Észak-Magyarország, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-05 / 210. szám
ÉSZAK-MAGYAROR5ZÁG 4 1976, szept, 5,, vasárnap Képtár, új vezetővel Egy fél esztendeje, ez év március elsején vette át a Herman Ottó Múzeum Képtárának vezetését Dobrik István fiatal művészettörténész. Nem volt idegen számára a Képtár, hiszen a közelből, Szikszóról származik, ott diákoskodott, majd az ottani gimnáziumban tanított, szervezője, irányítója volt a. Szikszói Kisgalériá- nak, s így a Herman Ottó Múzeum Képtárával „hivatalos” kapcsolata is volt. Többször szerepelt kiállításokon, mert nemcsak művészettörténész, hanem festő is, bár a festészet mostani munkakörében a művészeti-közművelődési munka után sorakozik. (Dobrik István olyan képtár vezetéséi vette át, amely már országos hírnevei mondhatott mayáénak; jól szervezett, gazdag, értékes képanyaggal rendelkező intézmény. Elődje dr. Végvári Lajos művészettörténész, a Képzőművészeti Főiskola egyetemi tanára példamutató módon végezte a Képtár álló- mánybeszerzósét, gyarapítását és munkássága ina is igen sokat segít utódjának. Szaktanácsadóként dolgozí k továbbra is a Kaptárban.) Egy léi esztendő után hogyan látja munkáját, a vezetése alatt álló intézmény helyzetét, terveit a képtárat vezető művészettörténész? — Amikor én a Képtárhoz kerültem, már megyei irányítás alá tartozott, a Herman Ottó Múzeum részeként. De ismertem még azokat az időket is, amikor a város nagyobb művészeti szervezetének, illetve intézményhálózatának részeként működött. Ügy érzem, hogy a megyei irányítás az önálló Képtár fejlődésében sokat jelentett, hiszen a városi, intézmény- hálózathoz tartozás ■ több megkötöttséggel járhatott. Igen jelentős dolog, hogy a megyéhez átkerülve, a Képtáré lett a múzeum kezelésében volt régi képzőművészeti anyag, mintegy 700 darab műalkotás. Ez az állomány a képtári korábbi anyaggal egyesülve most már igen jelentős. , Végvári Lajos professzor koncepciózussága, bővítési szorgalma, rendkívül lelkes munkássága tette olyanná ezt a Képtárat, amilyenként én átvehettem, s ezért csak köszönettel tartozom neki, s nemcsak a Kép-, tár, mint intézmény igényli és várja további segítését, hanem személy szerint én is. Tevékenységünk a kívülálló számára csendesnek, nyugalmasnak látszik, azonban rendkívül 'sokrétű. A gyűjtemény kezelése, tudományos feldolgozása, kiállítások rendezése, különböző kiállításokhoz az anyagok összeállítása, a megyében levő kisgalériák I’AKOLITÍS ISTVÁN: Ritmusgyakorlat Józsi bátyáin fedezte föl ezt a ritmikus-rimes cégtáblát: Vá-mos Já-nos bádo-gos perme-tezö koszi-tó A „kcszítő”-t persze két l-vcl óbégaítuk. Menetelni is lehetett rá, recitálva a szöveget a bicegő mester ablaka alatt. A bádogosmühcly — szerencsénkre — az udvar hátsó traktusában volt. szakfelügyeletének ellátása, mind-mind a mi dolgunk. (Mini említettük, Dobrik a 20 kilométerre levő Szikszóról jött, a miskolci élet mégis új számára. A miskolci képzőművészeti légkör, amelyben neki dolgoznia kell, a képzőművészek egymással való kapcsolata, a művészek és az intézmények viszonya, általában a miskolci képzőművészeti élet so/c- sok vonása még idegen, nehezen emészthető számára. Friss szemmel nézi a helyi képzőművészeti életet és a fiatalos lelkesedésben talán kevesebbel számol a művészi közösségeit életének eszményi képe és re realitás közötti különbséggel. Nehezen érti még, hogy a miskolci művésztelep, a miskolci művészeti élet kevés kohéziós erővel rendelkezik, főleg nincs iskolateremtő ereje, és az itt lakó művészek egymás mellett élése nem ritka esetben sokkal inkább lakótársi, mintsem alkotótársi kapcsolat. A Képtárnak az élő művészettel viszonylag kevesebb a kapcsolata, de neki mégis itt, ezen a Miskolcon, ebben a közösségben kell dolgoznia. Es eredményesen kell dolgoznia.) A továbbiakban a Képtár művészeti-tudományos és művészeti-közművelőd esi munkájáról beszélgetünk. — Vegyük előre a művészeti-közművelődési feladatokat. Elsőként a saját helyi rendezvényeinket kell említenem, majd a magam és Végvári Lajos által végzendő művészeti ismeretterjesztő munkát és a megyei kiállítások rendezését. Egyik első feladatom lesz, szeptember •20-án, a képzőművészeti világhét időszakában egy tanácskozás a megyében levő kisgalériák vezetőivel, valamint a jelentősebb kulturális centrumok képzőművészettel foglalkozó munkatársaival. E tanácskozáson a kisgalériák és a megyei egyéb kiállító szervek tárlatainak koordi- náltsága lesz a legfontosabb témánk. Jelenleg a kisgalériák körül sok intézmény bábáskodik. Szeretnénk a megyei kiállításokat szervezettebbé tenni, azok anyagi bázisát hatékonyabban biztosíttatni, a színvonalat emelni, még jobban szolgáltatni e szervekkel a vizuális kultúra becsületes terjesztését. A művészek élő anyagain felül a Képtár múzeumi vándoranyaggal is tudja segíteni a vidék jobb ellátását. A Magyar nemzeti festészet című sorozatunkat folytatni szeretnénk. Szeptember 25-én zár be Holló László kiállítása, és a múzeumi hónaphoz kapcsolódva tíklóber 9-én nyitjuk meg Koszta József kiállítását, amelynek anyagát Szentesről kapjuk, cserekiállítási anyagként. Novemberben Szinyei Merse Pál munkáinak kiállítását tervezzük - és decemberre szerepel a tér- ■ veink között Tornyai János és Medgyessy Ferenc anyagainak bemutatása, ez azonban már áthúzódik nagyrészt a következő év januárjára. Ezek mellett az időszaki kiállítások mellett természetesen folyamatosan látható két állandó kiállításunk, A XX. század magyar festészete című nagy anyagunk, valamint a Kondor Béla hagyatéki anyaga, amely további grafikai lapokkal és egyéb Kondor-hagyatékokkal bővül. Művészeti-közművelődési munkánkban ezek a legkiemelkedőbbek. Művészeti- tudományos munkánkból megemlítem, hogy Végvári Lajos elkészült Imrch Zsig- mond kismonográfiájával, most a miskolci művésztelep- ről ír. én pedig Mokri Mészáros Dezső kiállítására és kismonográfiájának elkészítésére készülök, és szeretném megírni a miskolci grafikai biennálék értékelő történetét. De ez utóbbi még csak mint tervekben el bennem. A Herman Olló Múzeum Képtárán;! ic látogatottságát, mint arról mi magunk is többször írtunk, de országos sajtóorgánumok is szóvá tettek. igen rossz irányban befolyásolja a megfelelő eligazító propaganda hiánya. Nehéz megtalálni, a városba tévedő idegen szinte csak véletlenül bukkanhat rá. — Propagandánkat szolid keretek között, kulturáltan, különféle Írásos anyagokkal igyekszünk végezni. A Kossuth utca elején való figyelemfelhívással régóta foglalkozunk, sajnos, rajtunk kívülálló okok miatt nem tudunk előrehaladni. Az utca sarkára elhelyezendő ideiglenes eligazító, figyelemfelhívó táblára feltétlenül szükség lenne, az illetékes városi hatóságok azonban városképi, utcaképi okokra hivatkozva nem járulnak éhhez hozzá. Majd ha elkészül a több mint fél.évtizede üresen álló saroktelken az oda tervezett .szolgáltatóház, akkor oda felszereltethetünk jóváhagyott propagandaeszközt. De mi már vagyunk. A szolgáltató- ház meg mikor lesz? (Ez utóbbi gondolathoz érdemes még feljegyezni, hogy a vár őstörténeti emlékű Kossuth utca és a Széchenyi utca sárimról lebontott épületek helyén levő gazos lelek és plakátkerítés sokkal inkább rontja a városképet, mint rontaná azt egy művészeti-közművelődési intézményre utaló eligazító tábla. S abban Dobrik Istvánnak nagyon igaza van, hogy a Képtárat máris keresik, a telekre tervezett létesítmény pedig még csak a jövő. S nem is tudni pontosan, mikori jövő. Egy országos hírű közművelődési intézmény propagandája nem kapcsolódhat. elválaszthatatlanul egy telek nagyon elhúzódó beépítéséhez.) Benedek Miklós RUONAI GABOÍt: Órák Elet pokolgépei — lüktetnek az órák. Csak a robbanást veri vissza a valóság. Testünk zenélő doboz? Szívünk is csak óra. Milyen halált programoz időzített sorsa? 4 9/i 1 JL Lj J Színhá cy Hagyományaihoz híven idei évadját is vidéki turnéval kezdi a 25. Színház: Baranya, Bacs, Borsod megye után ezúttal — szeptember 10. és 20. között — Szabolcs-Szatmár megyét keresi fel. Most is elsősorban olyan településeken, falvakban játszanak, ahol eddig alig, vagy még sohasem fordult meg színházi társulat. A 25. Színházat két éve kereste meg a Szabolcs- Szatmár megyei Tanács azzal a kéréssel, hogy vendégszerepeljenek náluk. Így kerül sor most a tíznapos útra, amelynek során kilenc helységben két darabot mutatnak be a közönségnek. Csenger- ben, Jánkmajtison, Fehér- gyarmaton, Tiszabecsen és Vásárosnaményban a Has című NDK vígjátékot játsszák, míg Hodászon, Mátészalkán, Szatmárcsekén és Tarpán a Jancsó Miklós által rendezett Vörös Zsoltár kerül színre. A 25. Színház két fiatal színészt szerződtetett a főiskoláról, Fapadimitriu Athi- nát és Nagy Sándor Tamást. Az iskola kapujában Bozsik István rajza Könyv, toll, tinta, ceruza bújjátok a táskába — bújik elő egy cérnavékony hangocska valahonnan a bokrok közül, inkább úgy, mintha a hangocska tulajdonosa kizárólagosan a maga kedvtelésére énekelgetne. S ahogy a ház körüli járdalapokon kop- pan a lépés, hümmögéssé is csitul, hogy végül előbukkanjon — némi zavarral az arcán Bea. Teljesebb nevén M. Beáta, aki néhány héttel korábban még nap mint nap kiigazította a derekát, ha csupa vél ellenségből megkérdezték tőle a házbeliek: — Ugye, te mar iskolás leszel? Így hát többé-kevésbe kötelességének is érezte mindenki, hogy amikor levihar- zott a lépcsőn az elmaradhatatlan görkorcsolyával, íel- tegyék neki a már emlegetett kérdési. Már csak azért is, mert azonnal a füléig futott a szája, ahogy a rövid, tömör válaszokat megadta. — Hát persze!... Megvettük már a táskát. Igen, a l:ü~ zelcsomagot is... A köpeny? Azt, még nem — közölte a minap, de rögvest hozzátette: — Az anyukámmal bemegyünk majd... S mondom, mintha minden egyes válasznál nőtt volna legalább egy centimétert. Legalábbis ez volt a látszat. Most meg zavarba jön, hogy rajtakapták. — Csak nem ment el a kedved a sulitól — kedé- lyeskednék, de csak ingatja a fejét. — Ah, azt nem, csak sajnálom az ovit. Tetszik tudni, az is jó volt...'De majd hétfőn bemegyek. Onnan megyünk át az isibe. És már megint a füléig ér a szója. Ö már csak ilyen.— A fiam, az biztosan jól fogja érezni magát, de a lányom!... Attól, őszintén, lélek egy kicsit. Már az oviban is több baj volt vele .;. Az ismeretlen ismerős — van ügy,' hogy naponta találkozunk az utcán, ahogy ikreit kiséri a közeli óvodába — szülői önteledtséggel kezdeményezi a beszélgetést, ahogy összekerülünk az egyik boltban. Senki nincs ott rajtunk kívül, s amíg teszi a dolgát, mesél. — A fiú, az nagyon önálló, nem kell félteni. Most is mindig azzal ébred, hány nap van még hátra. De a kislány egészen más ... mindig félős voll, nehezen barátkozott. Valamelyik nap azt kérdezte: ugye nem bánt a tanító néni, ha nem tudom a leckét... Valamelyik nagyobb ijeszthette meg .. — Elmúlik az ilyesmi — nyugtatom. — Mondtam én is, hogy ne hallgasson az ilyen butaságokra. De hát a gyerekek mát csak ilyenek. Egyik-másik örül, ha rémisztgeti a kisebbet. — Elmúlik 1— ismétlem — egy-két nap alatt elszáll a félelem. Az anyuka elneveti magafc: — Persze. De a hangjában még érezni némi feszültséget. S azután hozzáteszi még. — Van egy nagyobb lányom is. Már hetedikes. Ö majd biztosan segít a kicsikkel foglalkozni.., B. Évi viszont roppant otthonosan mozog az iskola világában. Zsolti, a testvére tavaly élte át ezeket a napokat. Ö, szó ami szó, mostanában folyton zsörtölődik, rövidnek találta a vakációt. Évi viszont elemében van. Most már nemcsak a ven-' dégségben, testvérváróba lépi át az iskola küszöbét. —r A tesóm — így: lesom és nem testvérem! — mondja — lusta. Anya is mindig veszekedett vele, hogy gyakoroljon. De ö a nyáron is olyan levelet irt, amikor a Balatonnál volt, hogy a macskakaparását nem tudtuk elolvasni... — Te sem tudtad? — érdeklődöm. — Még én sem — rebben a szempillája, de ezután mégiscsak „töredelmes vallomást” tesz. — Én még nem tudok olvasni... —- Aha ,.; •— De majd megtanulok! — Remélem is... — Akikor majd írok neked levelet. Jó? — Elvárom.. „ — Meg írok az óvó néninek is. Mert tudod, öt sajnálom egy kicsit. De hát megnőttem. S hat és fél éves lényének teljes öntudatával telte hozzá: — Tudod, ez a gyerekek sorsa, megnőnek.. $ Azt hiszem, Bea volt, aki megkérdezte: — Ugye, te is jártál iskolába? — Jártam bizony. Az anyukád is járt, az apukád is... — És szerettél tanulni? — Azt hiszem ... — Én is szeretni fogok., S ezután valamivel -félén-' kebben hozzátette. — Csak félek, hogy nem fog mindig sikerülni... De iiát az, hogy „sikerüljön” — szerettem volna elmondani neki, de úgysem értette volna meg — nemcsak rajta múlik. Rajtunk is... Hogy a minden évben az iskola küszöbén toporgó kisdiákok ne veszítsék el soha a hitüket. A hitüket az iskolában. Csutorás Annamária j
