Észak-Magyarország, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-25 / 72. szám
VILÁG'^PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKI 'C 3 * MAGVAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT RORSOP MFGVE1 BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 72. szám Ara: 80 fillér Csütörtök, 197«. március 25. Az argentin hármas katonai vezetés tagjai: Orinrulo Agosti. Emilio Massera, Rafael Videla. Argentínában katonai junta vette át a hatalmat. Ezt szerdán reggel kiadott közleményében maga a junta erősítette meg, amely egyúttal kötelezte magát arra, hogy tiszteletben fogja tartani az Argentin Köztársaság által kötött összes nemzetközi megállapodásokat. Nyugati hírügynökségi tudósításokból az is kitűnik, hogy Isabel Perón államfőt a fegyveres erők mozdították el tisztéből. Az elnökasszonyt a légierő egyik különrepülő- gépén — á Reuter szerint a fegyveres ■ „erők foglyaként” -— szállították el a fővárosból. Hivatalos közleményt sugárzott szerdán reggel az argentin országos rádióhálózat. A közlemény szerint háromtagú katonai junta vette át a hatalmat. A junta tagjai: Jorge R. Videla altábornagy, a szárazföldi erők főparancsnoka, Orlando Agosti altábornagy, a légierő főparancsnoka és Emilio Massera ellentengernagy, a haditengerészet főparancsnoka. A rádió által közvetített közlemény szó szerint így hangzik: „Tekintettel a köztársaságot intézményes, szoci2 ális és közigazgatási területen sújtó zűrzavarra, a fegyveres erők parancsnokló tábornokaiból álló katonai junta úgy határozott, hogy átveszi az argentin nemzet kormányzását. A kormány cselekvését a rend , fenntartása és az emberi méltóság tiszteletben tartása keretében a törvények tisztelete fogja meghatározni. A fő cél az államot vezérlő, alapvető értékek helyreállítása lesz.” A rádióállomások nem sokkal később második közleményt sugároztak. Eszerint az országban rendkívüli állapotot rendeltek el. tilos nyilvános gyűléseket tartani, a katonai hatóság meg fogja büntetni a rémhírterjesztőket, s szigorúan megtorolják az utcai tüntetéseket. A lakosságot nyugalmának megőrzésére, a junta utasításainak betartására szólították fel. Az AP szerint a szemmel láthatóan vértelen puccsal szemben nem tanúsítottak jelentős ellenállást. Buenos Airesben szerdán hajnalban a katonaság vette át az ellenőrzést. A három argentin haderő- nem főparancsnokaiból álló katonai junta tagjai — a UPI szerint — „anti perónista múltjukról, a gazdasági élet fölött gyakorolt kormány- ellenőrzéssel való szembehe- lyezkedésükről” ismertek. „Olyan határozott anti- kommunistáknak tartják őket — írta továbbá a UPI —, akiknek szemléletmódja közelebb áll az Egyesült Államokéhoz. és a szomszédos i joboldali rezsimekáhez, mint: a tisztségéből elmozdított Isabel Perón kormányáéhoz.” Jorge Rafael Videla vezérőrnagyot. a katonai junta vezetőjét az 1955-ben Juan Perón elmozdítására vezető ál- lamcsínyben vállalt szerepe miatt annak idején őrizetbe vették. Az AP szerint az ötvenéves Videla tábornok keménykötésű katona, „antikommunis- ta hitű római katolikus”. Emilio Eduardo Massera ellentengernagy „az alkotmányos rendbe vetett hitéről tett tanúbizonyságot” ám — állapítja meg a UPI — róla is köztudott volt antiperónis- ta álláspontja. A junta harmadik tagját, Orlando Agosti vezérőrnagyot annak idején a Perón asszony ellen lázadó tisztek kedélyeinek megnyugtatására nevezték ki a légierő főparancsnokává. Az argentin katonai junta közleménye szerint Isabel Perón asszonyt katonai őrizetben tartják az ország középső részében. Biztonságát a fegyveres erők szavatolják. Letartóztatták a Perónkormány ..köztörvényes bűn- cselekményekkel vádolt” I tisztviselőit is. így — az AFP ! tájékoztatása szerint — a Buenos Aires-i repülőtéren vették őrizetbe Julio Gonza- lezt, az ex-elnöknő magántitkárát, valamint Egardo Lui- git, az elnöki palota testőrségének parancsnokát. I! bests TESZOV elÉáéiá lése Tegnap, március 24-én, szerdán ülést tartott Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyei Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Szövetségének elnöksége. A termelőszövetkezetek gazdálkodása, idei feladatainak meghatározása szempontjából fontos napirendi pontokat megvitató ülésen részt vett dr. Tóth Béla. a TOT titkára. Szunyogh Janón, a megyei pártb'z'iUsáe osztály vezet ő-helyettese. Karajz Miklósnak, a me- gvei TESZÖV elnökének megnyitója után dr. Németh Pál, a TESZÖV titkára adott tájékoztatást a leiárt határ- ideiű határozatok vágr“hai- - fásáról. majd a IV. ötéves terv teljesítésének tapasztalatairól és a-' V. ötéves terv feladatairól szóló, továbbá a tsz-ek elmúlt évi gazdálkodását értékelő jelentést vitatták meg. E széles körű, pontos felméréseken alapuló, a lanasz- tglatokat, tennivalókat összegező jelentések és a TESZÖV ezekkel kapcsolatos ajánlásai eljutnak megyénk valamennyi termelőszövetkezeti gazdaságához. A legnagyobb segítséget az V. ötéves terv feladatait pontosan meghatározó jelentés és az azzal kapcsolatban elfogadott, a TESZÖV küldöttgyűlésén is megvitatásra kerülő határozati javaslat VivúiUn termelőszövetkezeteinknek. . A határozati javaslat többek között aiánlja a megye tsz-einek. hoev összességében és ágazatonként is érié. keljék a IV. ötéves tervben elért eredményeiket s mee- külÖnhöztetett figyelemmel vizsgálják azokat az ágazatokat, ahol a tervet nem telje- sí tették. Az V. ötéves terv és ezen beiül az 197G-ra szóló terveik elkészítésénél vesvék figyelembe. hogy a gazdaságpolitika fő célkitűzése a népgazdasági és szövetkezeti érdekek összhangiának létrehozása. a termelés hatékonyságának a növelése. Általános 1 feladat a takarékosság és a szakszerűség fokozása. A jövedelmezőség tokozása érdekében szükséges az eszközök mind teljesebb kihasználása. A fejlesztésnél és a rekonstrukciónál olyan sorrendet indokolt meghatározni, amely a népgazdasági célkitűzések megvalósítása és a szövetkezet eredményeinek fokozása szempontjából a legjelentősebb. Különösen fontos a szarvasmarha- és sertéstenyésztés. a zöldség-, a gyümölcs- és a szőlőtermesztés növelése, jövedelmezőségének fokozása. Hasznosítani kell azokat az értékeket, amelyek eddig nem kerültek felhasználásra. így a melléktermékekét és a rendelkezésre álló szerves anyagokat. A TESZÖV elnöksége ezután a társadalmi tulajdon védelmének helyzetéről és feladatairól szóló tájékoztatót vitatta meg. Megállapították hogy főleg a megelőzést illetően hatékony intézkedésekre van szükség, s szóltak a vezetők fokozott felelősségéről. Ezután elfogadták az elnökségi bizottságok évi mun. katervét. s az országos gazdálkodási versenyre tett megyei felterjesztést. Látogatás a Súgvari Endre vezetőképző iskolában. Tegnap, szerdán megyénkbe érkézéit dr. Maróthy L,uszió, az MSz-iVl P Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Kommunista ujúsá- gi Szövetség első titkára. A délelőtti órákban a megyei pártbizottság székhazába látogatott. ahol dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Deme László, dr. Havasi Béla, a megyei pártbizottság titkárai, dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke, Drótos László, a Miskolc városi Pártbizottság első titkára és Török László, a KISZ Borsod megyei Bizottságának első titkára fogadta a vendéget. A szívélyes üdvözlés után dr. Bodnár Ferenc részletes tájékoztatót és áttekintést adott Borsod megye életéről: politikai, gazdasági, társadalmi helyzetéről, eredményekről, megoldásra váró feladatokról és gondokról. Többek között szólt a pártélet időszerű kérdéseiről, a párt bel- 60 helyzetéről, a tagsági könyvek cseréjével kapcsolatos beszélgetések eddigi tapasztalatairól. Majd a KISZ és a Hazafias Népfront választásokkal kapcsolatos tevékenységéről, kongresszusi előkészületeiről adott számot. Ezt követően Török László tájékoztatta a KISZ Központi Bizottság első titkárát a megye KISZ-szervezeteinek munkájáról, a borsodi fiatalok életéről, tevékenységéről és helytállásáról. Többek között elmondta, hogy a megye több mint 60 ezer KISZ-1 ia tat ja, 2323 alapszervezetben lelkesen készül a KISZ IX. kongresszusára. — Fiataljaink mozgalmas napokat élnek — mondta. — Ezekben a napokban és hetekben tanácskoznak a járási és városi küldöttgyűlések résztvevői. A munka-, az intézkedési terveknek megfelelően történik. A szervezeti élet mindenütt megélénkült, tartalmasabbá vált, a tagok aktivizálódtak. A szervezeti élet fellendülésén, tartalmasabbá válásán kívül elsősorban a munkahelyeken, a termelésben mérhető le a legjobban tettrekészségük fokozódása. A fiatalok értékes munkafelajánlásokat teltek az elmúlt hónapokban. Védnökséget vállaltak több kiemelt, országos jelentőségű • nagyüzem beruházása, építése felett. KlSZ-védnök- séggel történik a Iiejőcsa- bai Cement- és Mészmű. a leninvárosi beruházások és rekonstrukciók, valamint a kazincbarcikai PVC—III. üzem építése és szerelése. Most a kongresszus tiszteletére újabb vállalást tettek a megye KlSZ-esei. Elhatározták, hogy Miskolc városban, a sportcsarnok szomszédságában műjégpályát építenek. Más mozgalmi munkában is jeleskedik az ifjúság. Gazdag rendezvénysorozat jellemezte például a forradalmi ifjúsági 1 apókat, a magyar —szovjet barátsági hét ifjúsági rendezvényeit. A tájékoztatót élénk esz-* mecsere követte. Elsősorban Borsod kiemelt nagyberuházásairól váltottak szót megyénk vezetői a Politikai Bizottság tagjával. Ezután dr. Maróthy László, dr. Bodnár Ferenc és Török László kíséretében ellátogatott a csanyiki KlSZ-isko- lába. ahol Lajtos Ilona, az iskola igazgatója tájékoztatta a vendégeket az intézmény munkájáról. Megtekintették a kulturált, úgyszólván minden igényt kielégítő iskolavárost. ahol két megye — Borsod és Hajdú — fiataljainak továbbképzése történik egész éven át. Az egyik osztályfoglalkozáson, ahol a KISZ-szervezetek kultúrfele- lősei tanulmányozták a közművelődéssel kapcsolatos határozatokat és az ebből adódó feladatokat, Fedor László osztályvezető tanár adott rövid tájékoztatót. Maróthy elvtárs elismeréssel nyilatkozott, a látottakról, az intézmény munkájáról, ahol évente különböző szintű és tematikájú tanfolyamokon több mint hétezer fiatal ismerkedik középfokon nolili(Folytatás a 'c. oldalon) Körtvclycs István, a BVK igazgatója az épülő PVC Hl. makettjét mutatja meg a 'cn dégeknok.