Észak-Magyarország, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-20 / 118. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYE&LJETEK1l. A MAGVA« SZOCI AI,1ST A MTNKASPArt BORSOP MFGYFT BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 11S. szám Ara: xn fillér Csütöriök, 1970. május 20. Kádár János, az MSZMP Ixiá eisö titKara szerdán dél­után az NSzEP kongresszu­sán a köveiKezó üdvozlo be­szédet mondotta. Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtarsak, Elvtárs- nök! a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága névében liszieleltei Köszön­tőm a Német Szocialista Egy - ségpart IX. kongresszusának küldötteit és minden részt­vevőjét. Átadom önöknek, pártjuk minden LagjanaK, a Kémet Demokratikus Köztár­saság dolguzp népének a ma­gyar kommunisták, a ma­gyar nép testvéri üdvözletét es szívből jövő jókívánsá­gait. Kedves Elvtársaic! A Központi Bizottság be­számolója jogosan állapítja meg, hogy a. Német Szocia­lista Egységpárt kiemelkedő fontosságú Vili. kongresszu­sának politikai irányvonalát a gyakorlat fényesen igazol­ta, és most e politika nagy­szerű eredményeiről adott számot. A beterjesztett új pártprogram az eddigi ered­ményekre építve lelkesítő távlatokat jelöl ki az ország számára. A testvéri Német Demokratikus Köztársaság népe, marxista—leninista pártjának vezetésével. Kari Liebknecht, Rosa Luxemburg, Ernst Thälmann. Wilhelm Pieck és Otto Grothewohl nyomdokain haladva, törté­nelmi eredményeket ért el a fejlett szocialista társadalom építésében, s eközben — mint ahogy erről a programterve­zetük szól — előre halad a szocialista német nemzet ki­alakulásának történelmi fo­lyamata. Az elért eredmé­nyek tovább erősítették a német munkás-paraszt álla­mot. növelik a Német De­mokratikus Köztársaság te­kintélyét. jelentősen gyara­pítják a haladás és a béke nemzetközi erőit. A magyar kommunisták nagy re becsülik a Német Szocialista Egységpártot, an­nak — barátunk, a nemzet­közi kommunista mozgalom kiváló harcosa. Erich Ho- necker elvtárs által vezetett — Központi Bizottságát, Szívből gratulálunk hatalmas eredményeikhez, és sok si­kert kívánunk a Német Szo­ciálisul Egvségpárt IX. kong­resszusának munkájához! Kedves Elvtársak! Pártunk, népünk szoros egységbe forrva most a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt múlt évi XI. kongresszusa határozatainak végrehajtá­sán, új, - ötödik ötéves ter­vünk megvalósításán, a fej­lett szocialista társadalom építésén munkálkodik. A fel­adatok nagyok, de a célok reálisak, lelkesítők, és kime­ríthetetlen erőforrás szá­munkra mind sokoldalúbb, és növekvő együttműködé­sünk a Szovjetunióval, a Né­met Demokratikus Köztár­sasággal. a Varsói Szerződés, a KGST tagállamaival, a szocialista országokkal. A Magyar Szocialista Mun­káspártot és a Német Szocia­lista Egységpártot, országa­inkat. és népeinket a testvé­ri barátság erős szálai fűzik egybe. Internacionalista kap­csolatainknak, sokoldalú együttműködésünknek szi­lárd uuipja marxis iu—leni­nism elveink, alapvető érde­keink és szocialista céljaink közössege, l elj es az egység közöttünk a szocialista épí­tés, a nemzetközi kommunis­ta mozgalom, a külpolitika minden alapvető kérdésének megítélésében. Biztosíthatjuk NDN-beli barátainkat, min­dent megteszünk annak ér­dekében, hogy pártjaink, őr- szagaink együttműködése, testvéri barátságunk a jövő­ben még. erősebo legyen. Kedves Elvtársak.' A nemzetközi helyzetet mindinkább a haladas és a béke erőinek növekvő tér­hódítása jellemzi. A múlt évben Helsinkiben megtar­tott európai biztonsági és együttműködési konferenci­ához vezető úton fontos sze­repük volt azoknak a szer­ződéseknek, amelyek a má­sodik világháború után ki­alakult európai realitások elismerését rögzítik. A világ békeszerctö közvéleménye tudja és. . nagyra értékeli, hogy a Német Demokratikus Köztársaság elvi politikájá­val, konstruktív kezdemé­nyezéseivel nagymértékben hozzájárult az erre megérett kérdések rendezéséhez, vál­lalva azokat a feladatokat, amelyek a különböző társa­dalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésé­nek elősegítésében reá hárul­tak. Az enyhülés kibontakozá­sát. az európai biztonság’ megteremtésének eddigi eredményeit harcban értük el, s a küzdelem folyik ío­(Folytatás a 2. oldalon) Lázár Györgg, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke befejezve hivatalos látogatá­sát Ausztriában, tegnap ha­zaérkezett Budapestre. Kedden Bécsben, a ma­gyar nagykövetség épületé­ben találkozott az Osztrák Kommunista Párt elnökével, Franz Muhrival. Miniszterelnökünk szerdán délelőtt Bécsben sajtókonfe­renciát tartott a Concordia Sajtóklubban az osztrák es magyar újságírók, a külföldi hírügynökségek és a világ­lapok tudósítói előtt. Kor­mányelnökünk nyilatkozatá­ban a magyar—osztrák tár­gyalásokról tájékoztatta a jelenlevőket. A tárgyalások igen szívélyes és baráti lég­körben zajlottak le. A meg­beszélések eredményével tel­jes mértékben, elégedett. Igen pozitívan ítélte meg a Kreisky kancellárral folyta­tott nyílt és őszinte megbe­széléseket. amelyekben meg­értésre jutottak, hogy a ha­gyományos kapcsolatokat to­vább erősítik. Miniszterelnö­künk a gazdásági együttmű­ködés kérdéséről szólva ki­fejtette: Ausztria, mint jó szomszéd, egyik legfontosabb gazdasági és kereskedelmi partnere hazánknak. A két oldalú árucsere mértéke is és szervezete, az ipari és műszaki együttműködés, a gyárak között meglevő koo­peráció még lehetőségeket tartogat az együttműködés szélesítésére. A miniszterelnök a továb­biakban kitért a nemzetközi kérdésekre; a leszerelés cs a fegyverzet csökkentése érde­kében folyó megbeszélések fontosságára, a helsinki ta­lálkozóra. Kiemelte, hogy hazánk n helsinki záróok­mányt. a maga teljességében hajtja végre. Kérdésekre vá­laszolva Lázár György rá­mutatott arra, hogy a ma­gyar népgazdaság terveinek megvalósít á s á ba n kész kül­földi partnerekkel tárgyalni. Az osztrák részről felvetett utazási könnyítésekről szól­va. eredményekről beszélt. Kifejezte reménvét. hogy ezen a téren a közeljövőben újabb könnyítésekre kerül sor. Lázár György ezután a kancellári hivatalba ment. ahol Kreisky kancellárral négyszemközt 1 megbeszélés­sé^ fejezte be a magyar— osztrák hivatalos tárgyaláso­kat. A tárgyalásokról közös közleményt adtak ki. A köz­lemény aláhúzza: A felek megelégedéssel' állapították meg, hogy a Magyar Nép- köztársaság és az Osztrák Köztársaság között szoros kapcsolatok állanak fenn. A kormányfők- a jószomszédi kapcsolatok állandó fejleszté­sét tűzték ki célul, A tár­gyalásokon . különös figyel­met szenteltek a két ország gazdasági együttműködésé­nek fejlesztésére. A felek elvben előirányozták, hogy a két ország új, hosszú lejáratú gazdasági, ipari és műszaki- cgyütt működési egyezményt köt. A felek üdvözölték a két ország állampolgárai kö­zötti találkozásokat. A nem­zetközi kérdésekkel kapcso­latban a közlemény aláhúz­ta. hogy az európai bizton­sági és együttműködési ér­tekezlet záróokmányának va­lamennyi rendelkezését fenn­tartás nélkül végrehajtják. Az 1977-ben Bélgrádban ter­vezett találkozónak és előké­szítésének nagy jelentőséget tulajdonítanak. A közieménv befejező ré­sze megállapítja, hogy az eszmecsere őszinte és baráti légkörben folyt. Lázár György miniszterelnök hivatalos ma­gyarországi látogatásra hívta meg dr. Bruno Kreisky szö­vetségi kancellárt, aki a meghívást köszönettel elfo­gadta. Lázár György miniszterel­nökünk, felesége és kíséreté­nek tagjai tegnap a bécsi Déli pályaudvarról indult ha­za. A zászlókkal és virággal díszített pályaudvaron dr. Bruno Kreisky és felesége, valamint a kancellári hiva­tal és a külügyminisztérium több vezető személyisége bú­csúztatta a magyar vendége­ket. Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke és kísérete ausztriai hivatalos látogatá­sáról szerdán visszaérkezett Budapestre. Fogadásukra a Keleti pá­lyaudvaron megjelent Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Púja Fri­gyes külügyminiszter, Rödo- nyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter. Jelen volt a fogadtatásnál cír. Pe­ter Hohcnf diner, az Osztrák Köztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügy­vivője is. Képünkön Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Németh Károly, az MSZMP KB titkára, valamint a meg­nyitó vendégei megtekintik a vásárt. (Beszámolónk a 2. ol­dalon) Az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága tegnap, május 19-én délelölt Miskolcon tartotta ülését, a megyei tanács dísztermében. Az ülést dr. Pesta László, a bizottság elnöke nyitotta meg, s üdvözölte az ülésre meghí­vóit vendégeket, köztük De­ine Lászlót, a megyei pártbi­zottság titkárát, dr. Medve Lászlót, az egészségügyi mi­niszter helyettesét, dr. Ladá­nyi Józsefet, a megyei tanács elnökét. Varga Gábornét, a megyei tanács elnökhelyette­sét, Novak Józsefet, a váro­si pártbizottság titkárát. He­gyi Imrét, a népfront megyei titkárát, a megyei képviselő­csoport vezetőjét. Dr. Pesta László elmondot­ta, hogy Borsod megye egész­ségügyi helyzete már több­ször szóba került a bizottsági üléseken, éppen ezért most dr. Déváid József, borsodi képviselő javaslatára szívesen jöttek a megyébe, hogy itt közelebbről, alaposabban megismerhessék Borsod egészségügyi helyzetét, A parlamenti, bizottság íré. sós anyagot kapott a megye egészségügyi helyzetéről és az V. ötéves terv célkitűzései­ről. Ezt a tájékoztatót dr. Ladányi József megyei ta­nácselnök szóban is kiegészí­tette, ráirányítva a figyelmet azokra a gondokra, amelyek megoldásához a felsőbb szer­vek segítsége szükséges. A megyei tanács elnöke szólt a betöltetlen orvosi állások­ról. az aprófalvas települé­sek egészségügyi ellátásánál meglevő problémákról. Se­gítséget kért ahhoz, hogy IzSófalván létrehozhassanak egy elmeosztályt, egy erre a célra alkalmas, ott levő épü­letben. Többek között szólt még a járási főorvosi állások betöltésénél jelentkező gon­dokról. s különös nvomaték- ■'kal kérte a szociális és egész, ségügyi bizottság segítségét, a krónikus orvoshiány meg­szüntetéséhez. A bizottság tagjai alaposan és sokoldalúan vitatták meg a napirenden levő témát. A megye vezetőihez számos kérdést intéztek, s egy-egy problémát alapos elemzés alá vettek. Több vélemény hangzott el a vidéki körzeti orvosok helyzetével, munka­(Folytatás a 2. oldaton) • • ünnepség a bükkábrányi Béke TsZ'ben S Hó Katica Tegnap délután Miskolcon kedves hangulatú ünnepségen köszöntötték a bükkábrányi Béke Termelőszövetkezel 30 tagú Dobó Katica szocialista brigádját óbból az alkalom­ból, Hogy a kongresszusi munkaverseny keretében el­nyerték a Szakma Kiváló Brigádja miniszteri kitünte­tési. Az ünnepségen megjelent dr. Havasi Béla, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának titkára, Be ne Vince, a Mező­kövesdi járási Pártbizottság titkára és dr. Németh Pál. a megyei TESZÖV titkára is. Kurucz Miklós, a termelő- szövetkezet elnöke megnyitó, jában értékelte a szövetkezet­ben folyó munkaverseny eredményeit, tapasztalatait, majd dr. Havasi Béla kö­szöntötte a növénytermesztő asszonyok nagyszerű közössé, gét. — Megyénkben mintegy ltiO ezer dolgozó vesz részt a szocialista brigádmozga­lomban. A mezőgazdaságban 400 szocialista brigád tevé­kenykedik. Ezek közül há­rom érdemelte ki az orszá­gos szervek részéről adomá­nyozott kimagasló kitünte­tést, és ezekből egyik nagy örömünkre, a bükkábrányi tsz Dobó Katica szocialista brigádja. Ezzel az elismerés­sel nemcsak maguknak, tsz. üknek, hanem a megye ter­melőszövetkezeti mozgalmá­nak is méltó elismerést vív­tak ki — hangsúlyozta a me­gyei pártbizottság titkára. További eredményes mun­kát kívánt a termelőszö­vetkezet és a brigád tagjai­nak. majd átadta Kódot- Jó­zsef né brigád vezetőnek a ki­tüntető oklevelet. Ezt követően felszólalt dr. Németh Pál. aki a TESZÖV képviseletében köszöntötte a bükkábrányi asszonyokat, A kitüntetettek nevében Kurucz Miklós elnök és Kö- dor József né briaádvezelő mondott köszönetét. Az ünnepségen a brigád két tagja. Derekas Dezsővé is Héezkevi Ló ««Ióné a Me­zőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült. MS rím

Next

/
Oldalképek
Tartalom