Észak-Magyarország, 1975. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-09 / 58. szám
1975. március 9., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 5 Orvoshiány9 orvosi hivatás — JVapIöjegyzet —■ A FEBRUÁR 21—22-EN tartott megyei pártértekezlet írásos beszámolójában a megyei pártbizottság — közvetlenül azután, hogy tömören összefoglalta a megyénk egészségügyének fejlődését és korszerűsödését jellemző vonásokat — megállapította: „A számottevő fejlődés ellenére változatlanul sok a problémánk az egészségügy területén. A személyi és tárgyi feltételek bővülésének mértéke elmarad a társadalmilag elismert igényektől és szükségletektől. Egészségügyi intézményeinkben nagy a zsúfoltság, kevés a férőhelyek száma. Legnagyobb gondunk az orvoshiány, amely elsősorban a járóbeteg-ellátásban okoz nehézségeket. Mindezt megyénk kedvezőtlen településföldrajzi sajátosságai is súlyosbítják.” Erről a „legnagyobb gondunkról”, az orvoshiányról szó esett a pártértekezlet tanácskozásain is. Érintette felszólalásában dr. Pintér József, a megyei vezető kórház urológiai osztályvezető főorvosa, Sváb Antal szikszói általános iskolai igazgató, s nyomatékosan foglalkozott zárszavában a megyei párt- bizottság első titkára, dr. Bodnár Ferenc elvtárs is: „Megyénk 312 körzeti orvosi állása közül 1975. január 1-én 28 volt betöltetlen. Igaz, helyettesítés útján mindenütt megoldott az alapellátás, de ez a helyettesítés — például az encsi járásban — nem jelent megnyugtató megoldást. Vannak ugyan szép törekvések — jelenleg például 65 orvosegyetemi ösztöndíjassal van szerződése a megyei tanácsnak, de ezek önmagukban — úgy látszik — nem elegendőek. Az is szükséges, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy Borsod megye vonzóbb legyen a fiatal orvosok számára. A helyi párt- és tanácsi szervek ne csak a le telepítésükért, hanem az oltmaradásu- kért is tegyenek meg mindent. A fiatal orvosok munkába állásánál — úgy tűnik —, szükséges a centralizmus erősítése, de az orvosi egye- • temekre való felvételi rendszerben is nagyobb figyelmet kellene erre fordítani.” S újra a már említett írásos beszámolóból idézem: „A helyi tanácsok fordítsanak nagyobb gondot, a hatáskörükbe tartozó orvosi körzetek zavartalan, színvonalas működésére, az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására." MIT FŰZHETNÉK én hozzá mindezekhez? Mindenekelőtt azt. hogy a kérdés sokrétű, szövevényes. Társadalmi feltételektől, település- földrajzi sajátosságoktól is függ. De belejátszik egy csomó olyan — emezektől el nem választható, sőt, ezek által nagymértékben meg is határozott — lélektani tényező, melyek összefüggenek az orvosi hivatás felfogásmódjával, a hivatásérzés fokával (vagy éppen hiányával), a szocialista orvosi gondolkodásmód és etika kérdéseivel, gondjaival és helyzetével, s azzal az „orvosi közérzettel”, mely — akarva-akaratlanul — a lakosság, a betegek és hozzátartozóik „etikáját”, gondolkodásmódját és magatartását is tükrözi... — Mindezekből csupán hevenyészve sorolhatunk el néhányat. örvendetesen igényesebbé, az egészségügyi kultúrában is mindinkább gényesebbé váló népünk az orvoshiány miatti kevés orvostól, azoktól, akiknek mégiscsak el kell látniok a hiányzók munkáját is, — sokat vár. Mennél kisebb településre kerül az orvos, annál inkább „szem előtt van”, kitéve a bensőségesebb közszeretetnek egyfelől, de az agyonhajszoltság- nak, a kimerültségnek, a felfokozott várakozásnak is. Meg lehet valamelyest érteni a pályakezdőket, ha ezt (s a kollégáktól elszakítottságot) is mérlegelik, és nem szüleik lakóhelyére, elbocsátó falujukba igyekeznek visszatérni, hanem az egyetemen, a klinikán, tudományos intézetekben maradnak, ■ vagy városi kórházakban, rendelőintézetekben, városi körzetekben törekszenek elhelyezkedni. Nehéz ellentállni az egyetemi években megszokott városi életforma, főként pedig a főváros „szívó hatásának”. — így adódik aztán, hogy nemcsak a vidéki körzetekben gond az orvoshiány, de gyakran a vidéki városok kórházaiban és rendelőintézeteiben is, kiváltképpen a szakorvoshiány. Ugyanakkor a fővárosban néhol aránytalanul kisebb az egy orvosra jutó megterhelés, mert majdnem fölös számú az orvos. Ott bőség van .. Társadalmunk s mi, állampolgárok, valamennyien — és ez szemünkre sem vethető — sokat várunk az orvosoktól. Egyéni bánásmódot a zsúfolt körzeti és intézeti „tömegrendelésen” is, klinikai szintű kezelést közkórházakban is. Elmélyedő figyelmet, megértést, segítőkészséget, tévedhetetlenséget a saját bajunkban. El kell ismernünk, hogy orvosaink többsége — a más beosztású egészségügyi dolgozókkal együtt — fáradtan is, az éjszakai ügyelet után azonnal kezdve az új nap „műszakját” is, a „hálapénzre” nem gondolva is — meg tud és meg is akar felelni e sokszor követelőző várakozásoknak. A súrlódások — a mindinkább csökkenő számú és mértékű orvosetikai vétségeken kívül — abból adódnak, hogy amikor elegendő orvosunk sincs, mindenütt az „ideális” orvost. tételezzük fel. Mindegyiküktől az eszmény megközelítése helyett annak tökéletes példakénti megvalósítását várjuk, — élet- és munkakörülményeik figyelembevétele s a magunk etikai színvonalának mérlegelése nélkül. A szakember, Magyar Imre belgyógyász professzor, a Korányi-tanítvány írta a múlt év novemberében, „Meditáció” című cikkében: „Az egyetemi felvételtől az orvossá avatásig kerül-e arra bárAz ÉMASZ mezőkövesdi kirendeltsége értesíti Mezőkövesd város lakosságát, hogy a kisfeszültségű hálózat rekonstrukciós munkáit megkezdte. Ez kb. móius hó végéig tart. Ezért a város egyes helyein részleges áramszünetek lesznek. A nagyobb fogyasztókat külön levélben értesítjük, míg kisfogyasztóinkkal ezúton közöljük. EMÄSZ mezőkövesdi kirfendeltsége mikor sor, hogy az orvos ideális erKölcsi íeUogasarol adjon számot, és kiderül-e valamikor, mielőtt a diplomát megkapja, hogy segíteni kész, önfeláldozó, jó ember-e? Számonkéri-e ezt valaki akár a felvételkor, akár a diploma átnyújtásakor?” Nyilvánvaló, hogy ezt a nem, vagy alig mérhető tulajdonságot, amely nélkül igazi és jó orvos a még oly tehetséges és képzett fiatalemberből sem válhat, valamiképpen „mérhetővé” kellene tenni a felvételi vizsgán is, de a későbbi szigorlatokon is... Mert ha már csak a diploma birtokában, az élet „vizsgáztatja” az orvost és „buktatja el” segítőkészségből, önfeláldozásból, szocialista humanizmusból és etikából: akkor már késő, — az illető egyén és a közérdek, a társadalom szempontjából egyaránt... Megyei pártbizottságunk első titkárának már idézett sza- \ i erre is vonatkoznak: „A fiatal orvosok munkába állásánál ..., de az orvosi egyetemekre való felvételi rendszerben is nagyobb figyelmet kellene erre fordítani." A SZOCIALIZMUS az orvostól sem kíván aszkézlst, „csak” azt a hivatásérzetet, azt a jellemet, mely a „pálya” gyakorlásához szükséges. Ä „foglalkozás” méltóságot adó szerénységét. Azt, hogy a feltételezett, netán el is várt „hálapénz” — ne tolakodjék, mellékszempontként sem, orvos és beteg közé. — Hogy a betegek vagy gondozottak tisztelete, szeretete legyen az elvárható jutalom az áldozatos és megfizethetetlen gyógyító és megelőző orvosi munkáért: ez az orvosok munka- és életkörülményeinek minden bizonnyal bekövetkező további, fokozatos és lényeges javításán, de az orvosi „szolgáltatásokat” igénybe vevők magatartásán, türelmén, tapintatán múlik... Mert — az orvos is emberi . . o Gyárfás Imre Villanymotor beszerelése a DSÖ—10 típusú kábelgyár*ógépbe a DIGÉP „K” egységében. Fotó: Laczó József Még több szenet A Mákvölgyi Bányaüzem mintegy 3500 embert foglalkoztat. A Borsodi Szénbányákon belül ennek az üzemnek kell a legtöbb szenet termelnie: az idén csaknem 1 miliő tonnát Szeretnének azonban még többet adni. Lesz-c új pajzsos front? A rudolftelepi aknánál például az idei tervek szerint mielőbb új pajzsos frontot kellene létesíteni. Ennek megvalósítása azonban attól függ, hogy időben megkapják-e a gépi berendezéseket? Azért lényeges kérdés ez, mert tapasztalatcserére szeretnék küldeni az embereket olyan üzemekbe, ahol pajzsos front működik —, hogy megfelelő tapasztalattal rendelkezzenek majd a rudolí- i'telepi új frontnál. Jobb anyagellátást! Az üzemelő gépekhez szükséges különféle alkatrészele, anyagok hiánya sajnos általános gond a BSZ területén. A mákvölgyieknél különösen. Takács István, az üzem vezetője alaposan részletezte is ezt a legutóbbi műszaki értekezleten. Mint a létszámbiztosítás gondjait. Gubán Sándor, a rudolftelepi IV. akna főmérnöke pedig konkretizált: május I-re 870 darab vasiamra lenne szükségük. — A gyakori üzemzavarok, leállások is főleg az anyag-, illetve gépalkatrészek hiánya miatt következnek be, — jelentette ki Frigyik Balázs, az albertteiepi I, alma művezetője. Lengyel István gépészeti vezető pedig arról beszélt, ha például egy maróhenger elromlik, nincs tartalék, amivel gyorsan kicserélhetnék. — És több kamrafejtés áll világítóberendezés hiánya miatt... A BSZ anyaggazdálkodási osztálya —, amely számos kül- és belföldi céggel tart kapcsolatot — a legjobb igyekezet ellenére sem kap mes; határidőre sok mindent A raúcsonyiak kérése Egészen más jellegű kérés ugyan, de végső soron mégis erősen kapcsolódik a munkához, a termeléshez: az albertteiepi I. aknához feljáró autóbuszok álljanak meg Múcsonyban. — Nem mindegy ugyanis, hogy a dolgozók időben, vagy késve, fárasztó gyaloglás, vagy kényelmes utazás után kezdik a munkát. — magyarázta Jánosi József, az akna főmérnöké. — Jelenleg ugyanis ebben a községben csak egy autóbusz áll meg és ez nem tudja elszállítani fez összes múcsonyi dolgozónkat Ugyanakkor a többi, továbbhaladó buszban kevés az utas. Sokféle gond megszüntetését és sokféle vállalat segítségét kérik tehát a mákvöi- gyiek az idén. Mindezt azonban viszonozni akarják: legalább 1 millió tonna szén kibányászásával. Ruttkay Anna A pult harmadik oldala A kereskedelemmel és a kereskedőkkel, mai kifejezéssel élve: a kereskedelmi dolgozókkal, napról napra találkozunk. Nem múlik el nap, hogy egyik, vagy másik üzletbe, áruházba be ne nyitnánk vásárolni, vagy éppenséggel nézelődni. Talán ebből a gyakori találkozásból, a kereskedelemre utaltságunkból adódik, hogy jobban észrevesszük a hibákat, a rendellenességeket, a kereskedelem fogyatékosságait. Néha-néha mintha túlzottan ezekre figyelnénk. A boltok, az üzletek a kereskedelem realizálói, előretolt bástyái, kirakatai. Itt csapódik le minden. Azok a konfliktusok is, amelyek hol kisebb, hol nagyobb méreteket öltenek a vásárlók és a kereskedők között. Igaz, nem ez a jellemző a vásárlók és az eladók találkozására, de előfordulnak, ezért beszélni kell róluk. Beszélni, és elsősorban az eladók érdekében. Köztudomású: a pultnak két oldala van, legalábbis fizikai értelemben kettő. De átvitt értelemben van egy harmadik oldala is. Ezt az oldalát azonban nem látjuk, a mögötte állókkal sem találkozunk, vagy csak nagyon ritkán. Ezek a személyek a vállalatok központjában, a raktárakban dolgoznak. Nem találkoznak a vásárlókkal, nem kerülnek napról napra szembe velük és az az érzésem, hogy az eladókkal is nagyon kevés esetben beszélnek. És itt kezdődik a baj. Mi, vásárlók néha hajlamosak vagyunk rá, hogy minden hibát: az áruhiányt, a gyenge választékot, az akadozó áruellátást, a minőségi hibákat és általában a kultúrálatlan kereskedelmet az eladóknak címezzük — és csak nekik, mintha kizárólag csakis ők lennének a kereskedők a hiba elkövetői és a többi alkalmazott nem. Ebből fakad az. hogy az eladók két tűz között őrlődnek: a vezetők, a közpónti dolgozók és a vásárlók között. Napról napra nekik kell mondaniuk, hogy „nincs, elfogyott, csak ez van, nézzen be a jövő héten.” Aztán, amikor benézünk a következő héten, altkor is nekik kell mondaniuk; „sajnos nem érkezett meg, talán a jövő héten, már elfogyott” — és így tovább... A napokban több bolti eladóval beszélgettem, akik arról panaszkodtak, hogy sokszor olyan árucikk is hiányzik az üzletekből, amiből egyébként bőséges készlet van a raktárakban. Néha valóban meglepő, hogy a nagykereskedelmi raktárak roskadoznak a gazdag választéktól, az üzletekben pedig vérszegény a kínálat. Ez év elején például hetekig nem lehetett 35—fO forintos fehér alsónadrágot kapni. Fehér ingből is hosszú ideig csak egyfajta volt. Jártam olyan ruházati boltban, ahol 50-es méretű konfelcciós férfiöltönyből mindössze két típus állt rendelkezésre. Apróság ugyan, de pipadohányból például választék hónapok óta csak pult alatt van. Üj cipők jöttek divatba, szépek, ízlésesek, amelyekbe széles, különleges méretű fűzőkre van szükség, de az üzletekben csak régi, hagyományos cipőfűzőt lehet kapni. Februárban csak elvétve lehetett atlétatrikót vásárolni. Sorolhatnám tovább a példákat és a tapasztalatok sokaságát. Pedig nem különös, extra igények kielégítéséről, vagy külföldi áruk utáni sóvárgásról van Itt szó. Nem! Csupán a Magyarországon gyártott kiváló áruk bőségesebb választékát hiányoljuk. Erről a témáról beszélgettem a minap kereskedelmi szakemberekkel: vezetőkkel, és raktárban dolgozókkal, akik a pult harmadik oldalán állnak. Észrevételeimre közgazdasági magyarázatot igyekeztek adni: készletkeret- re. érukészlet-gazdálkódósra. forgási sebességre, és még nagyon sok másra hivatkoztak. Ezek hallatán elgondolkoztam: vajon ott, ahol bőséges az árukészlet, mint például megyénk egyes szövetkezeti áruházaiban, ezeket a kötöttségeket talán figyelmen kívül hagyják? Aligha hiszem! Csupán arról lehet szó. hogy nem mereven, hanem az igényeknek megfelelően, a vásárlók érdekeit is szem előtt tartva alkalmazzák a közgazdasági szabályozókat, azért is, mert — köztudott: a vásárló nem kereskedelmi szakkifejezést, és közgazdasági magyarázatot, hanem ruhát, cioőt és más közszükségleti cikk~* megy vásárólni az üzletekbe. Bosszantó, amikor a termelő vállalatok, a gvárak a rádióban. televízióban és az újságokban naoonta hirdetik termékeiket, egyes vállalatok emblémáit már álmunkban is felismerjük, de a reklámozott áruval ritkán, vagy nem is találkozunk az üzletekben. VVirth Lajoft
