Észak-Magyarország, 1977. március (33. évfolyam, 50-75. szám)
1977-03-17 / 64. szám
FILMLEVÉL BUDAPESTI MESÉK EZ A FILMLEVÉL valahogy szabálytalan lesz. Eltér a megszokott csütörtöki filmes írásoktól. Mint ahogyan Szabó István új, immár ötödik játékfilmje, a Budapesti mesék is messze eltér a „szabályostól”, a megszokott moziélményektől. Valaki azt kérdezte tőlem: miről szól ez a film? Csak azt tudtam felelni: rólunk: Bővebben nem lehet elmesélni. Pedig a címében van a mese szó. Nem lehet elmesélni, mint ahogyan nem lehet elmondani azt sem, miről szól egy szimfónia. De mint ahogyan egy szép lírai vers, egy zenemű érzéseket kelt bennünk, s azokhoz megélt valóságos élményeink, vagy áttételesen ismert képek, történések asszociá- lódnak, úgy kapcsolódnak a Budapesti mesék képsoraihoz a mi megélt élményeink. egy már történelmivé lelt korszak emlékei: felidéződik az idősebb — legalább 40 éves — generációban az út, amit megjárt, s amelynek részbeú munkálója is volt, a fiatalabb néző meg olvasmány- és tanulmány-élményeivel asszociálja a képsorokat, és úgy kapja meg a vezetőt a film szimbolikájához, s válik benne is egységessé, ha úgy tetszik, hát történetté, „sztorivá” a Budapesti mesék. Szabó István filmje — címével ellentétben — nem mese és nem kizárólag budapesti. Nem • mese, hanem nagyon is komoly valóság, s vonatkozik valamennyiünkre, éljünk akár Budapesten, vagy' Miskolcon, vagy bái> hol ebben az országban, sőt sok vonatkozásban bárhol a szomszédos, baráti országokban. A film elején régi híradókockák idézik mintegy a századfordulótól a Margit- hid 1944 novemberi felrobbantásáig a pesti villamost, de ezt követően már általánossá lesz minden, elszakad a szűk fővárostól. A történet, ami a képsorok felszínéről leolvasható, roppant leegyszerűsíthető: kietlen tájon pusztulás nyomai láthatók. Anya és felnőtt fia érkezik, valami folyó szélén villamoskocsi-roncsot találnak, meg egy férfit. Egyre többen jönnek, a villamost felállítják, sínre teszik, s elkezdik tolni, mert a sínnek cl kell vezetnie valahová, a városhoz. A legkülönbözőbb emberek kerülnek lassan ösz- sze: indulatos katona, volt tiszt, borbély, orvos, jogász, nők, öregek, fiatalok, mindig többen és mindig többféle ember. Üjabb és újabb csoportok csatlakoznak hozzájuk, sebesültek is, rossz szándékúak is. Jelentkeznek az első összeütközések, lin- cselésre és oktalan embcrál- dozatra is sor kerül, valóságos őrjöngő időszak is osztályrészük lesz, egymást pusztítják, több kisiklás, vihar nehezíti útjukat, tűzvészbe kerülnek, sőt úgy tűnik, egyszer egy folyónál meg is szakad a sín, az útjuk, de úrrá lesznek a nehézségen, összerakják a roncsvillamost az akadály után, s folytatják útjukat csüggedések és reménykedések között, míg végül több villamos is látszik, s talán megérkeznek céljuk közelébe. EGYSZERŰ LENNE minden mozzanatra behelyettesíteni a történelmi valóságot. Nekem, aki felnőttként éltem meg 1945 történelmi fordulatát és megéltem csaknem mindent, ami azóta történt, minden képsor a magam élményeit idézi. Nem úgy történt velem, ahogyan Szabó hőseivel, de a lényeg azonos volt. De vajon a na- gyan töredezett fonal egybe- áll-e azoknak a fiatalabb nézőknek a tudatában is, akik például a filmbeli történet derekán, vagy később születtek, s vajon azok a felnőttek, akik o közélettől távol éldegéltek, ugyanazt értik-e e filmből, mint én? Nem tudom. Igen. nagyon messziről indultunk el a felszabadulás után valamennyien. Sokan földrajzilag is messziről, de mindenképpen távolról tudatilag. Egy tudatosan félrenevelt, s a háborúban teljesen szétzilált társadalom tagjai voltunk nagy többségünkben. Sokfélék. Mégis együtt kezdtük annak idején tolni az élet szekerét. Mindnyájan haza akartunk jutni, mindnyájan valahol megjavítva akartuk folytatni életünket. Akadtak közöttünk konjunktúralovagok és egyszerű tolvajok, kisstílű fosztogatók is. S voltak erősebben megrázó események is, jött nem egy vihar, megrendítő esemény, hibáztunk, és oktalanul mártírokat áldoztunk. ellenforradalom zúdult ránk, s úgy tűnt, nincs tovább. Sokan elhulltak az értékesek közül, az ideiglenesen hozzánk ,csapódok leszakadtak, lemorzsolódtak, közülük többen megneme- sedtek. még talán olyanok is, akik csak azért tartottak velünk, mert akkoriban nem tudtak jobbat. Közben évszakok és évek váltották egymást, évtizedek múltak el, generációk nőttek fel, szerelmek izzottak fel és teljesedtek be, vagy hunytak ki. de milliónyi akadály és nehézség közben toltuk előre a magunk villamosát, míg végül — másokhoz hasonlóan — napjainkhoz, a cél közelébe értünk. ÉN ÍGY ÉRTELMEZEM a megszámlálhatatlan mozaikból összeálló filmkölteményt. Lehet, hogy Szabó István nem pontosan ezt akarta vele érzékeltetni. Maga a felszíni látvány, a primer képi élmény sem mentes kisebb logikai törésektől, s ha már a látvány befogadásánál esetleg küzd a néző, még nehezebb a mondandó mélyére hatolni, a jelzésrendszert megérteni, a szimbólumok helyén a mondandót érzékelni. Ismétlem: bennem igy rezonált a Budapesti mesék, ahogy fentebb elmondtam. Szeretettel fogadtam ezt a filmet, amelyben Szabó István alkotói pályájának következetes folytatását érzem. S mert magával- a film egészének befogadásával foglalkoztam, nincs módom a nagy számú szereplőgárdát, az operatőrt méltatni. Pedig az is külön elemzést érdemelne. Benedek Miklós Jubileumi tantestületi értekezlet Négynapos rendezvénysorozattal ünnepli alapításának negyedszázados jubileumát a miskolci Egressy Béni Állami Zeneiskola. A jubileumi ünnepségek. nyitányaként tegnap, március Idán, délelőtt 9 órakor ünnepélyes tantestületi értekezletet tartottak, amelyen Bar- ta Péter, az Egressy Béni Állami Zeneiskola igazgatója méltatta az iskola eddigi eredményeit, s szólt az elkövetkező feladatokról is. Ugyancsak a tegnapi napon nyitották meg a zeneiskola egyik termében a Zeneiskolánk élete és munkája a közművelődés szolgálatában című kiállítást. Fotók, táblázatok, különböző újságkivágások segítségével mutatják be e kiállításon a zeneiskola történetének egy-egy jelentős állomását, tanulóinak, az iskola énekkarának és zenekarának emlékezetes szerepléseit. A jubileumi rendezvénysorozat első napjának krónikájához tartozik még, hogy este 6 órai kezdettel tanári koncertet tartottak. Ma, március 17-én az Egressy Béni Zeneiskola, az Erkel Ferenc Zeneiskola és a miskolci 6-os számú Általános Iskola zongora és ' hegedű tanszakos növendékeinek részvételével kezdődnek meg a tanulmányi versenyek döntői, melyek ünnepélyes eredményhirdetésére március 18-án a győztesek hangversenyén kerül sor. Ugyancsak ma, március 17- én, este 6 órakor kerül sor az intézet volt növendékeinek hangversenyére. A jubileumi ünnepségek kapcsán március 18-án országos szakmai tanácskozást rendeznek Miskolcon. A március 19-i ének-zenekari hangversenyen pedig —, amely délután 5 órakor kezdődik — Szőnyi Erzsébet: Az aranyszárnyú méhecske című gyermekoperáját mutatják be. Ez lesz a darab hangversenytermi ősbemutatója. KISKERTTULA.TDONOSOK! KISÁLLATTENYÉSZTÖK! Mezőkövesden, a Béke tér 16/a. sz. alatt (Matyóház mögött) kialakított KÖZÖS ÜZEMELTETÉSŰ iij lezÉpaztfSsápi boltunk Mezőgazdasági kisgépekből, felszerelésekből, növényvédő szerekből, állattartáshoz szükséges eszközökből GAZDAG. ÁRUVÁLASZTÉK. Mezőkövesd és Vidéke AGROKER VÄLLALAT ÁFÉSZ Miskolc FIGYELEM! is! szerezze be 40 százalékos ÉÍEIlgeÉÉiYEl kislakás, hétvégi ház és garázs építéséhez szükséges korszerű vázkerámia, födémgerenda, és áthidaló szükségletét. A gerendához béléstestct is biztosítunk! Felvilágosítás, befizetés és kiszolgálás: az ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TÉGLA- cs CSERÉPIPARI VÁLLALAT Görömbölyi Gyárában. Telefon: 16-968 HALUOZA9 Tudatjuk, hogy az édesapa, nagyapa, dédapa, - testvér cs rokon Hegedűs József 76 éves korában, 1977. március 15-én csendesen elhunyt. Temetése március 18-án ll órakor az avasi temetőben lesz. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, testver, apa, após ép nagyapa Lóvéi József rövid szenvedés után 67. éves korában csendesen elhunyt. Temetéséről hamvasz- tás után történik intézkedés. A gyászoló család. Mely fá,idolom mai tudatjuk, hogy drága jó édesanyánk özv. Jáborcsik Jánosáé szül. Mislóczky Zsuzsanna türelemmel viselt, hosszas betegség után 86. évében elhunyt. Temetése március 18-án 1 órakor a diósgyőri kát. temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy id. Hrabovszky István, a szeretett édesapa, após, nagyapa életének 56. évében, rövid szenvedés után hirtelen elhunyt. Temetése 1977. március 18-án 9 órakor lesz a Mindszenti temetőben. A gyászoló család. Mely fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa, rokon Novak István életének 73. évében csendesen elhunyt. Temetése 1977. március 18-án, pénteken délután 2 órakor a fclsözsol- cai temető ravatalozójából lesz. A gyászoló család. Mély fájdalommá] tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanyám özv. Székely Fcrencnc szül. Balajti Gizella életének 55. évében elhunyt. Temetése március 17-én, szerdán 13 órakor lesz az új Szentpéteri kapui köztemetőben. Gyászoló leánya és vejc, Thuróczy család. KOSZONBTNTILV ANITAS Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak és mindazoknak, akik felejthetetlen drága halottunk id. Boros Ferenc temetésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Miskolci Talajerőgazdálkodási Vállalat vezetőinek és dolgozóinak, a Martintelepi Általános Iskola VJI. b osztályának és osztályfőnökének, a Gabonaforgalmi és Malomipari Váll. vezetőinek és dolgozóinak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk Fodor István temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Dec. 4. Drótmüvek vállalatvezetösége és a TMK-üzem dolgozóinak őszinte együttérzésükért. Gyászoló felesége. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak. ismerősöknek, jó barátoknak. szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk özv. Szarka Józsefnc szül. Pakó Zsuzsanna temetésén részt vettek. síriára virágot, koszorút helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A Szarka és a Dévai család. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik Tóth András temetésen részt vettek. sírjára virágot hoztak, ezzel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága édesanyánk, és nagymamánk özv. Szabó Józsefnc temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak. szomszédoknak, akik szeretett férjem, édesapám Molnár Bernát temetésén megjelentek, részvéttávi- ratban igyekeztek fájdalmunkon enyhíteni, velünk ecyütt- éreztek. Gyászoló, felesége és leánya. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik édesanyánk özv. Boratkó Rezsőnc Szccsányi Jolán temetésén megjelentek, sírjára világot, koszorút * helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló- család. Rádió KOSSUTH UÁDIO 8.27: Zenekari muzsika. — 9.00: Harsan a kürtszói — 9.30: Mozart: g-moll zongoranégyes. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Nyek- raszov versei. — 10.35: Opera finálék. — 11.25: Lehet-c irányítani a minőséget? — 11.40: -Don Segundo Sombra. — 12.35: Melódiákoktól folytatása. — 14.00: Libikóka. — 14.33: Dalok Leninről. — 14.43: A Harmónia Kon- certfúvós-zenekar játszik. — 15.10: Beethoven műveltségi verseny. — 15.31: Ezeregy délután. — 16.10: Zenekari muzsika. — 17.07: Az egészségügy frontjain. — 17.30: Bemutatjuk új lemezünket. — 18.15: Kritikusok fóruma. — 19.30: Rádiószinház. — 21.30: Színes népi muzsika. — 22.20: Meditáció. — 22.30: Bemutatjuk a Magyar Rádió és Televízió énekkarának új felvételét. — 22.44 : Gondolatok filmekről. — 22.59: Bartók-müvck. — 0.10: Régi magyar táncok. PETŐFI RADIO 8.05: Népdalok. — 8.20: Tíz pere külpolitika. — 8.33: Slágermúzeum. — 9.15: Polkák fúvószenekarra. — 9.33: „Europlca varietas" avagy a Változatos Európa. — 10.02: A zene hullámhosszán. — 11.55: Gyermekek könyvespolca. — 12.00: Nóták. — 12.33: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. — 12.55: Ránki György: Pomádé király új ruhája. — 13.25: Édes anyanyelvűnk. — 13.33: Csajkovszkij: Anyegin — Tatjána levcl- áriája. — 14.00: Szórakoztató antikvárium. — 17.00: Zenei Tükör. — 18.00: Mindenki iskolája. — 18.33: Hétvégi panoráma. —19.55: Slágerlista. — 20.33: Magyart Imre népi zenekara játszik. — 21.15: Tíz perc külpolitika. — 21.25: Zenekari muzsika. — 22.05: A Rádió Dalszínháza. 3. MŰSOR 14.04: Hóromfelvonásos opera. — 16.03: Fonotéka. — 16.23: Az operaközvetítés folytatása. — 17.15: ötórai tea. — 18.05: Zenekari muzsika. — 19.15: Iskola- rádió. — 19.33: Isaac Stern és Alexander Zakin .szonátafelvételeiből — közben: kb. 20.27: Versek világa. — 20.44: A hangver- senvkö7vetftés folytatása. — 21.12: Tallózás. — 21.32: Opera- kettősök. — 22.05: Kilátó. A MAGYAR RÁDIÓ miskolci stúdiójának műsorából (A 189 m-es középhullámon, 17.00—18.30 óráig) 17.00: Műsorismertetés, — hírek. 17.05: Fiatalokról — fiataloknak: Természetjáró fiatalok 17.15: Beatked velőknek 17.25: A Győri Stúdió műsorából: Séta az újjászülető sárvári Nádasdy-várban 34.47: Szívesen hallgattuk . . . Slágerek a közelmúltból 18.00: Borsodi Tükör — a Stúdió krónika-műsora 18.15: Népek zenéje 18.25: Hírösszefoglaló, Idő járásjelentés, — műsorismertetés. Televízió BUDAPEST, 1. MŰSOR 7.59: Tévétorna. — 8.05: Iskolatévé. Magyar irodalom. — 9.00: Stop! Közlekedj okosan! — 9.05: Fizika. — 10.05: Matematika. — 11.05: Kémia. — 11.30: Nyelvi továbbképzés orosztanároknak. — 12.05: Filmesztétika. — 13.05: iskolatévé. Magyar irodalom. — 14.00: Stop! Közlekedj okosan! — 14.03: Fizika. — 14.55: Matematika. . —-15.15: Nyelvi továbbképzés orosztanároknak. — 15.55: Kémia. — 16.38: Hírek. — 16.45: Halászat és vadászat. Kanadai rövidfilmsorozat. — 17.15: ..Eletet az éveknek." Nyugdíjasok műsora. — 17.45: Telesport. — 18.15: Az Országházból jelentjük... — 19.00: Reklámmüsor. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 90.00: Clochemerle. Magyarul beszélő angol—NSZK tévéfilmsoro/.ut. Putet kisasszony lángoló tiltakozása (16 éven felülieknek!).— 20.55: Soha jobb kor! Műveltségi fejtöröjáték. — 21.25: Művészeti magazin. — 22.25: Tv- híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Johann Strauss-hangverseny a Csepeli Munkásotthonban. — 20.25: A tengeri madarak királya. Japán ismeretterjesztő rövidfilm. — 20.55: Tv- híradó 2. — 21.15: Róma i870. Magyarul beszélő olasz film. — 23.10: Tévébörze. POZSONY 8.45: Hírek. — 9.00: iskolatévé. — 16.30: Publicisztikai műsor. — 17.30: Autó-motor revü. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-hirado. — 19.30: Tv-játek. — 20.40: Tíz lépcső ;:/ aranyhoz. Verseny. — 21.30: Tv-hiradó. — 22.05: Az utón nem vagy egyedül. Film. — 22.10: A Pamir 1977 útjáról. — 22.30: Dzsessz. Kiállítás Miskolci Galéria: Kiss Nagy András szobrászművész kiállítása. Nyitva: de. lü órától este 6 óráig. Vadas Zsuzsa fotókiállítása a miskolci Kossuth Művelődési Házban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Welntrager Adolf festőművész kiállítása a miskolci Szönyi-tc- remben. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. A Egressy Béni Zeneiskola volt növendékéinek hangversenye a Bartók-teremben este 6 órakor. A XX. század költészete — előadás a vargahegyi munkásklubban este 6 órakor. Kovács Kati és a V—73 együttes hangversenye a Vasas Művelődési Központban délután fél 6 es este fél 8 órakor. Mozi BEKE DE.: BUDAPESTI MESEK Szí. magyar film Kezdés: n 10 és nl2 órakor DU.: BUDAPESTI MESEK Szí. magyar film Kezdés: Í4, lin6 és 8 órakor KOSSUTH DE.: MR. MC. KJNLEY SZÖKÉSÉ I—U. Mb. színes szovjet film Másfél helyár! Kezdés: 9 es 12 órakor DU.: MR. MC. KINLEY SZÖKÉSÉ J—IIMb. színes szovjet film Másfél helyár! Kezdés: 3 és 6 órakor HÉV ES Y I. FILMKLUB EGY KALAND UTÓÉLETE Szí. francia film Kezdés: £5 órakor TIT ELŐADÁS CSILLAGOSOK, KATONAKI 16 éven felüli! Mb. szovjet—magyar film ...... Kezdés: í7 órakor FÁKLYA J ELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL I—ü. Dupla helyár! 16 éven felüli! Kezdés: 5 órakor PETŐFI • DIAGNÓZIS Szí. lengyel film Kezdés: fő és Í7 órakor SZIRMA P1EDONE, A ZSARU Szí. olasz—francia film Kezdés: 5 es 7 órakor TÁNCSICS HÍVTAK ORVOST? Szí. szovjet film Kezdés: f5 és f7 órakor PERECES BUDAPESTI MESÉK Szí. magyar film Kezdés: 5 cs 7 órakor HÁMOR A SZÖKTETES Mb. amerikai film 16 éven fciíHi! Felemelt helyár! Kezdés: 6 urakor Színház * 17 csütörtök Nincs előadás 18. péntek llckabé — Elektra Bemutató bérlet Este ? makor 19. szombat llckabé -r Elektra Csik.v bérlet F-ste i órakor 20. vasárnap A garabonciás Bérletszünet De. 10 órakor. Hckabé — Elektra Szigligeti bérlet Este 7 órakor Az ÁFOR Asványolajforgalmi Vállalat elad majdnem új állapotban 7 db FC-15 típusú korszerű számlázásra 2 db FC-30 típusú komolyabb könyvelésre alkalmas FÉLIX számlázó-könyvqlő automatákat a hozzá tartozó TZ 10-es billentyűzettel. • Megtekinthetők: az ÁFOR III. sz. Tájegység Központjában, Kaposvár, Noszlopy Gáspár út 4., valamint az. ÁFOR V. sz. Tájegység Központjában. Misből c-Perecesen. Értékesítéssel kapcsolatban felvilágosítást az ÁFOR vállalati eszközgazdálkodási bizottsága ad. Csepel, Petróleumkikötő út. Telefon: 335-385/147.