Észak-Magyarország, 1975. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-09 / 186. szám
1975. aug. 9., szombat ! hGYARORSZAG 3 Gyümölcsöző együttműködés T f Dolgozókat alkalmaznak nyra Az A i .«Icai nagyi \bt: .'Ct Tanács • tol hin et ItlUM • SC|(_ Ki ügyi».» > alíüh betol »( ven lelt es re!v. leli követelmény: építőIch O ipari tn 'kom végzet! se fi. ,lci t k* ii 1 • * lycsnn a tan .»eh eltilt« . cli tt .«Kcí tudup* \ a t; > u »»ókét rém,* a Borsod megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága és az SZMT elnöksége között, 1967-ben jött létre az első megállapodás. Az azóta ellelt idő alatt több változás történt az állami élet, s a szocialista demokrácia fejlesztése terén, Megjeleni az új tanácstörvény, módosult az alkotmány, de bővült a szakszervezetek feladat-, jog- és hatásköre is. Mindezek az együttműködés területeinek, módszereinek, tartalmának továbbfejlesz, lését tették szükségessé. Ezért 1973 októberében új megállapodás született a végrehajtó bizottság és az elnökség között. Ennek eredményei az elmúlt időszakban folyamatosan realizálódtak. Az SZMT vezetői és a megyebizottságok közreműködtek a középtávú területfejlesztési tervek előkészítésében. A tervek a legfontosabb társadalmi célokkal és a népgazdasági terv társadalompolitikai feladataival összehangban készültek. Megvalósításuk biztosítja, hogy — Borsod mpgye régi gondja — az azonos nagyságrendű ’ települések ellátottsági szintje közötti különbségek csökkenjenek. Az ipartelepítés és a munkaerömérleg területileg helyes arányai javultak. A jelenlegi ötéves tervben a megye gazdaságilag viszonylag elmaradt területein új munkahelyek jöttek létre. Többek között Ku- rityánban, Sajószentpéte- ren és Edelényben létesültek ipari üzemek, amelyekben 5700 fő — többségükben nő — részére nyílott munkaalkalom. Ennek ellenére még mindig vannak olyan területek, ahol elsősorban a női foglalkoztatottság alacsony színvona- 1 la okoz gondot. Ide tartozik az encsi járás és Mezőkövesd egyes települései is. A dolgozó nők helyzetén sokat enyhített, hogy az óvodai férőhelyek száma az elmúlt négy évben 6 ezerrel gyarapodott. Ez egyúttal elősegítette azt is, hogy újabb nők állítassanak munkába. A bölcsődei férőhelyek iránti igény a gyermekgondozási szabadság bevezetése miatt csökkent. A munkaerőhiány mégis szükségessé teszi a bölcsődei férőhelyek szántának további növelését. Felszabadulásunk 30. évfordulójára és a XI. kongresszus tiszteletére kibonts, kozott szocialista munkaverseny elősegítette t,e- rületnolitikai célok realizálódását. A brigádok vállalásai gazdagodtak olyan tevékenységekkel, amelyek nem tartoztak szorosan a termelőegység „gyártási profiljába”. így a szocialista brigádok több százezer óra társadalmi munka elvégzésével óvodák, iskolák, bölcsődék építését: segítették elő. A „kerítésen” kívüli vállalások teljesítésében csaknem 13 ezer szocialista brigád vett részt. Ez a néhány példa is bizonyítja. hogy a tanács-vb és az SZMT-elnökség, illetve a területi és megyebizottságok, valamint a megyei szakigazgatási szervek közötti rendszeres konzultáció jó módszernek bizonyult. Az együttműködés főbb területei, tartalma és formája kiállta a gyakorlat próbáját. (budiért) A Földm lm mlskol (Miskolc*, • ■ ,. rés: villanyszere f képesítő V : i rtr.j)'!(!svc/etov i. ■ I I rl\ t [Mámul- es hálóz » Krt. tebergepkoi.c DT-vontatóra i-r •itunk. prst > To jelen • I gfjj , •••*" •a-imi v . ii.il»! • • ■■UczUn ispgj i • i' kiser*».’ -t, i< gépi ml» ü link részén* •cn s/jUl* í blz- j^bUiliuita h:. in /.rs; io7i rjl u ti át ont bal i' síi ... :U ^ ' > .f ' •-•.elől (Cl, Or.; Kér megegye zés s/r • r htl. Valami < 1H életévüket be '* >/,elfst aikai K t iiMtotn^ . itta II fiat; ‘(ok«t kotró gépekre < et teli < IV' kőié ,,«i... rdvi Keltéi beoszt »•?.*, 10 f l os órahei n.\ -V-Itj; ámít, 1; bet j i Ll, 18. « lété vük l »etöltésr »lehnt kezes titat. nein . gen-kezolőkit1 ck ke1 ‘ M< i«K kiTovább* Miskolcden. M.< . » !i*.. SZ. > Misik ei Ml IHM,» «g -t< ‘loolfioz alatt' üdrtfo • Ikbc 1 ' fő t al V *li-lat .Miski sl 1 . Vá góbid i »Mt i elve nk. * — H s/,a; • ? az* •»■ a J i b »• lépés* • • húz: IIV* (MH>t — képi A * anítok épző Intézet. Sár osli'ih tfkusi "/.é tt* t. gé»»v i r »la! KÖIV( utca 5. a Ikalmi tnW. alanti • }!( )•• azok..! ‘/nk* ki . ->i *•> konyha!» ínyoknt. unis zu kos ív. ■■ '»ki ikóí 1>»*U, Mind«' Bér C2 ■Cs . 201 1/1975. OM—Mi i.M szám SH. Ik bét szab.«,. SZÓM»}»,*.! inti 1: ' íláS »lapján. J< rként k e l>< 1« Iliit és lkai rru szak (int *z intéz ef »nAtdasági igazga•• lók. B rezes Ország i; 'S S/ ,i k »óján ál. S7 !»í V izsRával mal «V láb».; apján. l P(l* ik< ők előnyben. S/.o •. étke •/j.i i \ lifát >! X« ,\ v AS Hu. or gyár faipari lat, 'disk-Je, Kt>. Béla ti. 11. szám faipari tn azonnali bt i’hnlk it v alatt pésv ■ lei phc <- fcr*. es slyéi z g< > .»/umiuli belő i»i *si> er r tok el Fizet et&tu : I-:». M.Ü.M Val;. ni t .' fő adm ois íztrai Tnclflot. alapja?» ;.\c: Az augusztus végén Rezíiauu ciü»oii».tiA(>knyiVői.’.ílt»T Vugúnszamra érkezik a Szerencsi Cukorgyárba a fontos „nyersanyag”, a mészkő. Szabados György felvétele Vevőszolgálat Halrész telexen Ugyancsak kereskedelmi hír, hogy központi Zsiguli, Polski FIAT és FIAT szakbolt nyílt Budapesten a Liszt Ferenc tér 4—5. szám alatt, országos vevőszolgálattal. ami azt jelenti, hogy — telex útján — a vidéki boltokat is innen tájékoztatják: hol található a keresett alkatrész, illetve mikor érkezik be az országba. Alighanem, nem marad munka nélkül az a lelexgép, ezért is tovább folytatják a hazai gyártást egyes krónikusan hiányzó alkatrészekből. Már elkészült, és hamarosan megvitatásra kerül az a jelentes, amely a MÁV Miskolci Igazgatóságánál az első fél évben, beadott ú jítási' javaslatokat, s azok megvalósítását összegzi. A MÁV Vezérigazgatóság, valamint a Vasutasok, Szak- szervezete által meghirdetett verseny mozgalomnak az előző évekhez viszonyítva, nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a vasutas dolgozók. Az újítási tevékenység irá- - nyitása céljából az igazgatóság területén helyi feladat- tervek kiírására is sor került, és ugyancsak nagy gondot fordítottak arra a széles körű propagandamunkára, amelynek eredményeként az eddigiektől eltérően jóval Az encsi járás északi végein. ezen a szép, de a mezőgazdaság számára mostoha dimbes-dombos csereháti tájon még arató kombájnokat keresünk. A megye déli ré- Bzein, a sík határrészeken is küzdelmes volt az idei aratás. Idefenn, északon, a domboldalakon, ahol most is szinte naponta áztatja zápor a határt, még sokkalta nehezebb. . Már nem sok az aratni- való. Egyik-másik tsz határában akad alig néhány hektárnyi lábon álló kalászos, de ez a kis terület most már ember, s gép számára egyaránt keserves kínlódást jelent, Igyekézétben, akaraterőben s összefogásban, egymás segítésében sincs hiány. Gép van elég. a kombájnok a még aratatlan kis táblák szélén szinte egymást érik, de a fulókércsi határban ott- iártunkkor is tétlenségre volt kényszerítve ez az erős gépezet. Heggel zuhogott az eső s délután ismét vihar-: felhők gyülekeztek. — Csak néhány órát, egyetlen teljes napot dolgozhassunk egyhuzamban — mondják a kombáinosok —, akkor itt is befejezzük az aratást. Jóval több. mint tucatnyi gép áll készen erre az utolsó hajrára. Köztük a vizsolyi Lenin Tsz két SZK—4-ese, s a KITE rendszertől kapott két nagy teljesítményű kombájn. A négy vizpolvi kombáj- nos, Pitlik László, Juhász István. Husztek István iés Bäder József már az aratás idején összegyűjtött szabadnapjait tölthetné pihenéssel, ök egyszer már learattak... Sőt, nem is egyszer, tudom meg később Lajtos Mi- hálytól, a vizsolyi Lenin Tsz elnökétől. Vizsolyban ugyanis csak 12 és fél „konibáj- nos munkanapig” tartott a nagyon jól szervezett aratás, s utána a vilmányiak, majd a gönciek, most pedig a fulókércsiek segítségére siettek. A Lenin Tsz-ben már összesítették is az idei aratás eredményeit, összegezték a tapasztalatokat. A csereháti küszködést, kínlódást látva jólesik hallani a vizsolyi tapasztalatokat. — A rossz időjárás ellenére jók az eredményeink — mondja az elnök. — Búzából csaknem négyszáz hektáron 41.5 mázsás átlagtermést értünk el. A mennyiség mellett a minőséggel Is elégedettek lehetünk, ösz- szesen 60 vagon búzára kötöttünk értékesítési szerződést. de már 102 vagon, jó minőségű kenyérgabonát szállítottunk be az encsi magtárba. Más területen is lehet tanulni a Lenin Tsz-től. Nem véletlen, hogy olyan rövid idő alatt fejezték be az idei gazdag aratást.— Azt, hogy így alakult, hogy így sikerült, — magyarázza az elnök, — üzem- és munkaszervezésünk korszerűsítésének is köszönhetjük. Nagyon jól bevált nálunk az ágazati rendszer. Óriási előnyünk volt 'a kiválóan végzett növényvédelem, az, hogy teljesen gazmentes i volt minden táblánk. És ez | sem véletlen: a termelési) főmérnökünk növényvédő szakmérnök. És miközben a négy vizsolyi kombájnos a Herná- don túl, a csereháti dombok között másodszor is befejezi az aratást, egy utolsó nagy hajrával a fulókércsieknek is segít túljutni a nagy gondon. odahaza a vizsolyi határban már végeztek a szalmalehúzással, sőt a traktorok már a tarlók csaknem 80 százalékát is felszántották, Megforgatták. Érdemes lenne jó néhány gazdaságból alkalomadtán egy-egy rövidké tapasztalattöbb, es minőségileg is magasabb szintű javaslatot tettek a versenymozgalomban résztvevő dolgozok. Az első * fel évben összesen 401 újítási megoldás érkezett be. Ez az elmúlt év azonos időszakához képest 124-gyel több. Ugyancsak érdemes megemlíteni, hogy a megvalósításra elfogadott megoldások közül az év első felében 130 újítást vezetlek be az igazgatóság területén. Ezeknek az újításoknak nagy hányada — összesen 42 — elsősorban a munkás védelem javítására irányult. A beérkezett javaslatokból 57 százalék valósult meg. Ez érzékelteti talán a legjobban, hogy a dolgozók törekednek az általuk benyújtott megoldások megalapozottságára. Az első fél évben az igazgatóság mintegy 1 millió 538 ezer forint megtakarítást ért el újítások hasznosításából. Ennek ellenére a számszerű eredmények mellett is vannak még gondok, hiszen az igazgatóság területén dolgozó, több mint 700 szocialista brigád létszámát tekintve a száz főre eső beadott újítási javaslat mindössze három darab. Éppen ezért az illetékes szakemberek a jövőben tovább kívánják fejleszteni azt a propagandamunkát, an- inele alapján a meglevő eredményeket az eddigieknél is magasabb szintre lehet emelni — falvi — cserére ellátogatni a yizso- lyiakhoz. (P. 8.) MnnkaverseBYtitkárik A seny szocialista munkaver- szervezésének és irányításának fejlesztése érdekében új intézkedéseket adott ki a nehézipari miniszter. Az új intézkedések szerint a munkaverseny koordinálására versenytitkárt neveznek ki, olyan személyt, aki a legalább középvezetői besorolásnak megfelelő szakmai, politikai, helyi és emberismeretekkel rendelkezik, és így alkalmasabb partnere lehel annak a tröszti, vállalati1 vezetőnek, aki a munkaver- «eny szervezését és irányítását intézi. Az egységes értelmezés és gyakorlat érdekében a nehézipari miniszter irányelveket adott ki a munkaversenytitkárok fel- j adatkörére. I Hengerelt acélok küllőidre Több mint félszáz országgal tart kereskedelmi kapcsolatot a Lenin Kohászati Művek. Most, augusztusban 25 300 tonna exportterméket kell gyártania a vállalatnak. Ezek nagy része különféle hengerelt áru, melyet szocialista és tőkés piacop egyaránt j értékesítenek. A szocialista országokba irányuló 8000 tonna exporttermék legnagyobb megrendelője a Szovjetunió és Lengyelország. ' A 17 300 tonna tőkés export elsősorban Ausztriába, Iránba, az NSZK- ba. Norvégiába és Görögországba irányul. A diósgyőri nagyüzemre, s ezen belül a 3 hengereiére nagy feladat hárul. A megrendelések kielégítése nem egyszer rugalmasságot kívVin. A nehézséggel tisztában vannak az itt dolgozók, de tud- iák azt is. hogy mennyire; fontos az exportpiac megtartása. Ezért minden tőlük telhetőt megtesznek a kül-1 földi megrendelések kielégítése érdekében. Nincs kábel Késik az építkezés Hírt. adtunk arról, hogy augusztus 20-ra Tállyán bevezetik az ivóvizet. A Borsod megyei Vízművektől időközben megtudtuk, hogy rajtuk kívülálló okokból nem tudják tartani a határidőt. Fónyad László, az épitési osztály vezetője elmondta, hogy a beruházás késésének oka mindössze három kilométer kábel, amelyet a miskolci vállalat a Szegedi Kábelgyártól már 1973 őszén megrendelt. Az építkezéshez elengedhetetlenül szükséges kábel azonban a mai napig som érkezett meg. Ügy tudjuk, ezt a fajta kábelt megyénkben nem gyártják. Amennyiben a vízművek megkapja a hiányzó távjelző vezetéket — ígérték — az építkezést az új határidőre, szeptember harmincadikára befejezik. Továbbra is éliizem-szinten? A Borsod megyei Kézműipari Vállalat leninvárosi telepéin alig több mint száz asszony és leány dolgozik. A kis üzeni azonban fontos lakossági érdekeket szolgál, hiszen az itt gyártott cirokseprűk és a különféle, fóliából és pvc-böl készült csomagolóeszközök szinte az ország minden részén megtalálhatók. A seprű- és a fóliafeldolgozó üzemben többnyire két műszakban dolgoznak. Csak akkor lassítják a munkatempót, amikor egyikmásik termék iránt valamilyen ok miatt csökken a kereslet. Legutóbb a seprűüzemben kellett egyniűsza- kos munkarendre átállni. Ennek okát Kaczvinszki Lajos telepvezetőtől tudtuk mes. — Eléggé telített a piac seprűből — mondta a telepvezető. — Így azután a megrendelés is kisebb, mint a korábbi években volt. Ebben az időiárás is közrejátszik. Gondoliunk csak az elmúlt' télre, amikor alig láttunk havat, tgv azután a seprű sem volt’ igazán kelendő áru. Persze, bizonyos mennyiségű seprűre azért mindig szükség van. nem is álltunk le a gyártásával. Az év első hat hónapjában összesen 160 ezer darabot gyártottunk. Ez azt jelenti, hogy az üzemben dolgozó nők 103.1 százalékos normateliesítést értek el. Tekintettel arra, hogy az igények megnövekedtek a seprű iránt, augusztus 6-tól Ismét két műszakra álltunk at. A leninvárosi telep kétszeres élüzem. A legutóbbi elismerést az elmúlt évi munkájával érdemelte ki ez a kis kollektíva. Úgy tűnik, az idén sem akarnak elmaradni a címért folyó versenyben. A fóliaüzem számos termék gyártásával már jóval előbbre tart. mint amennyi a megrendelő igénye volt. A PIÉR.T például a III. negyedévre 500 ezer darab kis formátumú isko- lafüzet-borítöt rendelt. Ezt. a mennyiséget 200 ezerrel szárnyalták túl. Vagyis tartalékoltak belőle, hogy amikor újabb megrendelés érkezik. ne érje meglepetés a vállalatot. A nagyméretű fü- zetborítóból 27 ezer darabbal gyártottak többet, mint amennyit a megrendelők a harmadik negyedévre kértek. Tehát a gyártó vállalaton nem múlik semmi, lesz elegendő csomagolóeszköz a papírboltokban. Mint azt megtudtuk, a Zsiguli gépkocsik ajtózárait is az itt készített fóliatasakokba csomagolták. Ezenkívül. a bútoripar részére is gyártanak műanyag védőhuzatot. Még csak augusztust írunk, de az üzeni már teljesen kielégítette a megrendelők harmadik negyedéves igényét. Egyedül a légpárnáé fólia hiánya okoz gondot, összesen hat tonnára lenne szükségük ebből az alapanyagból, a TVK azonban obiektív okok miatt nem tudta a kért mennyiséget leszállítani. L. L.