Észak-Magyarország, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-07 / 264. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 10 1976. november 7., vasárnap Petróny Béla brigádvezető: „Itt aztán nem kell félnem, hogy görbe lesz a hátam az üléstől.” Formálódik. v^,onyo; ' aiK ti/. acél, mint amikor a tésztát nyújtják. A vörösen izzó lemeztáblákra vízpermet hull. s gőz gomolyog a hengerek alól. A pára megreked. összegyűlik a csarnok kupolája alatt, megtöri a ferdén beeső napsugarakat. — öl hengerlés, szakmai nyelven: „szúrás” után készül a lemez. Egy tábla 4 és fél négyzetméter, vastagsága 1—5 milliméter, a súlya 120 kilogramm. A kapcsolóasztalnál fiatalember áll. s irányítja a gépet. Holló Albin apjától örökölte a szakma szerete- tét. tiszteletét. Hét évvel ezelőtt. 17 évesen lépte át 1 először a gyár kapuját. — Váltott hengerész va-j gyök. régebben úgy mondták: felfogó. Alig másfél éve üzemelnek a gépek, előtte kézyel emelgettük az acéllemezeket. Műszakonként olykor megmozgattunk 200—250 mázsát. . . A tölgyfák ..belátnak” a gyárudvarra. Erdőtől borított hegyek közé, szűk völgybe épült a Borsodná- dasdi Lemezgyár. Korát tekintve nem ifjú már. elmúlt 112 éves. Ráfér a megújhodás. A lehetőségek szerint folyamatosan korszerűsítik a termelést... — A brigádvezetőt. Pet- rány Bélát keressük. Hol találjuk? Hosszú vasfogóval lemez- • táblákat húznak el mellettünk. A munkás karizmai megfeszülnek, arca verejtékezik az erőlködéstől. Fejével int, várjunk, azonnal jön visszafelé. — Ott áll a kapcsolóasztalnál — mutat kezével a hengersor túlsó oldalára. A brigadéros valóságos óriás, öles termete akár a díjbirkózóé. Felső testén vastag, az izzadtságot felszívó barhelt ing feszül, fején a hengerészek által kedvelt svájcisapka. — A brigádjuk miatt jöttünk . .. Kiabál valakinek, hamarosan megérkezik a váltás. Bemegyünk a művezetői irodába. Sietnünk kell. mondja, a pihenőből ugrottak be helyette. — Az elsők között alakult a brigádunk. Zalka Máté nevével. Jelenleg huszonegyen vagyunk. Hatszor nyertünk aranykoszorút. egyszer megkaptuk a Vállalat Kiváló Brigádja és a Népköztársaság Kiváló Brigádja címet. Nyugodtan, határozottan beszél. — Mostanában exportra termelünk — folytatja. — Naponta közel 300. havonta 6200 lemezt hengerlünk A hengerészek meghatározói a gyár termelésének. Az idei, 1.1 milliárdos terv csaknem 60 százalékát az általuk előállított termékek adják. Eves szinten ill ezer tonna lemeztermékei gyártanak, ebből 21 ezer tonnát a IV. negyedévben. Várhatóan megduplázzák idei exportjukat. fi 12 ezer tonna lemezterméket értékesítenek külföldön. — Elsődleges célunk a minőség — fűzi tovább a gondolatait az első hengerész. — Követelmény, hogy egyenletes, vagyis: méretpontos legyen az acéllemez. Minél kevesebb a nyí- radék. annál kisebb a veszteség. — Beszéljen még a brigádjukról. — Patronáljuk a beköl- cei óvodát. Amikor a kicsik iskolába mennek, megvesszük nekik a füzetet is. Gyakran végzünk társadalmi munkát, évente 2 kommunista műszakot teljesítünk. Járunk kirándulni, könyvtári tagok vagyunk, olykor irodalmi délutánokat szervezünk. Két miskolci színművész — Gj/őr- vári János és Daridai Róbert — brigádunk tiszteletbeli tagjai — Mondjon magáról is néhány szót. — Eg.y év híján két évtizede dolgozom Borsodná- dasdon. Tíz éve vagyok hengerész. — ’ Miért választotta a mesterséget ? — Az apám is ezt csinálta. 41 évig. Engem aztán szabónak taníttatott. Nem volt kedvem hozzá. Már akkor is magas növésű voltam, az orvos ajánlotta, szakítsak az ülő foglalkozással. Itt aztán nem kell félnem, hogy görbe lesz a hátam az üléstől!. .. A-/ PüVlL legpatinát\L L£,>IK sabb. ugyanakkor a legnehezebb szakma a hengerészeké. A gépesítés ellenére is sok még a kézi munka, szükség van a fizikai erőre. Egyre kevesebb az a dinasztia, ahol apárót-fiúra száll a mesterség. Létszámhiánnyal küzd a lemezgyár. A mostaninál több szakember kellene ,a hengerek mellé . . . A műhely falánál ketten ülnek a pádon. Pihenőben vannak. Az emberek óránként váltják egymást a hengersoron. — Megjártam az Ózdi Kohászati Üzemeket, a szívem azonban csak visszahúzott Borsodnádasdra. Még egyszer nem cserélek munkahelyet, az biztos. Egyébként is azt hallottuk, tovább gépesítenek — magyarázza Ortó Ferenc váltóhengerész. Az összképből kiemelkedik a kormánypad. rajta a kormányos. Középmagas, zömök ember, szünet nélkül jobbra, balra forgatja a majd’ kétméteres vas- kereket. — Nem fárasztó ez a munka? — Szó se róla. könnyebbet is el tudnék képzelni magamnak — feleli a 29 éves Sípos Béla, aki a második embernek számít a brigádban. — Várom már a napot, amikor gép nyitja. zárja majd a hengereket. Sietve befejezzük a kér- dezősködést. Percek után úgy érezzük, megpörkölő- dik az arcunk az acéllemezek leheletétől. A vas- csövön ránk fúvódó hideg levegő csak részben enyhíti a hőséget — Most még nincs is igazi meleg. Nyáron kellene eljönniük ... Akkor, amikor megiszunk 8—9 liter szódavizet műszakonként. Búcsúzunk“ “l; hengerészektől. Távolodván a gyártól, még kilométereken át- zúg a fejünk, s hallani véljük fülünkben a gépek, berendezések monoton kattogását; Kolaj László Fotó: Szabados György A lórév ami leoendá ja i ., i ■ I u'/nloútl!) u c Hallotta mar hírét a lóré vasútnak? A hegy alatt megbújó Lőrinckétől indult, ke-. resztül haladt Kaptáron, élesen bekanyarodott Giliphez, a meredek parton felkapaszkodott Birkésre. majd gon-^, dőlt egyet és legurult a síkra.A Ne nyúljon az atlasz után. 1 úgysem találja! De ha igazán kíváncsi, és őszintén érdekli, keressen Berecsken egv öreg nvárikonyhát és üljön Is egy palack bor mellé a házigazdával, aki a koccintás és óvatos torokreszelés után halkan nekikezd: — indul a lóré vasút... szolgaija a cseled a répa urát. Ássa, tejeli, dobálja, pakolja. Az, hogy tüdőgyulladással, láz emésztett testtel, homlokán vizesruhával, az ágyban „hever”, egy „rubrikát’’ jelen.t Egy embert ismét felvesznek a munkanélküliek csapatából, és áthúzzák a rubrikát. A temetési e. ha vasárnap tartják, elmennek a cselédek. A temetőbe, a lőre vasút mellé ... „Egy ember kiesett a vagonból. Vagy tíz métert görgette maga előtt. Gyenge volt a dróttal ..szegeit” oldalfal, de hát sürgős a munka és sietv„ küldött az inéző négy lóré'., hogy átvigyék a szomszéd hát sürgős a munka és sietve határba az embereket. Többet, mint százat. A palánk kiszakadt, az ember kiesett. Szerencséje volt, mert csak hetekig sántított, de a bakancsa tönkrement. Az intéző megnézte emberét, meghallgatta a panaszt, a sebre rá se hederítelt. de a lábbelit akceptálta, és adott egy űj bakkancsol. A beteg lábára. * A földosztás után tartották utoljára bolondnak Karcsi bácsit. Hat napig kétágúzott a szomszéd gazdának, hogy egy napra kölcsön kapja a vetőgépet. Szép darab földet kapott, napvilágnál nem is tudta bevetni. Másnap már kézzel szórta a magol. Utána befogta magát a boronába. Amikor a kalászok beértek, felszedték a ló- ré sínéit. Ma talán az országutak őrzik a hajdani lóvasút talpfáinak nyomát. Azokon szállítja a tsz a répát. A sáros répát, amely kiszipolyozta az izmok erejét. A nincstelen világ, a vasúttal együtt szűnt meg. Talán úgy is illett... A régi idők két szemtanúja, az egykori inas Hermon János és a hajdani napszámos Kiss Károly egy utcában lakik. Az öreg konyha falai már sokszor hallhatták, a lőre legendáját; amelyet a már üres kancsó felett csendben figyel fiú és unoka. A „gyerek” a cukorgyárban dolgozik, és fizetését az új ház falai őrzik. Ott húzták fel. az út mellett, a talpfák helyén ... Kármán István magunkra Ablak Nehezen indul a toll az írásnak. Nehezen indulnak a szavak, hogy mondatokká formálódjanak. Körbejárom mondandómat, mint apám egykor a széltől egybefont, zivatartól térdre kényszerí- tett lucernavetést. Megvert kaszájáról ott akárhányszor visszasuhintott szemébe a töprengő gond: honnan indulva lehet itt jó rendet vágni ? Itt állok most magam is; rendetlen sorú költőimmel, feledéktenység-záportól elvert versemlékeimmel. Honnan elindulva lehet most felmutatni e találkozások világszép-születésű sorsát? Honnan téved már magamutogató emlékek idézésévé a szándék? Mert találkozásokról is kellene szólnom, öt novemberi találkozás-ünnep újra lelparázsló emlékéről. Az orosz—szovjet költészettel való találkozásról: a benne örömöt, kimondani, elmondani érdemesnek hitt gondolatokat megtalálókról, közülünk való fiatalokról. Útra l?eltek, útra keltünk mindenfelől. Székesfehérvár. Győr. Szekszárd, Eger, Salgótarján hívó szavára nemes vetélkedésre indult a sereg: az orosz —szovjet költészet és próza országos versenj’ére. Ki-ki tolmácsolni vitt valami fontosat, szépet, szétosztani érdemeset e roppant gazdagságú, sok hajtásában is egy- gyökerű irodalomból. Verseny, siker. Volt verseny, s ami ezzel jár, volt siker is. A versenyek mindig véget érnek, a siker mindig szertefoszlik. A múlandóságok mögött biztos maradandóság lobog évek múltán is: a megszerzett tudás, ismeret, élmény, barátság, kíváncsiság, figyelem szikráiból csi- holódott tűz ... És el' kellene mondani hajnalba versek hídján átszökő éjszakák emlékeit is. A zsúfolásig belakott kis szobáéi; megtalálni rendjét az el- mondandók sorában. Ahogyan — milyen törvény állal? — ott rendbe rakódott sok szó: ahogyan rendben sorakoztak költők és versek. Majakovszkij és Jeszenyin, Puskin és ardovszkij. Gorkij és Biok versei, meg a többieké.'Hajnalt virrasztó- kifogyhatallansággal varázsolta hallgatássá a csöndet mindig valaki. Figyeltünk á felfedezők izgalmával... Mert el kellene mondani azt is, hogy e novemberi alkalmuk avatták sokunk „barátjává”, -mindig megszólítható, faggatható ismerőseivé az orosz—szovjet költészet megannyi alakját. Rozs- gyesztvenszkij és Jevtusenko, Voznyeszenszkij és Ivan Dracs így lelt nemcsak életkort behatároló évszámok szerint kortársunkkn — de sorsot mondó elhivatottságukkal e novemberi napokon leltek a mi mindennapjainkról szóló társsá is ... És nem feledhető, mint ahogyan fel sem mutatható, mint jutunk el egy-egy költőhöz, mint lesz sajátunkká egy-egy vers. alkotás. Mint lesz több minden effajta ismeretség egy költő vagy egy vers ismereténél. Mikor dobban már össze szívünk, miként hullámzanak egy part irányába érzelmeink ... Csak körbejárom én is mondandómat, mint apám egykor a széltől egybefont, zivatartól térdre kényszerílett lucernavetést. Honnan indulva lehet itt jó rendet vágni? S ha nem is találtam sorját a rendnek, mint ő annak idején, megállva most rendetlen sorú költők, t’eledé- kenység-záportól elvert emlékek előtt — mégis hiszem, nem maradt csak magamutogató szándék a lrörbehor- dozott szó. Mert hányán őr- zünl? ki nem mondott, még meg sem fogalmazott szavakat a költészetről, mindennapi életünkről! Mert hányán tudjuk gazdagodásunkat az orosz—szovjet költészet által is!... Költészet és mindennapi élet... most citálnám azonnal pőre nyírek, kékségek, parasztok gyönyörű szavú költőjét, Szergej Jeszenyint: de egy-nagy-emlék most e verse, a Kószálok a völgyben. Csak nagyszerű dolog mégis: van eev ismerős, aki polcáról leemelve kötetét, felolvashatja a rendbeszedett sorokat: Kaszát ide! Én ne volnék jó rokon? / Megmutatom most is. ki a legény a gáton / Én tagadom el. kik közé tarfozom?! / Mit nekem gödör, mit göröngy, mit a zsombék / A reggeli ködben jólesik — be jó: ( rovok, íme. rétre kaszával islsort még... Ténaev József a jószág a falat szarvával ki ne dörzsölje — szikla kell. Fentröl, a hegyről. A nehéz kordéba önmagát fogja. A tetőn ás és pakol. A meredek lejtőn ereszkedne lefelé. Az elörezúduló súlyt lába nem bírja. Bizony, kiszaladt alóla. amikor a szekér hálrabil- len és a rúdon kapálózva bökkenve nézi. amint'szerte szét hull a kő és ugrálva, gurulva hagyja maga mögött a „faron” csúszó kordét. — Jaj kanyar jön! — és a borulásból nagyot esve, hemperegve ő is a lejtő aljára ér. A cseléd nevet: — úgy kői neki. — A gyomrát görcsölő kacagás, könnyet csal szemébe. Nem lát? Hisz’ nem fékez. A ló tanult, kiugrik a sín közül. Csattanva rohannak egymásba a lóré kocsik. Most meg a napszámos nevet a földön fekve, zúzott sebét nem is érezve rázza vállát a káröröm. Felállni sem tud. de nevet. Egymásba szaladt, tört ii ' inkjaival keresztben áll a lóré sor. Errefelé nedvesek a£ őszök. Az eső sártengerré olvasztja az utakat. Ilyenkor csak a bivaly gyűri le a latyakot, persze ha kedve tartja, s amíg az első szemrevaló tócsában kéjesen elfekszik. Talán a jó isten se mozdítaná ki belőle, hiszen a szaporán csattogó ostornak is csak ía- rokbillentéssel felel. A lóré vasút viszont szilárd. Azért is építették vagy húsz kilométer hosszan, hogy a talpfák a cukorgyárig felszínen tartsák a keskeny síneket. Pei-sze sokszor szedik lel, rakják le húsz méterrel arrébb a következő répakupacig. viszik vállon, ölben, hogy sose múló árkokat vájjon a bőrben. Errefele nedvesek az őszök. Az állandóan szitáló eső és a sár, ázott, k-i nem száradó rongycsomóvá „szabja” a ruhát. Köhögve, nyögve, párolgó testével mélyen hajolva keveset, a java —. még az első kocsis is — előlegbe kivette. Rusinszky úr nevet, a hasát rázza a kacagás: „Az adósságod András, eiőbb azt fizesd meg”. — Kenyérre kell intéző úr, kenyérre . .. — Mondtam én Adrás. minek neked tíz gyerek. A cseléd az év első napján hurcolkodik. Az egyik tanyáról a másikra. Nagy-Ma jósról, Gilipre. Szobáról, szobára. Tizedmagával a döngölt padlóra borított szalmára. A rosszból, a rosszabbá. A munkás legalja, a megvetett cseléd. Az, aki inasnak adja a fiát. Az, aki apját okolja. A boldogultat. akinek 12 hold földje volt. s aki egy féldeciért, az ingét is odaadta. Aki Puskás úrnak, Kassa város szőlő-felügyelőjének Abaújszánlón aláírta a hitellevelet. Aki nem sírt, amikor kidobolták a portát, a földet. Aki nyaranta az ölében viszi, magáról nem tudó, alvó gyermekét, végig a hegygerincen a hat kilométernyire levő borsóföldre hüvelyeket tépni. Addig had aludjon . . . Lent a völgyben paták dobognak, talpfáik visszhangja csattog, elindult a lóré vasút. * Fenp a hegyen Kiss Károly, a tarisznyás napszámos kaszál. Pirkadattól, alkonyaiig. Napi kilencven fillérért. Amikor a nap alászáll, a gyermekével a kereszteket rakja. Este tízig tapogatja a földet, a szalmát, a kalászt. Fáj-e dereka, ha ágyba dől? Hajnal kettőkor serken, neki szalonna is jut. Már nem cseléd. A szőlőért, amit a báró úrnak kapái, pénzt kap, tehénkére valót. De istálló nincs! A sárból, törökkel keverve téglát „dagaszt”. vályogot formál. Kő sincs! A jászol mögé —, hogy Hajnal, fél kettő. A csillag nélküli sötétben, éles, rekedt bőeéssel riaszt az ökör- szarv' tülök. Az első kocsis, a nagvbajszú Tóth András káromkodva tereli az álmos cselédnépet. Az áporodott, rossz szagú szobákból, bukdácsolva tántorognak ki a férfiak. A petróleum lámpa álmos homálva fénycsíkot villant a síneken, ameddig a talpfák közé vezetett nagytestű mura lovak el nem takarják. Csatolják a vastag szíjhámot, csörrennek a láncistrángok. Az inas. a bedagadt szemű Jancsi olajoz. Arcán kocsiról, kocsira csattannak a pofonok. Álmát bokszol ía, a rosszkedvű cseléd. Fél háromkor, a sáros r°oa va"on’ain fij] rikkanfía el magát András bá': menet vievázz! Gyi ..., az..., indulás . .. A falu mozdul. A mély csendben messziről hallani, a lovak prüszköl ésél. a sínek csattogását, a kocsisok egymást káromló reggeli „imáját”. Elindult a lóré vasút. A gazda ember dühvei átkozza felriadt kakasát, amíg a dunna alatt a fal felé fordul. Es szilaj dühvei oattog- tat oslort a kocsis. Me'-edek a nart, e«venk°ot húzzák fel a vagonokat. Élesen, recsegve, méreggel telve ordít és fit vakon. Ébredi falu. itt a lóré vonat, a cseléd vonat. Kísérletként a hajnali szürkületben, rohan el a pirkadat felé. Szerencs felé végig a falun a lóvasút. Elől az öreg Andrással, hátul a kapaszkodó inassal. Közöttük tizenöt ló. harminc vagon. Zsellér táj ez, a cukoripar birtoka. Itt a répa az úr. A sáros, nagy testű répa, báró Harkányi répája ... A fizetség az átrobotolt évért: 18 mázsa termény, meg egy kataszteri kukorica. És ezt a
