Észak-Magyarország, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

1976. április 4., vasárnap

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 10

*

A HATÁRON

hogy a Magyar Népitöztársa.

Ugyancsak furcsa mederben folyik itt a Ronyva. Fele-fele alapon. Innen magyar, onnan szlovák. Magasba emelkedik a sorompó, lassan gördül tovább a piros Skoda, majd megáll.

— Jó napot kívánok! Ké- rem az úti okmányokat ellenőrzés céljából átadni.

És jön a személyazonosítás, érvényes-e az útlevél, kinek a nevére van kiállítva . .. Pecsét a nygfeleiő ablakba: kilépett Sátoraljaújhelynél a közúti határátkelő helyen.

— Köszönöm szépen, viszontlátásra, lehet továbbmenni.

Kísérőm a Forgalom Ellenőrzési Pont parancsnoka.

— Még nincs nagy forgalmunk, bár ilyenkor szombat—Vasárnap több ezren is átlépik a határt, míg hétköznap több száz útlevélbe ütünk pecsétet. Ez az időszak, amikor egy kicsit lélegzethez jutunk, s valamennyien felkészülünk a nyári csúcsforgalom fogadására. Tavaly, a főidényben volt olyan napunk, hogy 10 ezernél több úti okmányt kezeltünk. És ez minden évben növekszik. Akár a jármű-, akár a személyforgalmat nézzük.

—.Nagyon összetett feladatuk van, őrnagy .elvtárs.

— Sok utas azt hiszi, hogy mi csak valamiféle akadé- ikoskodók vagyunk . .. Nekünk ugyancsak feladatunk — ugyanúgy, mint az őrsön szolgálatot teljesítőknek — az államhatár védelme és ezzel együtt végezzük az úli okmányok kezelését. Aztán előfordul az is, hogy ,,másodállás ban" idegenvezetők vagyunk. Sokan tőlünk kér- deziik meg, merre érdemes menni, mit érdemes megnézni, mi az, amit mi javaslunk ... és mi javaslunk. Reméljük jót és jól.

*

Az Örs udvarán kellemes melegen süt az áprilisi nap. A parancsnokhelyettesre várva váltok néhány szót Mátrai G'-ula tizedessel, aki KISZ-titkár is itt az őrsön.

— Miskolcról vonultam be a határőrséghez. Igaz, először sakkal romantikusabb- nak képzeltem az egészei, mint amilyen valójában. No, persze, van romantika is a mi nagyon nehéz feladatunkban.

— Emlékszik meg az első szolgálatra ?

—• Nagyon izgalmas volt. Éppen a határszakaszunkkal ismerkedtünk, amikor egy kis fekete pontot láttunk a távolban mozogni. Meg kellett nézni, ki az, vagy mi az. Futottunk vagy három kilométert, mikor a közelébe értünk. Már messziről kiabált a bácsi, hogy nyugodtan fiúk, nyugodtan, úgy is ismernek engem, itt szoktam én horgászgalni. Így futottunk ennyit a szántóföldeken — semmiért. Persze, ilyen apró dolgokra is oda kell figyelnünk, mert ilyen esetekből súlyosabb problémák is adódhatnak.

Közben megérkezik a parancsnokhelyettes is. Az őrnagy elvtárs az prs feladatairól beszél.

— A legalapvetőbb az,

•sag államhatárának ránk eső szakaszát biztonságosan őrizzük és megakadályozzuk, nogy ezen a területen felbukkanó halársértőt — aki illegálisan próbálja megsérteni államhatárunkat — elfogjuk. Az őrs személyi állománya nagy felelősségérzettel hajtja és hajtotta végre ezt a feladatot. Az elmúl években a határőrizethez, kiképzéshez és más feladatokhoz, melyek elválaszthatatlanok alaptevékenységünktől, nagy segítséget nyújtott a szocialista versenymozgalom és eredményesen tudtuk végrehajtani az államhatár őrzését. Nem történt olyan esemény, mely járőr hibájából következett volna be. Tevékenységünket nagymértékben segítik még az együttműködő szerveit. Többek között az önkéntes határőrök, a helyi rendőrség, a vasutas dolgozók, a Volán dolgozói, s mindazok, akik szívügyüknek tekintik hazánk védelmét, őrzését.

R. Nagy István

i

jraWBTflWWWWMWB'lMMMIirilll Hl MII 1111, BB3

ÁPRILISOK

A MEZÜKÖN azon az áprilison is megindult az élet... Fenn, a Bükk feigns tkján, a létrástetöi tebrek környékén víg dalt zengtek az erdei madaraik. A szabadság első tavaszát köszöntötték, Njit- ni-:kék, nyitni-kák,-kiáltozták ágról-ágra ugrálva a sárga- mellényes cinegék, s le-le- röppentek a rétre, hogy egy- egy száraz fűszálat keressenek új fészkük építéséhez, az űj család megalapozásához. A fák rügyei már félig kipattantak, zöldesbarna színt öltött az egész erdő. A mogyoróbokrok sárgás barkái hosszúra nyúltak, belőlük virágpor szállt, hogy pgy másik barkára jutva új elet fa,leadjon nyomában. A sombokrok narancsszínű virágai pompáztak a rét szélén, s az öreg bükkfákban megindult a tavaszi .nedvkeringés. A szürke törzsek oldalán fehér foltok világítottak erdőszerte.

A gyökfőiknél apró, megszikkadt, megsárgult forgá- • csők, szilánkok hevertek. A fehér foltok közepéből szürke, barna, vörös, fekete fémdarabok állta ki. A néhány hónapja erre tomboló harcok nyomai, a repeszek. De már megindult a szomorú tél után az új élet. A fatörzsek edénynyalábai mind több és több nedvességet, tápanyagot szállítottak a koronába, az ágakba, az ágakon ülő, félig megpattant rügyekbe. S a repeszdarabok vágta sebek könnyezni kezdtek. Fehér, átlátszó könnyet sírtak a , büfckök, sárgásat a cserek, tölgyek, vérpirosát az égerek, kőriseik. Az ágakon madaraik ugrándoztak, az erdőben féltve őrizték anyaságukat a vadak, a rétek. felett tarka pillangók repdestek, méhek dongtak nehéz, összegyűjtött terhükkel az odvasfa-kaptár feig. Később jöttek a szarvasbogarak, mohó falánksággal vetették magukat a könnyező fatörzsek kicsurgó nedvére. A bükkfákon, fenyőkön új életét adó magvak fakadtak...

Az újabb áprilisok mozgalmas tavaszok nyitányát

hozták Létrástetőre. Visnyói, mályinkai, zsérci, répashu- tai lányok-asszonyok jöttek babos kendőkben. Vidám daluk kora hajnaltól alkonyaiig felverte a fennsík csöndjét. Üj dalokat hoztak, új színt, új életet az erdőbe. A maflaképű őzök, sunyi rókák esténként értetlenül bámulták az ezer apró lánggal, szikrával lobogó tábortüzet. Reggelenként az erdő árulója, a rikácsoló szajkó hangoskodva riasztott, amikor a lányok indultak a csemetekertbe. Az új csemetekertbe, ahol tizenhét ágyásba, nyolc parcellába S0 kiló fe'keteíe- nyő, erdeifenyő, lucfenyő, vörösfenyő magot vetettek el a szorgos kezek. A magokból az április beköszöntőre félmilliónyi csemetécske sarjadt: új erdők alapja.

Napok múltán szenzációs hír kapott szárnyra Bülok- szerle: Megkonstruálták az első csemeiekiemelő gépet, az első hazait. Itt, az erdők között. Aztán új gépek jöttek a hatalmas fák, erdők hazájából, a Szovjetunióból. Villanyárammal és benzinnel működő fűrészgépek, autódaruk, rönkszállítók. Az erdő világa pedig értetlenül állt a hangossá vált mozgolódás előtt. A lányok dala elnyomta a rigófüttyöt, a kakukkszót. De hamarosan új fácskák nőttek, növögel- tek minden kopár hegyoldalon a fennsík peremén. Fenyvesek kerültek a gyepes dombhajlatokra, a rétek pázsitjára. Az öreg bükkök szürke törzsén behegged tek a repeszütötte sebeik, s a könnyezve nevelt első magtermésből is ezernyi csemete nyújtogatta ág-nyakát az éltető napfény felé. A szálerdőkbe emberele jöttek, hozták magukkal új segítségüket, a gépeket. Hozzányúltak a sűrűn álló rendhez, megritikítofcták az állományt Fatörzsek .dőltek a földre, olykor olyanok is, amelyek repeszt viseltek testükben ...

Az évek, az új áprilisok aztán csendesebbek lettek. Felnőttek az új erdők, vígan zöldelltek a fennsík rétjei. A bükkösök szélén vi dámun dugták elő bimbó# jüket«a hunyorok, a csillái virágok, az odvas keltikéi Nem zavarta a csemetéül#: lő lányok éneke sem a ff szeknekvalót gyűjtő ci-negf két,, rigókat, vörösbegyek« Az erdő száz vadja békésé élte életét. Som virág-sárgát kökény bokor-fehéren pompt zott az április . ..

Egyszer markos, zajos, ifjí csapat érkezett a létrástetó rétre. Szerszámokat hozta pöfögő teherautón, meg ct mentet, sódert, köveket. ‘ mire a Nap vöröslő gömbi lebukott a nyugati hegygf rinc mögött, el is vonultat Ott maradt a boróka- és mo gyoróbokrok védelmében, sj öreg bükkfák őrizetében *; emlékmű. Frissen szedett ta vaszi virágok pompáztak 1 talapzatán. Fiatalon, údéf. mint akik odatették. Aki egykorúaik a fenyvesekkel azokkal a lúcokkáí. vörösf«' nyőkkel, amelyek a kis cse metekertbe vetett 30 kill magból sarjadtak, s azóti megerősödve új erdőket alí kották.

ÉJSZAKA előbújtak re.jtc kükből az őzeit, szarvason elősompolygott a róka is Félve bámulták meg az újv donságot, az emberszagú a!' kotmányt. Később megszóló ták. Odatartozónak tudták mert körbevették a bokrok cserjéit, fák, a rét növényei Egy kis ökörszem reggelen' ként padkájára ülve esi esc regte el énekét. Az őrei bükkös helyén új nőtt fel- arasznyi átmérőjű, sudár törzsekkel. A régiekből, > könnyezve termőikből csal néhány maradt. Testükön fe- Iteteszélű i forradás jelzi a1 egykori sérülések nyomait. / lecsurgó esővíz keskeny ki' nai bajuszt festett a forradások köré, s az április1 nedvkeringés megindulásakor elsőként az ő rügyeit pattannak ki. Még magot teremnek, amiből ezernyi csemeteutód kel életre. Még élnek, Véremnek, dacolnak a* idővel az öreg bükkfák. Törzsükben a kéreg-benőtle re- peszdarabokkal . ..

Vásárhelyi "István

1945

Vonat tetején kevés a kapaszkodó; leginkább amiatt Kényelmetlen így az utazás.

Bár nem minden vagon, tetején kevés. Attól függ, milyen a szellőzőnyílások kiképzése. Olyik valóságos kis kémény, annak a szorp- szédságában a legbiztonságosabb ülőhelyet foglalni. Ha fagy miatt csúszós a tető, akikor különösen ajánlatos úgy elhelyezkedni, hogy legyen valami kapaszkodó az ember keze ügyében. A mozdonyvezetők ugyan óvatosabbak indításnál is, fékezésnél is, de azért nem árt, ha az utas maga is óvatos.

A virtuskodók menet közben is mászkálnak, persze. •Nem mintha másutt kényelmesebb ülés esnék a tetőn, vagy nem vágna olyan élesen a szél. Csak hát bizonyítani kell bátorságukat, s hogy bizonygassák, folyton keresztülmászikálnak rajtunk.

Nagyobb vész nincs, mert » tetőre szorult ut-asok többségé jól ismeri a vonalat, s végig visszhangzik a kiáltozás — Vigyázat! Hé!... Vigyázni ! —, ha felüljáró közeleg. vagy netán alagút. Ilyenkor elfekszik az utazó- közönség a tetőn, minél laposabban fekszik, pedig ülve is maradhatna ép'-en: megfigyeltem, hogy ülve sem magasabb az ember a mozdony kéményénél.

Az biztos, hogy a vonat tetején kén'-elmesebb volt az utazás, mint a tehervagon lépcsőjén fekve. A vagon alá behajtó, hosszú, -keskeny lépcsőn csak feküdni lehetett, esetleg órákig uzyanűgv feküdni, s ugyanúgy kapaszkodni, Elgémberedett karizmaiban nem bízhatott sokáig az ember, hosszabb utazásra oda kellett szíjazza magát a lépcső tartóvasához.

*

Mindezeket nem azért emlegetem, hogy: -adjunk hálát a sorsnak, ha ma a személy- vagon belsejében utazhatunk. Olykor kényelmetlenül, de ugye mégsem a lépcsőhöz szíj a zva és nem a tetőn. Bizonygatni sem akarom ezzel, mennyit fejlődött,

a háború pusztításait kiheverve, tömegközlekedésünk. Nyilvánvalóan nem fejlődött annyit, amennyit az igények, a szükségletek — sőt: a lehetőségek — mércéje szerint fejlődnie kellett volna. Csupán azt bogozgatom ezúttal — betársulva a jubileumi szapora emlékezésekbe — mitől volt olyan derűs kedvem, jó közérzetem a vonat tetején. De még' a tehervagon lépcsőjéhez szíjaz- va is.

Nem mindenkinek volt jókedve. Bár tülekedés, ci- vódás sem igen fordult elő, legalábbis nem a tetőn. Húsvétikor meg éppenséggel kedélyes hangulatban utaztunk, erre határozottan emlékszem. Április elsejére esett ugyanis húsvét — vagy

a vasárnap vagy a hétfő —, még locsolíkodásra is sor került, és a tető közönségé mind összetartott, hogyan lehetne a felkapaszkodókkal április bolondját járatni.

Mármost: csak a megszépítő messzeségnek tulajdonítsam, hogy ilyen derűs színekben maradt meg ez az emlék?

*

lehetséges az, hogy eredetiben nem volt derűs? Hiszen — eredetiben — tele voltam gondokkal, aggodalmakkal azokban a hetekben. Óriási felelősség szakadt a váltómra, a szó szoros értelmében történelmi felelősség: ezeréves per ítélet-végrehajtójának éreztem magam, mint szülőmegyémben a nagybirtokok felosztásáért, a földreform gyors végrehajtásáért felelős „miniszteri biztos”.

Pecsétes írást kaptam a debreceni kormánytól és százötven hadipengőt — ami megfelelt akkor 30—40 mai forintnak —, s néhány kö- teggel a frissen nyomott 600-as rendeletből, a megye (ha jól emlékszem) 220 helységében kifüggesztésre. Majd később, a szerveződő magyar katonaság jármüvet is

bocsátott a rendelkezésemre: egy öregecske katonai biciklit. Sem azelőtt, sem azóta, együttvéve sem ragasztottam annyi deféktet, mint azokban a hetekben: kétségkívül kényelemesebbre sikerült egyszer-egyszer az

utazás a vonat tetején, mint azon a megátalkodott jármű vön.

Élettapasztalatot, emberismeretet, szervező képességet viszont senki sem dugott a vászontarisznyámba, s találgatom utólag, mi mindent

kapkodhattam el, a feladat nagyságához képest, bizony túlságosan is fiatalon. Mégis megnyugtat, hogy eleve nem mozdíthattam többet hátra, mint előre, mert ezt az ügyet akkor csak rossz- indulattal lehetett volna hátramozdítani. Mint mindent, ami egy-egy gátszakadásnál a történelem fősodrába kerül.

Március 19-én — egyetlen nap alatt — a megj-e összes településeire eljutott a rendeleti' plakátja, többnyire gvalogfutárok hordták ki a .járási székhelyekről. Négy nap múlva már az első karókat levertük, és annak a 1 !)0 ezer holdnak a jóval nagyobbik része, mely a megyében felosztásra került — a tavasz nyíllával még szánta tlan, megmunkálatlan földek —. pár hónappal később már új gazdájának termett.

*

Szükségtelen volna bizonygatnom, hogy ebocn a rendkívül gyors és rendkívül eredményes munkában elhanyagolhatóan. kevés része volt annak a próbálajtón, szeleverdi fiatalembernek, -’-í a lomha, csökönyös kincstári biciklin, ide-oda tekergeti: a tágas megyében, és árokparton, gumiragasztással töltött annyi szép, drága időt. Történelmi időt. Még szerencse, hogy nem tőle függött a siker, s nem a kezdetleges közigazgatáson, nem akkurátus, okleveles mérnökökön, és — tanú vagyok’ rá — még csak nem is a debreceni kormányon.

Hetek alatt kibontakozott egy nép érett nagykorúsága, egyénisége ebben a társadalom legmélyéig kavargó forradalomban.

De hol rejtőzködött évtizedeken át az emberek forradalmi igazságérzete'! Hogyan fejlődhetett ki egyáltalán ilven szilárddá, egységessé? Hiszen nyilvánvalóan nem az ellenforradalmi 25 esztendő iskolái, nem a sajtója, nem programbeszédeit prédikációi nevelték ki bennük, sőt épp azok ellenébe!! nevelődött. S ím, egyszerre a felszínre tört — igaz, nem a saját erejéből, mert a szovjet hadsereg söpörte el a gátakat , mégis úgy valahogy tört a felszínre, ellenállhatatlanul, mint a történelmi parasztháborúkban.

Rendhagyó eset volt, minden előzőkhöz képest.

Történészek és írók sokszor megrajzolták már a kaszál, vasvillát, fütyköst ragadó, igazságtevő népet, ám a magyar történelemben csak ekkor az egyszer fordult elő — és a világtörténelemben is igen-igen ritkán —, hogy maga a nép kasza és fütykös helyett teljhatalom-mai tollal, papírost, mérőláncot ragad, példátlanul teljes, példátlanul közvetlen demokratizmussal. Majd befogja a maradék lovat, tehenet az ekébe, vagy ha aZ nincs, hát egy szál ásóval esik neki a földnek, s így —- tollal, mérőlánccal, ásóval felfegyverkezve — vívja meg régóta esedékes forradalmát Aki ennek a nagy élménynek cselekvő részese volt, sohasem felejti.

Békéscsabán a földasz tok emlékülésének részvevőiből csák úgy sugárzott a felpa- rázsíó közös élmény, „mintha csak tegnap történt volna”. Az a közös élménjt amikor hetek-hónapok alatt százezrek tanulták meg a közvetlen demokráciában maguktól — olykor a maguk kárán — azt, amire soha, senki nem tanította őket: a tettek felelősségét.

Közös az .élmény, az élettapasztalat, az emlékezés milliónyi ember szívós, hozzáértő, találékony és áldozatos Xöldosztó ■ munkájáról.

Fekete Oyula:

Emlék é s tanulság

Vissza nézés a földosztásra