Észak-Magyarország, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-30 / 127. szám
A Munkásőrség megalakulásának 20. évfordulójára készülő munkásőrök országszerte ezekben a hetekben beszélik meg a jubileum méltó előkészítésének feladatait. Megyénkben elsőként az ózdi járás és város, valamint az encsi járás kiváló munkásőrei és parancsnokai összegezték tapasztalataikat és határozták meg feladataikat. . Tegnap, szombaton délelőtt Miskolcon tanácskoztak a megyei törzs és közvetlen irányítása alatt tevékenykedő alegységek kiváló munkásőrei és parancsnokai. A tanácskozáson Angyal András megyei parancsnokhelyettes számolt be a törzs és az alegységek jubileumi előkészületeiről és feladatairól. Ugyancsak tegnap Miskolcon tanácskoztak a miskolci járás kiváló munkásőrei és parancsnokai. Itt Korács László járási parancsnok ismertetne a feladatokat. A beszámolókat mindkét helyen vita követte, majd megválasztották az év második felében sorra kerülő megyei tanácskozás küldötteit. A tanácskozásokon jelen voltak az illetékes irányító pártszervek és a bázisüzemek képviselői is. (esc) Sző veik ezeti építők a kommunális beruházásúitól! Az ózdi járás különböző községi építkezéseinek, kommunális beruházásainak megvalósulását jelentős mértékben segíti szabad kapacitásával a puínoki és a sajó- püspöki tsz-ek közös, építőipari vállalkozása. Az elmúlt év kiemelkedő munkájáért a Kiváló Szövetkezeti Vállalkozás címet elnyert Putnoki Mezőgazdasági Építőipari Vállalat 110 dolgozója az 1975. évi 18 millió forinttal szemben az idén várhatóan mintegy 20 millió forintos termelési értéket ér el. Különböző mezőgazdasági beruházások megvalósítása, tatarozások elvégzése mellett az idén Putnokon 18 lakást, Arlón 50 férőhelyes óvodát építenek. Vállalták a nagybarcai csecsemőotthon mintegy 3—4 millió forintos bővítési munkálatait és a putnoki kollégium megna- gyobbítását is. Felkészültek arra is. hogy amennyiben a sajópüspöki Sajóvöigye Tsz- nek sikerül biztosítani-'a beruházáshoz szükséges forintokat, megépítik a gazdaságban az egész megye burgonyatermesztése számára nagyon fontos burgonya ve- tő-gumótárolót is. • 9 Ünnepség Tarcalon Megható házi ünnepségen vesz búcsút minden tavasz- szai a nyugalomba vonuló dolgozóitól a Tokaj-hegyaijai Állami Gazdasági Borkombinát. Ez idén 2ü szőlőmíves, köztük 9 nő tiszteletére rendezett búcsúünnepséget a vezetőség, a vállalat szépen feldíszített tarcali kultúrtermében. A nyugalomba vonulókat Miiró Pál termelési igazgató és Sehneczi Jenő szakszervezeti titkár köszöntötte kiemelve hűséges munkájukat, közülük is az, olyanokét, akik hosszabb időt töltöttek egyfolytában a gazdaságban. Ezek közé tartozik például Mercsák Margit, aki 30. Váraljai Sándorné, aki 27 és Derla András, aki 25 évig dolgozott a történelmi borvidék szőlőiben. Ezután átnyújtották az immár nyugdíjas szöíömíve- seknek a borkombinát pénzjutalmát, majd a gazdaság vendégül látta az ünnepeiteket. Kedves mozzanata volt az ünnepségnek, amikor az úttörők egy 'kis műsorral köszöntötték a nyugdíjba vonuló nagymamákat, nagyapákat. A kár nem jelentős Tűz a tasiii Tegnap, szombaton elejeiéin 11 óra 25 perckor Bőcsrói. a Borsodi Sörgyárból riasztották a megyei tűzoltöpa ranesnokság miskolci ügyeletét. A gyár kilencedik emeletén a Dél-borsodi TÖVÁLL szakemberei egy 500 köbméteres víztartály belső festési munkálatait végezték, amikor. eddig még ismeretlen okokból, a festékből keletkező gáz iangra lobbant. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A ángokat azonban a helyi önkéntesek közben már elfoj- ották, s az anyagi kár sem volt jelentős. A robbanásnál Rostás János, tiszalúci lakos .megsérült. A mentők á Megyei Vezető Kórház baleseti sebészetének égési osztályára szállították, ahol érdeklődésünkre elmondták, hogy sc- rülése súlyos, de nem clel- veszélyes, Szakmunkástanulók búcsúztak Az elmúlt napokban több szakmunkásképző intézet tanulói is elköszöntek iskolájuktól, hogy néhány hét múlva már az üzemek, gyárak gépei mellett kamatoztassák frissen megszerzett tudásukat. Tegnap két szakmunkásképző intézet fiataljai tartották meg ballagási ünnepélyüket. A miskolci 100-as számú Pataki István Ipari Szakmunkásképző Intézet végzett ' tanulói a DVTK-stadionban rendezték meg az ünnepséget, amelyen — jó szokás szerint — a nagyüzemek képviselői is részt vettek. Csakúgy mint a sajószent- péteri 103-as számú Szakmunkásképző Intézet 90 végzett tanulójának ballagásán, amelyet - iskolájukban tartottak. Ezek a fiatalok — gépszerelők, lakatosok, kőművesek és csőszerelők — többségükben az Észak-magyarországi Vegyiművek és a Sajószentpéteri Üveggyár szakmunkásai lesznek. Érthető tehát, hogy a leendő munkahelyek képviselői hozzájuk is eljöttek. A szakmunkásképző intézetektől búcsúzó új szakmunkásainktól az intézmények igazgatói köszöntek el — s adtak útravalóul munkáséletükhöz még egyszer buzdítást, hasznos tanácsokat Ehűnt a Iiiinlő... Gyakorlatilag eltűnt bolygónkról az egyik legsúlyosabb fertőző betegség, a himlő — állapította meg az Egészségügyi Világszervezet, a WHO. A szervezet azt javasolja, hogy semmisítsék meg a himlőellenes vakcinakészleteket és tegyék egyszerűbbé a nemzetközi utazások alkalmával előirt egészségügyi rendszabályokat. A WHO értékelése szerint a himlő már csak egyedül Etiópiában fordul elő jár- ványszerűen. Ebben az országban is ezernyi etióp és külföldi egészségügyi szakember vesz részt azonban a betegség elleni „utolsó hadjáratban". Gyermekrajzok A nemzetközi gyermeknap alkalmából immáron ötödik alkalommal, hirdették meg Borsodban a gyermekrajz- pályázatot, melynek legjobb, legszebb munkáiból a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ színházi . előcsarnokában nyílt kiállítás. A kiállítást tegnap, május 29-én, délben nyitotta meg ,dr. Szűcs Lajos, a Pedagógusok Szakszervezete városi Bizottságának titkára. Több mint 1400 rajzot, festményt küldtek be a gyerekek a pályázatra, amelyből a kéttagú zsűri — Fele- dy Gyula érdemes művész, kétszeres Munkácsv-díjus grafikusművész és Lukov- szky László festőművész — 121 alkotást javasolt a kiállításra. Nem volt könnyű dolguk a döntésnél, hiszen a 6—14 éves gyermekek gazdag fantáziával, megkapó kedvességgel örökítették meg környezetük hétköznapjait és ünnepeit, kis életük ezernyi élményét. Harminc munkát díjaztak, minden évfolyam pályázóit helyezték. Az 1962-ben, 1963-ban, 1964ben és 1966-ban születetlek közül Marosi Gábor, Kristóf András, Hajós Nóra és Dósa Margit miskolci iskolások, míg az 1965-ben, 1967- ben és 1968-ban születettek közül. Almássv József, Ka- juha Mónika és Kasza Mariann kazincbarcikai iskolások munkái kaptak első dijat. A kiállítást június 13- ig tekinthetik meg az érdeklődők. Sajtókonferencia a Tiszáról Holnap, hétfőn 10 óra 45 perces kezdettel a Kossuth rádióban sajtókonferencia keretében. mint vízszabályozási, és vízgazdálkodási, környezetvédelmi, teherszállítási témát tárgyalják meg a Tiszát az újságírók. A sajtókonferencia házigazdája dr. Gergely István államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke lesz, aki az érintett vízügyi igazgatóságok vezetőivel együtt válaszol az újságírók kérdéseire. Világító lehellek?! Sok gondot okoznak a London környékén a szabad természetben kószáló, legelésző tehenek. Ha megunják a mezőt, íelballagnak az autó- utakra. Egy motorkerékpáros nemrégiben azért szenvedett halálos kimenetelű balesetet, mert a sötétben nem vette észre, hogy az úton keresztben egy tehén szendereg békésen. Marcus iLitom brit képviselő foglalkozott az esettel és azt követeli, hogy az utakat környező gazdaságok tulajdonosai kenjék be világító festékkel az állatok lapockáját és lágyékát. Angol rablók A hírhedt angliai postarablás. amelynek elkövetői 1963. augusztusában 2,63 millió fontot zsákmányoltak, további busás haszonnal kecsegtet. ’A volt banda tíz tagja korlátolt felelősségű társaság megalapítását tervezi, londoni székhellyel. Tulajdonosai publicisztikai tevékenységet óhajtanak folytatni. Egyebek közölt, a postavonat ellen intézett, rablótámadás ..hiteles változatának” megírását és közzétételét tervezik. Ezenkívül megfelelő honorárium ellenében szaktanácsot adnak hasonló témákkal foglalkozó újságíróknak és íróknak. IdőKözben a banda hét tagja került ismét szabadlábra. Londonban élnek. Három társuk valószínűleg a jövő évben hagyja el a börtönt, büntetésük letöltése "után. Súlyos balesetek Csütörtökön és pénteken nagyon sok dolga akadt a rendőrség baleseti helyszínelőinek. Sajnos, az országúti közúti balesetek során kél kisgyerek is megsérült, egyik áiiapota súlyos, életveszélyes. Felsönyárádon szabálytalan tolatás következtében tehergépkocsival. Lukács József, edelényi lakos elütötte Visnyai Dánielné, 75 éves helyi lakost. A jármű a/, idős asszonynak mindkét lábára ráment. Visnyainét 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Egy motoros előtt, az úttesten akart átmenni Mezö- osálon H. Violetta 13 éves kislány. A motoros jobbról előzte, majd a kislány meggondolta magát, és visszalépett. Az ütközés következtében a motoros, Berecz Károly 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A kislány sérülései 8 napon belül gyógyulnak. Súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba a miskolci H. J. 7 éves kisfiút,- aki körültekintés nélkül szaladt át az úton, Miskolcon, a Hunyadi utcában. A kisgyereket egy arra haladó autóbusz elütötte A szerencsétlenül járt gyerekei a Semmelweis kórház balesti sebészetére vitték. Teherkocsival nem adla meg az elsőbbséget Miskolcon, a József Attila utcában az ÉPFU kocsijával Molnár István, és összeütközött a Húsipari Vállalat személy- gépkocsijával. A személv autó vezetője. Szabó András Í1 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az anyagi kár körülbelül 15 ezer forint. TELEX EMBERRABLÖK Újabb hír érkezett azokról az emberrablókról, akik Belgium mexikói nagykövetének 16 éves lányát elrabolták. Állítólag 800 000 dollár váltságdíjat követelnek. A belga nagykövet az izgalmak következtében szívrohamot kapott. COLUMBO Nemcsak filmbeli, hanem magánélete is viharosan alakul Pelei- Fáik amerikai színésznek, a nálunk is népszerű Columbo tv-sorozat főszereplőjének. Felesége — kibékíthetetlen ellentétek miatt — válókeresetet nyújtott be ellene. A „Columbo házaspárnak” égy tiz és eq ötéves kislánya van. ÖSSZETŰZÉSEK Az argentin rendőrség és a Buenos < Aires-i gerillák egy csoportja között fegyveres harc robbant ki pénteken. Hét személy, köztük két geriíla életét veszlette. Az incidens a chilei határ közelében levő Godoy Cruz településen robbant ki. az első Áldozat Halálos kimenetelű ösz- szetüzés történt pénteken a Rómától 75 kilométerre levő Sezze városban egy választási nagygyűlésen. Sandro Saccucci jobboldali képviselő az olasz szociális mozgalom szervezésében választási beszédei mondott, amelyet baloldali fiatalok és jobboldali csoportok heves szóváltása zavart meg. A szóváltás később tettlegességig fajult és lövések dördülték el. Az AP jelentése szerint az Ola-sz Kommunista Ifjúsági Szövetség egy tagját agyonlőtték. A június 29-én sorra kerülő olaszországi választások előtti kampánynak ez volt az első halálos áldozata. ÉSZAK-MAGYAKOKSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Fos/.erkekzlö: Wl RTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Za. u. 15. -tsz. Postacím: 3501 Miskolc, pl. 351. Telefonok. Központ: 36- 132, 16-672, 35-380, 38-579, Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Fártrovat: 16-078. Belpolitikai rovati 16-450. Kullúrrovat::. 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajesv-'Zsílinszkv u 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 173. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525. Miskolc. Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213 Terjeszti a Magvar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél, Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25655. Készüli a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. Kiváló munkásőrok tanácskozása