Észak-Magyarország, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-18 / 169. szám
1976. július 18., vasárnap ÉSZAK-MAGYARÖRSZÁG 5 mmmmmmsammmmms Uj term ételt, megvalósuló program A műszaki fejlesztés eredményei Pár t-végrehajt obi zottsági ülésen az MSZMP tudománypolitikai irányelvei megvalósítását, ezen belül a vállalat műszaki-fejlesztési tevékenységét értékelték a saióbábonyi - magyarországi Vegyiművekben. A végrehajtó bizottság jónak, mind eredményesebbnek ítélte az EMV-ben folyó műszaki-fejlesztési tevékenységet. Külön ■ is elismeréssel szóltak arról, hoev a gyá- műszaki kollektívája az elmúlt években számos új növényvédő szer kidolgozásával és gyártásának megvalósításával segítette a mezőgazdaság kemizálási programját. Hasonló sikereket értek el a műanyagtermékek választékának bővítésében, s általában az úgynevezett váltóprofil kidolgozásában a piaci igényekhez rugalmasan alkalmazkodó m űsza k i - f e j lesztési munkában. A végrehajtó bizottság — amint azt az ülésen elhatároztak — a jövőben is fokozott figyelemmel kíséri az ilyen jellegű próbálkozásokat és eredményeket, javaslatokkal segíti e fontos tevékenységet. Majd a titkár megmondja... Megyénk öt északi településének — Vilmány, Hejce, Fonv, Régéé. Mogyoróska -— közös községi tanácsán, Vilmányban keressük a tanácstitkárt. „Bejáráson” van. Talán várja meg — mondják. Megvárom. Közben idős néni jön, ö is a titkárt keresi. Mi a baj? Valóban, e'z baj; kényszervágás miatt jött. szüksége van felvilágosításra; mi is ilyenkor a teendő. Az egyik tanácsi előadó elmondja, amit tudnia kell. Alighogy elmegy — mint utólag kiderült, kinn az udvaron azért még megvárta a titkárt; biztos, ami biztos. Egy éppen Vilmányban tartózkodó külföldi állampolgár keresi a titkárt, a bejelentkezés — vagy kijelentkezés — módjáról szeretne érdeklődni ... Az éppen el- kapott-ellesett kép egyezik a képlettel: ügyes-bajos dolgainkkal többnyire a tanács- titkárhoz fordulunk. Hogy hányféle apró-cseprő, vagy. nagy körültekintést, felkészültséget igénylő ügyben, jogos vagy vélt sérelemmel, tanácsra, segítségre várakozással keresik Lukacs Józsefei, a közös községi tanács titkárát, ' arról néhány felvillantható, bemutatható kép legyen itt „megörökítve”... Rossz szomszédság... Rossz szomszédság— török átok. Hogy mennyi változatával találkozik egy tanács- titkár munkája során, nehéz lenne megmondani, felsorolni. Többségében két jó szóval is elintézhetnék egymás között ezeket az ügyeket a panaszosok, de jönnek a „pártatlan bíróhoz”, tegyen^ <5 igazságot. — Van két telek — beszél el egy esetet Lukács József. — A két lakóház' a „mezsgye” szélén épült, a házfalak t,.háttal néznek” egymásra. Jött hozzánk a két Szomszéd, mert vitájuk támadt: kinek kell megcsinálni a kerítést. Annak, akinek a „kéménysora'’ szerint ez kötelessége. Igenám. de éppen ez a problémájuk, mert mindkettőjüknek az lenne. Mondom nekik, hogy akkor meg egyszerű a dolog: csinálják meg fele-fele, alapon, még jól is járnak. De ki melyik felét csinálja? Bevallom, ekkor már kicsit dühös lettem, •nem tudtam mást mondani erre: húzzanak sorsot. Ügy is lett: No, csak várjon: azt hiszi, ezzel vége a történetnek? Akkor meg azzal álltak elő. hogy a kihúzott kerítésdrót kinek a telke felé essen ... Családi életek — Szinte minden községben foglalkoznunk kell a családi élet problémáival. Többségben a feleségek jönnek, és elmondják panaszaikat, melyeknek tárgya vissza-visz- szatérően a férj durvasága, iszákossága. Ezeket jegyzőkönyvben rögzítjük, meghallgatjuk a férjet is; olykor elég egy beszélgetés, sok esetben csak a „szeszbarátok'’, ivócimborák társaságáról kell lemondaniuk, hogy javulás történjen az otthoni életben. Néha pedig figyelmeztetnünk is keil a várható következményekre. Vigyáznunk kell és megfontoltan cselekedni minden egyes kérdésben, mert a rosszul alkalmazott megértés, a következetlenség a család egészének a kárára van. Nemrég például felkeresett egy asszony, segítsünk abban, hogy férje — aki terápiás kezelésen van — hazajöhessen néhány, napra. Nemet mondtam, mert ismertem a korábbi problémáikat. Láttam, mikor elment, nem tetszett neki a válasz. Hogy, hogy nem, a férjét mégis hazaengedték néhány napra; a vége az lett, hogy összetörte otthon a berendezést ... A kívülállónak úgy tűnik, népszerűtlen feladat jut egy- egy községben a titkárnak, hiszen személyes sérelmek, panaszok, kérelmek elbírálásával, intézésével szemtől szemben, az „első vonalban” kell foglalkozniuk. A községben mindenki ismerős. az együttélés közvetlen kapcsolatai alakulnak ki az evek során. A tennivaló — Én mindig azt raktározom magamban — mondja Lukács József —. hogy nem személyek megítélésében, nem személyek közötti választásban van tennivalóm, hanem az általuk képviselt ügy, panasz, vita tárgyában kell a jogszabályok ismeretében igent vagy nemet mondanom. határozatot hoznom, segítenem. Azt tartják, senki nem lehet „próféta” a saját hazájában. Négyéves korom óta élek Vilmányban, az öt község tanácsi összevonása előtt a főnyi, regéd, hejcei tanácson dolgoztam, 1963-tól pedig itt, ebben a községben. Ügy érzem, amennyit én adok ■j— közelségben, meghittségben, a bizalom jegyében — azt meg is kapom. — Nincs is akkor haragosa ... — Részemről nincs és nem is lehet harag. Az emberek sokfélék egy kis településen is. Nem szeretek áltatni, hiábavalóan reméltein! senkit. A nemet is ki kell mondani — ha szükség van rá — és ki is mondom. Az előbb helyismeretről, emberismeretről beszéltem. Nekem az is előnyöm, hogy tudom, kinek hogyan kell megmondanom a mondandómat. Az persze előfordul, hogy látom, már ott, nem tetszik neki. Van aki később visszajön, azt mondja: titkár elvtáre, igaza volt. Van aki makacsabb, csak hosszú idő múltán enged fel... Tcnagy József A patkolókovács Forró mezőik A hasadozott fűzfarönk, tetején az üllővel mozdíthatatlan. A résen átszűrődő, porszemeket villantó napsugár pihen rajta. A homályban az izmok hajlatán játszó, vibráló, táncoló mélyvörös csak sejteti a nagy üllő felett hajladozó (alakokat. A vízben csobbanva, sisteregve halványul el az izzó vasda- ráb, utolsót kondit! a kalapács, szinte ebédre hív, dél van. Furcsa dolog mindennap látni a szerszámot, amely eldöntötte az életet. Valamikor dobogót helyeztek melléje, hogy az apró emberke felérje az üllőt. Gyengécske kezében a nehéz fogóval, szemében, homlokán az izzó vas sajtolta víz cseppjeivel. A vasüillő a fűzfarönkön gyerekkorától elkísérte. ■ Két évig, amikor katona volt, csak álmában látta, de mire visszatért, már hajolt fölötte. Kovácsinas. Akkor is este locsoltak, hajnalban sepertek. A padló döngölt föld. A beton felpattogzik az izzó vastól. Igaz, hol volt akkor beton? De az iszapos, a kiömlő víztől síkos talaj, reggelre megkórgesedett. Csúszás nélkül elbírta a lábal, míg a karok, vállból le-lezú- duló ereje átadta az üllőnek a test melegét. „A jó kovács akkor érdemli meg a reggelit, amikorra az üllő 'átmelegedik.” Addigra sok pár patkó elkészült. Régi világ. Legjobban talán a műhely őrizte meg a hajdani falusi ipar varázsát! A mindentudó kovácsét. A füstelszívó felett kormos a fal, a mennyezetről lógó korláton sorakoznak a különböző méretű patkók, a nagyság szerint lajstromozott,felfüggesztett fogók. A háromszögű tartókon szerszámok hevernek. Egész a sarokban, a kíváncsi tekintetektől óvó homályban kalapácsok tucatjai. Különböző formák, más és más célok. Mihaszna szerszámok, ma* már nem használják, nincs mait csinálni velük. Együtt haltak ki a löcsös szekérrel, a sok vasalással, ciírázással. Régebben a gazdának két kocsija volt, az igás, meg az ünnepi. Hány fogó is kellett a francia tengelyvégsieghez? (A küllős kerék biztosításának mondhatnánk.) Ügy öt-hat, talán több is, ha már egyszer a kovács is zavarban Van. „Hm! Hadd gondoljam végig. A hosszú szárú, amelyikkel a tűzben tartjuk, aztán a gömbölyű, akkor az is, amivel a tulipános végét felegyenesítjük. Á, mar nem tudom.” Tavaly leltározáskor mindet leselejtezték. Megszűnt a három ember izmait csavaró kerékvasalás. A durva megmunkálású és mégis precíz idomító kalapácsok sorozata, az eltérő nyélhosszú, „sokarcú” fogók fajtái a hajdani mestert dicsérik. Király Károlyt, a kovácsot, akinél ifjú' Tóth Károly — az utód — tanult. A régieknek mindegy volt, milyen ■ a vas, négyzetes, lapos, kör. vastag, vagy keskeny, mindegyikhez volt fogójuk, amivel megfogták, lü/.be tartották, kalapácsuk, amelyekkel formálták, hajlították. Ahány szerszám, annyi művelet. A kovácsélet akkor kezdődik, amikor a tűz izzásában megszületik az első szerszám. A többit már azzal készítik. Az ülések súlyától lapuló kalapácsvég. a saját munka 'vizsgája. Tavaly leltározáskor vagy százat leselejteztek. Nincs szükség rájuk. Kiszolgálták az időt. Ott támaszkodnak sorban a poros sarokban és nincs rajtuk por. Múzeum, az izzó parázs mellett. A kovács a nevüket sorolja. Néha az emlékezet kihagy; az mire volt jó, hogy is hívják? Tóth Károly hat éve dolgozik együtt a társával, Izsó Miklóssal. Mezőkeresztesen, közel a termelőszövetkezet híres lovasiskolájához. A ló - hoz' csak egyikük megy ki. Rápillantani a patára. Majd vissza a műhelybe a lapos- vashoz. Vágni' szem mérték alapján, tűzbe tartani, hu- nyorgás nélkül kivenni, s egy mozdulattal az üllőre fektetni. A másik vár. Kezében a nagykalapáccsal. Sújt, emel, — s ki tudja, honnan kerül kézbe a kiskalapács, amit a társ lendít —, hogy az üllő szarván elnyerje patkóíor- máját a fehéren izzó vasdarab. A forma a vágathoz, a lyukat ütő harmadik kalapács a szabad kézzel együtt emelkedik. A szemet jobb behunyná és csak az eltérő puffanásra, kondulásra figyelni. mint a követhetetlenül gyors mozdulatot figyelni. Nem állom, megdicsérem. Kétkedve nézett vissza. — Huszadik éve, hogy ütöm már. rájöhettem. De azért figyelje. — Hallgattam és figyeltem. A hátaslóra, amely három lábon is békésen állt, a mellső láb csüdjét tartó gondozóra, a kovácsra, aki sebesen verte a patkószegeket. Talán már csak ez a feladat idézi az elszökött múltat. A drága, érzékeny sportlovak, a szekérbe fogott- nagy testű igáslovak még igénylik a jó kovácsot. Halhetenként a. szövetkezet .40 lova ide. a vasalószín elé kerül. A ménes 30 csikójának is ők alakítják a patáját. Közben a pata a bakiira került, a gyorsan mozgó ráspoly alá, hogy a visszacsípett szegek elsimúljanak. A csikók néha tüzesebbek. Olyankor „pipával” szorítják az orrát, kötelet kötnek a lábára, úgy pat- kolják. Ha nagyon vad a ló, kaloda közé vezetik, hasa alá hevedert kötnek, csigával megemelik, a lábát béklyózzak. mert vasalni csak úgy tudják. Az udvaron a színe- hagyott, repedezett kaloda állvány között magasra nőtt a gaz, a libatop, a disznópa- réj. Ott áll a íöcsös szekér romjai mellett, a • küllőhiányos szétszórt kerekek között. A nagykalapácsot pehely- ként forgatja; Valahonnan a háta mögül veszi előre, a nyél végét fogva, hátrahajolva süllyeszti az orrához. Közben mosolyog. Harmincéves, közel száz kiló. -Legutóbb 1965-ben dolgozott itt kovácstanuló. Azóta senki. Estére vállában érzi a kalapácsot. Tóth Károly a me- zökeresztesi kovács. Az útról két kalapácsütés közölt, az üllő válasz-visszhang csendülését és aláfestésként halk surrogást hallani. A fújtató is ventillátorra van cserélve ... Kármán István Fotó: Laezó József Mögöttük csak tarló marad. Emléknek. Bár most senkinek nincs ideje emlékezni az ősszel traktorszántotta földre, a vetög&p szórta szemekre, a zsendülő kalászokra. Ac arató csak a szemet látja, amelyet egyszer is. másszor is kezébe vesz, nézeget; amelyet foga közé fog, megrág. — Jó lesz — állapítja meg elégedetlen, mert szájában érzi a kenyér ízét. Az újét... Zaj és ember. A zaj a gépeké. John Deerek. SZK-k, tehergépkocsik, vontatók zenéje. Ac embernek marad a figyelem. Figyel és izzad. Helytáll, miközben termel. Ac arató — ellenzőnek — a szeme elé emeli tenyerét. Néz . a távolba, körbe a táblán. Gépek, tarló, ringó kalász. A tábla végében már parányi az ember. A lecsur- gó verejlókcseppet meg egyáltalán nem lehet látni. Azt. csak az érzi, aki túri a nap hevét, nyeli a port, aki elviseli a száraz torok szúrását. Zizzen a szalma, ahogy tapossa a láb. felszáll belőle a friss szalma illata Beszív úi a földműves, a porral együtt — ezért érzi, hogy kapar a torka —, a forró levegővel együtt, amely makacsul újabb verejtékpatako ka i fa kaszt Kincs a víz. az üdítő ital, a szódavíz. Húsé végigbizser- geti az átforrósodott testet. Néha jólesik a pótkocsik alá szorult árnyék is, vagy a szellő, mely olykor-olykor átszalad a búzaföldet: felett. Július van. aratás, ünnep. Városon is eszünkbe jut a kenyér, amelynek anyja a föld. a forró mező Ac aratás szép. Sót, több annál. Felemeiöen emberi. (ha) A kalász szülőanyja a föld. A fekete, porhanyós, meleg föld, amely átforrósodik júliusra. Forró, még akkor is, ha csak egy morékra való, amit a tarló közül rése kezébe az ember. Sót, ilyentájt már feketének sem fekete. Színét megszívta a nap. Ellopta nedvét, zörgővé, szürkévé szikkasztotta. Ott még ring a kalász, itt már a tarlót tapossuk. Vakítóan fehér a renden rendezetlenül fekvő szalmaszál. És repedezett a föld ... John Deerek járják a táblákat, meg bordó SZK-k. Ac egykori arató mellett még ha sétált is az ember, elhagyta. Ezekkel csak futva tarthatja a lépést... Lépésváltás. Kaszától a kombájnig. Jobbágy, paraszt. . .. onnan felitről a légkondicionált fülkéből kombáj- nos mosolyog a kalászra. A forgó motolla, a mozgó kaszaszerkezet neki engedelmeskedik. A kalász pedig fejet hajt elölte. Mintha tisztelegne évszázadok küzdelmének és az emberi leleménynek.
