Észak-Magyarország, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-08 / 84. szám
ej VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXlí. évfolyam 84. szám Ara: 80 fillér Az öt nappal ezelőtt meg- hirdetclt ícgyvernyugvás ellenére is folytatódnak Libanonban a fegyveres összecsapások. A képen: a leghevesebb harcok helye továbbra is a bejrúti üzleti és bank- negyed. Frangié libanoni államfő üzenetet intézett Kunt Waldheim ENSZ főtitkárhoz a libanoni helyzetről. Az üzenet válasz Waldheimnek a válsággal kapcsolatos korábbi le- I veiére. Az üzenetben kifejtette, i ' hogy nagy reményeket táplál Szíria közvetítő szerepével kapcsolatban, A baloldali muzulmán erőket támogató két bejrúti lap szerdán azzal vádolta a . jobboldali erőket, hogy nagy arányú fegyverkezéssel újabb , összecsapás-sorozat elindítására készülődnek. A lapok szerint külföldi hajók a napokban páncélautókat, őrnaszádokat. mintegy ötezer géppuskát és nagy mennyiségű muníciót szállítottak a keresztény fegyveres csoportoknak. Csütörtök, 1976. április 8. Összeesküvés készül a terve , Május végére vagy június elejére katonai államcsínyt tervez a portugál jobboldal Spinola tábornok vezetésével — közölte szerdán a déli órákban tartott sajtóértekezleten Günter Wallraff nyugatnémet író és újságíró. Az ismert haladó gondolkodású nyugatnémet publicista a közelmúltban három hónapot töltött Portugáliában, majd március 25-én „nyugatnémet üzleti körök megbízottjaként” Düsseldorfban találkozott Spinolával. Leleplező bizonyítékait egyrészt a Stern című hetilap hasábjain, másrészt szerdán ntásfél órás sajtóértekezlet keretében hozta nyilvánosságra. , Wallraff Észak-Portugáliá- ban lépett kapcsolatba a már csaknem nyíltan szervezkedő ellenforradalmárolckal. Vezetőiktől — akik a „Demokrata Szociális Centrum” (CDS) nevű jobboldali pártot is irányítják — megtudta, hogy a puccsisták széles körű országos hálózattal rendelkeznek és május-júniusra tervezik a fegyveres felkelés kirobbantását. A fegyveres puccs előkészítője a svájci száműzetésben élő Spinola tábornok „demokratikus felszabadító mozgalma”. A mozgalmat Portugálián belül a nagyipar és a klérus támogatja. Az O Diario című haladó portugál napilap szerdai számában ismertette a Stern magazinban megjelent riportot Spinola ex-tábornokkal. Az első oldalon közölt cikk címe: „Spinola kész Portugáliát vérbe fojtani”. Az O Diario hozzáfűzi, hogy Spinola a chilei junta példáját kívánja követni. A jamaicai kormány meghívására Marjai József lcül- ügyminisztériumi államtitkár április 1-től hivatalos látogatást tett Jamaicában. Enfnek Shraan eszmecserét folytatott a nemzetközi helyzetről és az aktuális nemzetközi politikai és gazdasági kérdésekről, valamint a két ország közötti kapcsolatok és együttműködés kiépítésének lehetőségeiről David Coore miniszterelnök-helyettes pénzügyminiszterrel, Dudley Thompson külügyminiszterrel és a jamaicai kormány más tagjaival. Találkozott a politikai és gazdasági élet több más vezetőjével is. Az államtitkárt megbeszélésen fogadta Michael Man- ley miniszterelnök. Marjai József udvariassági látogatást tett Florizel Glasspolenál, Jamaica főkormányzójánál, majd kedden Kingstonból továbbutazott Guayana fővárosába, Gcorgetownba. Szovjet válasz Az egyiptomi A1 Ahram és az Egyptian Gazette szerdai számában közölte a UPI moszkvai keltezésű rövid jelentését arról, hogy a Szovjetunió első ízben ismerte be az egyiptomi fegyverszállításokkal kapcsolatos megállapodás megszegését. Ügy tűnik, egyesek valóságnak szeretnék feltüntetni aat, amit óhajtanak. Az említett! két egyiptomi lap és a UPI hírében — a koholmány igazolására — a Szovjet Televízió adására hivatkozik, amelynek során Leonyid Zamjatyin, a TASZSZ vezér- igazgatója válaszolt a televízió nézőinek kérdéseire. Zamjatyin azonban szó szerint azt mondta, hogy „a Szovjetunió maradéktalanul teljesítette a fegyver- és hadianyag szállításról szóló megállapodással kapcsolatos kötelezettségeit Egyiptommal szemben.” Ez a kijelentés kétszer is elhangzott. Nem nehéz tehát rájönni, hogy kik is foglalkoznak rosszindulatú tájékoztatással. Hatvanötödik születésnapja alkalmából az Októberi Forradalom Érdemrenddel tüntették ki Henry Winstonl, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának elnökét, a békéért, demokráciáért, a társadalmi haladásért vívott harcban való aktiv részvételéért, továbbá a szovjet és az amerikai nép barátságát és együttműködését előmozdító tevékenységéért. A képen: Fjodor Szqrganov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökhelyettese átadja az érdemrendet Henry Winstouuak. I Kádár János, az MSZMP KB székhazában fogadta április 7-én a hazánkban tartózkodó Sztanko Todorovot, a Bolgár Kommunista Párt PB tagját, miniszterelnököt. Szerdán az Országház minisztertanácsi termében befejeződtek a magyar—bolgár hivatalos tárgyalások. A látogatásról közös közleményt hoznak nyilvánosságra. Kétszáz hektár cukorrépa a hidasnémeti Március 21. Tsz-ken A hidasnémeti Március 21. Tsz-ben ezekben a napokban minden erőt a legsürgősebb tavaszi munkák gyors elvégzésére, a korai vetések mielőbbi befejezésére összpontosítanak. A gazdaság tábláin szombaton és vasárnap is dolgoztak a jó magágyat készítő gépek, s nyújtott'műszakban „forogtak" a vetőgépek is. Különösen nagy gondossággal vetik a tsz fő növényét, a cukorrépát. Az elmúlt. esztendőben „tanulták meg” ennek a fontos ipari növénynek a termesztését. A gazdaságban — figyelembe véve a népgazdaság érdekeit — úgy döntöttek az elmúlt évben, hogy többszörösére növelik a cukorrépa vetésterületét. Annak érdekében, hogy a cukorszükségletet l ehetők'<7 hazai termésből fedezhesse az ország, 200 hektáron vetettek cukorrépát. Sajnos az időjárás nem kedvezett ennek a növénynek, s a termesztés technológiájában sem voltak még kellőképpen járatosak, ennek ellenére sikerült — a megyei átlagnál jóval magasabb — hektáronként 305 mázsás átlagtermést elérniük. Így, már az első évben ..jól fizető” növénynek bizonyult Hidasnémetiben a cukorrépa, a tsz évi tiszta jövedelmének csaknem felét ennek az ipari növénynek köszönhették. A cukorgyár sem járt rosszul a Március 21. Tsz-ben termett répával, mert minősége lényegesen jobb volt a megyei átlagnál. Míg másutt a répa cukortartalma. digesztiója alig haladta meg, vagy el sem érte a 12 százalékot, a hidasnémeti mintavételek a 14 százalékos cukortartalmat is elérték, sőt meghaladták. Az idén az elmúlt évinél több és még jobb minőségű cukorrépát ígér 200 hektárnyi vetésterületéről a gazdaság a Szerencsi Cukorgyárnak. A KITE technológiája alapján termesztik a növényt, A gondos „odafigyelést” már a talajelőkészítésnél, az őszi mélyszántások során megkezdték, s most tavasszal a magágykészltésnél, majd a hét elején megkezdett vetési munkáknál is gondosan ügyelnek a minőségre. Az elmúlt évben legjobban bevált M—102-es hazai vetőmagot vetik a nagy teljesítményű Rau vetőgéppel. Naponta 20 hektáron kerül földbe a mag, s így még optimális időben,- április közepe előtt végeznek a vetéssel. szarvasit! Megyei értekezleten tájékoztatták a járási, városi párt- és tanácsi vezetőket, annak a vizsgálatnak az eredményéről, amelyet a megyei állattenyésztési felügyelőség vezetésével szakemberekből álló bizottság végzett Borsod szarvasmarha-telepein. A bizottság megyénk 34 hízó- marhát tenyésztő és 28 szakosított tehenészeti telepü termelőszövetkezetének termelési és tenyésztési eredményeit elemezte. A vizsgálat a szarvasmarha-tartás, -tenyésztés javítása érdekében igyekezett minden meglevő hiányosságot feltárni, és javaslatai ezek kiküszöbölését célozzák. „Több gazdaság a húsmar-' hatartást a fejes elhagyásával megvalósultnak látja, és akadnak olyan mezőgazdasági üzemek is. ahol a húsmarha ágazatot a tenyésztésre alkalmatlan, vagy kis tenyész- értékü tehenek gyűjtőhelyének tekintik'’. — olvashatjuk a jelentésben. A húshasznosítású tehenek fő hozama a lovát asz t o t bor j ús záporul a t. . Ahol különböző okoknál fogva alacsony a szaporulat, ott a tehenészeti ágazat feltétlen ráfizetéses. A húsmarhake- rettel rendelkező termelőszövetkezetekben 1975-ben 5170 élő borjú született. Az üzemek közül két tsz (Nemes- bikk és Szirmabesenyő) máiéi az egy ciklusban történő termékenyítés és elletés lehetőségeivel. Ott viszont, ahol még a technológiai fegyelmet sem tartják be, nem figyelik rendszeresen a teheneket, hiányosak a nyilvántartások. igen magas a nem termékenyült tehenek száma. Ilyen téren még nagyon sok a teendő a hangácsi, abaújvári. harcsai, füzérkomlóst és hangonyi tsz-ekben, . A húsmarhatartás gazdaságosságát alapvetően meghatározza az olcsó, de jó minőségű nyári és téli tömegtakarmány. A rossz takarmányozás a szaporodásbiológiai eredmények meghatározója lehet. A húsmarhaállománynál megyei szinten 8 százalék alatt van a borjúelhullás. Ez szép eredmény, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy a természetes tartási módnál a borjak legnagyobb ellensége a coli-disentéria ritkán fordul elő. akkor ezt a százalékot tovább lehet, sőt kell csökkenteni. Pozitív példaként említi a jelentés a rakacai Üj Dolgozó Termelőszövetkezetet, ahol a körülményekhez képest igyekeznek mindent megteremteni a szarvasmarha-te- nyésztés javítása érdekében. Tehénlétszámuk 27,5 százalékkal növekedett., improduktív tehenük nincs, üszőneve- lésiik megfelelő. A gyepterületeiket! rendszeres a tápanyag visszapótlás és mind mennyiségileg, mind minőségileg kielégítik az állomány téli takarmányszükségletét. Nem ilyen kedvező a kép a karosai, a bódvaszilasi és a szendrői tsz-ek szarvasmarha-telepein, ahol a bizottság számos hiányosságot tárt fel. A húsinarhatelépekkel kapcsolatban a jelentés javasolja, hogy minél több gazdaság használja ki az egy ‘ciklusban történő termékenyítés, illetve elletés lehetőségeit, összpontosítsák figyelmükét a minél eredményesebb vemhesitésré. Javítani kell az állomány biológiai állapotát. kondícióját. Szükséges. hogy egyes termelőszövetkezeti vezetők és szakvezetők. szemlélete is változzon. A szarvasmarha-állomány többet jelent, mint az ál1 ami támogatás feltételeinek alap- iául szolgáló ácazat. A nelyes téli-nyári takarmányozás megoldása, a lelkiismeretes (Folytatás a 2. otaaton) /