Észak-Magyarország, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-15 / 12. szám
„EDELEI PÉCSÉI IN01110;" A címben olvasható és ma már szokatlan írású felirat Edelény nagyközség 1710-ből származó, környomatú, sárgarézből készült pecsétjén látható, s egyetlen, amelynek nyelén a készítő, vagy készíttető neve is olvasható: „AZ / ÖZVEGY / DESINE / ÉS NAGY / ANDRÁS / CSINÁLTA / TAK”. Száznyolcvanhárom pecsétnyomó precíz leírása, nagyrészüknek fényképe is megtalálható, a Borsodi Levéltári Füzetek 3. sz. kötetében, a Feudális kori községi pecsótnyomók a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltárban című tanulmányban. A füzetet Román János szerkesztette, az összeállításban Homola Jenöné, Judt Istvánná és Kovács I. Gabor működött közre. A bevezetőt Román János írta. Aí Levéltár jelenleg 183 darab feudális kori, hozzávetőlegesen az 1556 és 1845 évek között készült, Borsod és Zemplén megyei községek által használt fém pecsétnyomót őriz. Ezeket 1908-ban belügyminiszteri rendeletre gyűjtötték be, a borsodiakat Miskolcra, a zemplénieket Sátoraljaújhelyre. Az Abaúj-Torna megyeiekről nincs tudomás. Az öreg pecsétnyomók sok mindenről vallanak a kor történetét kutató szakembernek. Nemcsak a helyi fémművességről mondanak valamit ezek a fémpecsétek, hanem elsősorban közigazgatás-történeti vonatkozású forrásértékük igen .jelentős, támpontul szolgálhat a jobbágy községek fejlődéstörténetének kutatásához, a nagy részükön fellelhető évszámból a kutató következtetéseket vonhat le a pecsét készíttetésének társadalomtörténeti motívumairól, az emblémák rajzolatai is eligazíthatnak a település gazdálkodási jellegéről, annak változásairól. (Például Rudabánya 1786-ból való pecsétnyomóján már ott a bányász alakja, meg a hagyomá- 1 nyos bányász-szerszámok rajza, ugyanakkor Ózdnak egy régi, évszám nélküli pecsétjén az agrár jelleg hagyományos jelképei szerepelnek, mivel akkoriban ott még nyoma sem volt az iparnak.) Érdemes néhány példát említeni. ABOD HELSIGE PET- SETYE, azaz a mai Abod pecsétjén földből kihajló pálmaágak közt élő fa törzse és koronája látható. Az 1601-ből való alacskai pecséten címerpajzson szőlőmetszőkés. a balajtin szőlővenyige egy fürttel és szőlőmetszőkés. Bánhorváti pecsétje 1595-böl való, s azon is szőlőfürt és szőlőmetszőkés látható. A szőlőművelés és földművelés jelei igen gyakran térnek vissza, például Borsodgeszt 1699-es pecsétjén is két- íürtű szőlővenyigét tartó kar látható (s ennek nyomóján is látható felirat, de valószínű olvasatából nem lehet teljes bizonyossággal a készíttetőre következtetni), Bükkmogyorósd pecsétjén három búzaszál és ekevas jelzi a település lakóinak foglalatosságát. Természetesen vannak a közeli várúrral való kapcsolatot jelző rajzolatok is — például Dédesnél —, meg egyházi jellegű motívumok — SIGILLLUM OPPID1 SZENTPETER (Sajószentpéter) pecsétjén Szent Péter csuhás, glóriás alakja, kezében a menyország kulcsával, másik oldalán középen nagy R betű látható; s ez a motívum szerepelt az 1908-ban nagyközséggé lett település 1945-ig használt hivatalos bélyegzőjén is —, de például Tiszakürt 1840-ből származó pecsétjén ez látható: B. V. T. KÜRTI. NEMESÉG. PETSETYE. 1840, a rajzolatában pedig mentés, csákós, hátsó lábairól elrugaszkodva vágtató lovon ülő vitéz, egyik kezében a kard a végére tűzött turbános fejjel, másik kezében kopjára tűzött zászló, fölötte napkorong, két csillag és a holdsarló. Nem lehet érdektelen annak felkutatása, hogyan került e mai Ids település 136 év előtti pecsétjére ez a sokat mondó motívum. Harcos múltról vallanak más falvak pecsétjei is, békés gazdálkodásról megint másokéi. Bach-est a színházban „A közönséget csak az hódítja meg, aki az igazságot adja neki.” — Ez a mondat a mottója Sergió Failoni „Hangfogó nélkül” című kis könyvének, s ez a mondat jutott eszembe hétfőn este a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjén. A zenekar tagjaiból alakult vonósegyüttes — Sándor Frigyes karmester vezetésével —.- meghódította a közönséget. S ezt nem csupán a sok tapsot köszönő két ráadásszám eljátszása íratja velem. A hangversenyen Johann Sebastian Bach műveiből hallhattunk szép válogatást. A műsor a III. brandenburgi versennyel kezdődött, majd az V. brandenburgi verseny csendült fel, aztán Bach talán leghatalmasabb alkotásának, az egyetlen témára épített és tizenkilenc zeneművet magában foglaló „A fúga művészete” sorozatának tizenegyedik fúgája. A nagy mester életének' ezt az utolsó alkotását úgy komponálta, Hogy nem jelölte meg, milyen hangszerek játsszák a szólamokat. A legkülönbözőbb instrumentációkban létezik. Amit hétfőn este hallhattunk, az Sándor Frigyes karnagy leírása, egészen egyszerűen, csak vonósokra. A programot a III. D-dúr szvit zárta. Az V. brandenburgi hegedűszólóját Gál Károly, a Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatának művésztanára játszotta, a fuvolaszólót Apró László, aki a főiskola elvégzése óta, 1969-től az NDK-ban játszik szimfonikus zenekarban, és a jövő évadtól a miskolci , zenekarhoz szerződött. Az eredetileg csembalóra írt, rendkívül jelentős és mutatós szólamot: — ezúttal zongorán — Donatella Failoni zongoraművész, az Országos Filharmónia szólistája interpretálta. Mindhárom szólista nagy átélléssel, s. különösen a középső tételben, bensőséges, lírai hangon szólaltatta meg a művet. A zenekar mindvégig nagyszerű teljesítményt nyújtott. Néhol ugyan lehetett volna még árnyaltabb a hangszín, és virtuózabb a játék, de az egész hangversenyre visszaemlékezve — mégis a legnagyobb elismeréssel kell szólni az együttesről. Minden dicséret helyett azonban most álljon itt a zenekart ezen a hangversenyen vezető vendégkarmester, Sándor Frigyes néhány mondata: — Hallottam már régebben ezt az együttest játszani, és számítottam arra, hogy egy jó zenekarhoz jutok. De ez a műfaj, Bach művei, és ilyen tömegben ömlesztve, speciális felkészültséget kíván. Egy kicsit tartottam attól, hogy elegendő lesz-e a négy nap' próba arra, hogy megnyugtatóan kereszlülvi- gyem az elképzeléseimet. Igazán mondhatom, hogy bőven elegendő volt. Mindent,, amit akartam, művészi szolgálatkészséggel valósítottak meg a kollégák. Amit akartam, mondtam és mutattam, azt nem szolgai módon kaptam vissza, hanem már mint az ő művészi tettüket. Varsányi Zsuzsa Csak nagyon kis töredékét említettük a Levéltárban őrzött pecséteknek. Nem is lehetett feladatunk a bővebb ismertetés. Végezetül ide idézzük Román János bevezetőjének záró mondatát is. rhint a magunk javaslatát is: „Szívesen ajánljuk tájékoztató kiadványunkat, s még inkább az emlékanyagot segítségül a tudományos igényű helytörténeti kutatásnak.” A fenti rövid ismertetés is érzékelteti talán, hogy ez a pecsétgyűjtemény — s a levéltári füzet is — milyen sok érdekességgel —, s hányféle helytörténeti következtetés forrásául' szolgálhat az egyes borsodi és zempléni települések története kutatásánál. (hm) Két új szaktanterem A korszerű pedagógiai eljárások és módszerek megvalósításának gyakorlótere — tanár és diák számára egyaránt — a szaktanterem. Ilyenek kialakítása, létrehozása mostanában egyre ritkábban jelent eseményt, hiszen mintegy tíz év óta folyik a céltudatos munka. Az a mód érdemel mégis dicséretet, ahogyan az ózdi Bartók Béla Általános Iskolában megvalósították. Az oktatás technikai eszközeit (pianinó, magnetofon, lemezjátszó) a megyei és a városi tanács művelődésügyi osztálya biztosította. De mennyi minden kellett még ahhoz, hogy az ének-zene és a földrajz szaktanterem maradéktalanul szolgálhassa célját! A két tanterem újjávarázsolása, a különböző szemléltető eszközök, fali képek, rajzok, grafikonok, tablók elkészítése, a kézikönyvtár kialakítása széles összefogás alapján valósult meg. A nevelők irányítása ipellett az Ózdi Kohászati Üzemek több szocialista brigádja, az ózdi népművelési intézmények Derkovits Képzőművészeti Körének tagjai, a szülőit sokasága, de még a tanulók közül is többen járultak hozzá a korszerű feltételek megvalósításához. Az ének-zene tagozatos osztály az 1971/72-es tanév óta működik ebben az iskolában. Eddig mintegy 120 gyermeknek nyújtotta a Kodály Zoltán által megálmodott együtt- éneklés örömét. A nagy gonddal és sok munkával kialakított, jól felszerelt szak- tanterem még eredményesebbé teszi az oktatást. A két ízlésesen berendezett termet 1976. január 12- én adta át a nevelőknek és a tanulóknak Rozgonyi János- né, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője. D. S. Hz esess JUtSZ áruházában a december 28-i sorsoláson az alábbi vásárlási blokkok nyertek: ;atszám Sorszám Megnevezés Sorozatszám Sorszám Megnevezés 24 30 704 Női kerékpár 35 30 723 Hajszárító 13 35 660 Csillár 38 40 202 Félverseny k.pár 10 35 619 Karóra 50 30 710 Asztalterítő 32 38 645 Karóra 17 38 650 Paplangarnitúra 24 35 676 Hősugárzó 43 35 700 Játékmaci 33 35 651 Porszívó 41 40 247 Rezső 2 lapos 6 35 659 Éjjelilámpa 31 40 239 Esernyő 32 31 632 MK-magnó 39 31 602 Konyhagarnitúra 49 35 638 Fényképezőgép 25 40 241 Összekötőszőnyeg 6 31 616 Csillár 3 35 684 Rádió 25 35 676 Hajszárító 45 35 646 Villanyvasaló 43 35 630 Középszőnyeg 46 40 206 Táskarádió 39 38 622 Táska 36 40 223 Csillár 40 30 097 Pléd 16 40 208 Férfi kerékpár 9 35 680 Lemezjátszó 30 40 213 Mixer 25 35 605 Járóbaba 12 31 636 Kávéőrlő 49 40 203 Szifon 35 35 633 Rádió 19 35 649 Kerékpár 22 35 688 Csillár 49 31 630 Játékmaci 47 31 626 Fényképezőgép 47 30 722 Táskarádió 4 35 668 Lemezjátszós r. 39 35 609 Hősugárzó ■ 31 36 159 ' Minikűrkészlet' 7 31 627 Táskarádió 40 35'604 Éjjelilámpa 28 35 636 Mosógép 45 35 645 Rezső 49 40 219 Kávéfőző 35 35 676 Hőpárna 11 04 565 Masszírozógép 18 04 565 Éjjelilámpa 48 31 632 Állólámpa 25 35 673 Porszívó 44 35 681 Villanysütő 41 40 241 Hűtőszekrény 12 33 437 Játékmosógép eremény január 31-íg váltható be, az áruházban. ti. ÉRTESÍTÉS Értesítjük Felsőzsolca község területén lakó és üzemelő fogyasztóinkat, hogy munkálatok végzése miatt 1976. január 17-én, 7—17 óráig a Szent I. utat kivéve a község egész területét érintő áramszünetei tartunk. Értesítjük továbbá Alsózsolca községben a Kossuth úttól az Ady Endre útig, valamint a lakótelepen lakó és üzemelő fogyasztóinkat, hogy a fenti időpontban, munkálatok végzése miatt az energiaszolgáltatást szüneteltet jük. ÉMÁSZ 2. sz. kirend. \ Gyógyászati Segédeszközök Gyára miskolci fiókja alkalmaz 1 fő szabó szakmunkást, ortho- ped kötszerész munkák betanítására, és egy fő segédmunkást. Fizetés megbeszélés szerint. Jo- lenllkezés: Miskolc, Szemére u. 21. A Miskolci Üveggyár felvételre keres villanyszerelő szakmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Rádió KOSSUTH RADIO 8.27: Táncdalok.' — 8.50; Harsán a kürtszói — 9.20; Zenekari muzsika. — 1U.05: Iskolar-á- dió. — 10.30: A zenekari muzsika folytatása. — 11.13: Vadászbalesetek. — 11.28; Tizenkét szék. Ili és Petrov regénye rádióra alkalmazva. VI. rész. — 12.35: Melódiákoktól. Közben: 13.15: Népművelők fóruma. Riport. — 13.30: A Melódiákoktól folytatása. — 14.00: Mindenki könyvtára. — 14.30: Kóruspódium. — 14.43: Nyikolaj Nazarov ivanov-Radkievics vezényel. — 15.10: Johann Strauss: Egy éj Velencében — részletek. — 35.28: Ezeregy délután. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Banda Ede gordonkázlk. — 16.28: Arany János dalai Adám Jenő feldolgozásában. — 17.05: Körmikrofon. — 17.30: Zenekari muzsika. — 18.15: Kritikusok fóruma. — 19.15: Az ifjúsági Rádiószínpad bemutatja: Város a vízben. Takács Tibor rádiójátéka. — 19.58: Népzenei magazin. — 20.38; Melis György operettdalokat énekel. — 21.10: Katedra. — 21.30: Maurice André trombitán /játszik. — 22.20: A Generál-együttes műsorából. — 22.40: Metronóm. — 23.00: Kamarazene, —■ 0.10; Daljáték- részletek. PETŐIT RÁDIÓ 8.05: Oscar Strauss operettjeiből —• a szerző vezényletével. — 0.20: Tíz pere külpolitika. — 8.33: Operahánnasok. — 9.00: A Czerwone Giláry együttes felvételeiből. — 9.23: Délelőtti torna. — 9.33: Deklinálás. Rónay György novellája rádióra alkalmazva. — 10.00- A zene hullámhosszán. — Kb. 10.55: Édes anyanyelvűnk. — 11.É5: ifjúsági könyvespolc. — 12.00: Népi zene. — 12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik. — 12.55: Zenekari muzsika. — 13.33: A német ifjúság dalai. — 14.00: Válogatott- perceink. — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. — 18.00: MlknMon- közelben: Barbara Streisand. — 18.33: Hét végi panoráma. — 20.33: A 04, 05, 07 jelenti . .. — 21.00; Irányítószám: 1800 — zene, zene, zene. — 22.33: Frieda Hem pel és Leo slezak énekel. — 23.00: Magyar képeskönyv. Népzenei műsor. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsorából (a 189 m-es hullám hosszon, 17.00—18.30 óráiig) 17.00: Műsorismertetés — hírek 17.05: Ifjúsági körkép: Falusi fiatalok 17.20: Beatkedveloknek 17.35: A városért, a lakóhelyért — Ózdon 17.45: Szívesen haUgattuk . . Z 18.00: Borsodi tükör — a stúdió kr ón ika m ú s o ra 18.15: Operettmclódiák 18.25: ; Hírösszefoglaló, i d őj á rá s jelentés — műsorismertetés felemé BUDAPEST, 1. MŰSOR 9.00: Énekeljünk együtt! Daloljunk! — 5.05: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). — A kőolaj. — 11.00: Tévétorna (ism.). — 11.05: Kémia (ált. isk. 7. oszt.). — 14.00: Énekeljünk együtt! (ism.). — 14.05: Környezetismeret (ism.). — 35.55: Kémia (ism.). — 16.38: Hírek. A Bolgár Televízió estje. — 3 6.45: Bevezető. — 16.50: Szírtől- jan (színes). Rövidfilm. — 17.15: A tvák- művészet kincsei / (színes). — 17.50: A szruma mentén (színes). Rövidfilm. — 18.00: A rodopei vízlépcsők. Rövid fi lm. — 18.20: A barátság távlatai (színes). Rövidfilm. — 3 8.40: Bulgária ina. Rövidfilm. — 19.15: Esti mese (színes). — 19.30: Tv- liíradú. — 20.00: idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — , 20.05: A fehér kéz. Bolgár film. — 21.00; 20 perc koncert. Vivaldi: Tél. Paganini: La campa- nella. — 21.29: Könnyűzenei összeállítás (színes). — 21.50: Tv-híradó 3. i — 22.00: Műkorcsolya Eu répa-bajnokság (színes). Férfi szabadon választolt gyakorlatok. Közvetítés Géniből. 2. MŰSOR 20.00: Varázslatos varázslatok. Francia zenés film. — 20.55: Flúgos futam. Amerikai rajzfilmsorozat. — 21.20: Tv-hír.'itíó 2. — 21.40: A szófogadó Pitty. Mb. NSZK tévéfilm. ZI. BÉKE GYÉMÁNT LADY Szí/ amerikai film Kezdés: n. 10 és n. 12 ó. Felemelt hely ár! DU. ÍVJON SIE U R, VERDOU X Amerikai film Kezdés: f. 4 órakor BABA Ií AZ Mb. szí. angol film Kezdés: lm. 6 és 8 órakor KOSSUTH DE. AZ ÖREG Magyar film Kezdés: 9 és II órakor DU. CSEMPÉSZEK NYOMÁBAN Szovjet film Kezdés: f. 3, hn. 5 és 7 ó. HE VÉS Y IVAN FILMKLUB TIT-clöadás: A NYOMORULTAK I—II. Mb. szí. NDK—francia film Kezdés: 5 órakor Dupla helyári FÁKLYA HA BOLDOG AKARSZ LENNI Szí. szovjet film Kezdés: i. 5 cs f. 7 órakor PETŐFI maganbeszelgetes Szí. amerikai film Kezdés: f. 5 és f. 7 órakor SZIKRA A SZÉP FRUSKÁK VÖLGYE Mb. szí. csehszlovák film Kezdés: 5 és 7 órakor TÁNCSICS FÜGEFALEVÉL Magyar film Kezdés: f. 5 és í. 7 órakor TAPOLCA-A D Y GYILKOSSÁG MÁSODKÉZBŐL ' Mb. szovjet film Kezdés: 7 órakor HÁMOR 1-1UCKLEBE R RY FI N N ÉS A CSIRKEFOGÓK Mb. szovjet film Kezdés: 6 órakor PERECES KETTEN EGY LÁNYÉRT Mb. román film Kezdés: 5 és 7 órakor Színház 15, csütörtök Boccaccio Schiller bérlet s | Este 7 órakor 16, péntek Boccaccio Bérletszünet Este 7 órakor 17, szombat Boccaccio Csiky bérlet Este 7 órakor 18, vasárnap Boccaccio Bcrletszünct Este 7 órakor 19, hétfő Nincs előadás 20, kedd Börlönkarricr Bérlelszünél Este 7 órakor a játékszín ’7g előadását: 1976. január 13-, 14- és 15-én este 7 órakor Ruzante: Csapodár madárka * 2 HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó férj, apa, Budai Benjamin az Avas Szálló és Étterem Vállalat nyugdíjas igazgatója életének 65. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése január 16-án, pénteken du. .1 órakor az Avas! temetőben. A vállalat saját halottjának tekinti. A gyászoló család. Mély megrendüléssel tudatjuk azokkal, akik szerették, tisztelték, hogy Brach Gizella rövid szenvedés után. 71 éves korában elhunyt. Temetése 1976. janáur 16-án pénteken délután háromnegyed 4 órakor lesz a diósgyőri róm. kát. temetőben. Édesanyja, testvérei és rokonai. Szomorú szívvel lucftit.juk, hogy szeretett édesapánk, nagyapa, dédapa Angyal József hosszú szenvedés után 75 éves korában elhunyt, temetése 1976. január 16-án. "< nleken délután 3 órakor lesz a Mindszenti evangélikus temető ravatalozójából. A gyászoló család, v Minden külön értesítés, helyett tudatjuk: Felelj he* ellen halottunk özv. Krámer Istvánná, szül. Boán Jolán ny. tanítónő temetése f. hó 17-én du. 2 órakor lesz a d. vasgyári temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy Gyöngyösi József MÁV nyugdíjas életének 65. évében, türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 1976. január 16-án 12 órakor a Mindszenti róm. kát. temetőben lesz. A gyászoló család. / Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerelték, hogy id. Sirák István drága édesapánk és nagyapánk hamvait 1976. január hó 17-én délelőtt ll órakor helyezzük nyugalomra a Szent Anna temető ravatalozójából. A gyászoló gyermekei és unokái. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Őszinte szívvel mondunk köszönetét ezúton Is mindazoknak, akik fajdalmunkban osztozva részt vettek drága édesanyánk özv. Tóth Lajosné, Gönezy Erzsébet utolsó utján elkísérték. Külön megköszönjük a Miskolci Afész igazga- 1 ósága szakszervezeti bízolIHágának és dolgozóinak, a Miskolci Vendéglátóipar 2. sz. körzeti igazgatóságának és a ÉAÉV Vállalat Zalcar József vezette brigádjainak, rokonoknak. ismerősöknek, a ház lakóinak együttérzésükért és mindazoknak, akik sírjára koszorút. virágot helyeztek. A gyászoló család. I