Észak-Magyarország, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-29 / 152. szám

II megye élelmezés-egészségigyi helyzete Megyénk élelmezés-egész­ségügyi helyzetéről és a me­gyei KÖJÁL élelmezésegész­ségügyi osztályának munká­járól tájékoztatta tegnap, hétfőn délelőtt a járvány­ügyi bizottság tagjait dr. Sedláli Ilona osztályvezető főorvos. A sok intézkedés mellett — amelyek a megye köz- . egészségügyi helyzetét javí­tották — szólt a meglevő hiányosságokról, így például arról, hogy az áfészek és a tsz-ek kezelésében levő hús­termelő üzemek továbbra is problémával küzdenek, a Sze­rencsi Csokoládégyár re­konstrukciója pedig olyan hiányosságokkal fejeződött be, amelyeknek a pótlására határozatilag kellett kötelez­ni az illetékeseket. Megtud­tuk a tájékoztatóból többek között azt is, hogy megyénk lakosságának ellátását 4674 élelmezési objektum szolgálja. — Egy megye élelmezés­egészségügyi helyzetének egyik fokmérőjeként az étel­mérgezési esetek számát is tekinthetjük — mondta dr. Sedlák Ilona. Az elmúlt öl évben megyénk területén 126 egyedi, 22 csoportos és 2 tö­meges ételmérgezés történt; 659-en betegedtek meg, kö­zülük 405-en szorultak kór­házi kezelésre. Mint az elő­adó rámutatott: az eevedi ételmérgezéseket a magán- háztartásokban előállított ételféleségek és a kereskede­lemből származó, de helyte­lenül tárolt élelmiszerek okozták. A nyári szezon jel­lemző ételmérgezési formá­jaként említette a gomba­mérgezést és felhívta a fi­gyelmet a hatékonyabb fel­világosító munka szükséges­ségére. Csöpögés téma Töprengek, vajon érdemes-e egyáltalán szóvá tenni mindazt, ami ismét felbosszantott, s gondolom, nemcsak engem. Nem egyszer került már szóba, de érdemben semmi intézkedés nem történt. A figyelmetlen, szabálysértésre hajlamos emberek nem tőrödnek vele, az illetékes intézmény nem reagál. Illetve futó­lag közli, hogy nem tud mit tenni. Vasárnap dél. Huszonöt fok feletti meleg. Az Ady-híd mel­letti villamosmegállóban hárman várakoznak csöpögös fagy­laltot nyalogatva. Azzal szállnak fel a villamosra. Ott nyalo­gatják, csöpögtctik tovább. Nem kiskorú gyerek egyik sem. A kocsiban már van két fagylaltot nyalogató utas. Egyik gyer­mek, a másik felnőtt. A Kazinczy utcánál újabb két fagylalt- tölcsérrel „gazdagodik” a kocsi, a Tanácsház téren már egész csapat fagyialtos száll fel, köztük három Idősebb nő is. A ko­csi rázkódik, a fagylalt csöpög. Egyik ülésen ragadós fagylalt­nyomok. A szerelvényen egyetlen tábla sincs, amely figyelmez­tetné az a fagylaltfogyasztás tilalmára. Pedig a villamos- vasút szabályzatában van ilyen. Amióta nincsen kalaúz, senki sem ellenőrzi az élőállat, az éles, hegyes szerszám, a törékeny holmi szállítását. Már cigarcttázást is láttunk villamoson, bár annak tilalmát egy-ket tizmillimétercs felirat tudatja. Az önző, másokkal nem törődő természetű utasok tudatára — sajnos — nem lehet számítani, a kocsivezetö nem láthatja az utasok nagyobb részéi. De az ajtók mellett cgy-cgy tiltó felirat elférne. Meg a megállóknál is. Ott, ahol az előzetes jegyváltásra figyelmeztetnek. Felnő egy utasgencráció, amely nem is ismeri már a tilalmat. De vajon az utas ruhájának fagylalttal történt beszennyezéséért adott esetben az felcl-c, aki a fagylaltot nyalogatja a villamoson, meg'az autóbuszon, vagy az a vállalat, amely meg sem kísérli az önmaga szabta előírás folyamatos áthágásának megakadályozását? (b) Aláírták a BVK éj kollektív szerződését Alapos, körültekintő mun­kával készült el a Borsodi Vegyikombinát V. ötéves tervidőszakra vonatkozó új kollektív szerződése. Az elő­készületek már 1975. II. lei- évében megkezdődtek. Körlvélyes István, a kom­binát igazgatója az aláírás alkalmával Rendezett néhány perces ünnepségen méltatta a kollektív szerződés jelen­tőségét., valamint azt a de­mokratikus módszert, amely az új „vállalati alkotmány” kidolgozását lehetővé tette. A célkitűzéseket és a szerződés- tervezetet a BVK valamen.v- nvi gazdasági egységénél megvitatták. A viták során összesen 351 észrevétel szü­letett. Tegnap, hétfőn délelőtt ün­nepélyesen aláírták a BVK öt évre szóló új kollektív szerződését. Az okmánvt Körtvélyes István, és Zava- dovics László látta el kézje­gyével. Tegnap a reggeli és dél­előtti órákban csőtörés aka­dályozta a Széchenyi és Sze­mere utca kereszteződésében a forgalmat. A Miskolci Víz­művek. Fürdők és Csatorná­zási /Vállalatnál elmondották hogy a főutca alatt egy száz centiméter átmérőjű, ivóvize', szállító vezeték tört el a va­sárnap délutáni órákban. A vállalat hét fős brigádja tegnap délutánra kijavította a hibás vezetéket, s ismét zavartalan a forgalom. Vasúti baleset Vasarnap Belgiumban kisikluit egy gyorsvonat Hivatalos ada­tok szerint a oaleselnek 11 ha­lottja és 25) sebesül tje van. a sérültek közül 19 ember állapota súlyos Az áldozatok túlnyomó része Párizsba igyekvő, holland turista volt. A szerencsétlenség valószínű okaként a hőhullámot Jelölik meg. melynek következ­tében a sínek deformálódtak. Más szakértői vélemények sze­rint a valló romlott el. Tegnapra a pályatestet rendbehozták. Gépel! és tavak Érdekes kiállítás a Mini-Galériában Sajó men fi fejjék Miskolcon, a tapolcai kcni- pinglábornál Kerekes Gyula. 53 éves rakodógép-kezelő, tiszake- szl lakos a hibás rakodógépet üzemeltetés közben javította. Eközben a gép karja a kerék­hez szorította a szerencsétlen embert. aki olyan súlyosan megsérült, hogy. a kórházba szállítás után életét vesztette. A vizsgálat folyamatban van. Az egri vasútállomáson egy megbil­lent daru okozott halálos bal­esetet: Nagy József, egerszólali lakost szorította a vagonhoz. A 45 éves segédmunkás ugyancsak életét vesztette. A • komáromi vasútállomáson egy gurított va­gon szorította a másik kocsi üközőiének Szabó Gábor 53 éves, helyi lakost és okozta halálát. A tatai nagytó korlátján át­mászott és fogadásból a vízbe ugrott Szűcs László 27 éves. he­lyi lakos és megfulladt, öfehér- tó határában fürdés közben ful­ladt a tóba Vágó Isvlán 21 éves, nyírbátori lakos. Gyomron ugyancsak fürdés közben ful­ladt a strand vizébe Bujdosó Ferenc, tápiószccsöi lakos. A miskolci Művészet; és Propaganda Iroda Mim Ga­lériájában (Kossuth u. 11.) érdekes kiállítás látható nap­jainkban. Grafikák, festmé­nyek, plasztikai alkotások szokták ezt a kiállítóteret betölteni, most pedig tizen­három faragott fejfa látha­tó. Dr. Faggyas István —, akit már korábban éppen e terem mutatott be, mint amatőr képzőművészt, a ke- lemér-egerszőllősi honisme­reti gyűjtőmunka kapcsán pedig, lapunk méltatott — régóta kutatja és gyűjti a Sajó menti községek temetői­ben a faragott sírjeleket, lej­fákat, mint a népi alkotómű­vészet sajátos produktumait. ,v Mintegy félszáz darabból álló gyűjteményének egy ki­sebb hányada az itt látható tizenhárom darab, mely hét községből való. s igen szé- lesréíűen mulatja be e sajá- los népművészeti ágazat je­lenlétét, elsősorban az ózdi járás helységeiben, annak egészen a közelmúltig tar­ló (a legfiatalabb fejfa 1957- ből, Mályinkáról való) ápo­lását, alakulását. Az időjárástól megviselt fejfák kicsit idegenül hatnak a zárt környezetben, de mar­kánsan jelzik egy-egy köz­ség, illetve faragómester tö­rekvéseit a praktikum és az esztétikum ötvözésére, jól mutatják be e faragóművé- s/.et legjellemzőbb vonásait. A tárlat egésze pedig fel­kelti az érdeklődést a gyűj­temény iránt. A Sajó menti fejfák című kiállítást tegnap délután öt órakor nyitotta meg dr. Morvag Péter, a Néprajzi Múzeum nyugalmazott osz­tály vezető-hely éltese. Fürdőzők az Augusztus 20. strandfürdőn Fotó: Laczó József Felborult egy autóbusz Tizeieíen megsérültek a hétvégén A meleg, a megnövekedőn közúti forgalom fokozottabb óva­tosságot követel a járművezetők­től. A hőségben könnyen lany­hul a figyelem, késnék a ref­lexek, a hosszú út álmositó. Mindezek hozzájárulnak a bal­eseti veszélyhelyzetek kialakulá­sához. különösképpen pedig ak­kor, ha a járművezető egyéb­ként is megszegi a kötelező elő­írásokat. Az elmúlt hétvégén Borsod útjain négy baleset történt és a négy balesetnél tizenheten sé­rültek meg. A gyorshajtás, az ittasság ismét súlyos árat köve­telt. Szombaton este a Miskolc és L.yukóbánya közötti úton gyors­hajtás és ittas vezetés követ­keztében eg.v útkanyarban át­tért a menetirány szerinti bá! oldalra személygépkocsijával Bones Sándor vájár és a jármű beleütközött eg.v arra haladó sze­mélygépkocsiba. amelyet Nagy István mérnök, miskolci lakos vezetett. A baleset következtében Nagy István. Nagy Istvánná és Pázmándi Istvánná nyolc napon túl gyógyuló. súlyos sérülést szenvedett, míg ifjú Nagy Ist­ván. Tóth Józsefná és a bal­esetet okozó Bones Sándor nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel került kórházba. Öten megsérüllek annak a budapesti Volárr-busznak az uta­sai közül, amelyik Aggtelek és Trizs között szombaton délután leszaladt az útról és mintegy öt-hét méterrel lejebb betonosz­lopnak ütközött. majd újabb ketméternyi csúszás után oldal­ra dőlve állt meg. Az autóbuszt Pálinkás Sándor gödöllői lako*- vezette és közvetlenül a baleset után műszaki hibára hivatko­zott. ADftása szerint nyomta a réket. egészen a padlóié, de a berendezés nem működött meg­felelően. A felborult autóbusz utasai közül dr. Ha'ász Éva bu­dapesti orvos. Gerdán -János bu­dapesti lakos nyolc napon túl Gyógyuló súlyos sérülést szen­vedett Gerdán Jánosná buda­örsit Fülpcs János ragályi. Lá­zár Gáborná érdügeti és Lávái Jánosná kuritánvi lakos nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset ügyében vizsgálat indult. Bánhorváti és Dédestapolcsány között Mátyás Dezső gyalogos átszaladt az országúton és egy arra haladó személygépkocsi el­ütötte. Sérülései súlyosak, nem életveszélyesek. A mentők a kazincbarcikai kórházba szállí­tották. Kenéz lő és Sárospatak között a gyöngytarlói elágazásnál gya­korlatlan vezetés közben az. árokba hajtott személygépkocsi­val Jaskó Imrcnc sárospataki lakos. A baleset következtében az utasok. Jaskó Imre, ifjú Jas­kó Imre és Vaskó Jánosná nyolc napon túl gyógyuló súlyos sé­rülést szenvedeti, míg a jármű vezelöie. a baleset előidézője, csupán nyolc napon belül gyó­gyuló könnyű sérüléssel fizetett gyakorlatlanságáért. Az anyagi kár körülbelül negyvenezer fo­rint. Nagy forgalmat bonyolított le hétfőn az Állami Biztosító mis­kolci kárrendező fiókja is, ahol a déli órákig huszonhét kárt jelentettek be. A gépkocsisért!- lések nagyobb része kisebb koc­canásos ütközésekből adódott. Többen jelentek meg szélvédő nélküli járművel. N. J. Tanácskozás A megyei TESZÖV és a MAE Gépesítő0' Szakosztálya ma, június 29-én, kedden délelőtt 10 órai kezdettel Gazdaságos energia felhasz­nálás és a gépjármüvek di­agnosztikai vizsgálata cím­mel tanácskozást és bemuta­tót rendez Miskolcon a MTESZ-ben. A tanácskozá­son dr. Kocsis Károly, a A Blikkben és bemuíaió Gödöllői Agrártudományi Egyelem docense és dr. Ko­mánál György, az egyetem tanára tartanak a megye mezőgazdaságának gépészeti szakemberei számára előadá­sokat, majd bemutatják az érdeklődőknek a megyei TE­SZÖV diagnosztikai kocsiját, amely jelentős szolgáltatást tud biztosítani a Isz-eknek. Bajusz István felvétele TELEX HÓVIHAR Az európai kánikulai hő­mérséklet idején furcsa olvasni az Argentínából tegnap kapott hírt: rend­kívül erős hóvihar tombolt a Tüzföldön fekvő Ushuaia városban. A kaíasztrófa- sújtolla övezetnek nyilvá­nítóit körzetben a hatósá­gok elrendelték a hivata­lok tevékenységének fel­függesztését, a hadsereg se­gítségével megkezdték a külvilágtól elzárt lakosok elszállítását. MERÉNYLET Tegnap reggel revolveres merényletet kíséreltek meg a düsseldorfi jugoszláv' konzulátus konzulja ellen. A diplomata sértetlen ma­radt. A két, feltételezett tettest a rendőrség letar­tóztatta. HALÁLUGRÁS Az NSZK-beli Bad Lipp- springe-i katonai gyakorló­téren vasárnap halálos sze­rencsétlenség ért egy 25 éves ejtőernyőst. A fiatal­ember 3000 méter magas­ságból ugrott ki, ejtőernyő­je nem nyílt ki rendesen, a tartalék ernyő pedig túl későn lépett működésbe. TIGRISKÍGYÓ Délkelet-Ázsiából érke­zett csomag a Washington államban levő Seattle vá­rosba. elég nagy izgalmat okozva a postahivatalban. A kihasadt csomagból ugyanis jókora tigriskígyó kúszott elő. melyet végül is állatkerti szakemberek tet­tek ártalmatlanná. A cso­magon az „Óvatosan keze­lendő. törékeny gyertyák” felirat volt olvasható. TÖMEG VER EKEI) ÉS A svéd rendőrség ittas vezetés miatt vett őrizetbe egv fiatalembert a borg- holmi kemping közelében. Perceken belül a rendőrök is, az ilta.s vezető si segít­séget kapóit és hatalmas tömegverekedés tört ki. Száznál több fiatalt tartóz­tattak le, sokan kórházba kerültek. FELLEBBEZÉS Az UEFA július 1-én tárgyalja meg a Real Mad­rid fellebbezését. A spanyol együttest ugyanis a már­cius 31-én. a Real Madrid — Bayern München BEK elődöntőn történlek miatt egy idényre kizárták a ku­paküzdelmekből. A Real Madrid amiatt fellebbez, hogy csak egy magáról megfeledkezett néző okozta a botrányt. ESZAK-MAGYAKOKSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIKTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. szám. Postacím: 3501 Miskolc, pt. 351. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat: '16-049 Munka«leve!ezés. panaszügvek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszkv u. 15 Posta­cím: 3501 Miskolc, pt. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a_ Magyar Posta Elő­fizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25 655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom