Észak-Magyarország, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-07 / 83. szám

Nyári filmígéretek, meg egy helyi gond tosz áprilisi moziműsorok plakátokon olvashatók az ut­cákon, műsorfüzetekben. Bár­ki eléri azokat,; aki kíván­csi rájuk. Bizonyára sokan érdeklődnek az után is, mit ígérnek a nyári hónapok, mi látható majd a mozikban az elsősorban szabadba csábító időszakban. Hatvankét bemutató A MOKÉP már elkészítet­te a nyár végéig, augusztusi 31-ig szóló előzetes bemuta­tási tervét. Természetesen e terv még nem végleges, rész­ben a filmek elkészültétől, részben az importfilmek be­érkezésétől is függ a realizá­lása, de egészében már nyújt némi támpontot a nagykö­zönségnek is. A tájékoztatás szerint május 1-től augusz­tus 31-ig terjedő négy hónap alatt a normál szélességű — 35 milliméteres — mozikban 48 új játékfilmet, négy fel­újítást, egy mesesorozatot mutatnak be, a filmbaráti körök mozijaiban pedig ki­lencet (köztük két felújított művet). Ez összesen 62 be­mutatást jeleni, amelyben négy lesz magyar, 29 szocia­lista országokból származó (ebből 11 szovjet), kettő a fej­lődő, 27 pedig a fejlett tőkés országokból való. A kis tele­pülések 16 milliméteres mo­zijaiban ebben az időszakban összesen 37 játékfilm bemu­tatására kerül sor, ebből egy felújítás, egy pedig meseso­rozat. Kiegészítő műsorként négy hónap alatt 36 normál és 21 keskeny rövidfilmet is műsorra tűznek. Események, akciók A már említett négy hónap nem eseménytelen a mozikon kívül sem, s a filmforgalma­zás természetesen kapcsoló­dik a fontosabb közéleti ese­ményekhez. Például a KISZ IX. kongresszusához, a béke és barátsági hónap esemé­nyeihez, az Üttörö Szövetség jubileumához megfelelő fil­meket kínál a MOKÉP és a megyei moziüzemi vállalatok hálózata. Készülnek az első magyarországi mozi megnyi­tásának 80. évfordulójára is. Erre június 13-án kerül sor. A nyári igényekkel számolva került a bemutatóprogramba több kalandfilm, szórakoztató játék, zenés mű, de a mag­vasabb müveket igénylők kedvéért több kiemelkedően értékes művet továbbra is műsoron tartanak a koráb­ban bemutatottak közül. Csak izielitöül néhány filmcím: A rivális, francia vígjáték, Felejthetetlen dal, szovjet háborús dráma, Vá­lás előtt, amerikai dráma, Anna Karenina, szovjet ba­lett, Fehér Agyar visszatér, olasz kalandfiim, Pénzt, vagy életet!, amerikai kalandfilm, Bizalmi állásban, amerikai krimi, Gyorsított eljárás, olasz dráma, Az amerikai éjszaka, francia dráma, El­lenintézkedés, szovjet dráma. A filmbaráti körök műsorán többek között Fellini Aniar- cord-ja, Antonioni Foglalko­zása riporter című munkája, Bergman Jelenetek egy há­zasságból című műve látha­tó. És persze nagyon sokáig lehetne még sorolni a négy hónapra ígért, illetve műsor­ra tűzött filmek címeit. A cí­mek azonban magukban ke­veset mondanak, de az máris regisztrálható, hogy a műfa­ji megoszlás egészében meg­felelő, a műsor sokféle igény kielégítésére törekszik, az or­szágos filmforgalmazás el akarja kerülni az uborkasze­zont. Miskolci gond A fenti közlések természe­tesen országos jellegűek. A MOKÉP tájékoztatása is az országos programot tükrözte. A Borsod megyei Moziüzemi Vállalat hihetőleg úgy oszt­ja majd be a bemutatandó müveket, hogy azok a legrö­videbb időn belül eljussa­nak a premiermozikba, s a miskolci premiermozik lehe­tőleg az első premierhélen vetíthessék azokat. Itt meg kell jegyeznünk, hogy nehéz egyetérteni a miskolci pre- míermozik legújabb gyakor­latával. Miskolci mozilátoga­tó olvasóink tapasztalhatták, hogy gyakran a két bemuta­tómozi egyazon filmet vetíti délelőtt és délután, tehát nincs semmi választási lehe­tőség. Vagy megnézi az ér­deklődő három-négy nap alatt, vagy futhat utána, mert a következő napokban már más filmet vetítenek reggeltől estig mindkét mozi­ban. Nincs idő a szájreklám terjedésére, nincs módja a közönségnek a választásra. Ez az eszi, nem eszi, azaz nézi, nem nézi, nem kap mást módszer aligha jó. Még akkor sem fogadható el, ha a filmek utaztatása így köny- nyebb. így csak az előadás­szám növekszik, de nagyobb tömegekhez aligha kerül kö­zelebb a film. Miskolc elég nagy város ahhoz, hogy egész nap játszó két premiermozi­jában választékot is kínál­jon. (lm») „Bezárták” a Közgazdasági épületét Sejíteit a Ibii iskola Ki e l ve sz c I y cs n ck n y i 1 v á ni toll á k március 26-án a miskolci Köz- gazdasági Szakközépiskola' alag­sori födémszerkezetét cs ezért az épületből azonnali hatállyal kiköltöztették a diákokat. Jólle­het az 1906-ban, salak bet on bői épült épület statikai vizsgálata még nem fejeződött be, az már bizonyos, hogy a tanév hátra­levő részében tahulófiatal nem léphet az épületbe! A Miskolci városi Tanács művelődésügyi osztályára hárult a feladat, hogy a Közgazdasági Szakközépiskola nappali cs esti tagozatain tanuló több mint háromezer diák elhe­lyezését biztosítsa, hiszen a Közgazdasági Szakközépiskola épülete adott otthont a gyors- és gépíró iskolának és a Dol­gozók Közgazdasági Szakközép­iskolájának is. Gyors és példás összefogással sikerült megoldani az elhelye­zés problémáit, s ha nem js lesz mentes a nehézségektől a tanév hátralevő része, az oktatómun­ka feltételei biztosítva lesznek. A Dolgozók Közgazdasági Szak- középiskoláját befogadta a Her­man Gimnázium. A gyors- és gépíró iskola gépparkját a 7-es számú általános iskolában he­lyezték cl. A Közgazdasági Szakközépiskola pedig több ál­talános iskolában kapott tanter­meket. így például a 6-os ;számú Általános Iskola li tanteremmel, a 7-es számú Általános Iskola öt tanteremmel, a 2-cs szánni Szakközépiskola pedig négy tan­teremmel „sietett” a Közgazda- sági segítségére. De a 4-es, a 30-as, a 8-as Általános Iskolák és az í-cs számú kisegítő iskola segítségét is igénybe vették. Ez persze azt is jelenti, hogy né­mileg változik majd a felsorolt iskolákban is a tanítás rendje. A változásokról egyébként a ta­vaszi szünet vegéig valamennyi érintett tanulót értesítenek. Ka­pott termet az iskola a Közpon­ti leánykollégiumtól is. Kétségtelen, hogy a változá­sok nehezítik majd az oktaló- ncvelömunkál, de a városi ta­nács művelődésügyi osztálya bí­zik a pedagógusok, a szülők cs a tanulók megértésében és s gítsegeben. Ilyen körülmények között tudják ugyanis biztosíta­ni, hogy a Közgazdasági Szak­középiskola növendékei is be­fejezhessek a tanevet, s a szü­net után folytathassák tanulmá­nyaikat. A nehézségek ellenére is biztosítani fogják egyébként a menzások étkeztetését, amely­ben nemcsak az Iskolák, hanem a Miskolci Vendéglátó Vállalat is segítséget nyújt. Rádió Pályázati felívás A Szakszervezetek Országos Tanácsának Nőbizottsága „Az cn családom” címmel pályáza­tot hirdet. A pályázat célja: megmutatni a családi elet értelmét, szépsé­gét, gondjait cs problémáit. Kérjük, hogy a pályázók sze­mélyes tapasztalataik és élmé­nyeik alapján mutassák be a családon belüli együttélést, az egyenjogúságot, az egymáson való segítést, a gyermek nevelés örömeit, gondjait, emberformáló szerepét, a gyermek, a szülök cs a nagyszülők viszonyát, a család cs a munka Összeegyez­tetését, a szabad idő szép és hasznos eltöltését, cs mindazo­kat az eseményeket, amelyek a családi élettel összefüggnek. A családok életének alakulása, fejlődése elválaszthatatlan része mindannak, ami hazánkban vég­bemegy. Pályázatukkal segítsé­get nyújthatnak a harmonikus családi elet, a szocialista életmód elterjesztéséhez is, mert az egyes családok tapasztalatai, problé­mái hasznos tanácsokkal, pél­dákkal szolgálhatnak az életü­ket alakító uj, r.s a szocialista típusú családcszményt tudatosan megvalósítani kívánó családok számára. A pályázaton reszt vehet min­denki; nő, férfi, szülő, nagy­szülő, A pályamunkák terjedelme maximum 15 gépelt oldal lehet, természetesen olvasható kézírás­sal is beküldhető! Beküldési határidő: 1976. no­vember 1. Cím; SZOT Nóbizottsaga, 1415 Budapest, Dózsa György út 84 b. A legsikerültebb pályaműveket a következő díjazásban részesít jük: I. díj 601)0 Ft II. díj 4000 Ft ín. díj 3000 Ft A helyezéseken kívül a vstin több pályázatot kúlöndi.fban re szcsít. A díjak átadasa: 1977. márci­us 8-an, a SZOT székházéban, A SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSA NÖBIZOTTSAGA APROHIRDETESEK Dolgozóitat alkalmaznak Technológus kohó­mérnök, egyeves gya­korlattal állást keres. Részletes ajánlatokat , .Megbízhatóság 262” jeligére a kiadóba. Nyugdíjast vagy le­százalékoltat könnyű munkára alkalmaz­nék. Ajánlatokat „Szorgalmas 26” jel­igére a kiadóba. Veszek! Mindenféle ágytollat! Magas áron. Hívásra házhoz me­gyek. 38-859. Most vizsgázott, há­roméves Skoda 110 1/ eladó. Ara 58 000 FI. TIT. kér., Görögszölő 2/A. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat gépészet? osztály tmk- üzem azonnali belépéssel alkal­maz építőipari lakatost és se­gédmunkást. Fizetés a szakmai gyakorlat figyelembevételével, ill. megegyezés szerint. Jelent­kezés: Miskolc, József Attila u. 51. Tmk. ' Az ESZAKTERV azonnali be­lépéssel alkalmaz 'portásokat és segédmunkást. A Hazai Pamutszövőgyár So­roksári Gyára az alábbi munka­körökre keres, villanyszerelőt, (folyamatos műszak-beosztással) műszerészt, lakatost, segédmun­kásokat, takarítónőt, géptisztí­tót, szövöátképzőst, cérnázót, fel­vetőt. Jelentkezni lehet: munka­ügyi osztályon, 1734 Budapest XX., Soroksár, Marx Károly u. 294. sz. Rekonstrukció alatt álló tex­tilüzemünkbe előnyös feltételek mellett korszerű gépek kezelé­sére 15 éven felüli női dolgo­zókat fonó, szövő betanulönak felveszünk. Felvételre keresünk továbbá tervezésben ts jártas műszaki rajzolót, épületgépészt technikusi végzettséggel, csz- tcrgálj'os, lakatos, villanysze­relő, csőszerelő, asztalos, ács, bádogos, kőműves szakmunká­sokat cs 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Cím: PTM Budai Gyára, munkaerő- gazdálkodás, Budapest, XI., Hauszmann Alajos u. 20. Levél­cím: 1502, Bp. PL 43. A Nehézipari Műszaki Egyetem Bolyai Kollégiuma takarítókat alkalmaz. Jelentkezni lehet az Ljl kollégium 104. szoba. Miskolci Vasipari Szövetkezet azonnali belépéssel alkalmaz: la­katos szakmunkásokat, betanított lakatosokat, esztergályos szak­munkást, Mártabányai telepre betanított munkákra női mun­kaerőt, raktári é$ szállítási se­gédmunkásokat. Jelentkezés; Miskolc, Partizán u. 7. sz. Felvételre keresünk gépkocsi­vezetőket és gépkocsi rakodókat. Jelentkezés a Borsod megyei Vízmüvek munkaügyi osztályán. Miskolc, Tömösi u. 2. sz. alatt. Motorkerékpár-szerelőket, akik megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkeznek azonnalra felvesz a Miskolci Villamosipari Szövetke­zet. Miskolc, Arany János 32. Je­lentkezés: személyesen a motor- kerékpár szerviz vezetőjénél. Bé­rezés megegyezés szerint. 44 órás munkahét, egy műszak. Könnyűgcpkczclőt, betonáru- tcrmeléshcz munkásokat a lic- jöszalontai betonáruüzemünkbe, valamint salakblokk termeléshez munkásokat mexikói salakbá­nyánkba felveszünk. Jelentkezés: üzemeinkben, vagy B.-A.-Z. me­gyei Építöanyagipari Vállalat, Miskolc, Győri kapu 23. sz. alatt. A Hcjőbába—Hcjópapi ÍJj Élet Mgtsz pékmestereket vesz lel azonnali belépéssel. Bér meg­egyezés szerint, teljesítménybér. A Miskolci Háziipari Szövetke­zet felvesz: főszabászt, szak­munkás vagy betanított varró­nőket, betanított kötönőket cs férfi segédmunkásokat. Jelent­kezés: a központ munkaügyi Szép, új rekamié el­adó. Forrás völgy u. 45., Dózsa György ut­ca folytatása. Diósgyőri városköz­ponttól 15 percnyi já­rásra, Fazekas dűlő­ben eladó 22f> négy­szögöl szőlő, 106 négyszögöl gyümöl­csössel. Érd.: Diós­győr, Bartók Béla ti. 80. Megegyezéssel elcse­rélném miskolci lo­kálra 3 szoba, össz­komfortos. távfűtéses tanácsi, kazincbarcikai lakásomat. „Áraján­lat” jeligére a kiadó­ba. Menyasszonyok, fi­gyelem! Elegáns ju­ha i-cból kölcsönözhet­nek „Csillánál”, Kun Béla_ 2. ________________ H álószoba bútor, jó matraccal eladó, jutá­nyosán. Szentpóleri kapu 35. sz._________ É ladó 1 férfi egész kerékpár, 1 sílée fém- bottal, egy pár 44-es sibakancs, nagymére­tű horganyozott für­dőkád. kisméretű zo­máncozott fürdőkád és 30 1-es mosófazék. Érd.: Szabó Lajos 38. II. 111., fszt. Kraj- csi, de. 9— l-ig. Eladó IX. Rákóczi Ferenc-kép és kétsze­mélyes rekamié ágy­nemű tart óval, olcsón. Nyckládháza, Kossuth L. U. 6._______________ N égyszemélycs reka­mié, két fotel, két szék eladó. Miskolc, Árok 25.______________ É gytüágyas DX 2000 indiai kötőgép eladó. III., Árpád utca 48., 5/3. _____________ I gényesnek svéd bölcső eladó. Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 32. m/1. Érd.; esti_órakban. G ara zsírozott, fehér UG-s Zsiguli eladó. Avas-d/él, Középszer 80. 1/3.____________ É l adók: egy Orion Duna tv, hibás, 12 személyes ebédlőasz­tal, hat széli, fehér márványlap. 500 db szőlőkaró. 50 1-es hű­tőgép, 96 négyszögöl telek Alsóhámorban. Erd.: du. 5-töl. Hoff­mann Ottó u. 4L fszt. 3. _______________ E ladó lejárt műsza­ki vizsgával, de üzemképes állapotban GL-es rendszámú Wartburg szgk. Érd.: Prügy, Móricz Zsig- mond u. 24., Szabó Gyula.________________ É l adó 40 mázsa szé­na, 3530 Kilián Gy. u. 6. sz., IV. c. 4. sz. Érdeklődni: esti időben, Tóth József­nél.__ E ladó 130 kilogram­mos sertés. Martinte- lep, Tóth P. 6. sz. Két rendes dotgozo lányt albérlőnek Jel­veszek, belvárosban, fürdőszoba-használat - tal, május l-tői. Te­lefon: 15-841, 16—20 óráig._________________ 1 50 q lucerna eladó. Qnga, Bercsényi u. 3., Stefan.________________ 4 eves Wartburg, műszaki vizsgázott el­adó. Tel.: 15-799. Eladó kapu 6. ház. Érd.: Szcntpéteri sz. családi egész nap. Sport ebi dó. 72-062-es gyermekkocsi Érdeklődni: telefonon. Japan eladó, u. 37. MICRO—6 zsebszámoló Miskolc, Oz (Papírgyárnál.) Moszkvics 403-as vizsga nélkül. és gyermek sportkocsi eladó. ni. kér., Kei meny u. 15. 250-es Trophy, meg­kímélt, ugyanott 43- as új műanyag sícl- po eladó. Tel.: 16-312. - v. u. 10. Veszek régi fém­pénzeket, Kilián-dól, Bálint u. 4.. Ambrus. Telefon: 74-211._______ H orgolt vállkendő, faliszőnyeg, olajfest­mény eladó. Augusz­tus 20. u. 3., féleme­let. Wartburg de Luxe. 4 éves, , eladó. Szűcs Gábor, Szerencs, Ondi u. 54. , Kifog ástalan álla­pot ban levő bútor cl­adó. Csalogány u. 25.. du. 6-tól. Megkímélt Zsiguli, UB-s, igényesnek el­adó. Miskolc, Csan Vi­ki KISZ-iskola. Tel.: Mezőkövesden 2 szobás, földszintes szövetkezeti lakás el­adó. Kevés havi tör­lesztés és OTP-ha t- , rálék. Érdeklődni te­lefonon: Mezőkövesd, 506, Lenin u. 6. fszt. Eladó másfél szo­bás szövetkezeti la­kás a Győri kapuban, 185 000 Ft készpénz, -j- 65 000 Ft OTP-átvál- lalóssal. Válaszokat „II. emelet” jeligére kérjük a kiadóba. Víkcndteleknck al­kalmas gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Pereces, Jónáshegy, Bozsikné. ______________ 3 szobás ház, állo­máshoz közel, a kert házhelynek külön is eladó. Hej őke resztúr, Petőfi út 114. __ E lcserélném Kilián- déli 2 szobás, gard- robos, gázfűtéses, loggias, tanácsi laká­somat hasonlóra vagy nagyobbra. „Meg­egyezés 403 352” jcl- igére a hirdetőbe. Elcsqiclncm Győri kapu 43., fszt. 1. szám alatti kétszobás, szövetkezeti, házfel­ügyelői lakást más- lél szobás, tanácsira. Vennék l 1.2 szo­bás, összkomfortos szövetkezeti lakást, vagy kiutalást. Aján­latokat a 12-388-as te- le ionon, este 6 után. Diósgyőr, Fazekas dűlőben 1600 négy­szögöl szántó-gyümöl­csös eladó, nr. kér., Vas Gereben u. 7. Te- mcló utcából nyílik. Elcserélném a vá­rosközpontban levő 2 l 2 szobás tanácsi la­kásomat hasonló bel­városira. Tel.; 72-287. '*‘•'*1 Ii+prit KOSSUTH RADIO 8.37: Operakóruaok. — 8.44: A szinháztötténész mondja. — 8.59: Zencvár. — 9.14: Slagcrmuzeum. — 10.05: Nemzetközi mesefeszti­vál. — 10.20; Iskolarádió. 10.30: Szegedi Ernő zongorázik. — 11.00: Válaszolunk hallgatóink­nak. —- 11.15: Zenekari muzsika. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Brigádnapló. — 13.40: Me­zők, falvak éneke. — 13.58: Ezeregy délután. — 14.28: Eisler- müvek. — 14.39: A költészet he­te. — 15.10: Iskolarádió — 15.50: Farkas Ferenc: Asztali muzsika. — 16.00: A világgazdaság hírei.' — 16.10: Kocsis Zoltán és Szent­helyi Miklós felvételeiből. — 16.39: Mozart; D-dúr „Haffner” szimfónia. — 17.05: Tanuljunk tanulni! — 17.30: Hallgassuk együtt! — 18.15: Koczkás Sándor könyvszemléje. — 19.15: Könyv­párbaj. — 20.30: Vavrinecz Bé­la fold.: Mezöségi képek. — 20.39: Cilea: Adriana Lecouvreur. Opera. — 22.15: Közvetítés a súlyemelő EB-röl. — 22.30: Prá­ga 2000-ben és addig ... — 23.45: Nóták. PETŐFI RADIO 8.O0: Nagy Éva és Palíi Péter énekel. — 8.33: Nólaesokor. — 9.23: Délelőtti torna. — 9.33: A 04, 05, 07 jelenti. — ÍO.OO: A ze­ne hullámhosszán. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: Operett- kettősök. — 12.33: Zino Frances- calti hegedül. — 13.00: Régi hí­res énekesek műsorából. — 13.33: Kabalevszkij: Kantáta a reggel­ről. a tavaszról és a békéről. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17.00: Közvetítés a Bmo-PTC KK lab­darúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 17.53: Örökzöld dallamok. — 18.03: A világgazdaságban tör­tént. — 18.33; Szimfonikus köny- nyüzene. — 19.32: urban Katalin népdalokat énekel. Baranyai Zsolt furulyázik. — 20.00: Mikro­fonközeiben — Jósé Feliciano. — 20.33: Közvetítés a súlyemelő EB- röl. — 21.00: Iránytű. — 22.10: A Hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 22.33: Verbunko­sok. népdalok. — 23.00: örökzöld dzsesszmelodiak. — 23.45: Két nyitány. 10. szombat Három nővér Bérletszü net Este 7 órakor 11. vasárnap Három nővér Szigligeti bérlet Este 7 órakor Mm hn. 6 es 1 TIPP. film nem érvé- j BÉKE DE. HOLTBIZTOS TIPP Színes angol film Másfél helyár! Ifjúsági bérlet nem érvé­nyes ! Kezdés: n. 10 és n. 12 oka­kor DU. HOLTBIZTOS TIPP Színes angol film Másfél helyári ifjúsági bérlet nem er***e~ nyes! Kezdés: f. < órakor KOSSUTH DE. HOLTBIZTOS Színes angol Másfél helyér Ifjúsági bérlet nyes! Kezdés: 9 es 11 óraikor DU. HOLTBIZTOS TIPP Színes angol filír Másfél helyár! Ifjúsági bérlet nem örvé­nyes ! Kezdés: L 3, hn. 5 es 7 ora^ kor SAG VAIII EC Y K IR AL YI ALOM Mb. színes amerikai f»m Kezdés: 7 órakor IFJÚSÁGI ÉS UTT0R0M021 NEMO KAPITÁNY ÉS A VÍZ ALATTI V-ÁROtf Mb, angol film Kezdés: 4 órakor SZIRMA HALHATA TLAN OK Román film Kezdés: f. 7 órakor A MAGYAR RADIO miskolci stúdiójának műsorából (■a 189 m-es középhullámon, 17.00—18.30 óráig) 17.00: M usoriemertet-es — h*rek 17.05: Nagy űzetni mezőgazdasá­gunk: Kitünteteti tsz-elnök... Tavasz a hatarban . . . 17/15: Ne-pdaifeldolgozasok 27.25: Női dolgok, női gondok 1-7:35: Sanzonok es hangszerszoiok 1V-.&5: A megye sportéletéből J 8r00: Borsodi tükör — stúdió kró­nikaműsora 3 8.15: Előadó: a soerzó! 38.25: Hírösszefoglaló, idöjarásje- lentes — műsorismertetés Televízió BUDAPEST, 1. műsor; 8.53: Tévétorna. — 9.00: Szün­idei matiné. — 10.10: Delta.Tudo­mányos híradó. — 10.35; Marie szeszélyei. Magyarul beszélő francia film. — 12.00: Játék a be­tűkkel. — 17.13: Hírek. — 17.20: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora. — 18.00: Rendezte: Kal- kics Hona. A kis Bice-Bóca. Té- véíilm. — 18.20: Előszó helyeit. Bevezető a Harmadik határ cí­mű filmsorozathoz. — 18.55; Rek­lámműsor. — 19.05: A Közönség­szolgálat tájékoztatója. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 20.05: A bűvész. Magyarul beszélő amerikai film­sorozat. „Sátáni szögek”. — 20.55: Születésünk titka. X/2. rész: 266 nap története. — 21.45: Tv-híradó 3. — 21.55; Súlyeme­lő Európa-bajnokság. Váltósúly. vsx: >11 BUDAPEST, műsor; 20.00: Savaria Kupa. Női röp­labdatorna döntője. Közvetítés Szombathelyről, felvételről. — 21.05: Tv-híradó 2. — 21.25: A napsugár nyomában. Ismeretter­jesztő filmsorozat II. rész: Amíg a kőzet megszilárdul. — 21.55: Hazánkról szóljatok, szén sza­vak. POZSONY 15.30: Hírek. — 15.35: Iskola­tévé. — 16.05: Publicisztikai mű­sor. — 16.30: Közép-szlovákiai híradó. — 36.50: Tv-magazin. — 37.15: Fiatalok szemével. — 18.00; Esti mese. — 18.10: Remek bál. Zenés műsor. — ÍO.OO: Tv-híradó. — 19.30: Riportfilm. — 20.00: Fe­lettünk a hullámok.. Színházi közvetítés. — 21.50: Tv-híradó. — 22.10: Mulató falu. Lakodal­mi szokások. — 23.10: NDK— Csehszlovákia labdarúgó-mérkő­zés közvetítése felvételről. Színház szerda Marom nővér Lehár és Egyetemi bérlet Este 7 órakor csütörtök Három nővér Muszka és Egyetemi beriet Este 7 órakor péntek Három nővér Bérletszünet Este 7 órakor HALÁLOZÁS Mely fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleseg, édesanya, nagymama, anyós, testvér és rokon Rágó Miklós­ié Ncmefli Erzsébet életének 64. évében hirtelen elhunyt. Temetése 1976. április 7-en, szerdán déli 12 órakor a Mind­szenti temető ravatalozójából. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy id. Drciszig Jenő nyugdíjas (volt LKM kovács előmunkás) a legdrágább és szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, 1976. április 4-én 65 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése .1976. április 8-án du. 3 órakor lesz a diósgyőri temető rava­talozójából, a református te­metőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy SzláviU Gábor nyugdíjas igaz­gató-tanító — volt KarmcJ kán­tor — türelemmel viselt hosz- szü betegség után 80 éves ko­rában elhunyt. Temetése 8-án, csütörtökön 12 órakor a Szent Anna temetőben lesz. A gyá­szoló család. Mely fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, a szeretett jó férj, édesapa, após, nagyapa, test­vér. jó rokon id. Mogyorósi Lajos volt DIGÉP nyugdíjas, életének 62. évében, jóságos fszíve megszűnt örökre dobog- 1976. április 3-án. Temetése 1976. április 8-án 15 órakor a vasgyári temetőben. Gyászol­ják felesége, gyermekei, me­nyei, unokái cs a kiterjedt ro­konság. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy a fe­lejthetetlen gyermek, testvér, nagybátyánk és rokon Szeren­csés Sándor életének 20. évé­ben tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Temetése április 8-án csütörtökön du. 4 órakor lesz a diósgyőri római katolikus temetőből. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy a szereiéit édesapa, Parzignát József életének 76. évében már­cius 2-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később intézkedünk. A gyászoló csa­lád. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, anyós, testvér, rokon özv. Rabóczy Józscíné sz. Csorba Julianna életének 70. évében türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. Április 7-én, szerdán lélután 3 órakor helyezzük örök nyu­galomra a szirmai temető ra­vatalozójából. A gyászoló csa­lád. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa,, dédapa, testvér és rokon Kocsis Pál LKM nyug­díjas 83 éves korában, türelem­mel viselt betegség után el­hunyt. Drága halottunk földi maradványait április 0-án csü­törtökön, délelőtt U órakor a Szent Anna temetőben helyez­zük örök nyugalomra. A gyá­szoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, testvér és ro­kon Rliuz Mihály életének 68. évében csendesen elhunyt. Te­metése a diósgyőri róni. kát. temetőben 1970. április 8-án 13 órakor lesz. A gyászoló csa­lád.

Next

/
Oldalképek
Tartalom