, és az esti órákban a szállókon az. érdeklődőknek többször is bemutatják, lehetőséget biztosítanak alapos megismerésre. Ezeknek az igényfelmérő lapoknak az alapján összesítik az egész vállalat szállólakóinak általános művelő- feáíj és szórakozási igényeit, és ezek alapján határozzák meg a programokat, illetve készítik el a hosszabb időre szóló munkaterveket. * Említettük, hogy munkás- szálláson mintegy 1500—1000 dolgozó lakik. Ez nem égé-/ szén egyharmada az összes dolgozóknak, de sajnos a közművelődés hatósugarába elsősorban csalt ezek jutnak, a szétszórtan élőkhöz már nehezebben tudnak eljutni. Igaz, hogy megváltozott a munkások összetétele is, most már a szakmunkás-állomány a domináló, és csökken a segédmunkások száma. Jelentős változás van az iskolai végzettségben is. A szálláson élők között is egyre több a középiskolai végzettségű és közülük sokan itt szerezték meg a 8 általános iskolai végzettséget, majd . azt követően az építőipari szakközép- iskolában tanulnak tovább. Persze, van még „hiányos végzettségű” dolgozó is, mert például az 1976-os adat szerint 772 dolgozónak nem volt meg a 8 általános iskolája. Ez a szám most lényegesen kevesebb, mert a közelmúltban, , főleg segédmunkási munkakörökből sok „vándormadár” eltávozott, s éppen ezek között volt a legtöbb hiányos iskolázottságú. Sajnos, a segédmunkási utánpótlásban ez a kategória is utánpótlást kap. A munkásszálláson folyó rendkívül intenzív közművelődési munkán kívül —, amely gyakorlatilag azonos egy-egy nagyobb művelődési ház tevékenységével — a munkahelyeken 62 szakszervezeti politikai tanfolyamon mintegy 1500—1600 dolgozó tanul jelenleg és folyamatos a 396 szakszervezeti bizalmi oktatása is. A közművelődési munka megbecsülését mulatja, hogy a vállalat ötödik ötéves tervét segítő cselekvési programban igen nagy terjedelemben foglalkoznak az oktatással és továbbképzéssel, valamint a kulturális feladatokkal. Pontosan felmérték a szakmun kásképzés segítését, valamint az általános műveltséget szolgáló feladatokat. és ennek megfelelően az általános iskolán túl is biztosítják a klpzést. Évről évre meghatározták a továbbtanuló létszámot, az ösztön- díiasok számát, a szakmai képzés segítésére pedig' kidolgozták az üzemi akadémia oktatási tervét. Az ötéves terv során 7500 ipari tanulót szeretnének képezni, a munkások továbbképző tanfolyamain pedig 2600 dolgozónak magasabb képesítést adni. 900-nak , pedig különböző cél. betanító és képesítést nyújtó tanfolyamokat szervezni. Ennek megfelelően bővítik az oktatási intézményekkel a kapcsolatokat, és nagyarányú propaganda-tevékenységet folytatnak a pályaválasztásnál. hogy mind több fiatalt nyerjenek meg az építőiparnak. Ugj'ancsak ebben a vállalati cselekvési programban határozzák meg a vállalati kulturális tevékenység fejlesztését, amelynél érdemes megemlíteni, hogy 'például könyvtárfejlesztésre ebben az évben — a műszaki könvvfár nélkül — 60 ezer forintot fordítanak. oktatástechnikai eszközökre 14 ezret, szakkörök, klubok támogatására 120 ezret. pályázatokra 85 ezret, az egyéb oktatási költség pedig 743 ezer 930 forint. A napi közművelődési tevékenység részletezését itt mellőztük. A legfontosabb azonban, amit bevezetőben említettünk, hogy a közművelődés munkásai ma már nincsenek egyedül a BÁF.V- nél. Nagyarányú szemléleti változás tapasztalható a felső vezetéstől egészen az építés- vezetőkig, meg a munkások körében. Kevésbé tapasztalható még ez az alsóbb irányítóknál. Ez most a következő lépés. Benedek Miklós „De kinek kedves, míg él, az igazság...” Euripidész-tragédiák a Miskolci Nemzeti Színházban Ellentmondásos, olykor ki- érleletlennek tűnő, mégis felkavaró hatású színházi előadás élményével gazdagodott a péntek esti premier nézője. Az a néző, aki félretéve fenntartásait, akár az antik tragédiák, akár a mostani színház és színészek iránt, eljött a bemutatóra. S akik nem jöttek el... Nos, premier lévén, meglepően sokan voltak. Miért? Egyszer ezen is érdemes volna eltöprengenünk. vU V Euripidész két tragédiáját' mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház társulata. Pontosan huszonegy évvel ezelőtt játszottak utoljára a miskolci színpadon antik tragédiát; akkor Szofoklész Antigonéját. A több mint két évtized elég hosszú idő. Húsz év alatt egy olyan színházlátogató nemzedék nőtt fel, amelynek most van először módja látni-hallani a színpadon megelevenedő két és fél évezredes alkotásokat. A Hekabét — a fiatalon elhunyt klasszikus-filológus, Horváth István Károly kitűnő fordításában — Szűcs János állította a miskolci színpadra. A nagyon tehetséges fiatal rendező megérdemelten keltett figyelmet már a Gör- gey-pamílett, a Komámasz- szony, hol a stukker? inven- ciózus rendezésével. Az Elektrát — Devecseri Gábor fordításában került színre — Illés István, a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője rendezte, akinek eddigi munkái olykor vitát kavartak ugyan, de egyetlen egyszer sem érték be a megoldás fantáziátlan középszerűségével, mindig az újra törekvés jellemzi munkáit. Kettőjük vállalkozásában ez a szándék közös; és talán a két rendezés e „rokonsága” indokolta többek között — túl a két mű tartalmi rokonságán — a két produkció egy színházi estébe fogását. Mind Szűcs János, mind Illés István rendezése az embertelenségnek, az erőszak-' nak és vérontásnak egy egyetemesebb, térben és időben tágabb horizontú elítélésére és elítéltetésére helyezi a hangsúlyt; Hekabé gyásza és szörnyű vérbosszúja épp úgy ennek az egyetemes erőszaknak, a háborúnak a törvényszerű következménye, mint a tízévi háborúskodás és távoliét után hazatérő Agamemnon meggyilkolása, és Elektra—Oresztész ezt követő megtorlása. Ez a szándék munkált bizonyára a tragédiák sajátos, az antik színpadi müvek kialakult, s megszokott színrevitelétől alaposan eltérő játékstílusának megtervezésében és megvalósításában is. E konvencionális játékmód — elsősorban a francia klasszicista drámák hatására — a színpadot valamiféle oratórikus szavalókar pódiumává változtatta, ahol a színészek is szoborszerúen redőzött, fehér leplekbe burkolózva a lehető legkevesebb mozgással és gesztussal elmondták-sza- valták, s nem élték-játszot- ták a tragédiát. Tudjuk, hogy a Dionüszosz tiszteletére rendezett első színházi előadások mennyire nem ilyen módon zajlottak; hogy lényegében a dionüsziák kardalai és íű- zértáncai, s a bizarr-vidám kecskejátékok bolondozásai éppenséggel zajos, dinamikus és látványos, kultikus célú, de olykor nagyon is földi tartalmú népünnepélyek voltak. A Peizisztrátosz türan- nosz idején élt Theszpisz, akinek művei nem maradtak fenn, kapcsolta össze a kardalt és a táncot, s alakította ki a kórus mellett a karvezető és egy színész felelgetéséből a dialógust, a dráma alapformáját, hogy aztán a már említett triász tagjainak keze alatt — előbb két, majd három színész szerepeltetésével — mind a tragédia, mind a szálúnkon (a komédia ősi formája) elnyerje máig megőrzött formáját, műfaji jegyeit. * Szűcs János és Illés István visszatér a kórusnak ebben az ősi-eredeti, a dio- nüsziák kultikus szertartásaihoz igazodó szerepeltetéséhez. A Hekabéban a trójai nők kara énekel és táncol; hol a cselekményből következő valós szituációban (Po- lüxené és Polüdórosz elsira- tása), hol valamilyen jelképes tartalommal (a gyermek- gyilkos trák Polümésztor és két fia lánccal való játékosfenyegető bekerítése, s a megölésüket, illetve a trák megvakítását követő bakha- náliát idéző táneos-extatikus őrjöngés). S a kar tölti be — ez is a legősibb színházi-dramaturgiai megoldások közül való — gondosan koreogra- fált, bár még nem elég fegyelmezetten végrehajtott mozgásaival, illetve dobolással, gong- és kalapácsütéssel a képváltás jelzéseinek feladatát is. Ez a többcélú- ság lehetőséget ad a rendezőnek arra, hogy mozgással, a valós cselekvések hiányát feledtető látványossággal tegye színesebbé a játékot. Szűcs János, kitűnő segítőtársat lelve a mozgaskompo- zíciót alkotó Kricskovics Antal koreográfusban, valóban imponáló magabiztossággal, sokkoló expresszivitást keltve aknázza ki ezt a megoldást. Ha mégis vitatkozunk vele, amiatt .tesszük, hogy érzésünk szerint a látvány és mozgás íelfokozotlság» elvonja figyelmünket olykor magától a történettől, hogy a tragédia élménye háttérbe szorul bennünk, hogy afféle „illusztrált ifjúsági” változatot kapunk Euripidész művéből. Vitatható — bár elidegenítő szerepe kétségtelen — a színpad hátterében, egy második színpadon a valós cselekményt érzelmileg ellenpontozó gesztusokkal.' magatartással lereagáló, afféle „szurkolókként” való szerepeltetése a megholtak árnyainak. Az átgondoltság kellő fokának hiányára vall, hogy míg színekkel, s öltözékkel is érzékeltetett az árny-volta a hullájukat a történés valós terében hagyott szellemalakoknak, fehér ruháikat éppúgy vér festi pirosra, mint a hús-vér élők színes ruháit. Egyáltalán túl sok vér (piros festék) csordul és alvadozik itt. Kedvünk volna együtt kiáltani Euripidésszel: „A vérből már elég!...” Kovács Máriát viszont szívesen néznénk tovább is, többször is; Hekabéja lenyűgöző, mélyen átérzett, s néhány pillanatában (fia, Polüdórosz holttestének felismerése, Agamemnonnal való viaskodása a bosszú jogáért) feledhetetlen élményt adó alakítás. Külön érdeme, hogy , bár néha küzd még a szöveg nehézségével, dikciója kiegyensúlyozott, mondatai jól értelmezettek, s tisztán, érthetően zengenek. Polüxenét, Hekabé leányát Feher Ildikó alakítja. Szerepformálásában emlékezetes a fogság és megaláztatás helyett a halált önként választó szűz tragikusan hiábavaló életvágya. A fiatal színésznő tehetsége, s alkata és szép orgánuma si keres hősnő-alakításokat ígér. Verebes István Odüsz- szeusza furcsa keveréke az eredetinek, s a modern kalandfilmekben látott kalmár- kalandor-kalóz . Odüsszeusz- változatoknak. Somló Ferenc Talthübiosz-alakítása a kellőnél harsányabb eszközökkel érzékeltette a feláldozott lány halálát elmesélő „hírnök” álszenteskedését, mímelt meghatódottságát, ri- pacskodó együttérzését. Po- lümésztornak, a megvakított trák királynak itt különösen fontos dramaturgiai funkciója is van; ő jósolja meg Agamemnonnak, hogy hazatérése után megölik, mintegy előrevetítve az Elektra történetet. Fehér Tibor alakításában ez a jóslat nem nyert kellő súlyt; a színész érezhetően küszködött a verses szöveggel. Polüdórosz árnyát Milviusz Andrea jelenítette meg. * Az Elektrában a mükénéi szüzek kara másféle funkciót kap Illés István rendezésében; míg a Hekabéban egy hol kultikus, hol -társadalmi színezetű szertartás résztvevői a trójai nők, énekesek és táncosok, itt a szertartás helyébe az élet lép, megfosztva a mítosz csillogásától. A szüzek kara az, ami valójában: hol izgatottan sustorgó, hol lármásan pletykálkodó, hol meg hisztériásán nyüszítő lánysereg. Táncuk is a cselekményből következő valóságos tánc; a diadalmas bosz- szú tánca, megrázó hatása éppen ebben a véres valóságtartalmában van, ösztönös-nyers indulatkitörés. Mindkét rendezés alaposan megrövidítette, illetve lényegében csaknem teljesen elhagyta Euripidész kardalait; hiányérzetünk e húzás miatt egyedül az Elektrában támad. Az írott műben hírnök mondja el Aigisztosz megölését Elektrának s a vérbosz- szú jogosságát a kar egy Aigisztos bűneit és hitványságát elmondó kardalal támasztja alá. Euripidész ugyan a másik két tragédiaírónál jóval kevesebb jelentőséget tulajdonít a kórusnak. inkább csak illusztrál- tatja vele a cselekményt. Itt azonban, miként az egyszerű földműves, Elektra kényszer-férje alakiának előtérbe állításával s jellemességének, lelki nemességének hangsúlyozásával, Euripidésznek fontos mondandója, hogy az igazság valódi letéteményese, a tettek mértékének megílélője a nép, s nem az istenek, aki — mint Phoibosz Apolló is — tévedhetnek. A drámairodalom mindmáig legtöbbet vitatott s legizgalmasabb hősnő-szerepét, Elektrát Martin Márta alakítja. Adottságai, elsősorban zengő, telt orgánuma képessé teszik e nagy szerep meggyőző eljátszására. Hogy e valóban átélt, fehéren izzó szenvedélyeket, szemérmet és szelídséget, gyengéd lírát féktelen és félelmetes indulati viharzással váltogató szerep hiteles megformálásával adósunk maradt, az tán az Élekíra-bemutató egész együttesére többé-kevésbé jellemző valami belső feszültségnek és bizonytalanságnak is következménye; ha a további előadások során késszé érlelődik az előadás, kiteljesedik erejében s színeiben bizonyára Martin Márta játéka is. Blaskó Péter Oresz- tésze ezúttal mintha több külsőséggel és kevesebb belső meggyőződéssel jelenítette volna meg a véres megtorlástól iszonyodó s az anya- gyilkolás szörnyű tette után saját lelkiismeretétől űzötten vergődő fiútestvér tragédiáját. Demeter Hedvig mint Klütaimnesztra valóban fejedelmi jelenség; leányával való vitája emlékezetes, feltárja hiúságát és asszonyi gyengeségét, megmutatja a bensőjét kitöltő bűntudatot és rettegést is. Szerepében talán a tisztább, pontosabb szövegmondásra, kiejtésére és hangsúlyaira kellene több gondot fordítania még. Az Aggastyán, a testvérek egykori tanítója szerepében Csapó Jánost láttuk; játékának rokonszenves egyszerűsége s kemény, pontos szövegmondása nyeresége az előadásnak. Kasztort, Klütaimnesztra félisten-testvérét Verebes István jelenítette meg. A Földműves, Elektra férjé szerepében tehetséges alakítást kaptunk Hunyad- kürti Istvántól. Püladészként M. Szilágyi Lajost láttuk. Illés István színpadának emelt. hátterében zenekart helyezett el. A cselekmény kitűnő érzelmi-hangulati aláfestése volt a kísérőzene, Székely Jván szerzeménye. Külön elemzést igényelne Vayer Tamás díszlete, amely maradéktalanul szolgálta minkét rendező törekvését, a konvencionális klasszicizmustól való elszakadást, s a mítosz véres és félvad világának, a történetek valódi környezete illúziójának megteremtését. A két jelmeztervező munkája közül a Hekabé jelmezeit (Vágvölgyi Ilona munkája) érezzük sikerültebbeknek. Hatásosan barbárai^, de inkább a Niebelung-ének germánjainak öltözetére emlékeztetnek az Elektra jelmezei (Poós Éva munkája), s túl nagy a disszonancia Klütaimnésztra pompázatos ruhája_és Oresz- tésznek és kísérőinek öltöze-' t_ között. Mindkét tragédiában zavaróan anakronisztikus a férfiszereplők öltöztetése. S végezetül de nem utolsósorban hadd írjuk le a siker érdekében oly sokat fáradozott kar tagjainak nevét. A Hekabéban Zoltán Sárát, Horváth Zsuzsái, Ötvös Évát, Legcza Magdolnát és Bús Erikát látjuk a trójai nők karában jól táncolni-énemelni; s ugyanők valamint JVítl- viusz Andrea az Elektrában a mükénéi szüzek karának tagjai. * Huszonegy év telt el az előző és a mostani bemutatók — Antigoné és Hekabé— Elektra — között. Számot vetve azzal, hogy a „kasszasiker” ezúttal is elmarad, mégis hangoztatni szeretnénk: jó lenne, ha a következőre nem kellene úiabb 20 évet várnunk. Szofnklész és Euripidész tragédiáin kívül Arisztofanész és Plautusz valóban mulattató komédiái is színpadra várnak. Papp Lajos Kovács Mária kiemelkedő alakítást nyújtott Hckabc, a fogoly trójai királyné szerepében Jármay László lclv.
