Észak-Magyarország, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-05 / 210. szám
J ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 \ 1976. szept. 5., vasárnap KXÍ líötvös József levelei (iához, a lizihúshoz Az író és politikus A Szépirodalmi Könyv- ■ kiadó „Magyar Helikon” jelzésű egyik — gondosan szerkesztett és szép kiállítású — sorozata: Eötvös József Müvei — új kötettel gyarapodott a minap. Mintegy két hete került ugyanis a könyvesboltokba e sorozatból a Levelek. Néhány hónappal követve Eötvös Józset halálának 105. és néhány nappal megelőzve születésének 163. évfordulóját (1813. szeptember 3-án született és 1871. február 2-án halt meg Eötvös József, a költő és író, a gondolkodó és az államférfi). Nem különösebben emlékezetes, hiszen nem kerek számú évfordulók ezek. Számomra inkább a véletlen játéka a kedves. Az, hogy az Eötvös-sorozat Levelek című kötete — levei- nek e minden megelőzőnél teljesebb és pontosabb válogatása, mely immár hozzáférhető, nem úgy, mint a több évtizeddel ezelőtti ré- . gebbi kiadások — úgyszólván az új tanév küszöbén jelent meg. Mert Eötvös József leveleinek e vaskos gyűjteménye, túl azon, hogy a múlt század jó negyven esztendőnyi időszakáról (nagyjából az 1830 tájától 1870-ig terjedő négy évtizedről) életizű, élményszerű és érdekes adatokat nyújt, személyes hitelű vonásokat rajzol elsősorban a gondolkodó és közéleli tevékenységet folytató Eötvös Józsefről -— a reform- eszmék harcosáról, a 48-as, árajd a 67-es kormány közoktatásügyi miniszteréről, az Akadémia elnökéről —, <i ma átlag-olvasóját főként azokért a levelekért érdekelheti, melyeket fiának, Eötvös Lorándnak írt, a későbbi nagy fizikusnak, a budapesti tudományegyetem mai névadójának, a fizika egyetemes történetében az első világhírűvé vált magyarnak ... Annak az Eötvös ' Lorándnak, kinek jelentőségét, nagyszerű kísérleteit, eszközeit, kutatási eredményeit, ezek napjainkig ható érvényét most is, a hatalmas fejlődést megfutó fizika, a tudományos-technikai forradalom Idején is számontartja és méltó helyén becsüli, nemzetközi méretekben, a szak- tudomány ... És Eötvös Józsefnek a fiához, Eötvös Lorándhoz írt leveleit is ilyenkor, tanévkezdés idején, szeptember első napjaiban méltathatjuk különösképpen figyelmünkre — a bennük fel-felvillanó nevelési elvekért, magasabb értelemben vett pedagógiai eszmékért... — Az Eötvös Lorándnak szóló leveleit 1867. októbere és 1870. augusztusa között írta Eötvös József. Akkor tehát, amidőn fia a heidelbergi, majd a kőnigs- bergi egyetemen tanult (az előbbi helyen olyan professzorai voltak, mint Bunsen és Kirchhoff!), ő maga pedig közoktatásügyi miniszterként a népiskolai törvényt, a közoktatás átfogó reformját, a tanárképzés korszerűsítését készítette elő, részben (de csak részbeni) meg is valósította — sok keserű harcban a klérussal és az akkori magyar politikusok többségének szűk látókörével, önzésével, műveletíenségévei, maradiságával... Mindezekről a 60 felé közelgő Eötvös József alig 20—22 éves — bár nagy tehetségű — egyetemi hallgató fiának olyan őszintén, olyan megbecsüléssel ejt szót, hogy azt érezzük: magával egyenrangúnak tekinti őt, bizalmas barátjának. „Legjobb barátodnak bizalmasan szólhatsz’’ — így biztatja fiát, és maga is így „társalkodik” vele. Még akkor is, ha egy képviselőházi ülés szünetében, vagy egy jelentésre várva néhány sietős perce van csupán hevenyészett sorok megírására ... Azért követelhetett maga iránt tiszteletet fiától, azért várhatta el egyes tanácsainak, sőt: intelmeinek megíogadását tőle, mert őmaga is tiszteletet tanúsított fia iránt, megbecsülte öt... Egyrészt azzal, hogy hajlama szerinti pálya megválasztásában — fizika, matematika, természettudományok — a legteljesebb önállósággal és szabadsággal ajándékozta meg. Másrészt: követeléseivel; hogy szabadon választott tanulmányait idejében, kalandos és ábrándos tervek miatt félbe nem szakítva, állhatatosan fejezze be; hogy legyen takarékos, beosztó; ha kell, tudjon — önként — lemondani is .. < A munkában pedig a kitartásra, a komoly foglalatosságra inti ... íme, néhány kiragadott gondolat- forgács e levelekből: ....... Jó, ha megszokjuk n éha megtagadni valamit magunktól...” — ,,... Magad felett szigorú uralmat gyakoroljál” — „A szabadság jókor megtanítja az embert uralkodni maga felett...”'— „Minden munka erősít és neveli képességünket ...” — „ .., Bárhol kezdjük a munkát, mindegy, a födolog csak, hogy hozzáfogjunk és komolyan foglalatoskodjunk vele” ... Ám a két Eötvös: az öregedő, keserű csalódások és tapasztalatok sújtotta, de hivatástudatát íel-nem-adó bölcs apa,' a költő, az író, a gondolkodó, a politikus és közéleti férfiú, József, valamint bontakozó tehetségű kiváló fia, a fizikus, Lo- ránd viszonyát legszebben mégis annak a levélnek egy hosszabb részléte szemlélteti, melyből e cikk homlokára. mottóként, a leghangsúlyosabb szavakat tűztük. — 1870. március 19-én írta ezt az apa, a keltezésnél „Képviselőház” jelzéssel. (A sietős búcsúzásra ezzel a fordulattal tér rá: „Szavazni kell — - isten áldjon meg.”) A megszólítás és a befejezés — mint mindig — itt is a szokásos és tisztesen egyszerű „Kedves fiam!”. illetve „Szerető apád — Eötvös”. Azt a bizonyos szépen szemléltető hosszabb részletet pedig, melyet jeleztem, ide iktatom: ...........az utolsó időben t apasztaltak igen leverőleg hatottak reám. — Nemcsak kultúránk, de intelligenciánk sokkai alantabb fokon áll. mint valaha gondoltam, s így sokról kellj lemondanom, mi élelem reménye volt, legalább annyiban, hogy amit dolgozom, annak eredményét nem fogom látni. — Feladatom alig más, mint hogy a jövő építményeinek helyet csináljak. és a haladásnak útjait egyengessem; s mert végre mindenkinek személyes indokra is van szüksége, mely öt buzdítsa, én azzal vigasztalom magamai, hogy te majd folytatni fogod mivemet, és így a magyar kultúrának és tudományosságnak megalapítása ha nem is az én, legalább kettőnk nevéhez lesz kötve. Kollektiv dicsőségünk . .. . . . Jót kívántál névnapomra; a legjobb, mit isten velem tehet, az, ha addig élek, míg mint az emberiség hasznos tagját s mint megelégedett embert láthatlak.” (Kiemelések tőlem, Gy. I.) — Csupán addig adatott élnie Eötvös Józsefnek, a kiváló apának, míg méltó fiát ezen az úton elindulva, jó „pályakezdőnek” láthatta. Eötvös Loránd azonban valóban folytatta — más „szakmában” — atyja „mivel”. Nem elsősorban rövid kultuszminiszterségével, valamivel hosszabb időszakot felölelő akadémiai elnökségével, hanem tudósi, oktatói, ismeretterjesztő és tudományszervező tevékenységével — tehát: az eötvösi életmű szellemében. Ennek részletezése, vagy olyan gyakorlati tetteinek említése, mint az Eötvös- kollégium és a Matematikai és Fizikai Társulat megalapítása, a tudós- és tanárképzés színvonalának emelése: túllépné e cikk kereteit. Hiszen szűkre szabott célunk csupán a figyelem felhívása volt Eötvös József most megjelent Leve- íei-re, s köztük is főként a fiához írpttakra ... ■ Mert — ahogy oly szépen állapítja rheg Sötér István, Eötvös József monográfusa „A sas és a serleg — Akadémiai arcképek” című könyvében — „Eötvös Lo- rándban, a fizikusban Eötvös József, a költő és a gondolkodó is folytatódik... ... és az ő működésük két olyannyira különböző területen egyazon lényeg kétfajta megnyilvánulása.” Eötvös József Végrendelet-e valóra vált: neve fönnmaradt, s „márvány- szobor helyébe” csakugyan „eszméinek gyözedelme” lett az „emlékjele”. És „eszméinek gyözedelme”: fia életműve, majd: keltejük közös öröksége, az az „egyazon lényeg”, melyet az osz- tálytársadalomban a két nagy Eötvös sem tudott töretlenül kibontani, mely csak a mi korunkban és kezünkben vált igazán hatékonnyá, híven *— mert rajtuk túl is haladva — .megőrzötté ... — Figyelmükbe ajánlom hát Eötvös József leveleit, köztük mindenekelőtt a fiához írottakat; e levelek emberi hangját, bölcs és időtálló gondolatait. Gondolatokat, melyeket egy 'tehetséges és hasznos ember érzelmein át szűrt le nagy tehetségű fia számára. Oly- Icor — ma rrfár kissé ódonnak ható — pátosszal. ,Ám mindig — pénzgondokról, családi ügyekről szólva is — költői színnel és írói szinten. E levelek nem csupán fiához — és a többi sok más címzetthez — szólnáli! Tartalmuk egy része: elavult; lényegük: pedagógiai és etikai sugárzásuk azonban — haladó hagyománykincsünk elévülhetetlen tartozóim. Ösztönöz, példát ad, erőforrást jelent. Eleven történelemként: „az élet tanítómestere” .......... G yárfás Imre I ' KALÁSZ LÁSZLÓ: i | a Világ tág járatait , légin k á b b nekünk kell ' kitérnünk I barmiul hajlanak az utak i i lepnénk talpakkal kerekekkel i jövendő! dőlnek a kövek! , mélyülnek folyvást újabb ' árkok J (alpunk-kcrckünk fúrt ■ rohan i i [ van-e jönnünk honnan s i hová? 1 liomány a múlt s'a végtelen i futnék én innen bárhová? ] s bátrabban ha jönnél i velem? Tellingcr István munkája Perlekedés __ A í*«np egye rne6 • — * 1L t Kavasánszky Dezső anyagkönyvelő még szalonképes káromkodást se szokott megengedni magának, felesége — jó kedvében Gizus, haragjában tüntetőén Gizella — joggal ütötte fel a fejét. — Mi baj, Dezső? —szólt ki a konyhából kíváncsian. — Már megint párbajoztál a képeddel? — Ezzel az alakkal fogok, ha nem tartja meg a véleményét magának. Misz- likre vágom! Gizus otthagyott csapol- papot, besietett a fürdőszobába, s egyenest az ablakhoz. A nyolcemeletnyi mélységben senki se mutatkozott. Értetlenül vette szem- ügyre férjét — este még semmi baja se volt... A penge — mint valami hó- gyalu — árkokat szántott a szappanhabban. Dezső közelebb tolta arcát a tükörhöz, vizsgálódva, nem kell-e még egyszer végighúzni rajta a borotvát. — Megáll az ember esze! — mordult. — Még nem állt meg?! — Gizus hangja magyarázatot követelt. — Képzeld, mit mondott ez az alak! — A férfi bal keze ujjaival lefogta a bőrét, hogy ne húzódjon a borotva után, szemével intett a zsebrádió felé — a reggeli krónikát sose mulasztja el meghallgatni, a polcon heverő dobozból most tánczene szólt. — Mit?! — Az asszony türelmetlen volt, a lej bármelyik pillanatban kifuthat. — Az időjárásjelenfés után beköpi: vidámodjunk, ma sem lesz eső! — Dezső szeme villámokat szórt. — Neked elmentek otthonról ! Gizus ,az utolsó pillanatban öntötte nyakon a iel- luvalkodott tejet. Eloltotta a gázt. Kávét csurgatott a tejbe. Két kanál cukrot vetett bele, s kavarni kezdte. Tekintetével megkereste az órát a konyhai kredencen. Minden beütemezés szerint történik, fél nyolc előtt öt perccel a „nagyságos úr” elfoglalja helyéi az asztalnál, törzsét kissé előre vetve. megszemléli a terítéket, cuppogva fontolgatja, melyikkel kezdje — mint akinek gyerekszobája volt, nemcsak választékot követel, azt is megkívánja, hogy a mai reggeli ne hasonlítson a tegnapihoz. Hirtelen rámutat kedvencére, a hosszú, valamint hegyes, ekős paprikára. — Mennyibe került?! — mordult ingerülten. — Mint tegnáp, tegnapelőtt, azelőtt — kettőötven darabja. — És ez a kapcabetyár felszólít, vidámodjam, ma se várható eső — valósággal felordított — Strandolhatunk! Kirándulhatunk! Az asszonyÄS egyedül magát hibáztathatja. Nekiállt mosogatni. Meg- langyositolta a forró vizet, annyira, hogy elbírja a keze, és erős sugárban eresztette az edényre. — Gizella! — csattant a férj vészjóslóan. — Ezt nem tűröm! A gázkutak nincsenek kiapadóban. Dugd be a mosogatót. Eressz bele meleg vizet, a' másikba hideget öblítőnek — vízszűkös időkben ne pocsékoljunk! Ez parancs! — Kavasánszky! Milyen hang ez?! — Az asszony csípőre kapta a kezét ~ mérgében nem „Dezsözötl” — és a víz csak úgy ömlött ... *— Gizella, az égre kérlek — fogta könyörgésre a dolgot — ne pocsékold a vizet. Majd ha megint tele a Duna... — Kiábrándító vagy. — Az asszony íintorgott, de azért fordított a csapon. Méltatlankodva berzenkedett. — Úgy beszélsz velem, mint valami háztartási alkalmazottal. — Tévedés! — Kavasánszky mosolyt erőltetett arcára. — Egy háztartási alkalmazott úgy itthagyna, többé nem nyitná rám az ajtót. — Ezek szerint alábbvaló vagyok egy cselédnél?! — Gizus, ne erőltesd a dolgot — szólt békülélce- nyen Dezső, mikö'zben vajjal kent egy kettévágott zsemlére. — Jól tudod, mennyire becsüllek, s mivel nemes. gondolkozású embernek tartalak, meggyőződésem, hogy egyetér- tesz velem. Kavasánszky telt szájjal beszélt, sürgette az óra. — Hadd emlékeztesselek' az esti jelenetre. Mit mondtál, amikor az az asszony — tudod, a tizedikről — kiment a'fazék vízzel? Idézem: „ökölbe szorul a kezem, ha arra gondolok, hogy a földszinten, az első, második emeleten minden családtag tele ereszti magának a kádat — ilyen nehéz időkben zuhanyozással is beérhetnék.” — Egy mosogatáshoz mennyi viz kell?! — védte' igazát az asszony. — Sok kicsi, sokra megy. Hány konyhai csap lehet ebben a városban? Mondjuk, ötszázezer. Teszem azt a szükségesnél mindenki harminc literrel többet használ. Mennyi az, elvtársnő?! Írd és mondd: 15, azaz tizenötmillió liter — egy kétmilliós város lezuhanyozhatna vele. A nagy számok törvénye ■— komisz törvény, ha pazarlásról van szó. — Gondolod, a te papolásodtól mostantól kezdve mindenki észhez tér? — Gizus előre pironkodott a „beütemezett” választól, ami nem is váratott sokáig magára. — Ne erőlködj, Gizus, nem fogom megváltoztatni rólad alkotott jó véleményem. Jól tudod, mit gondolok én erről — a saját lelkiismeretemmel szeretek jóban lenni. Otthonomban megkívánhatom, hogy rend legyen. S ebben hiba nincs. Este én leszek a „soros mosogató” — nézz majd a körmömre. — A bemondó borított ki ennyire, nem valami más? — íaggatózott az asszony. — Ez is — Dezső a zöld .paprikára bökött. — Az istennek se adja alább. Ismersz, determinista vagyok, tudom, mennyire kellene már az, amit a bemondó ki nem állhat. Mit gondolsz — hagyta' hirtelen abba az evést — a rádióbemondó a maga szakállára szövegelhet? A sajtó tele a súlyosodó aszály gondjaival, a tv megrepedezett földet mutat, sőt, a rádió is dramatizálja a problémát — erre jön ez az alak... Jó. hogy meg nem vágtam magam a dühtől. Tisztában vagyok azzal, óhajjal esőt nem csi- náihalun k. — Bizony nem — vágott közbe Gizus, s leckeszerű- en mondta: — Az időjárást tudatunktól független törvények irányítják. — Fején találtad a szöget! — harsánykodott gunyorosan a férfi. — De — és a kezét magasba lökte — illetlen dolog egy országos gondot ilyen arcátlanul kicsúfolni. Látod, az én hangulatomat is mennyire elrontotta, pedig a kedvetlenség nincs jó hatással a termelésre. — Órájára tekintett, s menten felpattant. — Csakugyan, a termelés! — kiáltotta. Megcsókolta feleségét, aki fanyalogva mondta: — Te, a társadalom élő lelkiismerete! hogy az isten áztatná meg a bőröd! — Az lenne jó! — dör- mögte a férfi távoztában. A zsebrádió balban jelzett, majd: „Nyolc óra. Híreket mondunk.” Az asszony besielett a fürdőszobába, felkapta a készüléket, meglengette a feje fölött, és őszinte felháborodással sziszegte: — Te, ha az emberemnek megmossák a fejét a késésért, feljelennek! Elrontottad a kedvét, és engem is hogy kiborított az a... az a ... Szegyeibe kimondani, amit gondolt — az a mafla”. ! i j Gulyás Mihály
