Észak-Magyarország, 1975. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-25 / 121. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1975. május 25., vasárnap Kedvesem, Miskolc Kedves — vagy kedvesem, szerintem a legszeúb megszólítás. Egyike a legszebb magyar szavaknak. Keuvcscm — így szólítja meg szerelmesét a pária. Így tavasszal elkalandozik az ember a szavak ki zütt, ha valamilyen jelzőt keres, amivel felruházhatja szerelmesét, vagy valamilyen neki kedves tár- Sy at. vagy helyet. Helyben vagyunk. £n a bevándorolt — bocsássanuk meg érte a született miskolciak — szerelmes vagyok ebbe a városba. Szeretem, szidom és szeretném javítani, szeretném szebbé tenni. Szeretném kibontani. megmagyarázni varázsát. Mert ez a város varázsos. Konok és kegyetlen szerelmes, aki nem ereszti el még, aki idevetődütt, azt sem. Aztán kacag, amikor a rab szabadulni Mrar. Ilyenkor ránevet az Avas. Furcsa, de mintha berohanna alighogy a városba, és talán Kossuth Lajos szobra iránti tisztelet parancsolja a Szinván túli megállásra. Ez a lírai jelenet. nem jelenti azt, hogy nem látom az ipari jelentőseget. Dehogynem. de szeretek játszani, nagyon. Amint az ember fel- mizukodik az Avas oldalán ne.u lehet nem tudomásul venni azt a temetőt, ahol sajnos egyre (óbb barátom pihen. Azi hiszem, ők sem haragszanak meg, amiért élve elhaladok mellettük egy pohár borra . . . arra felfelé.. . ahol velük együtt ürítettük egykor a barátság szíves poharát. .. (Mert ez is Miskolc. . .) No, ue félre a játék. A tetőről ide pipál a gyár, a cementmű, és messzebb sejlik Leninváros. Ez nagyon is életjelenség és figyelmeztet. Micsoda jövője van x régi „kocsonyás” városnak. Mit jövője. Jelene! Aki ismeri a budai hegyeket, és lenézett a Normafától Pestre, az megérti, milyen szép ez a város. Es megőrizte a még meglevő gir- l>e-görbe utcáiban — néhányban — régi történelmi báját, ahol nagyjaink igenis időztek. Jelenlétükkel megpecsételték a város nemes, szép ősi hagyományait. Mi pedig, azt hiszem, nem vagyok fellengzős, ha azt mondom: vigyázzunk ezekre! — Kedvesem, Miskolc ... És itt már felesleges a több szó. . . (sárközi) GYEREKEK Fekszenek az apróka kórházi ágyakon, színes takarókból tekert pólyákban. Apróka emberkék, a születés után néhány nappal. A fehér falak, fehér köpenyes ápolók leözött bőrük színe, újszülött hajacskájuk barnasága változatosságot visz a nyugalomba. Valameny- nyien alszanak. Alszanak, mert semmi gondjuk, mert néhány perce csak, hogy jóllaktak. Alszanak, s fejlődnek, napok alatt szemlátomást változnak, míg csak ki nem kerülnek a steril védelmet adó szülészeti osztályról. Aztán otthon, a család melegében újra csak változnak, szüleik nap mint nap valami újat fedeznek fel rajtuk. Mindennap valami kedveset, addig nem tapasztaltat. Hónapok múlnak el anélkül, hogy észrevennénk. Ámulva hallgatjuk a gagyogást, óva figyeljük a hasrafordulást, a mászást, a kapaszkodást s az első lépéseket. Egyszer csak elindul... Elindul, elindulnak a gyerekek. Az óvodába, az iskolába. Észrevétlenül nőnek fel mellettünk, sok örömmel, sok problémával. A kamasz suta, sértődös változásai, a se nem gyerek, se nem felnőtt ifjú emberek naponkénti átalakulásai. Gondok, amelyek megoldásához erős támaszra van szükség. Erős támaszra, szülői támaszra. Vagy megértő, baráti szóra. A baráti szóra a gyermekvédelmi intézményekben, a Gyermekvárosban, a több száz elhagyott, szülői szeretet nélkül nevelkedett gyerek között. Mert gyerekek ők is, gyerekek, szülői szeretet és támasz nélkül. Gyerekek, akik a kelleténél hamarabb tanulnak meg szembenézni a nehézségekkel, hamarább tanulják meg, hogy nem csupa öröm az élet. ök azok, akik korukhoz képest túl komolyan, de mégis gyermeki játékossággal tanulnak, választanak szakmát s hivatást. Gyerekek, ők is, gyerekek. A társadalom segitő- lcészségének gyermekei. Gyermekek ők is, mint ahogy valamennyien gyermekek vagyunk. Gyerekek mindaddig, míg szüléink élnek, míg minden egyes találkozásnál így szólítanak: kisfiam, kislányom. Gyerekek vagyunk, és azok is maradunk, ha néha olykor meg is feledkezünk ezzel járó kötelességeinkről. Valamennyien gyerekek vagyunk a lelkünk mélyén egy kicsikét. Gyerekes boldogsággal tudunk örülni minden apró sikernek, s legalább annyira szomorúak vagyunk egy-egy kudarc miatt, mint a kisgyermek. Gyermekek vagyunk valamennyien. A mi gyermekeink érzik, tudják ezt. S ha néha-néljp talán fogytán a türelmünk egy-egy csíny- tevés, rosszalkodás láttán, jusson ez eszünkbe! Vásárhelyi István Laczó József felv. A SÁBA. FECSKE CSABA Májusi eső i Eső kis kondája legel A kérges bőrű tájon át a dombon: halk kolompja szól trappolnak apró csülkei, ha boglyas fejét felveti A vetés vidám táncba kezd; i a felhők kazlai alól. zöldet sóhajt a tengeri. j — — — — — — — — — -1 Ezerkilericszázharmincki- lenc ... A gönci cipészmester fölcseperedett lányát beadta varrólánynak. Csakhogy Irénkének nincs türelme a tűvel bánni, sokkal inkább szereti a gyerekeket. És a szülésznő éppen nyugdíjba ment a faluban. Mi lenne, ha ő léphetne a helyébe? Bártfai Irén ma hatvanöt éves. Harmincegy évet dolgozott, s egyetlen napot nem töltött táppénzen. A debreceni tanulmányi évek után ide jött vissza, Göncre. Hosszú sora van annak a húsz évnek, amíg a faluban bábáskodott! Évente nyolcvan gyerek is született Göncön. Emlékszik a legelsőre. akit világra segített. Kislány volt. Forrt a víz a tűzhelyén, mire kihívták a házhoz. Sertepertélt a ház népe, nagy volt az izgalom. Hát még az öröm, amikor az újszülött csöppség ott sírt, becsavarva a párnában! A bábának minden születés olyan esemény volt, mint a családnak. Határozottnak, nyugodtnak kellett lennie. Hogy bízzanak benne. Sok-sok szülést egyedül vezetett le, orvos nélkül. Serke Sándoréknál tizennégy gyereket segített a világra. Csoda-e, hogy minden gyereknek érdekli a sorsa? Hiszen ha csak a boltba szalad ki, csupa olyan ember köszön rá, akinek a születésénél ő bábáskodott. Több családnál az anyánál, s később az anya lányánál is. Szép emlékek? ... Minden születés szép emlék. A legkisebb gyerek, aki két kiló tíz dekával jött a világra, s a legnagyobb, akinek öt kiló húsz deka volt a súlya. De sok csöppséget kellett hideg-meleg vízzel élesztgetni, míg lölhangzott a gyönge nyekergő hangocska! Vagy melegvizes palackot a pólyába csavarni, mert a kis súlyú csecsemőnek hideg volt az új világ. Emlékszik a leghosszabb szülésre is: két éjszakát meg egy napot töltött az anya mellett. A fáradtságot nem ismerhette. Ha kimerültén lefeküdt, s újra kopogtattak az ablakon, egy csapásra friss lett. Szükség volt rá. Félős természet, az igaz. De ha éjszaka, zúgó szélben ment a tanyára, nem törődött semmivel. Várták őt. hogy siessen, segítsen, hogy tornász- tassa az újszülött kezét-lá- bát, simogassa hátgerincét, mígnem életre eszmél a kis jövevény... Ma már a gönci gyerekek is a szikszói kórházban vagy Abaújszántón szüleinek. Jó ideig kellett még az édesanyákat bekísérnie a mentővel. Hittek benne, ragaszkodtak hozzá. Aztán ötvenegy éves fejjel Bártfai Irén újra tanulni kezdett. Ezerkilencszázhatvanban körzeti ápolónő lett. Gönc- ruszkára, Telkibányára járt. ápplta a betegeket. Olyan betege is volt, akihez egy teljes éven át naponta elment. Együttérzett velük betegségükben, s örült a gyógyulásuknak. Életének értelme a segítés, a gyógyítás volt. Bártfai Irén szülésznő, körzeti ápolónő hét évig dolgozott a nyugdíjkorhatáron túl. Hosszú idő alatt egyszer érzékenyült el. A búcsúztatásán. Emlékül egy szép könyvet is kapott. A könyvben ez ál): „,.. Munkája álljon példaként a következő generáció előtt.” Mikes Mária Mezőcsát f;zé ^,adbvai oldalán a szántóföldeken, egymástól szabályos távolságra kunyhók sorakoznak. Fehér homlokzatú, földbe süllyesztett, nyeregtetős épületek. A tetőt cserepek helyett vastagon, szürkére száradt föld borítja, amelyen itt-ott néhány gyomnövény zöldell. A kunyhók körül melegágyak húzódnak. A lezárt és félig felnyitott ablakkeretek alatt palánták bújnak. Paradicsom-, paprika- és elsősorban dinnyepalánták. A mindennap errejárók is ez utóbbiról ismerik az itt szorgoskodókat. Dinnyések, így hívja őket mindenki. Koósék kunyhójánál egy lógó nyelvű puli köszönt mérges csaholással. — Nem szereti az idegent — fogad a házigazda ... Ügy látszik, a fekete-szürkés Bundás sok dinnyetolvajjal találkozhatott az évek folyamán, mert minden idegent ilyen barátságtalanul megugat... Az 55 éves Koós Gyula és felesége 1954-től minden esztendőben feltűnik egy- egy község határában, ahol először megépítik jellegzetes kunyhójukat, majd hozzálátnak az igazi munkához: a dinnyetermesztéshez. — Szihalom, Tiszacsege, 9 év Szirmán, most Mezőcsát — sorolja a helyeket a feleség. Ilonka, néni. — A mi életünkhöz szinte hozzátartozik ez a vápdorló életmód. A dinnyetermesztés hazájából, Heves megyéből, közelebbről Hort községből származnak. Ilonka néninek még az ősapja is diny- nyés volt. ö még eljárt Lengyelországba és Csehországba is a dinnyével. Miközben beszélgetünk, Koósék egy hosszú melegágy mellett térdelnek. A pikírozást végzik. A 4—5 leveles gyepkockába ültetett dinnyepalántákat az ágyás másik végébe rakják át. Az eközben elszakadt gyökerek helyett az új helyen, erős' tűgyökereket ereszt a növény. Az ilyen palánta már a szabadföldi kiültetést nem sínyli meg. — Mikor kezdődött az idei szezon a dinnyéseknél? — Ez évben már februárban megkezdtük a kunyhó építését. Addig Miskolcról jártunk ki, majd március — Ebben melegítjük fel kellő hőfokra a vizet. A palánták locsolásához a levegő hőmérsékletével csaknem megegyező hőfokú vízre van szükség — magyarázza Ilonka néni, majd még hozzáteszi: — Sok melegre meg néhány alapos esőre lenne szükségünk. Ha ez a két feltétel meglesz, idén nem lesz baj a diny- nyével. — Mennyit dolgoznak naponta? DINNYÉSEK 3-án kiköltöztünk véglegesen: Ekkor láttunk neki a melegágyak készítéséhez. A szükséges felszerelést a mezőcsáti tsz-től kaptuk, amelynek mi is tagjai vagyunk. Munkánk volt bőven. Megépítettük a melegágykereteket, a 60 centis trágyatalpat lótrágyából készítettük, aztán , gyepkockákat vágtunk. Ez a munka eltartóit egészen március 20-ig. Ekkor kezdtünk hozzá a dinnyemag vetéséhez. Március vége elég hűvös, szeles volt, nem nagyon lehetett levegőztetni, vagy ahogy mi mondjuk, luftolni. Ezért valamivel nehezebben indultak fejlődésnek a palánták — sorolja Koós Gyula bácsi. A Iíeszél«e!és lóf03nu látta tartálykocsi érkezik a tsz-ből. Vizet hoztak. A kocsi tartalmát a melegágyak között húzódó vastag öntözőcsövekbe engedik. — Napkeltétől napnyugtáig — nevet Gyula bácsi. — Itt nincs kötött munkaidő. Sőt, ha a hold erősebben sütne, még talán éjszaka is dolgoznánk. Ez alatt a 400 négyzetméter üvegfelület alatt annyi palántát nevelünk, hogy 15 hold területet ültetünk be vele. Felegyenesedik. Távolba, egy oszlop felé mutat. — Látja, ott van vége a mi területünknek. Ez mind dinnyével lesz beültetve. A héten már meg is kezdjük a szabadföldi kiültetést. Ilonka néni azt sorolja: mi mindent kell még elvégezni addig, amíg a sárga- és görögdinnye piacra kerül. — A kiültetés után eke- kapázunk, keresztben-hosz- szában. Ezt egészíti ki a kézi kapálás. De védekeznünk kell a betegségek ellen is. A lisztharmat, a pe- ronoszpóra minden évben veszélyt jeleni... Koóséknak két családjuk van. Mindketten már felnőttek. A lányuk étkezdevezető, a fiuk — aki most szerelt le — hűtőgépszerelő. Miskolcon laknak. — Hétvégeken mindig le- ugranak hozzánk kocsival. Ilyenkor sokat segítenek. Nekik ez az egy-két nap kikapcsolódás, kirándulás, nekünk pedig jól jön a segítség — mondja a mama. Nézem a palántákat. Gyula bácsi magyaráz. — Ez itt sárgadinnye, zöldbélű cukor, az a másik meg sárgabélű zentai. Ott a másik ágyás görögdinnye, Sugar Baby, a végén pedig szigetcsépi. Az most a legjobb fajtánk... — Apropó ... Miből tudják megállapítani, hogy már jó a dinnye? — Az érett dinnye felismerése külön szakértelmet kíván. A jó dinnyés már a gyümölcs színéről megállapítja ezt. Ha érett a diny- nye, akkor sötétebb színű, „öregebbnek néz ki”, jobban ragyog a héja... A színén kívül még ülögetés- sel győződünk meg az érettségről. A jó dinnye „buhog”. Olyan, mintha üres csizmaszárat ütöget- nénk. Az éretlen viszont cseng, üvegesen szól... Legjobb hajnalban szedni a dinnyét. Később, ha rásüt a nap. felmelegszik és ilyenkor a hangjáról már nehéz megállapítani, hogy melyiket érdemes leszedni. Dinnyések... napbarnította emberek. Mesterségük „titkait” Hevesből hozták, a dinnye hazájából. Valamennyien korán kelnek, későn fekszenek. Számukra márciustól kezdve a munka köti egybe a vasárnapokat a hétköznapokkal. hogy azután július elejétől piacra vihessék a sokak által kedveit, ízletes csemegét. Hajdú Imre I Mczey István rajza
