Észak-Magyarország, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-30 / 127. szám

" —"■uj-“-ii 1 —■—"““~■■————— — SPORT . SPORT ♦ SPORT . SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT II leniiimsi példa A/, átgondolt, megalapozott, színvonalas sportköri vezetés jó példájául számos esetben említettük mindazt, amit Lc- nlnvárosban tesznek évek óta a minőségi sport fejlesztéséért és a tömegtestnevelés fokozá­sáért. Az összefogásnak, a gyárak, üzemek, a városi in­tézmények és az LMTK jó kapcsolatának, segitókészségc- nek, s az új város lakóinak néha már-már áldozatvállalá­sokat súroló tevékenysége nyo­mán nagyszerű spori ligetet varázsoltak a Tisza-parti sík_ súgón néhány esztendő alatt, á itt már nemcsak az LMTK országos és nemzetközi vi­szonylatokban is sok sikert elért szakosztályai dolgoznak ideális körülmények között, hanem otthonra találtak a TVK, az erőmű és az új be­ruházások sportolni vágyó dolgozói csakúgy, mint a Vá­ros lakói. S miközben létesítmények­ben évről évre gazdagodik, ez a már most is szemct-szívcl gyönyörködtető nagy sportte­lep — éppen a közelmúltban adták át az impozáns úszó- és kajak-kenu tanmedencét, s augusztus 20-ra befejezik a fedett csarnok és szauna épí­tését, új utakat, korszerű el­veket, a haladást gyorsító, az állandó fejlődést biztosító módszereket keres, illetve al­kalmaz a sportkör elnöksége. A napokban, amint ott jár­tam, Iábál Elemér sportköri elnök örömmel beszélt róla, hogy a közgyűlés nemrégen hozott határozatának értelmé­ben úgynevezett többlépcsős irányítási rendszert valósíta­nak meg az egyesületnél. En­nek lényege, hogy minden szakosztály élére — a régi szakosztályvezetés mellett —, társadalmi elnökséget válasz­tanak. Ennek feladata a szak­osztály! operatív munka irá­nyítása, segítése és ellenőrzé­se, a. jobb eredmények eléré­séhez szükséges feltételek megteremtése. Az, első ilyen szakosztályi elnökséget a ka­jak-kenusoknál választották, tehát éppen egy olyan szak­osztályban. ahol felnőtt válo­gatott versenyzők, vannak. De a 16 eredményeket magáénak valló szakosztály —- egyedül itt találhatók felnőtt kptak-kc- nu válogatottak Borsodban — Dénes Sándort, a Tiszai Erő­mű Vállalat itniztrafóbelyetlesét választot t a szak osztói v el n ök é- fil. Ez egyben azt is oéldázza, hogy az erőmű cgvfaHa er­kölcsi és anvagi segítséggel áll e szét) vízisnnrt mellé a jövőt illetően. Mindez pedig garanein rá, hogy Leninváros sportolói tovább öregbítik a térség és a megye testkultúrá­jának ió bí**ét. lisztét, becsü­letét. «»•«'••Hghatáron belül, és azon túl is. —ná— Labdarúgás MTK-VM-Diósgyőr 4:0 (2:0) Hungária körút. 2000 néző. V.: Palotai. MTK-VM: Gáspár — Pa- licskó, Csetényi, Csorna, Nyíró —- Kovács, Kőhalmi, Borsó — Takács, Tulipán, Kunszt. Edző: Keszthelyi Mi­hály. DVTK: Veréb — Kovács, Salamon, Váradi, Marlis — Makróczi, Oláh. Tatár — Fe­kete,v Kiss, Görgei. Edző: Szabó Géza. Cserék: Makróczi helyett Horváth A. a szünetben. Tuli­pán helyett Siklóssy, Kiss helyett Szűcs a (iti. 'percben. Palicskó helyett Török a 70. percben. A találkozó előtt a han- gosanbeszélőn üdvözölték Stanley Roust, a FIFA elnö­két. Az első percben Takács robogott el a jobb oldalon, beadását Kovács fejelte szög­letre. A 8. percben Makróczi cselezte át magát a védő­kön és 18 méterről csúnyán 1 ölélőtt. A 10. percben eseti az MTK első gólja. Görgei lelalpalla Palicskót a lü-os-' sál egyvonalban. Takács lőt­te kapu elé a labdát. Kunszt 5 méterről a jobb oldali léc mellett fejelt a hálóba 1:0 az MTK-VM javára. Ezt követően Kovács Béla bombázott kapu fölé. A DVTK az első félóra eltelte után visszaesett, szinte át­adta a kezdeményezés lehe­tőségét az MTK-nak. A 38. percben tűzijáték Veréb ka­puja előtt. Előbb Borsó, majd Takács lövése pattant vissza a diósgyőri védőkről, végül Kunszt lőtt kapu mellé. A 34. percben Borsó bal oldal­ról beívelte a labdát a kapu elé, amely Takács elé per­dült. aki közelről nagy erő­vel lőtt a hálóba 2:0. Kiállítással1 kezdődött a 11. félidő. Kov cs megütötte Kuinsztot, aki elterült a föl­dön. Palotai játékvezető, a partjelző megkérdezése után azonnal kiállította a diós­győri játékost. Ezután a DVTK játéka teljesen szét­esett. csapkodóvá vált. Tá­madás vezetésére alig vállal­koztak a diósgyőriek. A 04. percben Takács az alapvonaltól belőtte a labdát, Kunszt az elmélázó védők mellett 4 méterről a hálóba lőtt 3:0. Már mindenki a mérkőzést befejező sípszót várta, amikor Kunszt ívelt labdát a kapu elé, Takács kapásból a hálóba lőtt 4:0. Az első tél óra játéka alap­ján senki sem gondolt arra, hogy a DVTK ilyen súlyos vereséget szenved. Sajnos újra kiütköztek a régi hibák, a csatársor egyetlen épkézláb támadást sem vezetett. Ezút­tal a középpályások is mér­sékeltebb teljesítményt nyúj­tottak. A kiállítás megpe­csételte a diósgyőriek sorsát, újabb két gól esett. A látot­tak alapján az MTK győzel­me ebben az arányban is megérdemelt volt. A diósgyőri csapatból Ve­réb, Salamon. Váradi nyúj­tottak kielégítő teljesítményt. Doros László A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Vasas—Rába ETO 5:0 (4:0). Csepel—Zalaegerszeg 1:2 (0:1). Haladas—FTC 1:3 (1:0). Salgótarján—Ü. Dózsa 2:3 (2:1). Tatabánva—Videoton 2:0 (1:0). Kaposvár—SEHOL. 3:1 (2:0). Bp. Honvéd—Békéscsaba 2:0 (1:0). Ma a rádióban: Országos tömegsportnap „A sport arra tanít, hogy becsületesen győzzünk vagy emuit Jövel veszítsünk. A sport tehát mindenre meg­tanít." Ez a Hemingway-idézct szolgál mottójául a Magyar Rádió rendezésében ma sor­ra kerülő I. tömegsportnap­nak. Nem újkeletű egyéb­ként; a tömegsport—rádió kapcsolat. Első ízben 1973. májusában a Normafánál rendeztek kocogóversenyt, amelyen ötezerén jelenlek még. Nem volt rossz kez­det ! Követte 1973. szeptembe­rében Zalaegerszegen, 1974. májusában Hidegkúlon. szep­temberben Nyíregyházán, 1975. májusában Pécsett, szeptemberben pedig'a Mar­gitszigeten, Tehát nem egye­di kezdeményezésről, akció­ról van szó. Ennek ékes bizonyítéka ti ma szinte az egész országot megmozgató tömegsportnap, amely első ízben kerül meg­rendezésre. Reggel 8 óra 21 perckor kapcsolnak először Nyíregyházára, s este a Pe­tőfi rádióban fejeződik be a monstre-program 21.20- kor. Megyénkből Hódóscsc- pány és a miskolci stúdió vesz részt a műsorban. Egyik legérdekesebb részé­nek az esti szellemi vetél­kedő ígérkezik a vidéki stú­diókban. 25 éves a MEAFC A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem üvegter­mében a MÉAFC régi és je­lenlegi vezetői, sportolói ad­tak találkozót egymásnak, ahol a 25 éves évfordulóját ünneplő MEAFC jubileumi küldöttközgyűlésére gyüle­keztek a vendégek. Az ünnepséget Ar. Pelhő Szilveszter egyetemi tanár a MEAFC 25 éves történetét bemutató kiállítását megnyi. tó szavai vezették be. Ez­után az egyetem tanácster­mébe vonultak az ünnepség résztvevői. Zoltán Sára színművésznő Coubertin: Öda a sporthoz című verse színvonalas elő­adásával az ünnepséghez il­lő hangulatot teremtett. Brandstetter György, a köz­gyűlés elnöke ünnepi meg­nyitója után Mörk János egyetemi docens, a MEAFC tanárelnöke emlékezett meg a 25 év jelentős eseményei­ről. — Kezdetben — mondot­ta Mörk János — az egye­tem minden erejét lekötöt­te az oktatás feltételeinek biztosítása, az oktatás szer­vezése. Az egyetem kétéves működése után 1951-ben megalakult a MEAFC jog­elődje: a Miskolci Haladás. Az egyesület első elnöke: dr. Terplán Zénó tanszék­vezető egyetemi tanár volt. 1957-ben a főiskolai sport­irányítás átszervezésével új nevet kapott az egyesület: a Műszaki Egyetemi és At- lrftikai Futball Club néven működött tovább. A mai név rövidítése is azonos, mégis más: a Mis­kolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club nevet viseli. Az egyetemen több mint 2000 fiatal tanul, létesítmény- problémái az elmúlt 25 év alatt keveset változtak, így a hallgatók tömegeinek fog­lalkoztatására a verseny és tömegsportrendezvények ad­ják a szervezeti keretet. Az- Egyetemi Vándor Kupa tö­megversenyek a magyar egyetemeken egyedülálló, si­keres kezdeményezések. Az egyesület keretében az el­múlt 25 év alatt 20 szakosz­tály működött. Jelenleg lo szakosztályban folyik szer­vezett munka. A legered­ményesebb szakosztály ma is az Nl$ 1-ben szereplő ko­sárlabda szakosztály volt. Az egyetem legeredményesebb sportolója Faragó János, a DVTK jelenlegi diszkoszve­tő válogatott versenyzője melleit Kulcsár Győző há­romszoros olimpiai bajnok volt. Megtiszteltetés az egye. lem számára, hogy a város a MEAFC férfi kosár-, röp­labda, továbbá tájékozódási futó szakosztályait bázis-' szakosztálynak minősítette. Az elhangzott ünnepi kö­szöntök. üdvözlések után Papp Gazsi Imre, a Megyei Tanács Testnevelési és Sporthivatalának elnöke ki­tüntetéseket adott át. Mörk János, a Magyar Népköz- társasági Sportérdemérem bronz fokozata, Jakab József testnevelő tanár a Testne­velés és Sport Kiváló Dolgo­zója kitüntetést kapta. Ezen­kívül többen kaptak külön­böző kitüntetéseket kiemel­kedő társadalmi tevékenysé. gükérl. Nemes Peter Kapkodó játék Bakony Vegyész—Borsodi Bányász 11:10 (5:5). NB I. női, városi sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Bucsek és Gyulai. A Borsodi Bányász kezdett jobban, a 12. percben 3:l-re vezetett, de a vendégek két gyors támadással kiegyenlí­tettek. A hátralevő időben mindkét csapat idegesen, kapkodva játszott. A második félidőben a Bakony Vegyész szerezte meg a vezetést, majd 3—4 góllal elhúzott. Ezután a sa- jószenlpéteri lányok támad­tak többet, de rövid idő alatt négy (!) hetest hibáztak és ezzel el is dőlt a mérkőzés a vendégek javára. Az utolsó percekben még sikerülhe­tett volna az egyenlítés ... Ld.: Bodnar (8), Kolcza és Csipke ti — 1). kaptár L97(>. május 30.. vasárnap A nap kelte 3.52, nyugta 19.32 órakor A hold kelte 5.04, nyugta 20.39 órakor Névnap: Janka 1976. május 31.. hétlö A nap kelte 3.51, nyugta 19.33 órakor A hold kelte 5.58, nyugta 21.23 orakor Névnap: Angéla ✓ Évforduló... Százkilencven evvel ezelőtt. 1786. május 30-án született — és 78 eves korában. 1864 júliusában halt meg — Fáy And­rás író, a reformkor jelentős irodalmi és közéleti alakja. Harmincöt évvel ezelőtt, 1941. május 31-én tépte le At­hénban az Akropoliszröl a német fasiszta lobogot Manolisz Ulezosz, a kiváló görög hazafi. Időjárás-------— A ’arható időjárás ma estig: időnként megnövekszik a leho­zd. A nyugati, északnyugati szél átmenetileg többfele meg­élénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20—24 fok kö­zött lesz. — A Hazafias Népfront mis­kolci I/5-ös körzeti bizott­sága mellett működő Vörös­kereszt-szervezet és nö- bizotlság tegnap jótékony célú műsoros délutánt tar­tott a körzeti pártalapszer- vezet helyiségében. A ren­dezvény bevételét a parali- zises gyermekek támogatá­sára fordítják. — Ötvenhelen jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe a szerencsi Bocskai István Gimnázium most érettségiző diákjai közül. A 99 szeren­csi érettségiző közül sokan folytatják tanulmányaikat szakmunkásképző intézetek­ben is. — Több vendégszereplésre hívták meg a mezőkövesdi járás jól működő páva-kö­reit. A sályiak június 6-án Mosonmagyaróvárod, a Hór- völgye Tsz. patronálásával működő szomolyai és bogá­csi páva-kör dalosai június 13-án Csornán lépnek szín­padra. Hutára várók, figyelem! Lapzártáig a / alabbi sorszá­mokig elégítettek ki a gépkocsi- igényeket (illetve értesítették n kocsik megérkezéséről a leendő tulajdonosokat): Trabant lám., Budapest 3 704 Trabant, Lim.. Győr 1 485 Trabant Special. Budapest 5 627 Trabant Special, Győr 3 821 Trabant Kombi 18 026 Trabant 11 v kom at 4 377 Wartburg Tourist «72 Wartburg de Luxé i 581 Wartburg Lim. 1 214 Wartburg de Luxe, tolóiét. 957 Skoda S—100 7« 192 Skoda S—•100 L, Bp. 7 843 Skoda S—100 L, Gvór 3 002 Skoda S—110 L. Bp. 5 537 Skoda S—110 1.. Győr ' 585 Polski—FIAT 1500 U J16 Zanorőzscc 23 464 Zsiguli, Bp. ?S ??0 Zsiguli, Debrecen 33 946 Zsiguli Kombi 7 fion Zsiguli 2103 3 ?J?6 ?t 011, Bn. 557 Zsiculi 21 011, Debrecen 594 r'ácia 7 548 Wartburg 1 *m.. tolótetős *»*« Polski—FIAT 126 756 ORVOSI HÍR Dr. Varga Tsíván főorvos foe- szekorvos rendelőiét a Balogh Adóm u. 8. •íz. pIó helyezte ót. (Csabai kanui SZTK Rendelőin­tézet után a második utca.) Rllaforvoss ügyelet Ügyeletes állatorvos Miskolc megyei város területén. 1978. má- ius 29-én (szombaton) 12 órától, máius 31-én (hétfőn) reegei 6 óráiE: Dr. Nasy Pál. Miskolc n.. Vörös Hadsereg út)a 17. s?.. Tele­fon: ifi-605. Retelcntés; 8—9 és 13—M óra között. — Túlteljesítette első ne­gyedévi szállítási tervét a MÁV Miskolci Igazgatósa­ga. A nehézségek ellenére, a meghatározott terven fe­lül 183 800 tonnával több árut szállított megrendelői­hez március végéig. — Növeli termelését a tel­kibányai Bélié Tsz. faüze­me. Az elmúlt évben 3 mil­lió 865 ezer forint értékű fagyártmányt készítettek, idei tervük már 4,2 milliós. — Sajókazán június ,.4-én. kedden rendeznek országos állet- es„kirakóyásári. — A testi nevelés napját tartják meg június 1-én az Emödi Általános Iskolában, amelyre a mezőcsáti járás többi általános iskolájából is érkeznek tanulók. A já- lékos sportvetélkedővel íe- jezödik be ugyanis a járás­ban az iskolai napok gaz­dag rendezvénysorozata. — Nagy gondot fordítanak a fizikai dolgozók tovább­tanulására a DIGEP-ben és az LKM-ben. Mintegy 200- an végzik el az 1975—76. tanévben az általános iskola nyolcadik osztályát. A DI- GÉP-ben ebben a tanévben pedig két osztály a vállalat által szervezett rövidített tanfolyamot fejezi be. ) — A Kishortobágy legna­gyobb juhászaiéban, a gcle.ii tsz-ben. kiváló eredménnyel zárult a birkanyirás. Egy- egy juhról 4,5 kiló gyapjút nyírtak. A jó minőségű gyapjú kilójáért 101 forin­tos átlagárat sikerült elér­niük, ami 3 millió forintos árbevételt hozott a tsz-nek. Közlemények Értesítjük az utazóközönségei, hogy f. hó 30-án. vasárnap este 19 órától kb. 20 óráig — az út­törők felvonulásának idejére — lezárásra kerül a Petőfi tér — Lovay József utca közötti útvo­nal. Az útlezárás ideje alatt a 12-es és 14.es jelzésű autóbuszjárato­kat a Petőfi tértől a Szeles ui- oa — Zsolcai kapu — Kun Béla utca — Lévay József utcán át közlekedtetjük mindkét irányban. Megállóhelyek: a 4-es járat meg­állói A 2-es és a 24-es jelzésű jára­tok a Búza tértől a 12-es es 14- cs járatokkal azonos útvonalon közlekednek. Miskolci Közlekedési Vállalat A Lillafüredi Állami Ere*?! Vasút üzemvezetősége értesíti az utazóközönséjzet. hogy a gyako­ri esőzések okozta földcsuszam­lás miau a papírgyár—farkaspö­döri vonalon a személyvonat- forgalom 1976. május 29-én és 30-án szünetel. t'zcm vezetőség

Next

/
Oldalképek
Tartalom