Észak-Magyarország, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-26 / 201. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 201. szám Ara: 80 fillér Csütörtök, 1976. augusztus 26. Munkaerő-kapacitás és termelés és lett A munkaerőhelyzettel, a termelőmunkával kapcsolatos vizsgálatok már korábban megállapították, hogy vállala­tainknál a népgazdaság minden területén található ki­használatlan munkaerő-kapa­citás. A tapasztalatok szerint átlagosan a munkaidő 15—20 százaléka vész kárba. Ezért fogalmazta meg a párt XI. kongresszusa, hogy a munka­erő-gazdálkodás hatékonysá­gának emelése — a rendelke­zésre álló munkaidő jobb ki­használásával — az V. ötéves tervben előirányzott felada­taink teljesítésének egyik leg­lényegesebb előfeltétele. A kormány munkaprogramja — a kongresszusi határozatok megvalósítására — a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság­nak is számos ellenőrzési fel­adatot írt elő a munkaerő­gazdálkodás javítása érdeké­ben. Ennek megfelelően ez év októberében országos vizsgá­latot kezdenek annak megál­lapítására, hogy a vállalatok a rendelkezésükre álló mun­kaerőt termelési feladataik­kal összhangban, tervszerűen és szervezetten foglalkoztal- ják-e. A népi ellenőrök a fővá­rosban és kilenc megyében vizsgálják felül a jelenlegi gyakorlatot, s ezzel segítsé­get adnak a munkaerő-gaz­dálkodás tartalékainak feltá­rásához, illetve az élőmunka jobb hasznosításához. Kiter­jesztik a vizsgálatot a hagyo­mányosan nem normázott te­vékenységekre is, amelyek­nél a munkaidő, illetőleg a munkaerő-szükséglet tervezé­se, a teljesítménykövetelmé­(Folytatás a 2. oldalon) Eliiökválasitisi kampány oi ÖSA-lan Az Egyesült Államokban az elnökválasztási kampány előkészületei kötik le mind­két polgári párt politikusai- , nak figyelmét. Ez akadályoz­za az amerikaiak millióit izgató komoly belpolitikai kérdésekkel való foglalko­zást. Sem a republikánus kormány, sem a demokrata- párti ellenőrzés alatt álló kongresszus nem lépett fel az utóbbi időben r.'.yan kőnk. rét kezdeményezéssel, amely az amerikai dolgozó tömegek helyzete miatti aggodalmat tükrözte volna. Ehelyett l mindkét párt propaganda cé­lokból kölcsönösen vádakat szór a másikra. A belpolitikai kérdések megoldásában tapasztalható huzavonával egyidejűleg a kormány és a kongresszus készségesen kielégíti a kato­nai-ipari komplexumok és a monopóliumok szüntelenül növekvő igényeit. A törvény, hozás gyakorlatilag már jó­váhagyta a Pentagon minden eddigit felülmúló, 113 mil­liárd dolláros költségvetéséi. A katonai költségek emelése egyre erősödő tiltakozást vált ki a közvéleményből. r Giscard d'Esiaing francia köztársasági elnök szerdán délután a pártonkívüli Ray­mond Barré eddigi külkeres­kedelmi minisztert nevezte ki miniszterelnökké. A BNV területén megnyílt az AGROMASEXPO '76 nevű nemzetközi mezőgazdasági, élelmiszeripari gép- és müszerki- áüítás, valamint vásár Borisz Volinov és Vitaiij Zsolobov szovjet űrhajósok jelentették Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP Központi Bizottsága titkárának, hogy teljesítették a Szaljut—5 űr­állomás legénységére bízott feladatokat és hogy a Szojuz —21 űrhajó leszálló egysége a megadott térségben sikere­sen ‘Földet ért. A Szaljut—5 űrállomás és rendszerei normálisan mű­ködtek. nagyfokú megbízható­ságról tettek tanúbizonyságot. Sikerült minőségileg új tudo­mányos anyagok birtokába jutni, amelyek elősegítik a kozmikus technika és a nép­gazdaság további fejlődését. A Szaljut—5 állomás folytat­ja önműködő rendszerű repü­lését. Az űrhajósok köszönetüket fejezték ki Leonyid Brezs- nyevnek, amiért állandó fi­gyelemmel kísérte a kozmi­kus technika fejlődését és az űrhajósok sorsát, majd to­vábbi jó egészséget kívánlak neki. 48 napos űrutazás után Vo­linov és Zsolobov szovjet asztronauták, akik a Szal­jut—5 fedélzeten bonyolult tudományos feladatokat ol­dottak meg sikerrel, vissza­érkeztek a Földre A PVC—III. építkezésein Műszaki konferencia a BVK-ban A negyedik ötéves tervben kiemelkedő eredményeket ért el a Borsodi Vegyikombi­nát. öt esztendő alatt három alkalommal nyerte el a Ki­váló Vállalat címet, majd az elmúlt évben a Miniszterta­nács és a SZOT Vörös Zász­laját. A nagyszerű sikert, a jó eredményeket nem új ter­melőkapacitások létrehozásá­vá), hanem intenzív fejlesz­tési módszerekkel, ' jobb munkaszervezéssel érték el — hallottuk a Borsodi Vegyi­kombinátban tegnap meg­tartott műszaki konferencián. Az első fél esztendő gazdál­kodásának helyzetét össze­gezve Körtvélyes István igaz­gató megállapította: a mű­trágyatermelés kivételével maradéktalanul teljesítette az előirt feladatokat a kombi­nát, A jó munka eredménye­ként az esztendő első tel évében 8.2 millió forint anyag- és energiamegtakai i. tűst is, elértek — a közel­múltban elkészült vállalati mérleg szerint. — Az első félévi nyereségtervet szintén teljesítette, illetve túlteljesí­tette a vállalat. 1980-ra a jelenleginek két­szeresére növekszik a gyér termelése, ami évi 20 szá­zalékos termelésnövekedést jelent. A gyúr jövőjét a fej­lesztés távlatait a most ki­vitelezés alatt álló új mű­anyaggyár, a PVC—III. nagy. beruházás határidőre való felépítése határozza meg. A It milliard forint költséggel épülő gyár hazánk egyik leg- n agy óbb beruházása, s a ter­vek szerint 42 hónap alatt kell felépülnie. A jövő év decemberében már meg kell kezdődnie az üzempróbák­nak és 1978-ban terméket kell előállítani. Az elmúlt másfél évben lényegében a tervekben elő­írt ütemben épült a gyár. 1975-ben biztató volt mind a pénzügyi, mind pedig a műszaki teljesítés. Kétezer kivitelező 2 milliárd 29 mil­lió forint kivitelezői munkát teljesített, ám ez az eszten­dő ennél jóval nagyobb- tel­jesítést követel: 3.5 milliárd forint értékű munkát kell elvégezni. E feladatra nem készült fel megfelelően az építő- és a szerelőipar. A szükséges lét­számnak csak mintegy egy­ötöde dolgozik' a munkate­rületen, de hiány van gé­pekben, eszközökben is. A kivitelezőkké! jelenleg 1 mil­liárd forintnyi olyan építé­szeti terv van, amelyet még nem valósítottak meg. A le­maradás oka elsősorban a létszámhiány, a jelek szerint nem lehet kedvező változás­ra számítani. Az Észak-ma­gyarországi Állami Építőipari Váltalat már most arra tö­rekszik, hogy 1978-ra cso­portosítson át igen jelentős építészeti munkát, tehát 1977-ben sem tudja felada­tainak nagy részét teljesíte­ni. A feladatok egyeztetésére — a megyei pártbizottság kezdeményezésére — április­ban az illetékes miniszterek részvételével tárcaközi érte­kezletre került sor á BVK- ban. E tanácskozáson szá­mos fontos feladatot jelöl­tek meg, ám az építőipar nem adott érdemben választ. Döntés született néhány ki­emelt építészeti munka ha­táridőre való megvalósításá­ra, de — amint azt az el­múlt néhány hónap igazolja —, az előírtaknak az építő­ipar csak részben tett ele­get. és nem úgy, hogy meg­felelő élőkét koncentrált vol­na a PVC—III. területére. A feladatot úgy próbálta meg­oldani. hogy a beruházás más területéről átcsoporfosi­(Folytatás a 2. oldalon) Mit kínálnak a boltok? Hz ill law ill- iskoiásÉiá i A gyerekek már számlál­jak a napokat: hányat kell még aludni a'z első csengő- szóig? Ilyenkor, az új tan­év előtti napokban a szíilö- ket a vásárlás gondja köti le, az iskolai felszerelések be­szerzése. Érdeklődtünk a miskolci boltokban: milyen árukész­lettel várják a vásárlókat az új tanév elölt? A Centrum Áruház iskola- osztályán 20—25 százalékkal nagyobb a forgalom ezekben a napokban, mint a .tavalyi iskolaév kezdetén. A nagy érdeklődés miatt szeptember 10-ig meghosszabbítják az osztály nyitva tartását. A leg­keresettebbek most is a'z is­kolaköpenyek: . a kék kü­lönböző árnyalataiban kap­hatók a kisebb és a nagyobb méretű lányka köpenyek. Újdonság a hímzett galléros megoldás, A fiú iskoiaköpe- nyek is jórészt műszál as anyagból készüllek. . A Centrumban is kapha­tók az osztályok szeriét elő­recsomagolt füzetek, iskola­szerek: valamennyi füzetet 10 százalékos árengedmény­nyel árusítanak az osztályon. t A Borsodi Ruházati Kis­kereskedelmi Vállalat 102-es ..Tünde'1 gyermekruházati boltjában legtöbben a ha­gyományos és új szabasvo- rffilú praktilon iskolakope- nyeket keresik. Bő választé­kot kínál a bolt lányoknak, fiúknak egyaránt: 130 fo­rinttól 250 forintig kaphatók a különböző méretű köpe­nyek. A BIK 193-as számú pa­pírboltjában már júniustól nagy a forgalom. Közel há­romezer iskolatáskát adtak el eddig. Több mint 15 feie uj típusból választhatnak az idén a vásárlók. A gyei: ekek kedvence a mesefigurákkal díszített, színes hátit »ska! A műbőr táskák — nagyobbak­nak is — 114 forinttól 212 forintig kaphatók a boltban. A 191-es számú papírbolt­ban elmondta«, hogy pilla­natnyitag hiánycikk az első­söknek való postairon. h kék­piros ceruza, s az alsó tago­zatos spirál vonalas tüzet. A hát itáskákból nagy a válasz­ték: a piros, kék mübórtás- kákból 3000 darab várja a vásárlókat. A felső tagozato­soknak való oldaltáska elfo­gyott: az újabb szállítmány a hét végére megérkezik. A tolltartók közül a bőrből ké­szülteket keresik a legtöb­ben: kisebb helyen elfér, és könnyebben kezelhető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom