Észak-Magyarország, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-06 / 4. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1976. jan. 6., kedd A képernyő efőtt új évet kezdtünk j Szűketab pátriánk mindjárt újév napján országos hírve­rést kapott: a Nyolc völgy városa című huszonötperces do­kumentumfilm Űzdról adott hírt azoknak, akik e nap kora délutánján is kinyitották készülékeiket. (Ideje volt, hogy Ózdról valami hír legyen, mert jó néhány érdekes híradó­riport ugyan készült a közelmúltban e városról, de követ­kezetesen a 2. műsorban sugározták; azt meg Ózdon aligha nézhetik.) A Nyolc völgy városát érdeklődéssel vártuk, hí­rét már hallottuk. A film az Ózdi városi Tanács rendelésére, a város felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából ké­szült, — tudtuk meg magából az adásból. Nos, Űzd 1944. december 21-én szabadult fel. Az adás nem éppen a 30. évfordulón volt. Csúszások előadódhatnak, s maga a film is jó volt, olyan, mint az efféle, rendelésre készült bédek­ker-filmek többsége, elmondott mindent Özdról, amit ide­genforgalmi tájékoztatásként elmondani lehet és kell, érzé­keltette a harmincéves fejlődést is. De éppen a késedelmes sugárzás miatt fonákul hatott, hogy a hosszú hetekkel ko­rábban már felavatott és a televízióban is bemutatott Rúd- és Dróthengerműről még mint készülő létesítményről esett szó. Egyebekben az összkép, ha kicsit zsúfolt is. de reális volt. Másnap, az év első munkanapján a miskolci Decem­ber 4. Drótművekből sugárzott riport adott hírt rólunk az országnak. Két tévéfilm pergett a képernyőn az elmúlt napokban. Legalábbis két olyan, amit a Magyar Televízió készített. Tisztesség minden áron volt a* címe a Salacrou színművé­ből készült, Horváth Ádám rendezte adásnak. A Francia- országban játszódó történet kegyetlenül éles társadalomrajz, ugyanakkor szellemesen szórakoztató, mégha középpontjá­ban olyan morbid ötlet is áll, hogy egy .szereleméhes asz- szony el akarja tétetni láb alól férjét. Ä jól pergő történet­ben sorra lelepleződnek különböző szerelmi kapcsolatok, nagyképűen erkölcsös emberekről derül ki erkölcstelensé­gük. A játék jó sodrú, friss, szellemes, morbid ötlete ellené­re kellemesen szórakoztató, társadalmi mondandót hor­dozó volt. Premier a bábszínházban Csípős, hideg szél szánkó­zott az utcán. A két gyerek oda-odaszaladt egy-égy jég­páncélos pocsolyához, top­pantottak és nagyokat ne­vettek, ahogy reccsenve be­szakadt alattuk. A mama fázósan nézett körbe, kicsit bizonytalanul... — Talán nem is itt van ... Előttük egy még kisebb gyerek igyekezett, szaporáz- ta lépteit. Magabiztosan for­dult hátra. — Anyukám azt mondta, erre van a bábszínház... Mintha csak tudta volna, aki a néptelen déleKSttön a Pece-parti, kopott kövezetű utcácskába jár, az csak a bábszínházba igyekezhet. És nemsokára meglátták a pla­kátot a kedves bábfigurák­kal. Megérkeztélv. ri, a detektív” történetével. Kedves, , fordulatos volt a játék, Mlvonultak a világ-: cirkusz mindenttudó állatai, s természetesen sikerrel járt j Kari nyomozása is az elve-! szett kiskutya ügyében. Aj lelkes kis nézők minden-, esetre nem sajnálták a tap­sol, de a nevetést sem. Póz-: namászó, meg a kalapból elővarázsolt nyuszik, a gör-i korcsolyázó majom most már jóbarátjuk lett. A cső-: port bábosai pedig nemegy- j szer bizonyíthatták a játék j közben: magas szinten mű­velik a bábozás művészetét. Meg kel! szokni!!,. : a Az előadás alatt — az el- ^ ső perctől az utolsóig Itt lesz Bim-Bam-Bum is? együtt éltek a gyerekek a, n bábhősökkel. Velük mulat- tak, velük izgultak. Az egyik! 1 apuka — minden bizonnyalj^ ismerős család döntött így a jj1 vasárnap délelőtti programi ' Tcllinger István munkája Ankét egy A másik játék Krúdy Gyula írása nyomán készült, olasz —magyar koprodukcióban, néhány olasz színész bevonásá­val. A Napraforgót televízióra alkalmazta és rendezte Hor­váth Z. Gergely. Krúdy világa kelt életre másfél órára képernyőn az élete negyedik negyedét meg nem kapó kur­tanemes Pistoli és környezete emlékezésekkel, vágyódások­kal, megálmodott történésekkel átszőtt történetében. Őszin­tén sajnáltam, hogy nem láthattam színesben az adást, bizonyára jobban érzékelhetők voltak az idő- és gondolati síkok váltásai, de fekete-fehérben is jelen volt az örök kereső, társat nem lelő ember, ott voltak szerelmei és vá­gyai, A Napraforgó Krúdy hangulatát adta vissza, s alig­hanem a jó emlékeink között őrizzük meg sokáig. A nagy­szerű szereplőgárdában örömmel láttuk a miskolci Máthé Évát. Művészeti műsorokról szólva érdemes megemlíteni még az Egerben bemutatott András kovács királysága című várszínházi játék bemutatását. Nyári bemutatásakor beszá­moltunk róla, de „konzerv állapotban” is friss, kedves, kellemes volt. Csak dicsérhető a Művészeti Magazin kon­certje című összeállitás ötlete: a sorozat néhány emlékeze­tes adásában zenei részletekben történt felidézése. Meg- illetődve néztük-hallgattuk Vujicsics Tihamért, s örömmel élveztük újra Miskolcról Vrana József növendékeinek ütős muzsikáját. Feltétlen említést érdemel még e hétről a Beszélgetés Lukács Györggyel című műsor, amely közvetlenül a tudós halála előtt készült és most újra elénk és közénk idézte a Tanácsköztársaság népbiztosának, az illegális pártmunkás­nak és a marxista filozófia kiemelkedő alakjának nem­csak személyét, hanem élete példáját is. Benedek Miklós A közelmúltban jelent meg dr. Balassa Iván Bod­rogköz ihlette könyve, a Lá­pok, falvak, emberek, mely­hez Czinke Ferenc készített illusztrációkat. A könyvről január 3-án ankétot rendez­tek Pácinban, a grafikus­művész által alapított kis- galériában. A bodrogközi falvakból mintegy 150 peda­gógus és ott élő ember vett részt a késő éjszakába nyú­ló beszélgetésen. Az eszme­csere egyik eredménye volt, — amint azt Varga Gábor- né, a Borsod megyei Tanács elnökhelyettese is javasolta —, hogy a Bodrogközben ta­nító pedagógusok minden­napi munkájuk során a ta­nulókkal is megismertetik a kitűnő könyvet. Az anké- ton egyébként részt vettek a könyv szerzői is. Fejlesztési A fővárosi, s a megyei ta­nácsoknak intézkedési ter­vet kell kidolgozniuk az üze­mi orvosi hálózat tovább­fejlesztésére — döntött de­cemberi ülésén a Miniszter- tanács. Az egészségügyi mi­niszter a tervek elkészítésé­hez most irányelveket adott ki. Az Egészségügyi Közlöny­ben megjelent irányelvek le­szögezik: az üzemi orvosi hálózat fejlesztése során a nagyüzemek, a munkásnőket nagyobb számban foglalkoz­tató vállalatok üzemegész­ségügyi szolgálatának jobbí­tását kell előtérbe helyezni. Csökkenteni kell az üres üzemorvosi állások számát, s a feladatok szakszerű, za­vartalan ellátásának bizto­sítására gondoskodni kell megfelelő számú középfokú egészségügyi szakdolgozóról is. Növelni kell a főfoglalko­zású üzemi orvosok számát, arra kell törekedni, hogy a jelenleg részfoglalkozású üze­mi orvosi állások összevoná­sával egy főfoglalkozású or­vos két-három közeli üzem dolgozóinak ellátását bizto­sítsa. Pályaválasztás előtt álló fiatalok! Hív és vár a malnárszakma! Feldolgozó Vállalat további, 400 forinttól 500 forintig ter­jedő összegű ösztöndíjszer- ződést köt. Biztosítják a vég­zős molnár szakmunkásta­nulóik foglalkoztatását. Életetek jelentős állomá­sához érkeztetek: pályát kell választanotok. Feltételezzük, hogy sok szakmáról hallot­tatok, s elsősorban azokról, amelyeket a családotokhoz, a baráti körötökhöz tartozók műveinek. Ugyanakkor van­nak olyan szakmák, amelye­ket természetszerűleg nem ismerhettek eléggé. Ezek kö­zé tartozik a molnárszakma gazdája. Fejlesztési tevé­kenysége igen lendületes. A tervek szerint megkezdték az új, napi százhúsz tonna tejesítményű malom építé­sét Miskolcon, a nemrégi­ben átadott vasbetonsiló mellett. Az új malomba a vállalat sok jól képzett mol­nár szakmunkást vesz fel. Épül az új malom A vállalat ösztöndíjat ad A több mint ezer dolgozót foglalkoztató Borsod megyei Gabonafelvásárló és Feldol­gozó Vállalat, tizenegy ma­lom, öt takarmánykeverő üzem és százhat vanhat felvá­sárlótelep, valamint raktár A Borsod megyei Gabona- felvásárló és Feldolgozó Vál­lalat valamennyi pályakezdő fiatal számára igen kedvező pályaválasztási ajánlatot nyújt. A vállalatnál jelent­kező fiatalokat — „azokat is, akik esetleg kimaradtak az év eleji beiskolázásokból — beiskolázzák a Székesfehér­vári Mezőgazdasági és Élel­miszeripari Szakmunkáskép­ző Intézetbe. A szakmun­kásképző iskola középfokú oktatási intézmény, amely malomipari szakmunkás-bi­zonyítványt ad.' Az iskolába felvett tanu­lóknak tanulóotthoni elhe­lyezést és teljes ellátást nyújtanak. A tanulók ingye­nes tankönyv- és írószerel­látásban részesülnek. Vala­mennyi tanuló tanulmányi ösztöndíjat kap. Ennek ösz- szege a tanulmányi ered­ménytől és az évfolyamtól függően, havi 100—600 forint között változik. A jelentkezés módja Ezenkívül az iskolába fel­vett tanulókkal a Borsod megyei Gabonafelvásárló és Ha úgy döntöttetek, hogy a molnárszakmát választjá­tok — amely már a tanuló- években is keresetet bizto­sít —, akkor az általános is­kolában kiosztásra kerülő továbbtanulási jelentkezési lapra, választott szakma­ként, a molnárszakmát je­löljétek meg. A jelentkezési lapot az iskola továbbítja a megjelölt oktatási iiltéz- ménybe. Mindennemű további fel­világosítást megad a válla­lat személyzeti csoportja. Sikeres pályaválasztást kí­ván a Borsod-Abaúj-Zemp- lén megvei Gabonafelvásár- ló és Feldolgozó Vállalat. 3502 Miskolc, Zsolcai kapu 34. A Miskolci Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat Régi­posta utcai kultúrházának keskeny folyosóján toporog­tak a gyerekek. Nem, nem voltak sokan — az év első bábszínházi előadásának még szűk körben terjedt a híre, s talán a hideg idő is ott­honmaradásra késztetett sok szülőt —, de izgatottságuk kárpótolhatta az előadásra készülő adys bábosokat. — Ugye Bim-Bam-Bum is itt lesz? — érdeklődött az egyik csöppség, láthatóan gyakorlott bábelőadás-néző. — Majd kiabáok neki, hogy előbújjon. Csak a gyerekekre jellem­ző természetességgel fordult egy másik bámészkodó „né­zőtárshoz” : — Tudod, Bim-Bam-Bum- nak köszönni is kell... ügyében — halkan odasugv ? 4 n t-vl nil i rt íil aa rul r * 1 ta a mellette ülőnek — Azt hiszem, beszervez*: c, hétjük a nagymamákat. . j- Az meg rábólintott. Sj mintha csak rímelt volna rá; a mellettük ülő kisfiú: — Apu, ugye máskor iSj eljövünk? És reménykedve nézett a! papára. s; Kicsit később, már a ni" á! határnál egy mama érdek"; g: lődött. h; — Minden vasárnap dcM*j­előtt? Hát az nagyon jóless Ez a színpad mégiscsak;^ jobb, mint a többiek... US Figyeltem az előadás kör zönségét. Sokan közülük iS‘-jv meiősölc voltak, a Molnáfirr Bélából, meg az Adyból. Ta' j? ián érthető is — több min* }}1 Kari és csodálói másfél évtizede „zártak be; . jig Harminc-negyven kisgye-' rek, s a hozzájuk tartozó szülők várták a tíz órakor pontosan megszólaló gongot. És természetesen azt, hogy felgördüljön a függöny. A miskolci amatőr bábszínház első előadásán az Ady End­re Művelődési Ház Játsszunk Együtt bábcsoportja szóra­koztatta a kis nézőket „Ka­ezt a bábszínpadot —, hog/| még a belvárosban nincs, s? meg a bábközönség. Ám bizj^ tos vagyok, ahogy múlnak * ^ vasárnapok, úgy szaporod' naik majd a nézők is. ldÉti könnyű lesz visszaszokni; b; Különösen, ha a propagandái dája -is nagyobb lesz... j.1 s* (cs. a.) ei ts Feililwás ALTALANOS JÖVEDELEMADÓ BEVALLÁS BENYÚJTÁSÁRA A kisiparosok, magánkereskedők, önálló szellemi és egyéb tevékenységet folytatók az 1975. évi végleges általános jövedelemadó és az 1976. évi adóelőleg, illetve átalány megállapításához az 1975. évi jövedelmükről 1976. január 15-ig bevallást kötelesek adnj. A kisiparosok és magánkereskedők két példányban a KIOSZ. illetve KISOSZ adóközösséghez, minden más adózó a községi, nagyközségi, városi tanács szakigaz­gatási szervéhez, Miskolcon a kerületi hivatalok pénz­ügyi osztályaihoz tartozik a bevallást benyújtani. Nem kell adóbevallást adni annak, aki: — adómentes, — lévonásos rendszerben, vagy állandó adókulccsal adózik, — adöátalányozott és az adó alapját képező jö­vedelmének növekedése a 20 százalékot nem ha­ladta meg. Az adóhatóság — adóközösség — felhívására azonban kivétel nélkül minden esetben bevallást kell benyúj­tani. Alkalmazottat foglalkoztató kisiparosok és kiskeres­kedők az alkalmazottak után járó adó kivetése érdeké­ben külön bevallást kötelesek adni a fenti határidőre. Az alkalmazotti adóbevallást a községi, nagyközségi, városi szakigazgatási szervhez, Miskolcon a kerületi hi­vatalok pénzügyi osztályaihoz kell megküldeni. A bevallásokhoz szükséges nyomtatványok beszerezhe­tők az említett hatóságoktól. Az adóbevallás beadásának elmulasztása, vagy kése­delmes beadása felemelt adó megállapítását vonja maga után. B.-A.-Z. megyei Tanács V. B. cs Miskolc m. város Tanácsa V. B. pénzügyi osztályai h, Jgi }ÜI k ■ rr >8 its n 1T in­Its U l'i . k ÍVi |k iái lÉ te k ti t< é ü A

Next

/
Oldalképek
Tartalom