Észak-Magyarország, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-07 / 264. szám

í»/ó. november 7., vasárnap ÉSZAK-MAG »«RGRáZAű 5 A gyáralapító — Nehez. napokat eltűnik át akkor. 1951 őszén. Nemcsak a sántaposó munka, a kazá­nok építése miatt, hanem azért is, mert a megszokott környezetünket kellett ott­hagyni. Balaton fűzfőn, a Nil- rakém iánál dolgoztam, s egy napon csak annyit mondtak: népgazdasági érdekből áthe­lyezzük — be kell indítani az 1040-es vállalatot — ott van szükség a munkájára. Amikor megkérdeztük, mégis hová megyünk, a főnök rö­viden válaszolt: egy Miskolc melletti faluba ... — Azt sem tudtam, hol van Sajóbábony. Eljöttem! Gondoltam, ugyanúgy meg­szokom majd, mint Solt után Fűzfői — a munkám pedig úgyis marad: kazánfűtő le­szek ott is... Aztán kide­rült, hogy itt még csak épí­teni és nem beindítani kell a gyárat. Ahhoz, hogy kazán­fűtő legyek, először kazán kell — ez pedig akkor még nem volt, éppen csak építeni kezdték. — Kazánfűtők, vegyipari szakmunkások és segédmun­kások — sokan jöttünk ak­kor Fűzfőről. Segítettünk feléipftehí egy gyárat, ami­nek az egyik legfontosabb része — különösen, hogy hi­deg télnek néztünk elébe — a fűtés, a kazánok elkészí­tése, az épületek fűtésének a biztosítása volt. Az első idő­ben ezt csináltuk. Amikor felmagasodott a téglaépít­mény, fát gyűjtöttünk az er­dőben — kellett a falak ki­szárításához —. hordtuk a kazántérbe, előfűtési —szak­nyelven így mondjuk — vé­geztünk. — Két évig „tétlenkedtem” — mar ami a szakmámat illeti. Ahogy a katonai szol­gálat lelelt, s mire vissza­jöttem, tíz kazán üzemelt a gyárban. Alig vártam, hogy egynek az irányítását, ada­golását rám bízzák ... Nem bántam meg. pedig az akkori „masinák” bizony igéd ki­szívták a fűtök zsírját. Szén- tüzelésű, rostélyos kazánok voltak, ráadásul gyenge mi­nőségű, sok salakot termelő szenet kaptunk — állandóan piszkálni, tisztítani kellett a rostélyokat, másként nem tudtunk elegendő gőzt adni a termelőüzemeknek. Ha nem csináltuk volna lelkiismerete­sen, naponta leállt, volna a gyár. — Megváltás volt, amikor 1966-ban a régieket lebon­tottuk és helyettük; a 10 szenes helyett 3, pakuratü­zelesü kazánt állítottak be. Igaz. a kétkezi munka jóval kevesebb lett, ám a fele­lősség annál nagyobb. Autó- mata irányítja a pakuraada­golást. a kazán vízszinljél, úgyszólván mindent a mű­szerek végeznek helyettünk. Pontosabban, a munka fizi­kai részét, a műszereket, ada­golóitat. hőmérsékleti értékek ellenőrzését ugyanis mi vé­gezzük. Mi, az egykori — a szó szoros értelmében vett — kazánfűtők. — Ma is annak tartom magam, bár időközben elvé­geztem a kazán- és turbina- gépészeti tanfolyamul. így ez a beosztásom hivatalos elne­vezése. A különbség csupán annyi: műszerek segítségével végzem ugyanazt a munkát, a kazánok fűtését. — Az áramot adó turbi­nához kevés közöm van. Tu­dom. hogy az új kazánok annyi gőzt termelnek, ami a gyár áramellátásához, sőt az országos energiahálózatba való betápláláshoz is elegen­dő. Azért, ha oda helyezné­nek — nem vallanának ve­lem szégyent — megállnám a helyem ott is. Büszke va­gyok a sok gőzt adó kazá­nokra. büszke vagyok rá. hogy a kazánfűtők hibája miatt egyszer sem kénysze­rült leállásra ez az egyre te­rebélyesedő gyár, amelynek az 1951-ben épült üzem ma már csak árnyéka lehet Huszonöt év — nagy idő. Trajcsik István életében is óriási változásokat hozott. Munkahelyén , és otthonában, magánéletében egyaránt. Két fia, István és András már itt, a gyárban vert gyökeret; egyikük esztergályos, a má­sik hegesztő lett. Felesége szintén a vállalatnál dolgo­zik. , kompresszorkezelő egy másik fontos részlegben. S a két fiú sem maradt hűtlen: ide nősültek, s ezzel azÉMV- ve! is évtizedekre „eljegyez­ték” magukat, mivel az ö feleségeik is itt dolgoznak. * \7. Észak-magyarországi Vegyi­művek néhány hét múlva ün­nepli alapításának 25. évforduló­ját. Az egykori iotO-cs vállalat negyedszázad alatt Borsod és az ország fontos vegyipari üzemé­vé fejlődött. A jubileum alkal­mából megkülönböztetett tiszte­lettel köszöntik majd azokat a dolgozókat, akik a gyár létreho­zásának első pillanataitól kezdve az építömunka részesei voltak, s ma is itt dolgoznak. Közéjük tartozik Trajcsik István kazán­fűtő is. Fpntláffvból szli-titkár Az üzemben innen is. on­nan is ráköszönnek. A fono­dában mindenki ismeri Be- rencsi Miklósné, szb-tilkárt. S nemcsak azért, mert szb- titkár: ezek az ismeretségek, baráti kapcsolatok már jő néhány évvel a megválasz­tása előtt kötődtek. Erzsi — ahogy az asszonyok szólítják — már huszonegy éve. a gyár alapítása óta ill dolgo­zik. Amint végigmegyünk az üzemen, mindenkihez van egy-két kedves szava, min­denütt megáll egy kis időre. A gyűrüsfonóban azonban tovább időzünk. — Ez volt az első munka­helyem a fonodában — em­lékezik vissza Berencsiné.— Édesapám ke án meghalt — abba kellelt hagynom a ta­nulást. 1955. július 4-től dol­gozom a fonodában. Akkori­ban bizony még örült az a fiatal lány. vagy asszony, akii felvettek ide. Fonótanu­ló lettem, maid a 3 hónaoos fonótanfolyam elvégzése után átminősítettek fonónö- nek. Itt. a 111. műszakban ketten dolgoznak még azok közül, akikkel együtt kezd­tem. Egyikük Kozák Fercncné, előmunkás: — Akkoriban én módsze­res voltam — Erzsi a kezem alatt tanult. Jó fonónő volt. tudott dolgozni. Sajnáltuk, amikor elment, de egyben örültünk is. hogy közülünk került ki az üzem szakszer­vezeti bizottságának titkára. Bármikor bizalommal for­dulhatunk hozzá, hiszen mindannyiunkat ismer — összes családi problémáink­kal együtt. Hasonlóan vélekedett az egykori tanulólárs, Vadasz Lm jós né is: — Erzsi nem változott: most is az egykori kedves, közvetlen munkatársat tisz­teljük benne. Gyakran lejár az üzembe — hozzá nem ne­héz őszintének lenni. Javas­latainkat mindig megszívle­li, s a gyűlés elé viszi . .. A gyűrűsfonó után a meó- sokhoz kukkantunk be. A meó volt ugyanis Berencsi­né következő munkahelye. — Néhány hónapos fonó- nősködés után javasoltak az egyéves meóslanfolyamra — mondja Berenesi Miklósné. — Az eredményes vizsga után átkerültem a meóba. 1956-tól egészen a legutóbbi választásig csoportvezető­ként dolgoztam. Csűri/ Miklósné és Holob- rádi Gáborné meósok csak­nem busz évig dolgozlak együtt Erzsivel. Szinte egy­szerre mondják: — Erzsi nagyon rendes, emberséges, jó kolléga volt mindig. Munkájában lelkiis­meretes. emellett rengeteg társadalmi munkát végzett, s állandóan továbbképezte magát. A kezdet kezdetén tagja, s vezetőségi tagja volt a DISZ-nek. később pedig KISZ-tag lett. Sokáig szak- szervezeti bizalmiként tevé­kenykedett. majd 13 éves szakszervezeti propagandista munkájáért 1974-ben SZOT ezüst fokozatot kapott. A gyárból ő volt az első nő. aki munka mellett, levelező tagozaton elvégezte a textil­ipari technikumok Két évvel ezelőtt pedig javasolták az egyéves oártiskolára. amely­nek elvégzése után tavaly júniusban megválasztotta az üzemi kollektíva szb-titkár- rá. Sajnáltuk, liogv elmegy a jó kolléga, de ö ezután sem szakadt el a brigádtól: egy­más segítségére kölcsönösen számíthatunk... —- Mindig szerettem az embereket, s most már nem­csak. hogy alkalmam van rá, de kötelessége .1 is, hogy se­gítsek problémáik megoldá­sában — mondja az szb-lit- kár. — A legtöbben segé­lyért fordulnak hozzám, de sokan csak azért jönnek be, hogy jól kibeszéljék magu­kat, könnyítsenek szivükön. Amíg nem szerveztük mega jogsegélyszolgálatot, bizony, jogi problémákban is kérték a segítségemet. Ez a munka igen nagy területet ölel ma­gába: a gazdasági tevékeny­séget segítő munkától a szo­ciális ellátottságig minden idetartozik. — Mi az, ami az. utóbbi időben a legtöbbet foglalkoz­tatta a dolgozókat? — A leányszálló építésé. Most már végre megoldódik a probléma: a vállalati köz­pont engedélyezte egy 300 személyes leányszállú meg- éoitését a gyár területén. Az új szálló 1978-ra készül el. A szálló minden bizonnyal elkészül, mint ahogy 1965- ben megépült az irodaház, s évről évre korszerűsödött az üzem valamennyi része, s ahogy a termelés a húsz év alatt megsokszorozódott. Mindebben közvetve, vagy közvetlenül része van az ilt dolgozó Erzsiknek, Katiknak, Jutkáknak ... Dcvald Hedvig A kor, a gyengeség ágyhoz köti már. Nehezen tűri ezt az állapotot, mert nem olyan típusú ember, aki megelég­szik az emlékekkel, aki — mint mon­dani szokás — az emlékeiből is élni tud. Pedig Szaniszló M. Lajosnak van mire emlékeznie ... Kedves jelenség, ahogy nehézkesen felül ágyában, és mint egy jóságos nagyapó, mesélni kezd. Csakhogy ez a mese nem gyerekeknek való. harcos, véres, ugyanakkor lelkesítő történet ez. — Kilencven éve születtem itt, Dé- destapolcsánvban, odaát a szomszéd házban. Apám ácsmester volt. de én a bányába kívánkoztam és 1900-ban. 14 éves koromban fel is vettem a mun­kát Barosaknán. Harmincéves koromig nem történt velem semmi jelentős, de akkor hirtelen kinyílt a szemem. Ma így mondom; 1016-ban kapcsolatba ke­rültem a munkásmozgalommal. Mire el­érkezett a Tanácsköztársaság ideje, én már kiokosodtum, megtanultam szer­vezni, agitálni, beszédet mondani. En­gem bíztak meg a szervezéssel itt a Dédesi-völgyben ... Huncut mosoly bujkál a szemében, amikor arról a szép 133 napról beszél. Párbeszédeket idéz. emlékszik a nap­szakokra. az időjárásra. Ökölbe szorul a keze, amikor az elhurcolásra, az el- hurcolók cinizmusára, a harcostársak halálára emlékezik. A csehországi szö­kés, a bolyongás és ' újraél fogatás már nem olyan tiszta, érezni, hogy a szenvedésnek nem volt akkora jelen­tősége Szaniszló M. Lajos életében, Együtt az ükunokával — Annak az embernek, akinek feke­telistán volt a neve, nem volt aztán maradása ebben a hazában: Majdnem éhen haltunk. Gondolhatni, milyen 'volt a nyomor, amikor egy jó feleségei és öt kicsi gyereket Kihagyva Amerikába mentem. Inkább a keserű távoliét, mint az éhhalál! Tizennyolc év Kanadában. A magvar vájárnak becsülete volt ott. A magyar kommunistának is. Olyannyira, hogy a betegsegélyező szervezet neve mögé bújtatott mozgalomban Szaniszló M. La­Gondolatai — tolmács segítségével, vagy anélkül — eljutottak a cseh, a román, a lengyel munkásokhoz is. — Közös volt az érdekünk, a sorsunk is, — persze hogy együtt voltunk. Együtt örültünk 1945. április 4-nek. de voltuk, akik annyira megkeseredtek ad­dig. hogy még örülni sem mertek. Azt hitték, hogy kérészéletű lesz az új győ­zelem. Lelket kellett verni beléjük, az­tán már csak a hazatérés, volt a be­szédtéma. A világ nagyot fordult-, a kicsi gyere­kekből felnőttek lettek, u szép fiatal feleség arcán megsokasodtak a ráncok, amikor 1947-ben egy novemberi napon hazatért. — Tavalyelőtt még dolgoztam, ott voltam minden taggyűlésen, minden munkánál. Kár, hogy így elgyöngül az ember teste A látásom is megromlott, nem tudok olvasni, a hallásom is rossz, nem hallom a rádiót. Szoníjúhozom a híreket, tudni szeretnék mindenről... A család kuncog, tudják, hogy nagy­apó most fölháborodik. — Nem néz rám senki. Én csak fek­szem itt, és nem jönnek, egy se jön! — Papa, papa. Mikor volt itt a párt- titkár? — Tegnap, no. De még maradhatott volna. Többet is beszélhetett volna. Üt török járnak hozza, fiatalok, bará­tok, elvtársak, unokák és dédunokák. De ö nem tud. nem szeret a múlton töprengeni, a mára kíváncsi és a hol­napra is. Szomjúsága csodálatos és tisz­teletre méltó. Szuniszló M. Lajóst november 7-é al­kalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. mint a telteknek. jós 15 éven út vezelö tisztségei viselt. I.cvay Györgyi A kenyér és a gáz városa: Orenburg Behemót lánctalpas tapos utat a kukoricásban. Csövet vonszol maga után. távolabb hegesztők várják. Az. út szé­lén parasztember áll: nézi, hogyan gyűri, tapossa a gép a talajt, s talán arra gondol: ezt a részt, ha betemetik, kétszer is meg kell majd szántani, mert a kukorica helyére búzavetés kerül. Az öreg tudja, mert megkér­dezte. hogy _a vezetékben gáz folyik majd. „No. de melyik?” Ram néz, nem is gondolkodik: „Bizonyosan az orenburgi .. A kenyér Egy év sem kellett hozzá, hogy a távoli Ural délnyu­gati lábánál elterülő város neve ily nagymértékben ál­menjen a köztudatba és ily természetes közelségben ejt­se ki a vezetéképítők mun­káját figyelő sajószögedi ember. Igaz persze, hogy ez a vezeték nem az orenburgi, de része a nagy rendszernek, amely azzal majd összeköti. Ha valaki — teszem azt — két évvel ezelőtt éppen Orenburgbó) kapott képesla­pot és arra volt kíváncsi, hol is jár az ismerőse, csak a lexikon száraz adataira tá­maszkodhatott. Ma. amikor a világ leghosszabb vezetékén dolgozó magyar munkások hazalátogatnak, elbeszéléseik nyomán nemcsak Bogorod- csány, Guszjatyin. vagy lva- nofrankovszk tűnik egy ug- rásnyinak, de mind köze­lebb kerül az éppen Európa és Ázsia határán levő gaz- lelőhely központja: Cskalov és Gagarin városa is ... Igen, egyszer már hallot­tuk a nevét. Amikor a világ első űrrepülője, Jurij Gaga­rin történelmi utazásának szurkoltunk: a világűr hajó­sa az orenburgi repülőisko­lán tanult. Ott. ahol sok év­vel előtte Cskalov járt, hogy aztán vállalkozzon a maga idejében vakmerő utazásra és leszállás nélkül az Észa­ki-sarkon keresztül Moszk­vától az egyesült államok­beli Vancouverbe repüljön. Az Ural-táji várost sokáig azonban csak a búzával, a belőle készült illatos kenyér­rel és az orenbnrei nők há­zi szövésű, leheletfinom ken­dőjével emlegették együtt. Amikor 1917-ben Oroszor­szágban a dolgozó nép vette kezébe a hatalmat, az új renddel együtt a város élete is új ritmust kapott. Lakó­házak. egészségügyi létesít­mények. kulturális intézmé­nyek egész sora épült. De még mindig ott volt a nagy kiterjedésű száraz sztyeope. amely a végtelen lehetőségeket kínálta. A szűz- földi ugar feltörése és meg­hódítása csak századunk öt­venes éveiben kezdődött. Ön­kéntesek ezrei érkeztek, lát­tak munkához és hamarosan tucatjával alakultak az ú.i mezőgazdasági üzemek. És íme az eredmény: 1954-ig az orenburgi tei' lel évente 30 millió púd gabonát adott az 'országnak, két évvel ez­előtt már 231 millió nudot leemeltek ezen a területért. (1 oud = 16 kilogramm — szerk. megj.) A gáz Ha a szüzföldek feltörése után csodát müveit a gabo- ná, a „kenyér városában” most legalább akkora csoda a gáz. Óriási lelőhelyeket tártak fel a környéken. Az orenburgi gázmező földgáz­tartalékai a legszerényebb számítások szerint is elérik a ■ több mint két trillió (!) köbmétert. S aki a néhány év alatt félmillió lakosra duzzadt városban jár. lép- ten-nyomon hirdetésekbe üt­közik: „Felveszünk... l'el- veszünjp ... felveszünk ...” Miként r . szűzföldek fel­törése idején, most is százá­val. ezrével érkeznek a mun­kások. mérnökök, techniku­sok, hogy alkotó részesei le­gyenek a gáz csodájának, amely Orenburg nevét egy csapásra ismertté tette. Sor­ra épülnek a feldolgozóüze­mek. ahol a felszínre került gázból áttetsző folyadékot, kondenzátumot állítanak eló. amelyből aztán benzint. Diesel-olajat, futó- és kenő­anyagokat készítenek. Ezen­kívül az orenburgi gáz nyolc­vanöt százalék szénhidro­gént, valamint metánt, elánt es propánt is tartalmaz, de gazdag szénhidrogénekben is. S az orenburgi gáz pálya­futása történelmi dátummal folytatódik: 1974. június 21-e. amikor a KGST-tagországok közül Bulgária, Csehszlová­kia. Lengyelország. Magyar- ország. az NDK, Románia és a Szovjetunió kormányfői egyezményt írnak alá „az Ural délnyugati lábánál fek­vő orenburgi gázkondenzá- ciós lelőhely kiaknázásáról és az Orenburgtól a Szovjet­unió nyugati határáig hala­dó gázvezeték építéséről". Ez már napjaink témája. A vezeték Ilyen vezetéket, rekord­hosszúságát és átmérőjét te­kintve. a világon még nem építettek. Jellemzőül csak a legfontosabb adatokat: a há­romezer kilométer hosszú vezetéket 2 millió fonna 1,3 métér átmérőjű csőből építik meg. A vezetéken évente 28 milliárd köbméter gázt to­vábbítanak, 75 atmoszféra nyomással. Ezt a nyomást 22 kompresszorállomás és min­den kompresszorállomáson hét. egyenként 10 megawatt teljesítményű gázturbina meghajtású kompresszor tartja fenn. Az Orenburgtól kiinduló nyomvonalon je­lenleg 12 ezer ember mun­káját hatezer gép és teher­autó segíti. S éppen napja­inkban írta alá dr. Maróthy László, a KISZ KB első tit­kára es Szekér Gyula, a kor­mány elnökhelyettese azt az együttműködési megállapo­dást. amely a gáztávvezeték V., úgynevezett magyar sza­kaszának építésére vonatko­zik. Guszjatyin, Huszt, Bogo- rodcsany... E varosok neve elválaszthatatlan az ott dol­gozó 2000 magyar szakember munkájától, akik az év első hat hónapjában Huszton megépítettek egy 109 laká­sos házat és befejezték egy 32 lakásos ház. Guszjatyin- ban pediß egy 70 lakásos ház négy szintjének a szerelését, s Bogorodcsanyban a kezük nyomén új lakónegyed nö ki a földből. Itt laknak majd a vezeték utolsó szakaszának kompresszorkezelői. Placskó József, a magvar éoftők egyik vezetője elégedett az eddig elvégzett munkával és már a következő nagy lé­pésre. a Keleti-Kárpátok „ostromára” készülnek. Vé­gül is a gázfolyam itt teszi majd meg az utolsó kilomé­tereket. ho«v a Szovjetunió területét elhagyva, a testvé­ri országok rendelkezésére álljon. A gázvezeték építése, az elvégzendő hatalmas munkát tekintve csak néhány évig tart. Távlatokat azonban be- láthatatlanul hosszú időre nyit: a szocialista országok együttműködésével az Ural- táji kincs néhány év múlva mindannyiunk kincse lesz. a szocialista közösség tagjait szolgáli» Ónodi ári Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom